A ​világválság 13 csillagozás

Hamvas Béla: A világválság

Hamvas Béla három rokon témájú és gondolatilag egymáshoz kapcsolódó írását tartalmazza e kötet. A Modern apokalipszis 1935-ben a Társadalomtudományban jelent meg (113–127.); a Krízis és katarzis szintén a Társadalomtudományban, 1936-ban (1–20.); a harmadik írás – A világválság – A Fővárosi Könyvtár Évkönyve VII. kötetében látott napvilágot 1937-ben (39–48.).
Hamvas Béla gondolatgazdag életműve egyaránt tartalmaz igényes és időszerű gondolatokat, felismeréseket és mai gondolkodásunk számára idegenül csengő megállapításokat. E három rövid tanulmányt egybegyűjtő kötet nem Hamvas életművének értékelésére, csupán szerény méretekben hozzáférhetővé tételére vállalkozik. Tárgyszerű lehetőséget kínál és javasol Hamvas Béla nézeteinek, gondolatainak megismerésére, vitatására, elemzésére és értékelésére.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gondolkodó magyarok

>!
Magvető, Budapest, 1983
94 oldal · ISBN: 9631400743

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Friedrich Nietzsche


Kedvencelte 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Lunemorte MP
Hamvas Béla: A világválság

„Ma a nyájhajlamú tömegember uralkodik,az arc nélküli sokaság,s valamennyiünket az anyagiasság bilincse tart fogva."

Milyen érdekes,hogy egy sima,átlagos borítójú könyv is mekkora értéket tartalmazhat! Fantasztikus,én semmi kivetni valót nem találtam. Teljesen érthető és elgondolkodtató kötet.
Ráadásul 3 írást is olvashattam. Mind a három nagy jelentőségű,de nekem a kedvencem a Krízis és katarzis. Oly dolgokra rámutatott Hamvas,amikbe eddig nem gondoltam bele. Mit jelent a katarzis? Mi célt szolgál? Mi a nihilizmus,kik a nihilisták,van-e értelme nihilistának lenni? A válasz adott. Rájöttem,én valójában nem is vagyok depressziós,csupán nihilista. És ennyi. Tetszett az is,hogy további kedvenc szerzőimet is gyakran emlegeti,elismeri az író. Amilyen rövid ez a válogatás,oly annyira jelentőségteljes is. Több ember kezében is megfordulhatna a könyv,legalább azok között,akiket érdekel a filozófia vagy a kultúra,történelem.

4 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Hamvas Béla: A világválság

Értem én, hogy idealista, misztikus szempontból lehet rajongani ezért a műért, de földhözragadt materialistaként csak öncélú, alantas indulatok táptalajául szolgáló fölösleges szószaporításként tudom jellemezni. Fogalomkészlete homályosan definiált, bizonyítás helyett isteni kinyilatkoztatásokkal operál. Például egyszerű tényként odaveti, hogy a tudat egyenlő a vallással. Kiosztja a XIX. század nagy gondolkodóit. Marxnak például szemére veti, hogy nem szakított a humanizmussal, s ekkor már éreztem, hogy Hamvas túl fog lépni a toleranciahatáromon. S valóban megtette. Leszámol a humanizmussal, és a modern filozófia egyetlen figyelemreméltó fejleményének Nietzsche felsőbbrendű emberét tekinti. Tette mindezt szinte a II. világháború előestéjén. Aligha kell kifejtenem, mit jelentett ez.
Első pillantásra meglepő milyen vak dühvel ront a munkára. Lealacsonyító, rabszolgaságba döntő tevékenységnek tekinti. Ezt ugyan kétségkívül lehet vonatkoztatni a bérmunkára, de nem az elvonatkoztatott, általános munkára, mely egész egyszerűen emberi létszükséglet. Ilyen sajátságos hozzáállás mellett nem csoda, hogy szóra sem méltatja a kapitalizmusnak azt a mérhetetlen eredményét, hogy a joggal bírált bérmunka árán személyében szabaddá teszi a dolgozót. A humánum tagadásának persze ez logikus eleme. Ez az antihumánus düh nyilvánvalóan annak szól, hogy a munka rendelkezik egy olyan képességgel, melyet az idealisták általában isten, illetve istenek részére igyekeznek eltulajdonítani és kizárólagossá tenni. Ez pedig az alkotás képessége. Le kell rombolniuk annak tudatát, hogy az alkotás emberi tevékenység . El kell törölniük, agyon kell hallgatniuk azt a nyilvánvaló tényt, hogy a szubjektum számára mindig csak annyi tér nyílik meg, amennyit az objektum megteremt számára.
Tetszett ellenben a komplexitásra törekvése, még ha alapvetően téved is abban, hogy ezen a téren a “szellem emberei” a materialisták előtt járnak.
Egyes területeken a szerző igen jól informált, ám gyakran merészkedik olyan terepre, ahol bántóan elégtelennek tűnnek ismeretei.
Lényeges leszögezni, hogy némi hasonlóság ellenére Hamvas nézetei nem fasiszták. A kapitalizmus által életre hívott valamennyi világnézet, akár a rendszer pillére, mint például a liberalizmus, fasizmus, stb., akár a rendszer ellenfele, mint például az anarchizmus, vagy a kommunizmus, mind materialista alapon áll. Hamvas idealizmusa tehát nem tagolható be a fasizmusba.
Ellenben valóban nihillista, mint állítja. Tagadja az embert, a munkát, a történelmet, a fizikai valóságot az utolsó rozsdás szögig. .
Hosszan, oldalakon keresztül sorolhatnám a mű negatívumait, de szerintem isten – feltéve, de nem megengedve, hogy létezik, – nem éri meg ezt a fáradtságot, főként, hogy ez akaratlanul is néhány hívő moly megsértéséhez vezethetne.

19 hozzászólás
>!
_Andrea_
Hamvas Béla: A világválság

Mikor először olvastam ezt a könyvet a felét sem értettem meg. Második olvasásra sem. Épp az az attitűd igézett meg, ami ellen végül is életre lettek hívva ezek az írások: a válságban és krízisben való tobzódás, a nihil, a tiltakozás, a lázadás, elégedetlenség és kétely. Ami meg ez ellen szólt, azt egész egyszerűen nem értettem és nem is foglalkoztam vele.
Pár év múltán egész más élvényt adtak a szövegek.
Szórakoztatóan abszurd az alapötlet egyébként: összeszedni azokat a könyveket, amelyekben krízisben élő írók reflektálnak a világ állapotára. Kicsit úgy, mint a mesebeli tyúkocska, akinek a fejére pottyan valami és világgá szalad azt kiáltozva: Égszakadás, földindulás — a fejemen egy koppanás – Szaladj te is pajtás! A belső állapotukat valóságnak érzik, de van másfajta valóság is, a szaladáson túl.
A Krízis és katarzis c. esszé végkincsengése mintha az lenne, hogy nem ezektől az emberektől kell tanulni. Na jó, tőlük is lehet, sőt ajánlott, a filozófia nagynevű mestereiről van szó elvégre – de fenntartással kell kezelni őket. Lényegében arról szólt a három szöveg, hogy miért szükséges ez a távolságtartás.
Az irodalomban és a történelemírásban, filozófiában a kezdetektől megjelenik a válság, a kritika, a világgal való elégedetlenség. A modern századokban ez a fő viszonyulási irány önmagunkhoz és a világhoz – aki nem így tesz az meg vagy hülye vagy hazudik. Vagy a krízisből eljutott a katarzisig és azon túl már valami más van.
Egy másik groteszk és megmosolyogtató gondolat: a modern európai ember két dolgot örökölt őseitől:
1, hatalmas kultúrát – és
2, ezzel a kultúrával való elégedetlenséget
Magunkba nézve ez megszámlálhatatlan ellenkezést jelent mindazzal szemben, ami körülöttünk történik – ha szabad félszabadon idéznem. Kicsit magamra ismertem ebben, mikor egy könyvet nem tudok elolvasni anélkül, hogy ne találnék benne valami kivetnivalót, vagy egy képre nem tudok kritika nélkül ránézni.
Továbbmenve, a modern európai embert az örökségével kapcsolatos magatartása és hozzá való viszonyulása határozza meg: amely a két lehetséges irányultság kiegyensúlyozásából adódik melyek: 1, az elégedetlenség és a tagadás illetve 2, a kultúra szeretete és továbbépítése. Az első az érzelmi, a második a szellemi irányultság – mindkettőhöz fel volt sorolva egy nagy csomó szerző.
(Érdekes volt végiggondolni, hogy a modern festészetben mennyi a lázadás, a 20. század művészete már csak a lázadásról szólt. Meg némileg a lázadók epigonjairól – elvégre piros és kék négyzetet bárki tud festeni, ha azért sok pénz fizetnek.)
A két irányultság közül egyiket sem lehet kizárólagosan választani és maximálisan kiállni mellette – illetve egyre nehezebb, a kettő közt egyensúlyozni és billegni, így haladni előre inkább lehetséges.
Ez az a pont, ahol 5 év után felfogtam, mit is akartak velünk az egyetemen magatartásetikák alatt megértetni…
A magatartásetikában az ideális irányultság a poklot megjárt ember útja, aki a nihilben kiégve eléri a katarzis pontját, fel tud egyenesedni, gerincet növeszteni és alkotó, produktív életet élni. (Bár voltak olyanok, akiknek ez katarzis nélkül is ment.) Nézz körül a világban, nem baj ha összeroppansz attól, amit látsz – de a nihil „minden-mindegy" érzésével szólva akár fel is kelhetsz és csinálhatsz valami hasznosat. És ha társul mellé a hit, hogy tényleg értelme van csinálni valamit, akkor megérkeztél.
Mindenki más lárva és maszk, ahogy azt Hamvastól megszokhattuk.
Lárva az, aki megmarad a nihilnél és kiélvezi az életrombolást az utolsó cseppjéig, romantikus sértettségében és felsőbbrendűségtudatában gyönyörködve. Minden értelmetlen, kérdéses számára, – vádakat kohol, ürügyet keres a feladat elodázására- a negatívumok a szenvedélyei.
Az ember lehet korszerűtlen is, élhet az 1200-as években vagy akár a középkorban is, vagyis inkább annak a kornak megfelelő tudati szinten, de képtelen a mai korra adaptálódni és a kor feladataiban működni. Maszkmerev magatartás.
Az outsider világmegváltó eszmékkel kívülről és erőszakkal igyekszik sikerre vinni a valóságtól elszállt terveit, mert attól mindenkinek jobb lesz: lásd szocializmus és a pszichológia egyes irányzatai. Fanatikus.
A lótoszevő a legédesebb és legnépszerűbb magatartásetikai kategória, még ha nem is éppen etikus az élvezetekbe és gyönyörökbe merülni, s közben elfeledkezni minden másról, kivonni magunkat a Feladat alól. A plázavilág számomra tökéletes megtestesítője ennek. Vagy 8 (esetleg több) óra munka, sitcomok, számítógépes játékok, szerelmi csatározások, ízfokozók, pár tudatmódosítószer, illetve ezek szabad permutációja árán elért tökéletes zsibbadtság. Ami sosem tökéletes, de azt a halk figyelmeztető hangot ott belül többnyire el lehet nyomni.
Mindezek egy humanisztikus társadalomban élnek – mely kifejezés nem összekeverendő a humanizmussal. Szembeállítva a divinisztikussal, mely már jó régen elveszett – kis történelmi szkepszissel élve, volt-e valaha? A humanisztikus társadalom maga a világválság megteremtője és éltetője – a gondolkodó ember viszont megtorpanhat és felteheti magának a kérdést: akarom én ezt élni? Ha nem, akkor él mást, s reménykedik, hogy egyre többen ébrednek föl ebből az őrületből.
A popkultúrában is elég népszerű mostanában ez az ébredés és lázadás-téma.
80 év telt el az esszék megjelenése óta. Félelmetesen aktuálisak.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

Ma a nyájhajlamú tömegember uralkodik,az arc nélküli sokaság,s valamennyiünket az anyagiasság bilincse tart fogva.

5. oldal

>!
Lunemorte MP

A világ minden időben kedvezett az olyan gondolatoknak,amelyek rémületet keltenek. Az emberek,különösen a tömegek,szeretnek rettegni.

10. oldal

>!
shellycoat P

Nincs itt vége semminek, nem alkonyodik a nyugati kultúra, semmi sem megy tönkre. A világ változik, de ez a természete. Fölösleges olyan eszeveszetten félni attól, ami jön: lényegesen nem fog különbözni attól, ami ma van, s ami mindig volt.

>!
Lunemorte MP

Nem az emberi szív rothasztotta meg a kereszténységet,hanem a kereszténység az emberi szívet.

20. oldal

5 hozzászólás
>!
scriba

De a rabszolgaság nem társadalmi helyzet már, hanem társadalmon kívüli, ezért a modern ember „pária”, amint Evola mondja. És ez belülről következik, alkatának eredménye – a rabszolgát nem körülményei teszik azzá, hanem az, hogy rabszolgalélekkel született, és nem tud mást, mint szolgálni (a munka, mint a legfőbb erény) –, nem a viszonyok avatták rabszolgává, hanem: az. Ezért benne az önállótlanság, ingadozás, meghódolás, formátlanság, „ignorance”, a korlátoltság és a transzcendens iránt való vakság. Társadalom és ember korrelátum: egy bizonyos embernek egy bizonyos társadalomforma felel meg, a királyi embernek a királyi rend; a csőcseléknek, a páriának a felbomlás, zavar, az inferioritás felel meg, és ez már nem is társadalom, hanem társadalmon kívül való állapot; a kozmikus embernek a „szép rend” felel meg, a humanisztikusnak a káosz: a szocializmus, tudomány, gazdasági felbomlás, vagyis a vallástalanság.

Modern Apokalipszis – A világkrízis irodalma

>!
Aleph P

A Wille zur Macht alapvető helyzete nem merül ki abban, hogy megsemmisítő korkritikát mond, és egyetlen „eddigi érték”-et sem hagy életben. Nem a kritika a fontos, hanem a szempont. És e szempont természete felől egy pillanatig sem lehet kétség. „Politikusok és bankárok – írja – mosolyognak rajtam, amikor azt mondom, hogy nem vagyok hajlandó mást komolyan venni, mint a vallást; nem tudják, hogyan mosolygok én az ő politikájukon és pénzügyeiken.” Nehogy tévedés legyen: Nietzsche nem a keresztény egyházat vetette el, ezt már Voltaire is megtette; nem a krisztianizmust vetette el, ezt már Marxék is megtették; de mind a ketten megtartottak valamit, Voltaire magát a kereszténységet, Marx a humanizmus gondolatát. Nietzsche elvetette az egyházat, a krisztianizmust és a humanizmust is. Vagyis magán a valláson kívül Nietzsche egyáltalán semmit sem vett komolyan, semmi mást nem tartott kritikára méltónak. A modern krízis vallásos krízis. Minden más függvénye ennek az egynek: politika, társadalom, gazdaság, művészet, filozófia. A vallás minden lét legmélyebb pontja: az élet transzcendens csúcsa, amiből az élet értelme fakad, célja, szépsége, gazdagsága, és ez irányítja a gazdaságot is (Marx fogalmazásában: „az ember és természet anyagcseréje”). A vallás az emberi élet ihlete. És ami Nietzsche gondolkozásában kitűnik, az nem az ő vallásrombolása, hanem éppen ellenkezőleg, az ember tudatára jut annak, hogy Európa milyen megrendítő vallástalanságba esett. Nietzsche nem destruálta a vallást, ő volt az, akinek kritikájában a legmélyebben érezni a vallás nélkül való élet teljes terméketlenségét és tarthatatlanságát.

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme · Friedrich Nietzsche · vallás
>!
MrClee I

Korszerűtlenségüket csaknem minden esetben azzal igazolják, hogy: a mai idő romlik, a régi jó idő sokkal jobb volt. Ez a sztereotip igazolás, az, amivel korszerűtlenségükből még erényt és fölényt igyekszenek kovácsolni. Ez az emberfajta nem modern európai, és egész életrendje régen időn kívül álló, elhagyott forma.

41. oldal

2 hozzászólás
>!
Aleph P

De bármilyen bizalmatlansággal viseltessék is az ember e naiv profetizmussal szemben, és bármily hidegen hagyja is az apokaliptikus hevültség, egyet nem szabad elfelejteni, és ez az, hogy a szerzők mindennek ellenére mégiscsak ma Európa legkitűnőbb elméi. Kétségtelen, hogy Kierkegaard a dán, Valéry a francia, Adams az amerikai, Eliot az angol, Börger a holland, Bergyajev, Arzenyev, Mereskovszkij az orosz, Klages, Lessing, Keyserling, Spengler a német, Ortega a spanyol, Evola az olasz szellemiség magaslatai. És ha az ember még tovább megy, hajlandó figyelembe venni azt a magatartást, amit Németországban a George-kör, Franciaországban a Nouvelle Revue Française köre, Angliában a Criterion, azonkívül regényírók (Lewis, Dreiser, Döblin, Du Gard, Papini, Sinclair, de la Serna, Powys stb.), tudósok (Otto, Uexküll, Chamberlain, Prinzhorn, Frobenius stb.) tanúsítanak, arra a belátásra kell jutni, hogy valóban „a kor minden kiváló elméje a kor ellen foglalt állást”, sőt majdnem arra, hogy: egy elme kiválóságának első jele ma éppen az, hogy mennyiben, milyen radikálisan foglal állást a kor ellen és az „egész” kor ellen. Fel lehet tételezni, hogy volt idő, amikor sajátságos módon a világhelyzet megítélésében éppen a legmagasabb szellemiség tévedett?

>!
MrClee I

Az ember tudatában a divinum helyett a humanum foglal helyet: így válik a vallás transzcendenssel való kapcsolat helyett eleinte részvét- és könyörületvallássá, aztán testvériség-vallássá, egyenlőség-vallássá, vagyis az isteni vallás emberi vallássá, így vált az ég földivé, a szakrális szociálissá, a bölcsesség tudománnyá, a költészet filológiává, a művészet virtuóz mutatvánnyá, az „arya" szudrává, az emberiség tömeggé

28. oldal

>!
F_Orsolya

– Reszketsz? Hogy reszketnél akkor, ha tudnád, hová viszlek!”
Mi a félelmetlenség? – ha az ember félelem nélkül viszi magát félelmetes helyzetekbe. Az ember félelmetlensége önmagával szemben: nincs már szüksége arra, hogy visszarettenjen bárminek is a végiggondolásától, kimondásától vagy megtevésétől. Túl van mindennemű tekintetbevételeken: elszánt és bátor. De, mint egyebütt is, ez nem tisztán az embernek önmaga felé fordult viselkedése, nem csakis pszichológiai attitűd. A kíméletlen és radikális önkritikának az az eredménye, hogy most már beszámol és be mer számolni minden tényről – de ez az élet minden területére kiterjed, a világ minden tényével szemben kíméletlen és radikális kritikát fog gyakorolni. Új felelősség, új szembenállás, új meggyőződés, amellyel új kockázat jár, az új magatartásért új helytállás, új munka vállalása, mindaz, ami valóban megremegteti az embert, ha arra gondol, hogy ezek mellett ki kell tartania, itt támadásokat kell majd leküzdenie, és az embert tényleg remegés fogja el annak láttára, hogy micsoda nehézségeken keresztül tudja csak megvalósítani mindazt, amit akar, milyen mérhetetlen küzdelem árán tud csak igen keveset keresztülvinni abból, amire pedig egész erejére szüksége van.


Hasonló könyvek címkék alapján

Heller Ágnes: A történelem elmélete
Bacsó Béla – Csorba László – Gábor György – Heller Ágnes – Rugási Gyula – Vajda Mihály: A történelem árnya
Alexandre Koyré: Misztikusok, spiritualisták, alkimisták a német XVI. században
Gazdag László: A fejlődés természete
Ancsel Éva: Történelem és alternatívák
Ben Sherwood: Merülj alá az álmokért!
Henri Boulad: Misztika és elkötelezettség
Ludassy Mária: Szavak és kardok – Nyelvfilozófia és hatalomelmélet
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember
Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása