Eksztázis 26 csillagozás

Hamvas Béla: Eksztázis

Kung ​mester beszélgetéseinek négy döntő szava van. Az első a „li”. Li mértéket, szabályt, erkölcsöt, törvényt, udvariasságot, szociális charme-ot (gentlenesse, politesse) jelent. Ha fizikailag értelmezik és távolságot mérnek, vele, annyi mint mérföld. De belső mérték is: önuralom és fegyelem, de nem szubjektív aszkézis, hanem az ősök hagyományában levő rendtörvény alkalmazása, amely az embernek viszonyát egyszer s mindenkorra szabályozza. Lije van annak, aki feltűnés nélkül, egyszerűen és komolyan viselkedik, minden túlzástól tartózkodik, az embert tiszteletben tartja, maga iránt tiszteletet ébreszt szavaival, viselkedésével, tetteivel, munkájával… A Mérték. A Li sem alulmaradni, sem túlmenni… A középen maradni. A Li a kulturált emberi erkölcs, amelynek gyökere a vallásos pietás. A Li az őskori élet alapvető vonása. Kínában éppen úgy, mint Indiában, Iránban, Egyiptomban, Görögországban. Az embereknek egmyás iránt tanúsított respektusa, amely a magasrendű és békés élet egyetlen… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mérték Medio

>!
Medio, Szentendre, 1996
56 oldal · ISBN: 9638532343

Enciklopédia 10


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

bratan P>!
Hamvas Béla: Eksztázis

Hamvas Béla: Eksztázis c. esszéjét élete utolsó, tiszapalkonyai szakaszában írta meg. Ez alapján jó okunk van sejteni, hogy ez már az érett (ha nem a túlérett) Hamvas. Az esszé jelentőségét a Medio Kiadó kiemelten fontosnak tartotta, hiszen a Mérték füzetsorozatának felütő, első köteteként jelentette meg. Ehhez kapcsolódóan talán nem fölösleges megjegyeznünk: mindjárt az esszé első bekezdésében ezt olvashatjuk:

„Mérték nélkül nincs törvény, nincs közösségi rend, nincs erkölcs és nincs tudás.” (5. o.)

De mi az a törvény, közösségi rend, erkölcs és tudás, amibe Hamvas be akar minket vezetni? Egyáltalán: hogyan tudjuk értékelni ezt a kiforrott művét Hamvas Bélának?

Az alapvető nehézséget megítélésem szerint az okozza, hogy az életmű ismerete nélkül bár elolvasható és többé-kevésbé érthető is ez a szöveg, azonban ha nem ugyanazokat a szövegeket olvastuk, mint Hamvas Béla, jó eséllyel félreértjük ezt a művet és a teljes életművet is. Ahhoz, hogy megértsük, miről is esik itt szó, talán legelőször az (emberi) igazságtalansággal kell szembenéznünk. Az életben elszenvedett igazságtalanságok valahol kiegyenlítés után kiáltanak. Az emberiség történelme során sokféle módot dolgozott ki ennek a problémának az áthidalására, de a nagy világvallások nyugati és keleti tradíciói alapvetően kétféle megközelítést mutattak be az (emberi) igazságtalanság kiegyenlítésére.

A nyugati, ábrahámi vallások alapértelmezés szerint „egymenetes” életben gondolkoznak. A (szélesebb értelemben vett) Nyugaton élő emberek számára valami olyasmi adatott meg hagyományként, hogy az életét egyszer éli meg, az embernek halála után számot kell adnia az életében elkövetett igazságtalanságokért – és itt várhatja a vele szemben elkövetett igazságtalanságok kiegyenlítését, valamint a jutalmat a jó cselekedeteiért. (Nagyon leegyszerűsítve lényegében ez a mennyország-pokol kettősségének oka és célja.)

Ezzel szemben a keleti vallások (főként a hinduizmus és buddhizmus) inkább a karma törvényének és a reinkarnációnak a működési mechanizmusán keresztül látja kiegyenlítve az emberi életek igazságtalanságát. Mivel a karma – mintegy törvényszerűségként – jutalmaz és büntet, az ember nem (csak) egy transzcendens túlvilági számonkéréssel kell, hogy szembenézzen, hanem a „többmenetes élet” egyfajta nemesedési iskolaként is felfogható, amiben az előrehaladást segítik a spirituális keresők számára a nehézségek. (Ez is csupán nagyon leegyszerűsítve igaz ebben a formában!)

Úgy tűnik, érdemes átgondolni azt is, hogy ezek csupán felszínen megjelenő különbségek (azaz exoterikus különbségekből fakadnak-e), vagy lényegi különbségek (azaz a nyugati és a keleti spiritualitás ezoterikus szintjén is megmaradó különbségek). Bár könnyű abba a hibába esni, hogy a külső szemléletet tartsa szem előtt az ember és ne a „belbecs” szempontjából ítéljen, mégis lehetséges olyan válasz is, hogy ezek lényeges különbségek a nyugati és a keleti tradíciók között, méghozzá annyira lényegesek, hogy fel sem oldhatók ellentétként. (Értelemszerűen mind a keresztény, mind a muszlim és zsidó ezotériában megjelenhetnek a szinkrézis/szintézis irányába mutató törekvések [Eckhart mester, szúfi, kabbala], de koránt sem biztos, hogy ezek a helyes feloldásai ennek a dilemmának.)

Összefoglalva tehát ezt a dilemmát, a nyugati és keleti tradíciói közötti különbség

a.) ezoterikus szinten sem oldható fel; vagy
b.) ezoterikus szinten megoldható egyfajta szintézis.

Ha a.) esettel van dolgunk, akkor Hamvas koncepciója akkor és csak akkor igaz, ha feladjuk az ábrahámi vallások (főként a Teremtő argumentumát erőteljesen valló) iránymutatását. Ha viszont b) esettel, úgy a szintézis során három szélsőséges eset rakható össze: vagy az egyik – vagy a másik tradíció gondolati rendszerének való alárendelése az Őshagyomány megragadásának reményében, vagy egy hagyományválogató patchwork, egy adott szempont szerinti válogatás a hagyományok kijelentéseiből egy adott (de esetleg fel nem ismert) prekoncepció függvényében. [Megjegyzésként: alapvetően ez a kérdés vizsgálandó meg az oly népszerű „Szabad-e a keresztényeknek jógázni?” kérdésre adandó válaszhoz.]

Megítélésem szerint Hamvas Béla alapvetően a keleti tradicionalitást képviseli, szemléletmódja sok és idegen a nyugati tradícióban nevelkedő olvasó számára. Az eksztázis – mint elérendő állapot – és az oda vezető útként alkalmazandó eksztázis-technika – mint gyakorlat – alapvetően az ind világnézettel kompatibilis még akkor is, ha más tradíciók egyes kijelentései, illetve ha – látszólag – a tradíciók bizonyos szempontú „olvasata” is ugyanabba az irányba visznek bennünket.

De mi az eksztázis? „Eksztázis annyit jelent, mint kívül lenni. Az ember kívül van a nyugtalan szétszórtságon, és kilépett a residuumokból oly nehezen felbontható csomóvá összenőtt énjéből, amely számtalan inkarnáció alatt szövődött benne, és amely az ember valódi énjének helyét bitorolja. Kívül van a külső világban való tévelygésen és az értelmetlen körforgáson. Az eksztázis iránya nem követi a természet körforgását, hanem abból merőlegesen kiáll.” (15. o.) [„residuum” – maradék, maradvány, üledék]

És mi nem eksztázis? „A narkózis mesterséges önkívület… Ennek a beavatáshoz semmi köze, mert nem mámor, hanem ájultság.” (15. o.)

Az eksztázisnak tehát két „ösvénye” van: a felfelé emelkedő szakrális eksztázis és a lefelé vivő, infernális ájultság. (Önmagában tehát az, hogy eksztatikus állapotban vagyok, nem jelenti azt, hogy közelebb kerültem a realizációhoz, megvalósításhoz.)

Hamvas Béla alapgondolatát egy zenei hasonlattal nyitja meg: az emberiség alapproblémája a hangoltság hiánya. Ahogy észre lehet venni azonnal, ha egy zenekar valamelyik hangszere nem az alaphanghoz igazodik, ugyanúgy észre lehet venni azt, hogy az ember nem az őseredeti állapotban van. (Ez az ábrahámi vallások szókészlete alapján a bűn állapota, kicsit kibontva azt jelenti, hogy metafizikai tekintetben az ember elválasztva születik és él Istentől.) Hamvas még a kinyilatkoztatás fogalmát is használja, de lényegében nem az ábrahámi vallások értelmében (Biblia, Korán – illetve Jézus Krisztus), hanem az őseredeti állapothoz való hangoltságot érti alatta, ami a létforgatagból (szamszára) való kilépés lehetőségét valósítja meg azáltal, hogy megszünteti az életéhséget/sóvárgást.

Az état primordial állapotában levő ember ezt a helyzetet vagy felismeri, vagy nem. Az első állapotot hívja a keleti hagyomány nyomán vidjának (éberségnek, felébredtségnek), míg a második, szétszórt, nyugtalan létállapotot avidjának (alvajárásnak). (A kereszténység szóhasználata szerint e kettő állapotot a vidjá állapotába átváltó mozzanata a metanoia (megtérés/bűnbánat tartás).)

A vidja állapotában levő ember számára lehetővé válik a valódi megélés. „A realizálás hasonlít a morálhoz, mert ahhoz, hogy valaki erkölcsösen éljen, nem ismeretekre van szüksége, hanem elhatározásra.” (12. o.) Ez lényegében nem jelent mást, mint azt, hogy a realizáció egyfajta elkötelezettséget, törekvést kíván meg a realizálótól. A különféle vallási tradíciókat idézve utalásokat tesz arra, hogy ez lényegében minden hagyományban létező és érvényes megközelítési mód. Azonban arra is rámutat, hogy „(a)z éberség realizálása technikai eljárás. Az eksztázis-technika eljárása.” (15. o.) Ez az eksztázis-technika azonban nem önmagában létezik, hanem egy fokozatos felemelkedés része:

„A tao, az alkímia és az eksztázis-technika a brahmani beavatás egy-egy lépcsője.” (54. o.)

A tao és az alkímia itt nincs kibontva, így azzal ki kell egészíteni hogy értelemszerűen Hamvas ezekre mint spirituális megvalósítási lépésekre tekint és nem a vallástörténet egy sajátos állomását kell az elsőben, a másodikban pedig a kémia elődjeként is bemutatott „aranycsinálást” érteni. A tao felismerése az „ősi rend” létezésének felismerésében és a nem-cselekvés (vu vei) van, míg az alkímia célja a különféle konkrét metallurgiai átalakulásokkal mintegy igazolni azt, hogy az a szellemi valóságban is megvalósuló „arany emberré” alakulás lesz. A cél tehát metafizikai.

A tao és az alkímia lépcsőin túlhaladó realizáció az eksztázis-technika során újabb lépcsőkkel találkozik.

„Az eksztázis-technika első lépcsőjén az ember felismer, hogy a tudat összes kondícióit fel kell számolnia és a nem kondicionált tudatot kell realizálnia, meg kell tudnia, hogy minden tárgy, amit lát, hall, tapint és tapasztal, saját zavarainak kivetítése, és első dolga megtudni, hogy a dolgoknak és a tárgyaknak nincs tartalma és nincs lényege, és üresek, csupán álmaitól befolyásolt tudatának látomásai, káprázat, és ezt a kivetítést meg kell szüntetnie, vagyis minden befolyáson túl levő nem-kondicionált tudatot kell megvalósítania. Mert nemcsak a tárgyak és a dolgok üresek. Az érzékelés is üres.” (23-24. o.)

Az üres, tükörsima tudat az, ami lehetővé teszi azt, hogy a valóságot három lépésben realizáljuk. Sankara nyomán ez:

• „a helyzetet amelyben vagyok, a maga teljességében tudatomban megszilárdítom” (26-27. o.)
• „ezt a helyzetet elkezdem lebontani. Nincs tárgy. Amit objektumnak nevezek, az ellentét és ellenfél és ellenállás, amit én vetítettem ki és lefokozott éberségemben valóságnak tekintek… Minden üres. Ez a második lépés.” (27. o.)
• „helyreállítom minden tulajdonságomat és képességemet és érzékemet, tudva, hogy nincs más, mint üresség, helyreállítom a dolgokat és a tudatomat … tudva, hogy ez az egész káprázat érvénytelen.” (27. o.)

Ez a három lépés lényegében azt a részcélt szolgálja, hogy a szétszórtságon kívül, a megvalósított egységen pedig belül legyek. Hamvas itt elsődlegesen a zen irányába terelgeti az olvasóit. Egyrészt rámutat arra, hogy a fenti lépések megvalósítása a szatoriban (kb. bepillantás a valódi természetbe) valósul meg, másrészt felhívja arra is a figyelmet, hogy nincs tanítás – csak gyakorlat van. (Összehasonlítva ezt az ortodox kereszténység alapgondolatával azt láthatjuk, hogy ennek a keleti keresztény megközelítésnek a fő hangsúlya a helyes tan (ortodoxa) és a helyes cselekvés (ortoprakszis) egységén van. Persze fel lehet vetni a kérdést, hogy ez csupán exoterikus különbség-e, vagy lényegi különbség az ábrahámi és keleti vallások megközelítése okán.)

Lényegében itt jutunk el három lényeges következményre/felismerésre a beavatást illetően.

1.) A beavatás mindig az alapálláshoz való visszatérés.
2.) A beavatás mindig realizáció és nem elméleti tudás.
3.) A beavatás természete mindig metafizikai/vallásos.

A különféle vallási hagyományokat áttekintve Hamvas megállapítja, hogy

„Egyetlen rendszer van, amely az eksztázis-technikát az első lépésétől a befejezésig folyamatosan leírja… Patandzsali jóga-szútraja folyamatos, zárt, rendszeres tudás – és téveszthetetlen.” (38. o.)

(Talán itt a válasz arra a kérdésre, hogy „Szabad-e a kereszténynek jógázni?”)

Az eksztázis-gyakorlat elsősorban negatív, rombol, hiszen felszabadítani akarja azt az alapállást, ami – e tanítás szerint – minden emberben benne van. A terhelt tudat az, ami elfedi ennek a felismerését és a realizálás lehetőségét. Továbbmenve azonban a jógában teljesen új szemlélethez jut a jógi(ni): nem érzékel, hanem azonosítja magát az érzékeléssel. Nem anyagot lát, hanem anyagtalan erősugárzást. (Vö. talán a nem teremtett Fény tanításával Palamasznál.)

Hamvas azt is leírja, hogy

„Ha az eksztázis sugallat, vagy ihlet, minden előzmény nélküli hirtelen felvillanás és nem tudatos fegyelem eredménye, sehová sem vezet.” (42. o.)

Tehát megint azzal szembesíti az olvasóit, hogy ez az út csak az elkötelezettek útja. A folyamatos, elkötelezett meditáció az alapja annak, hogy valódi ismerethez jusson a gyakorló. Ebben a jógi(ni)nek három nagy, egymásra épülő fokozatú objektuma van, amin meditálhat:

• az Én,
• az Isten, és
• a semmi.

Az avidja állapotú létforgatagban bolyongás helyett tudatosan kell ezt a három objektumot megteremtenie magának. Ezzel azt is eléri, hogy a véletlent elutasítja (merthogy az önmaga számára megalkotott világ így már semmilyen összetevője szempontjából nem nevezhető véletlennek). A tudatos és éber projekció (kivetítés) az eksztázisra mutat. Kilépés mindenből – így önmagunkból (az énemből) is. Mivel a meditációban maga a projekció is üres, eljuthatunk a mindenből teljes kilépés állapotába.

„Eksztázis annyit is jelent, mint az élet átlagos hőfokával és feszültségével nem megelégedni és azt tudatosan a felső fokig (szamádhi) emelni. A forrpont realizálása pedig nem más, mint az état primordiálnak (status absolutus) helyreállítása. Ebben a primordiális tudat-állásban minden üres. Nincs objektum. Nincs rezdülés. Ez a tükörsima kedély. A kinyilatkoztatásra való hangoltság nem is lehet más, minthogy a tudat önmagában minden tárgy képét felszívja, és nem tart meg mást, mint a legfelsőbb fokra emelt érzékenységet. Nincs mit kivetíteni. A látás megszűnik és a nemlátás az, amely a látást tanítja. Az ember az alapállásra visszatér. Nem történik semmi. Nincs tanítás, nincs megfordulás, nincs megtérés, nincs megszabadulás.” (47. o.)

Az alapálláshoz való teljes visszatérés teszi lehetővé az ember számára, hogy a valódi tudást megismerje és igaz életet éljen. Minden eksztázis-technika lényegében ezt a célt hivatott elérni. A három nagy lépcsőfok (tao, alkímia és eksztázis-technika) a közös realizációs célt mutatja, ezek közül az eksztázis-technika az, ami a leginkább kidolgozott és realizálható (Hamvas szerint). S ebben kell a valódi énjét megvalósítania. (53. o.) Tulajdonképpeni cél az, hogy az ember az őseredetiben megjelenő (ábrahámi vallások szóhasználatával: bűnbeesés előtti) igaz embert valósítsa meg. Ehhez tulajdonképpen nem kell mást tennie – egyszerűen fogalmazva –, mint ahogy Hamvas Béla ezt az esszé utolsó mondatában is papírra vetette:

„Az igazságról való tudás személyes feltételét kell megszerezni.” (55. o.)

:Összegzésül_: Hamvas Béla: Eksztázis c. esszéje csalóka cél lehet azoknak, akik szeretnék megismerni Hamvas Béla gondolatait. A problémát az okozza, hogy az ebben a műben szereplő összegzés alapvetően érthetetlen a nagy vallási tradíciók valamilyen szintű ismerete nélkül. Bár matematikailag lehetséges, mégis kicsi az esélye, hogy aki magyarul olvas és elolvasta a Bibliát, a Koránt, a Tao Te Kinget, Buddha beszédeit, a Jóga szútrát, a Tibeti halottaskönyvet, Hérakleitosz töredékeit, stb. – az még sohasem találkozott Hamvas Béla szövegeivel.

Barátságos ajánlás keresztényeknek: Azt gondolom, hogy Hamvas Béla: Eksztázis c. esszéjét érdemes átolvasni és átgondolni azoknak a főként nyugati (római katolikus és protestáns) keresztényeknek, akikben felmerül a jógázás gondolata. A válasz megtalálásához kulcsok: a jóga ténylegesen jóga-e, vagy csak nyújtógyakorlatok – illetve azt, hogy ha a jóga egy „önműködő” technika, akkor az hova vezet.

Ezzel együtt pedig szeretném tisztelettel javasolni az ortodox kereszténység (megengedő módon: a görögkatolikus tanítások) megismerését, mert könnyen lehet, hogy ami miatt jógázni kívánnak, megtalálhatják teljeskörűen Patandzsali tanításán kívül – Jézus Krisztust követve is.

4 hozzászólás
Lunemorte P>!
Hamvas Béla: Eksztázis

Igazából ez az egyik legjobb műve Hamvasnak szerintem. Rövid, tömör, de nagyon velős. Szinte az egész könyvet ki lehetne idézgetni. Minden egyes mondata, minden gondolata elgondolkodásra készteti az olvasót. Egyáltalán nem unalmas, nincs egy felesleges gondolat sem ami felett csak úgy el lehetne siklani. Minden olvasni tudó embernek a kezébe kellene adni egyszer.

1 hozzászólás
Carmilla >!
Hamvas Béla: Eksztázis

Rövid ugyan, de nagyon tömény. Komoly odafigyelést igényel az olvasása, de megéri, mert valóban építő.

sithlovag>!
Hamvas Béla: Eksztázis

Egy meditációs útmutató, egy értekezés a zenről. Aranyat ér minden gondolata, valóban lassan érdemes vele haladni, hogy a gondolatokat megfelelően át tudja rágni az ember. Igazi kincs ez a spirituális irodalomban, külön öröm, hogy magyar ember tollából származik.

Constantinus_A_P I>!
Hamvas Béla: Eksztázis

Nos, aki imával, meditációval foglalkozott mélyebben, az érteni fogja. Más neki se álljon. Vagyis álljon csak neki, de óvatosan, s vessen magára ha kibicsaklik valamije.


Népszerű idézetek

Rituga P>!

Megigazulni annyi, mint mindabból a homályból és zavarból, nyugtalanságból és szétszórtságból, amit az emberben az életéhség kelt, tudatos elhatározással kilépni és lényének eredeti fedetlen tisztaságában élni.

Lunemorte P>!

A szobából ki se kell lépni és az ember az egész földet bejárja, a könyvet ki se kell nyitni és az ember mindent megtud. Az egyetlen tennivaló, hátrálni, mint az olvadó hó.

bratan P>!

Az igazságról való tudás személyes feltételét kell megszerezni.

55. oldal (utolsó mondat)

Lunemorte P>!

Ismeretek halmozásához és tanuláshoz tehetség kell, tehetséggel pedig csak a kivételes individuum rendelkezik. Az ismeret egyébként sem vezet sehová, bármilyen nagy legyen, sőt minél nagyobb, annál kevésbé. Ezért lehet valaki rendkívüli ismeretekkel rendkívül alacsonyrendű.

Lunemorte P>!

Az én helyem a nem-hely, nyomom a nyomtalan, se test, se lélek.

Bla IP>!

Eksztázis annyi, mint kívül állni. Kívül állni a szétszórt nyugtalanságon és belül állni a megvalósított egységen. „Szabad vagyok önmagamtól, szabad vagyok az éntől.” Szabad vagyok a szabadságtól.

29. oldal

Lunemorte P>!

Szomjúság nélkül nincs élet és nincs gazdagság, nincs ragyogás és nincs öröm. És szomjúság nélkül nincs sóvárgás arra, ami magasabb, és nincs kívánság, hogy az ember az alacsonyabbat megfékezze és a magasabbat megvalósítsa.

Lunemorte P>!

Látni kell. Lépni kell. Át kell lépni a küszöbön. Fel kell ébredni! Ébernek kell lenni.

Lunemorte P>!

A valóságot hiába ismerem fel, ha a következményeket életemre nem alkalmazom.

Carmilla >!

    „Úgy élni, hogy ne legyen semmim és ne legyek senki” – mint a szufi mondja.

32. oldal (Medio, 1996)


Hasonló könyvek címkék alapján

Montaigne: Esszék
Balassa Péter: Az egyszerűség útjai, sötétben
Francis Bacon: Esszék
Rainer Maria Rilke: Prózai írások
Anatole France: Coignard abbé véleményei / Epikur kertje
Su-La-Ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában
Weöres Sándor: A teljesség felé
Pais István: Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák
Pais István: A görög filozófia
Márai Sándor: Füves könyv