Leleményes ​lelencek 27 csillagozás

Hana Tooke: Leleményes lelencek

1880 őszén öt csecsemőt találnak a Kis Tulipán Árvaházban nagyon szokatlan körülmények között. Ők Adele, Ludvig, Ánizs, Kornelis és Milou. Az álnok és szívtelen gondozónő „örökbefogadhatatlannak” titulálja a gyerekeket, akik azonban teljesen tisztában vannak azzal, hogy éppen nem mindennapi egyéniségük teszi őket különlegessé. Elhatározzák, hogy ha törik, ha szakad, ők együtt maradnak. Amikor egy gonosz, alvilági figura megpróbálja őket a karmai közé kaparintani, az árvák összefognak, és vakmerő menekülésbe kezdenek Amszterdam befagyott csatornáin. Rengeteg kalandba keverednek, és sok csávából sikerül kihúzniuk egymást. S még az is lehet, hogy mindeközben sikerül igazi otthonra és igazi családra lelniük.

Eredeti megjelenés éve: 2020

Tagok ajánlása: 10 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Delfin könyvek Maxim

>!
Maxim, Szeged, 2022
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634992738 · Fordította: Tomori Gábor · Illusztrálta: Ayesha L. Rubio

Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

kellyolvas P>!
Hana Tooke: Leleményes lelencek

Nagyon hamar, az első oldalaktól megkedveltem ezt az öt gyereket, akik minden apró reménysugarat álmodozva dédelgetnek magukban, a saját család lehetőségéről. Ugyanakkor egymáshoz is nagyon ragaszkodnak, együtt szöktek meg az árvaházból, és együtt is akarnak maradni lehetőleg. Sok csalódás érte már őket, de hihetetlenül találékonyak, és egyszerűen soha nem adják fel. Mindig akad egy lehetőség, egy újabb nyom, egy barátságos szomszéd, és lépésről lépésre sikerül előrejutniuk a nagy rejtély megfejtésében, mi is történt a múltban Milou árvaházba érkezése kapcsán. Mindegyikük tehetséges valamiben és ez kamatoztatni tudják, okosak és ügyesek, meg tudnak szervezni bármit, az ellátásuktól kezdve egy igazi félelmetes bábelőadásig.
Rotman, a bűnöző aki elől menekülnek, később újra felbukkan és egyiküket fogva tartja, a többiek meg szépen besétálnak a csapdába, szóval aki egy nyugis történetre vágyik, az egészen mást kap, méghozzá rengeteg jóféle izgalmat, üldözéssel, szó szerint tűz és víz között. Még akár vérfarkasok is előkerülhetnek, vagy csak vad kutyák?
Amikor beindul a történet, nincs megállás, kissé talán sötét hangulatúak a kalandok, kiderülnek szomorú dolgok is, de ahogy haladunk a végkifejlet felé, az válik fontossá, hogy együtt maradhasson ez a társaság. Nem az számít, hogy bármelyikük is megtalálja a saját családját, bár ez kétségkívül optimális lenne, de az a legnagyobb kincs, hogy egymásban családra találtak. Olyan családra, ahol nem az számít, hogy kívülről milyennek látszol, hanem hogy valójában milyen vagy.
A végén a csavar engem nem lepett meg, gondolom a felnőtt olvasók rutinosan kitalálják, de roppant szívmelengetőre sikeredett.
A szerző ezzel a regénnyel debütált, és számos díjat zsebelt be a kategóriájában. Nekem nagyon tetszett a stílusa, örömmel olvastam végre egy jó régi, Amsterdamban játszódó sztorit, befagyott csatornákkal, piacokkal, kikötővel. A szöveg érthető és világos, könnyen olvasható gyerekszemmel is, a néhány flamand szó ellenére. Remek karakterek sorát tárta elém Hana Tooke, tényleg szó szerint egyedi mindegyikük az árváktól kezdve a jó és gonosz felnőttekig. Elég ránézni a képekre, nem csak simán cukik voltak az illusztrációk, hanem élővé tették a történetet. Ez valóban egy olyan könyv, amit nem csak a 10-12 éves korosztály vesz szívesen a kezébe, olvassátok bátran, szórakoztató, szívmelengető történet.
Zárójel: A felnőtt olvasók valójában szerintem elgondolkodnak azon, hogy milyen lehetett ebben az időben a valós helyzet adoptálás terén. Tényleg nem lehetett könnyű és főleg nem azonos feltételű az átlagból kilógó külsővel, tulajdonsággal rendelkezők örökbefogadása. De ez a gyerekeket, a valódi célközönséget nem fogja izgatja. Nekik van igazuk, mert a regény fő mondanivalója a barátságról, szeretetről, családról szól, és ez így van jól. link

AniTiger P>!
Hana Tooke: Leleményes lelencek

IMÁDTAM.

Bevallom, hogy a külcsín fogott meg – Láttatok már ilyen bájos borítót? Ilyen kalandra hívó címet? –, de a belcsín tartott ébren éjszaka, amikor le sem bírtam tenni a könyvet, mert annyira szerettem volna a gyerekek amszterdami kalandjainak a végére járni! Fantasztikus történet, ami tele van komor, baljós részekkel és néha bizarr, máskor meghökkentő fordulatokkal, de mindvégig szerethető marad.

spoiler

Bővebben:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2022/07/hana-took…

tschilla>!
Hana Tooke: Leleményes lelencek

Szívszorító és szívmelengető, letehetetlen. Muszáj volt előreszaladnom az olvasással, mikor a kisfiam elaludt, annyira izgultam az öt kis lelencért. Különleges hangulatú, ötletes történet, nagyon örülök, hogy a fantasztikus borító alapján felfigyeltem erre a könyvre.


Népszerű idézetek

Maxim_Kiadó KU>!

Nem mosolyog gyakran, de amikor igen, az olyan, mintha egy egész galaxis csillogna a szemében.

49. oldal

Maxim_Kiadó KU>!

A csillagok alatt megtaláltalak.
A hold alatt elveszítettelek.

Maxim_Kiadó KU>!

– Továbbra is azt hiszem, hogy fel kellene készülnöd a csalódásra.
– Mostanáig csakis csalódásban volt részem, Kornelis, szóval mit számít, ha így lesz még egy darabig? Tudnom kell, mi történt, akár jó, akár rossz. Válaszokra van szükségem.

119. oldal

csak_olvass>!

– Felejteni könnyebb, mint emlékezni. Sokkal kevésbé fájdalmas.

368. oldal

1 hozzászólás
Nikolett0907 P>!

A hosszú évek során, mialatt Elinora Gassbeek a Kis Tulipán Árvaház gondnokasszonya volt, a csecsemőelhagyás szabályait egyszer sem sértették meg.

(első mondat)

Maxim_Kiadó KU>!

Ez csak paródiája egy mosolynak, ébredt rá Milou, nagyon is olyan, mint a gondnokasszonyé: csupa fog, és semmi lélek.

50. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője
Lucy Strange: A kastély szelleme
David Walliams: Mamut a múltból
Rudyard Kipling: A dzsungel második könyve
Lewis Carroll: Aliz kalandjai Csodaországban
J. K. Rowling: Az Ickabog
Lewis Carroll: Alice a Csodák országában
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál