Arkhai 8 csillagozás

Hamvas Béla: Arkhai

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hamvas Béla életműsorozat

>!
Medio, 2018
464 oldal · ISBN: 9789639240650
>!
Medio, 2012
428 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639240216
>!
Medio, Szentendre, 2002
428 oldal · ISBN: 9639240214

1 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

>!
nariagnuhtseab 
Hamvas Béla: Arkhai

Olyan ez a könyv mint egy hatalmas mantra, minden olvasott szóval (még azokkal is amiket nem értettem) valami hatalmasat, magasabbat rezgetek meg. Mintha magára a földöntúli szépségre hangolódnék rá.

>!
Medio, 2012
428 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639240216
>!
Quator 
Hamvas Béla: Arkhai

Tetszett a témája, és a nyelvezete, sajnos nem friss az olvasási élményem, így nem emelnék ki semmit, de emlékszem szerettem ezt a kötetet.

>!
Constantinus_A_P I
Hamvas Béla: Arkhai

Arroborális világban élünk, mert a paota megbukott. Legyünk óvatosak.


Népszerű idézetek

>!
F_Orsolya

Ha az élőlényben valamit összetörnek, sohasem az törik össze, amire az összetörés irányul, hanem mindig valami más, annál mélyebb, annál alapvetőbb. Az törik össze, ami tartja azt, amit össze akartak törni. Ha valakinek összetöröm a büszkeségét, nem a büszkeség törik össze, hanem az, ami tartja, esetleg a megkülönböztetés képessége. Ha összetöröm hiúságát, nem a hiúság semmisül meg, hanam ami alatta van és ami a hiúságot tartja: esetleg az önérzet.
Ha összetöröm valakinek a testét, nem a test semmisül meg, hanem ami a test alapjában van, az élet. Ha átszúrom az állatot, nem azt szúrtam át, hanem a szívet, a benne levő kicsiny, de életfenntartó állatot; de nem a szívet öltem meg, hanem a vér-állatot; de a vér-állatot sem, hanem magát az életet.
Ezért olyan borzasztó az emberjavítás és a hibák kiírtása; ezért szörnyű az erőszak. Rosszat akar elpusztítani, de nem azt öli meg, amire céloz, hanem a mélyebben levőt, azt, ami a rosszat tartja: a jót. Ezért nem lehet és nem szabad a javítást, a beleavatkozást, a hibák és bűnök kiirtását másnak végezni, csak magának az embernek. Csak én tudom magam úgy megváltoztatni, hogy ne érjen az a veszteség, amely sokkalta nagyobb, mint a változtatás által elérhető jó.
Ez talán a lényege annak, ami szabadságnak hívnak.

154-155. oldal

>!
F_Orsolya

Oly különösen fontos lesz minden, a szél egy önfeledt mozdulata, amint, úgy látszik, megborzolja a lombot, a tenger ütemes emelkedése-süllyedése, ahogy „lélegzik”, mint Szophoklész mondja, egy légy zizegése, kis felhőfolt a láthatár alján, egy kagylóhéj, egy kavics, egy a sziklán összegyűlt sós rétegen megtört sugár, mindez oly közel került és olyan jelentős lett, olyan új és tiszta és súlyos, mintha egyszerre kiderült volna, hogy mindez aranyból van, és az ember e mérhetetlen kincs birtokosa lett. A sugárzó nap fehéren izzó fénye, a sós pára, olajfák, ciprusok, babérok, tengeri fenyők zsongító illata, a forrón nyirkos levegő bársonyos érintése, s egy nem hallható feloldott összhang, minden érzék azt kapja, amit a legjobban szeret, és önmaga teljességében csordultig issza magát. Mámor, és mégsem az. A sétáló maga elé dúdol és ténfereg. Aztán elfelejt dúdolni és ténferegni. Mit csinál? Van. Megszűnt lenni. Felszívta a tengert, a fehér sziklákat, az illatot, a langyos léghullámokat, és mialatt felszívta, elveszett benne, felszívódott. Elosztotta magát azok között, akik megajándékozták. Egyszerre mérhetetlen gazdagság ura lett, mindenét elvesztette. Most mindenre gondolhatna, de nem gondol semmit. A világ gondolja őt. Nincs más dolga, csak hogy legyen, és egészen eltelik e teljesíthetetlen feladat könnyűségével. A tengerparti séta filozófiája a világ legnehezebb tudása, úgy hogy a legkönnyebb: nem csinálni semmit, hogy ezalatt csinálódjék minden, ami lényeges.

23. oldal

>!
Frank_Spielmann I

Kár az embernek azzal törődni, hogy mi lenne, ha nem halna meg. Legyen nyugodt, meg fog halni.

Óda a XX. századhoz

1 hozzászólás
>!
F_Orsolya

Hátha az, amit önismeretnek hívunk csak más bonyolultabb és gőgösebb formája az önáltatásnak? De, míg a közönséges önáltatásra néha rá lehet eszmélni, erre a kritikára nem. Mert az esetleg tudatára juthat annak, hogy hazudik: ez a hazugság azonban ismeretnek, sőt tudásnak hívja magát. Az önáltatásból föl lehet ébredni, az önismeretből soha.

37. oldal

>!
Szelén P

A többség mindössze annyit jelent, hogy a becsapottak többen vannak.

>!
Frank_Spielmann I

Thackerey-nél és Dickensnél derül ki, hogy a humor az egyetlen sav, amely a realitást oldja.

334. oldal (Regényelméleti fragmentum)

>!
Frank_Spielmann I

Vegyük egyszersmindenkorra tudomásul, hogy az espressoban vagyunk komolyak, nem a pódiumon.

Óda a XX. századhoz

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Az SS az az ember, aki be van zárva. Ki zárta be? Sajátmaga. Hová? A világnézetbe. Eternizálta magát. Kiemelte magát a természetes emberi közösségből és a történeti időből. Színpadra került. Minden felelősség alól felmentést kapott.

Óda a XX. századhoz

>!
Frank_Spielmann I

Ez a [realitás-fogalom] a hatalmi ösztön alátámasztása és igazolása. Mintha teljes értékű valósága csak az ő létezésüknek lenne. Mintha a stréber reálisabb lenne, mintha a hazugság, és az árulás reálisabb lenne. Mintha a titkos feljelentés reálisabb lenne.

Kétségtelen, hogy Richelieu-éknek ezzel a fogalommal olyan mértéket sikerült teremteniök, amellyel az egész emberiséget lerohanták. Senkinek sem jutott eszébe kételkedni abban, hogy ez a realitás nem a valóság. Senkinek, kivéve Don Quijotét, Hamletet és Tristram Shandyt és Miskin herceget.

273. oldal (Regényelméleti fragmentum)

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote · Hamlet · Lev Nyikolajevics Miskin · Richelieu
2 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Ideál mindig akkor jelenik meg, amikor a hatalmi ösztön a közösséget valamely eszeveszett gazságba akarja beugratni.

288. oldal (Regényelméleti fragmentum)


Hasonló könyvek címkék alapján

Graham Howes: A szakralitás művészete
Lukács József: Eszmék és választások
Voigt Vilmos: A vallási élmény története
Tészabó Júlia: Nagy húsvéti képeskönyv
A. Gergely András – Papp Richárd (szerk.): A szakralitás arcai
Tomka Miklós: Csak katolikusoknak
Henri Boulad: A halálban ugyanis megszületünk
Gyenge Zoltán: Søren Kierkegaard
Umberto Eco: A Foucault-inga
Gábor György: Az idő nélküli hely