Fák 17 csillagozás

Hamvas Béla: Fák Hamvas Béla: Fák

A ​Fák magyar nyelvű kötetének megjelentetése Hamvas Béla születésnapjához és ebből az alkalomból egy emlékfa ültetéséhez fűződik, amelyre 2000. március 22-én került sor Balatonfüreden, a Tagore sétányon. A megemlékezés alkalmából Kemény Katalin, Hamvas Béla özvegye írt köszöntőt Üdvözlet a faültetőknek címmel, amely a kötet utószavaként a kiadásban is megjelent. Kemény Katalin kedves szavaiból a jelenlévők és a kötet későbbi olvasói ráérezhettek az író, esszéista és nem utolsó sorban ember Hamvas Béla természetszeretetére, de különösen a fák iránti rokonszenvére.

Kemény Katalin: Üdvözlet a faültetőknek (részlet)

Emlékoszlopok márványból, fémből nem egyebek, mint megdermedt hasonlatai az ősi fának, amely kivétel nélkül minden nép hagyományában összeköti a földet az éggel, a földi embert égi eredetével. A napjainkban már kisszámú hagyományőrző közösségek ma is fát ültetnek az újszülött e világra érkezésekor. Óvakodva a modern világban fenyegető profanizálástól alig… (tovább)

>!
Editio M, Szentendre, 2000
48 oldal · ISBN: 9638587822

Enciklopédia 7


Kedvencelte 3

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 27


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Hamvas Béla: Fák

Ajánlom mindenkinek, akik szeretik a fákat. Nagyon szépen, mély érzelmekkel ír róluk…
Ha nem a kereszténység, hanem a manicheizmus vált volna a római birodalom vallásává, ma a fák szentek lennének. Talán…

lenne P>!
Hamvas Béla: Fák

Szeretem Hamvast. Szeretek a sorain gondolkozni, ízlelgetni, és tudom, hogy ő is ezt szeretné, ezért ír ízesen, ezért ír a fákról. Ilyenkor ráébredek, hogy mekkora kincs az emberi nyelv, mennyi mindent elmondhat vele, mennyivel feljebbvalók a betűknél és szavaknál azok összessége.

2 hozzászólás
Kkatja>!
Hamvas Béla: Fák

Csodálatos! Hamvast olvasni nekem olyan, mint imádkozni vagy meditálni. Csak elmélyülten lehet, gondosan ízlelgetve a szavait, mint a legfinomabb aszúbort. Csak így tárja fel lényegét teljes mélységében, és még így sem adja magát könnyen, hisz ő teljesen más aspektusból szól hozzánk, egy már szinte elfelejtett ősi világból, amelynek nyelvét már csak szebb álmainkban érthetjük igazán.

szodav>!
Hamvas Béla: Fák

Lenyűgöző könyv! Ahogyan Hamvas finom költőiséggel a fa lélekrajzát az emberére kivetíti, eláll a lélegzetem! Életem könyveinek egyike!

Csillag_Bogár>!
Hamvas Béla: Fák

Kellemes könyv, jó tapintású, szép a papírja. Belül meg Hamvas. Színtiszta. Mert Bélának a fákról is csak „az” jut eszébe, tudnillik a létezés, a transzcendens, az abszolút. Hát persze, miért pont a fákról ne?
Külön jó volt a végén Kemény Katalin személyes megemlékezése pl. arról, hogy az öreg mennyire imádta a fákat :) Természetesen 5(00) csillag :)

B_Bori>!
Hamvas Béla: Fák

Több, mint 5 éve olvastam A babérligetkönyvet, benne van a Fák is. És hihetetlen, mennyire megváltozott azóta a fákkal, erdővel való kapcsolatom, mert csak rémlett, de nem emlékeztem teljességében az olvasmányra, tehát nem hagyott maradandó nyomot akkor, amikor olvastam. Semmi olyasmit nem hagyott, mint amivel most nekiestem ennek a néhány oldalnak.
Herman Ottó gondolata jut eszembe, sosem hallottam találóbb megfogalmazást az erdőről, amellyel jobban tudnék azonosulni: „Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem be a bükkösbe, az egyetlen templomba, amelyben igazán szivem és eszem szerint tudok ájtatos lenni!”

Hamvas Béla olyasmit kísérel meg, amire nincs szó (szerintem). Ő mégis megpróbálja megmagyarázni „a fa lényének élő és megnyugtató voltát”, teljességét, „kétneműségét”, mivel „ a fa az életnek abban az állapotában van, ahol a nemek még nem szakadtak el egymástól”. Mindezt mi nem tudjuk, csak érezzük a fák közelében, mert át- és ránk ragad „az áradó élet”.
És most, hogy sikerült kiidézni a maradék szavakat :) (amúgy is volt már 30 idézet a pár oldalról), azt kívánom, vigyázzátok a fákat, járjátok az erdőt! Rá fogtok jönni, hogy miért érdemes.


Népszerű idézetek

aled >!

Megszökni annyi, mint a sorsot megtagadni. A sorsot megtagadni annyi, mint gyengének lenni. Gyengének lenni annyi, mint legyőzetni.

Kapcsolódó szócikkek: sors
aled >!

Lehet látni ilyet, álmodó fákat, amelyek behunyt szemmel gondolnak
egy életre, ami nincsen sehol. Zaklatott arcú fák, elsüllyedve a titkolt
elégtételekbe. Túl rossz nekik az élet, nem mert rossz, hanem mert
könnyebb képzelődni; mintha belemarná magát sorsába, ahogy a
ragadozó belemarkol a húsba, ahogy a repkény sötét ölelésében
megfojtja azt, amibe belekapaszkodott. Látni hóbortos fákat, amelyek
mint a bolondok csavarják ágaikat, és ésszerűtlen mozdulatokat
meredeznek, idétlen táncmozdulatokat tesznek, gúnyt űznek magukból,
mert nincsenek magukkal egy véleményen. Vannak patetikus fák, vannak
komorak, magányosak. Vannak idióta fák, obszcén, perverz, buta fák.
Elvégre a fák arculata félre nem érthető.

2 hozzászólás
Cheril>!

Nem az győz, aki kemény marad, hanem, aki meglágyul és enged és befogad és felad és feloldja önmagát, tudja, hogy az önfeladás nem a gyengeség, hanem az erő jele. Tudja, milyen rettentő őrület azt hinni, az a helyzet ura, aki kevésbé szeret, aki inkább megtartja eszét, aki hidegebb marad, aki távolabb tartja magát – ez a tévedés, amin minden sors összetörik: a győzelem azé, aki inkább szeret.

aled >!

Van az életben valami megrendítően szomorú, s az, akinek erre szemében könny gyűlik, nem tudja, ez a szomorúság milyen megváltoztathatatlan. Szeretne szenvedni, szeretné, ha mindez mélyen belevágna és fájna, szeretné, ha legalább belebetegedne és milyen jó lenne belehalni. De annyira szomorú, hogy már nem is szenved, nem fáj semmi, nem beteg, nem sóhajt, nem türelmetlen, — azt se tudja, akarja, vagy nem
akarja, azt se, hogy mindegy, vagy nem mindegy. Már nem is céltalan.
Nem az öröm és boldogság hiány, mert hiszen akkor fájó űr lenne, tér, amiben nincs semmi. Ez a szomorúság sűrű és masszív, égő és áradó, egyfajta súly, amit elviselni tudni éppen annyi, mint szomorúnak lenni.

Kapcsolódó szócikkek: melankólia · szomorúság
1 hozzászólás
aled >!

A lény egzisztenciája kötve van a másik lényhez, ahogy Jaspers mondja. A közlésben jut kifejeződéshez, hogy a lény, nem tud önmaga lenni, ha a másik nem tud önmaga lenni. Az ember csak akkor lehet teljes, ha az, akivel együtt van, teljes…

aled >!

Az ember csak önmagával egyesül teljesen szabadon, csak önmagának szolgáltatja ki magát teljesen, mert csak önmagától nem fél.

3 hozzászólás
aled >!

A fenyő sötétzöld, tehát jó vérű és jó idegű lény. Csak szomorú.
Nem az égbe néz, hanem maga elé mered, vagyis azt a pontot nézi, amit a szomorú lények néznek. Keserűség nélkül, zaklatottság nélkül, indulat
nélkül, csaknem szenvedélytelenül.

Kapcsolódó szócikkek: fenyőfa · szomorúság
aled >!

…milyen árat kell fizetni, ha az ember feladja. Talán azt, hogy milyen jó érzéketlennek lenni, mert akkor legalább távol van.

Kapcsolódó szócikkek: érzéketlenség
Rituga P>!

milyen rettentő őrület azt hinni, az a helyzet ura, aki kevésbé szeret, aki inkább megtartja eszét, aki hidegebb marad, aki távolabb tartja magát.. . ez a tévedés, amin minden sors összetörik: a győzelem azé, aki inkább szeret, aki elveszti erejét, aki jobban áthevül, aki közelebb van, aki fel tud olvadni, aki meg tud semmisülni

aled >!

A fenyő szomorúságában nincsen vád.
Nem von felelősségre senkit, tudja, hogy ez nem olyasmi, ami elintéző­dik, ha azt mondja, ez az ok. Nincs ok. Egyszerűen így van. Nem magyarázza sem vér, sem alkat, sem jellem, sem emlék, sem sors.

Kapcsolódó szócikkek: sors · szomorúság

Hasonló könyvek címkék alapján

Gárdonyi Géza: Mai csodák
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban
Buji Ferenc: Magasles
Várkonyi Nándor: Az elveszett Paradicsom
Földényi F. László: Melankólia
Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban
Arthur Koestler: Szellem a gépben
Király Jenő: Frivol múzsa I-II.
Puzsér Róbert – Farkas Attila Márton: A jövő az, ami lenni szokott
Földényi F. László: A melankólia dicsérete