Tabula ​Smaragdina / Mágia szutra 87% 35 csillagozás

Hogy mire számítottam, amikor elkezdtem olvasni, arra nem emlékszem. :) Hogy mire nem, arra igen. Eszembe se jutott, hogy most valami biztos receptet fogok kapni, amely alapján a) aranyat fogok tudni csinálni, b) a továbbiakban értelmes(ebb) életet élhetek. Ha ezt vártam volna, csalódtam volna. :) Nem, ez nem az az alkímia. És nem, ez nem az az életfilozófia. De bizony, nagyon érdekes. Akár izgalmasnak is nevezhető. Még ha nem is értettem mindent kristálytisztán. Ennyire alapos ismertetést az alkímiáról és a tarot-kártyáról még senkitől se kaptam, és nagyon tetszik, ahogy beleilleszti egy komplett személyiség- és világértelmezésbe. Itten véletlenül sincs semmi homályban hagyva, itten minden mellett legalább hat észérv szól, csak legyen, aki felfogja. Itten minden mindennel klappol, az alkímia nyelve gond nélkül lefordítható a pszichológia nyelvére, az a történettudomány nyelvére, az a politikatudomány nyelvére, úgy általában kellő odafigyeléssel minden lefordítható minden másra, és az egész oly gyönyörű, sima gömbbé áll össze, hogy az már nemcsak érdekes, hanem gyanús is… :)

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/15/hamvas_bel…

Jó és nehéz könyv. Kissé ezoterikusnak tűnik, és úgy látom, a Hamvas-kötetők között is gyakori a varázsolgatásban való hit, de ez szerintem Hamvas félreértéséből indul. Könnyű őt félreérteni, mert nehéz követni, ugyanis normális és egyszerű. Hamvas szerintem két lábbal a földön áll, mindig ugyanarról ír: keresi az utat, hogyan lehet normálisnak lenni. Ez nem egyszerű. Ő maga is többször rossz felé indul, magát is becsapja, ahogy mindannyian. Sosem állítja magáról, hogy tanító lenne, ő maga tanítvány szeretett volna lenni, de mesterek talán már sehol nincsenek. Önjelölt mesterek vannak persze dögivel (Müller Péter, A.J. Christian, Maharishi, L. Ron Hubbard, stb., talán ide tartozik még A. C. Bhaktivedánta Szvámi Prabhupáda is, de a Krisna-tudatban nem merültem még el annyira, George Harrisonnal jó barátok voltak, és George számomra nagy példakép, tisztaság, istenkeresés és mindez sok-sok humorral, na meg a Beatles a világ legjobb bandája).

Amiről Hamvas itt is ír, végül is csak annyi, hogyan szabaduljunk meg mindenféle előítéleteinktől, szélsőségektől, és a túlmisztifikálástól. Vannak misztériumok, ilyen az élet, a halál, a születés, és a szerelem is. Rendes ember felháborodik, ha ezekből valaki csak a testi, fizikai és biológiai részt veszi észre vagy fogja fel, sőt, ezeknek a titok-jellegét még tagadja is. Aki volt már szerelmes, tudja, hogy ez nem kémiai folyamatok hatása. A kémiai folyamatokat okozza a szerelem. Ne keverjük az okot az okozattal. Ilyesmikről is beszél, bár itt pont a szerelemről nincs sok szó.

Kicsit fárasztó is volt azért, de a Tarotról szóló fejezetet mindenkinek ajánlom, engem valahogy nagyon elbűvölt. Egyszer jósoltak nekem tarotkártyából, de azt hiszem, még semmi nem jött be belőle. De a tarot nem is erről szól, ez csak egy mai elkorcsosulása annak, ami valójában. Ez is egy szentkönyv, ami kártyalapokban maradt fönn. Legalábbis sajátságos.

Lehet, hogy nem is kell tőle mindent elolvasni, vagy állandóan olvasni őt. Nem is biztos, hogy követni kellene. Hamvas inkább kiindulási pont, aki fogékony rá, annak úgyis fordulópontot fog jelenteni a gondolkodásában. Ha ez megtörtént, vigyázni kell, ne legyünk Hamvas-függők, mert akkor végzetesen félreértjük. „Nézd meg, és menj tovább!” – ez a használati utasítás hozzá is. (Azért a regényeire más szabály vonatkozik, ahogy a regényekre általában, hiszen a jó regényt többször is el kell olvasni.) Ne tapadj hozzá, ne legyen ő a szellemi apukád, mert ő nem mester, ő maga is egy kereső volt, aki elég messzire jutott ugyan, de nem jutott el az út végéig. Ha van egyáltalán vége. És mert kritizálni, felülvizsgálni a gondolatait, ahogy ő maga is folyamatosan tette. A sajátjaidat is. Ne feledd, minél közelebb kerültél az Istenhez, annál közelebb került hozzád az ördög. Ne vegyél mindent szó szerint, de ne is vegyél mindent metaforának. A legjobb, ha mindkét értelmet egyszerre érzed meg. Ez az isteni irónia. És így tovább.

(Az egyházamba jelentkezéseket elfogadok, tagdíjról később esik döntés, de minél több pénzt adjatok, annál előbb üdvözül[t]ök.)

TABULA SMARAGDINA:
ELSŐ OLVASÁS: Középiskola és főiskola között próbálta nyitogatni ifjú tudatomat.
A Tabula Smaragdina egyébként nálam ötöst érdemel.
MÁSODIK OLVASÁS: Mit mondjak, sokkal többet értettem meg belőle, mint első olvasatra. A próbálkozás, mint kiderült, nem elég. Nyitott hozzáállás és jó alapok is szükséges a valódi megértéshez. Persze újfent csak azt mondhatom, hogy nem esküszöm rá, hogy MINDENT értek, de abban biztos vagyok, hogy jóval többet, mint tizenéves suhanc koromban. Tehát Hamvas Béla műveihez mégis kell egy kis érettség és tudatos koncentráció.

MÁGIA SZUTRA:
Nagyszerűen összefoglalja a Scientia sacra köteteit, mégsem tenném ez utóbbi elé. Kell hozzá egy jó alap, úgy működik tökéletesen a summázat. Meg természetesen az alkímiáról szóló valós alap, amit a Tabula smaragdina ad hozzá.

Még mindig nem tudok számolni és mindig is gyűlölni fogom a matematikát. ☹

Úgy érzem magamat mint egy festékfolt a falon.

Ezt a két könyvet kerülgettem a legtovább – talán mert valóban nézhető ezekből a teljes Hamvas-életmű, ahogy Nagyatádi Horváth Tamás teszi a Napút Hamvas-számában megjelent alapvető esszéjében. Ezt a két könyvet halogattam a leginkább; az összefoglalás kísérletétől is borsódzott a hátam, talán mert Hermész Triszmegisztosz tizenhárom mondatát nem tudtam tőle én sem azonnal a magam szája íze szerint ízlelni, meglátva benne (és alapjaiban másképp meglátva) a magam kötelező érvényű tapasztalatait. Talán mert a Mágia szútra kegyetlen szummája sokáig elriasztólag hatott – valójában én is nehezen viselem a kategorikus imperativuszt, nehezen tűröm, ha valaki így veszi el tőlem az egyetértés lehetőségét; ha valójában így és ennyire hiszi valaki előttem, hogy igaza van (hiszen ezért szútra…). Időbe telt, mire észrevettem benne az iróniát, ahogy Tamás fogalmazott egy beszélgetésben: a Hamvas által épp itt teljes szívvel diszkreditált „Hamvasizmust…”. Sokáig tartott, mire észrevettem: ez a szútra csak a leírójára nézve kötelező erejű – csak azt szeretné megmutatni, hogyan építsem fel, hogyan ismerjem fel a magam kötelező érvényeit…

Tabula smaragdina

Ahogy Hamvas írja a címben: „ez Hermész Triszmegisztosz tizenhárom mondatához megfogalmazott kommentár, amely egyben bevezetés az Alkímiába (a hermetikus gondolkodásba)”. Már a történelmi bevezetésben elhatárol: kijelentve, az egykori értelemben ebben a teljesen máshová hangolt korban ez a hermetikus szöveg értelmezhetetlen. Nincs mára korhű és hiteles magyarázata. Viszont teljességgel pontosan alkalmazható az egykori hagyomány szerkezetének átvilágítására, a különbségek felmérésére – s ez által a mai, meghaladásra mélyen érett szemléletek reformjára is. A tizenhárom mondat kommentárja feltárja a világképünk alapvető jellemzőit: a minőségtelen szám, a sokság, a végtelen modern fogalmát; igen tág, tovább gondolható érvelésével mindvégig a megőrzött hermetikus emlékbe kapaszkodva. Felméri, milyen alapállásról hova rugaszkodott az egykori ős rend embere; milyen alapállásból hogyan számolja fel mindezt a mai ember – s azt is, hova érkezhetne, levonva a konzekvenciáit a kultúránkba immár több mint kétezer éve ágyazódó tanúságtételeknek.

Ez a könyv és figyelmes olvasása értetheti meg, miért fordult Hamvas egy ponton az egykor oly hittel feltámasztani akart hermetizmusból Krisztushoz. Úgy, hogy felépíti nekünk ennek teljesen, mélyen átélt belső logikáját: Alkímiáját úgymond. Hiszen „aranyat” magadból kellene csinálj – az ötödik elemet a lényedben kell megleld; azaz leginkább látnod kell, a megváltás árnyékában ez már mennyire nem út, nem ösvény. Nincs visszatérés a Paradicsomba. A szám minőségét vissza kell adni, de az apokaliptikus minőségtelenség után immár az ítélet jegyében. Ez a gondolatmenet onnan válik valóban érdekessé, ha vele méred, mennyire erősen meghatároz bennünket ez a mély ragaszkodás azokhoz a hibás szemléletekhez, amik épp most mérgezik halálba az életterünk – s minden egyéb élet terét. S hogy mintegy mellesleg a maga sajátos gondolatmenetében a számomra legtágabban látó ember (aki sutba hajította a hiteink, a dilemmáink, a kedves vesszőparipáink – látva bennük a zsákutcát) hogyan építi fel azt az igen meggyőző érvelést, amely a hagyományok egy bizonyos kiválasztott aritmológiájában (ez esetben a Tarot számértelmezésében) mintegy tükrözi az addigi érveit.

S mégis kijelenti: ez nem tanítás. Nem iskola. Nem „ezt kell”, hanem „így kell”. Kijelenti: nincs olyan, hogy Alkímia, nagybetűkkel – amire iskolát lehetne alapozni, aminek módszertana van, leírható vegytana, dekára kimért receptjei. Csak a mély és személyes érintődésben érthető meg a múlt üzenete, a ma zsákutcája, s a még nyíló jövő. Aritmológia sok van, a lényeg: a számnak találj minőséget. Ennek segedelmével keress alapállást. Értsd meg, e kiindulásra neked hogyan rétegződnek az evangéliumok. Hogyan érti azt Jézus: Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem… S miért kormányozza mind zsákutcába magát, aki a szavairól nem vesz tudomást. Megértheted e könyvből: a hermetikus gondolat szerelmese hogyan és miért talált vissza a nagy traumák után a megvallásba.

Mágia szútra

Amit aztán ezer réteg iróniával szútrába foglal. A Mágia szútra valójában egy hitvallás. „Az embernek nem környezete van, hanem világa. Élete, átélése, ami abba a sajátosan együtt álmodott delíriumba, amit közkeletűen nevezünk világnak, kivetül. Nem a világ káprázat, hanem az, ahogyan mi azt derengő állapotunkban (avidjá) látjuk.” Azaz mindenki a maga derengését – s ez alól az éberség szükségletét felismerő derengést-látó, Hamvas Béla sem kivétel. Ezért nem lehet recept, amit leír – vitatnod kell, minden mondatához hozzáérezni a magad helyéről való látvány különbségeit. Szoktam azzal csúfolni, hogy a mesterem – mennyire igaza van Tamásnak, amikor egy magánbeszélgetésben így jellemezte: amikor az életet élem, nem nézem, vagy méricskélem, Hamvas idősebb barát, vagy játszótárs. Hiszen ez is szeretett volna lenni – aki nem a maga ösvényét erőltetné rád, csak szeretne rávenni: járd az ösvényt.

„Az embernek… hatalma van arra, hogy az egész természetet megváltoztassa, de előbb önmagát kell megváltoztatnia.” Hiszen a körülöttünk fonnyadozó világ tökéletesen tükrözi, kik is vagyunk valójában. Nem, vagy nem csak a szellem, a dal, a vers, a szolidaritás maradvány gesztusai – inkább az elhajított nejlonzacskók, pet-palackok és csikkek. A változás gyökerét Hamvas kezébe a háború tulajdon-fosztó műtétje adta – amikor mindenétől megfosztatott. Valójában mi magunk le kéne mondjunk mindezekről, önként és dalolva, amíg nem ér bennünket annál is nagyobb megfosztó trauma; hiszen látszik, azt valójában nemigen élnénk túl. A tárgyi gazdagságról kéne lemondani (amely többek közt lehetővé teszi, hogy ezeket a szavakat olvashatóvá tegyem a számotokra). Mert a mérték: kicsoda milyen hatalom szolgálatában áll. S míg a cselekedeteimben ájult fogyasztó vagyok, addig hiába fényesek a gondolataim. Az éberség paródiája maradok, líra helyett a megsemmisítő delírium maradok. Egykor Katona Tibi barátom felemelt mutatóujjal hirdette: minden a lélek. Hamvas magyarázta el nekem, hogy mennyire nem volt Tibinek igaza. Egy gondolatom sem ér semmit addig, amíg nem jut a testbe. Ezért nem ér semmit önmagában a dédelgetett Mű. Csak az számít, amit életbe, amit valódiba teszek…

„Mindnyájan, amikor önmagunk felől oly kitűnő véleményt táplálunk, azt hisszük, hogy imaginációnk középpontját a kinyilatkoztatás szava foglalja el. Tévedés. Imaginációnk életteremtő hatalma homályos zűrzavar és ebből nem üdv realizálódik, hanem bűn, őrület és betegség.” Azt tényleg neki köszönhetem, hogy kipurgálódott belőlem a maga-hitt, büszke hívő, a farizeus, a fanatikus. Hogy a látomásaim egy részét sikerült létre faragni – saját magamból. Mindazonáltal ennek az útnak a legelején járok, még mindig. A démonokat ki kell űzni – ki kellene; az éhségeket, a szenvedélyes ragaszkodásokat mindahhoz, amiről immár tudva tudom: ártok vele. A közös delírium, a közösen álmodott, a valóságunk mögötti valódinak, ami független a látásmódjainktól – de elsősorban saját magamnak ártok vele. Normálissá kell válni. S ahogy Tamás megjegyzi az esszéjében: a mai kizökkentségből elindulni a normalitás felé valóban mágia.

Nem friss az olvasási élményem, de ez az a kötet, amit nem szerettem, nekem túl ezoterikus, és túl sok benne az olyan dolog is, amivel nem értettem egyet, vagy nem éreztem közel magamhoz, összességében ez a kötet nem tetszett annyira. Azt nem mondom, hogy nincs benne olyan rész, ami nem tetszett volna, de összességében nem jött át nekem, nem ért el hozzám, így nem tudtam megszeretni sem. Szerintem, aki most kezdi a Hamvassal való ismerkedést ne ezzel kezdje.

Sokáig kerülgettem Hamvast. Akadnak, akik hozzá mérnek mindent, ami filozófiában, alkímiában, okkult tanban fellelhető. Aztán feladtam a kerülgetést, és szándékosan ezzel a gyűjteményes írását választottam.

Mulattat, ha modern nyugati elmék azzal hitegetik magukat, megérthetnek olyasfajta misztikumot, ami az övékét megelőző korokban született és valamiképpen a birtokába jutnak. Mármint úgy, hogy ők maguk semmiféle hermetikus rend tagjainak sorában nem állnak. Mert ha állnának, aligha publikálnának az ottani elméknek tartogatott zárt tudást nyílt körben, bárkinek, aki tud olvasni.

Tabula Smaragdina
A könyv első felében sok olyannak szembetalálkoztam, ami életem egyes szakaszával és élményeivel egybevág. Ám annyira hiábavaló próbálkozás modern elmével valami modern előttit boncolgatni, intelligenciával és egyéb spirituális fogékonysággal kísérletet tenni a szimbólumrendszerének megfejtésére! Főleg úgy, ha előítélettel teli szűrőn át próbálkoznak. Ugyanezt éreztem Hamvasnál is,amikor az Egyházat belehozta. Akkor is, ha nem a keresztény egyházra célzott, hanem a felsőbb hatalom egysége alatt tömörülő hitre.

Tarot
Máshonnét összegyűjtött értelmezési lehetőségek és tudnivalók összegzése csipetnyi alkímiával.

Mágia szútra
Sok önismétlés, jelbe csomagolt jel. A legfeledhetőbb rész.

„Egész életünk tele van álalakzatokkal. Ezeknek realitásértéke nincs. Megvalósíthatatlanok. Vagyis nem valóságként, hanem káprázatként tarthatók fenn. Nem mint arcok, hanem mint maszkok. Nem mint számok, hanem mint a nulla. Hatásuk csak egyetlen helyen és csak egyetlen ponton van: az életképzeletben. Sehol másutt. Itt terjesztik a sötétséget, a tévedéseket, az összetévesztést, az ájultságot, az ingadozást, a hitetlenséget, a gyávaságot, az irigységet, az indulatokat, és akadályozzák a megvalósulást.”

Nem egyszeri megértés és olvasás… Hiszen tudásoddal nő a kétely… Gondolkodási alapmű!