A ​világválság 91% 18 csillagozás

Kellett egy kis Hamvas Béla.
Kár, hogy a bibliográfiában felsorolt művek egy része elérhetetlen (a számomra), és néhány alkotó szinte teljesen feledésbe merült, így csak Hamvas Bélán keresztül lett némi fogalmam arról, miről mit írhattak. Előzetes olvasmányaim segítettek abban, hogy pontosan tudjam, miféle világválságról van szó, miben áll és milyen következményei vannak az egyes emberekre és az emberiségre nézve. Sajnálatos, de Ember voltunk hanyatlása folyamatos és össznépi gyógyír, ahogy Hamvas is fogalmazott, nincs rá. Csak az egyes emberek hordozhatják az ellenanyagot, de ez ugye kevés egy egész faj számára, hisz közkinccsé számos „emberi” probléma miatt sajnos nem tehető. Így állunk jelen pillanatban. Én már öreg pesszimistának számítom magam, úgyhogy csak azt mondom: mindig van lejjebb. Szerencse a szerencsétlenségben: az egyén Mindig „megmentheti magát”. És itt a molyon számos példát látok arra, hogy elemi szinten zajlik az önfejlődés, önfejlesztés, a visszatérés valódi, igazi önvalóhoz életfeladata. Ez lehet a kulcs. És mi vagyunk a megoldás.

„Ma a nyájhajlamú tömegember uralkodik,az arc nélküli sokaság, s valamennyiünket az anyagiasság bilincse tart fogva."

Milyen érdekes, hogy egy sima, átlagos borítójú könyv is mekkora értéket tartalmazhat! Fantasztikus, én semmi kivetni valót nem találtam. Teljesen érthető és elgondolkodtató kötet.
Ráadásul 3 írást is olvashattam. Mind a három nagy jelentőségű, de nekem a kedvencem a Krízis és katarzis. Oly dolgokra rámutatott Hamvas, amikbe eddig nem gondoltam bele. Mit jelent a katarzis? Mi célt szolgál? Mi a nihilizmus, kik a nihilisták, van-e értelme nihilistának lenni? A válasz adott.Tetszett az is, hogy további kedvenc szerzőimet is gyakran emlegeti, elismeri az író. Amilyen rövid ez a válogatás, olyannyira jelentőségteljes is. Több ember kezében is megfordulhatna a könyv, legalább azok között, akiket érdekel a filozófia vagy a kultúra, történelem.

Mikor először olvastam ezt a könyvet a felét sem értettem meg. Második olvasásra sem. Épp az az attitűd igézett meg, ami ellen végül is életre lettek hívva ezek az írások: a válságban és krízisben való tobzódás, a nihil, a tiltakozás, a lázadás, elégedetlenség és kétely. Ami meg ez ellen szólt, azt egész egyszerűen nem értettem és nem is foglalkoztam vele.
Pár év múltán egész más élvényt adtak a szövegek.
Szórakoztatóan abszurd az alapötlet egyébként: összeszedni azokat a könyveket, amelyekben krízisben élő írók reflektálnak a világ állapotára. Kicsit úgy, mint a mesebeli tyúkocska, akinek a fejére pottyan valami és világgá szalad azt kiáltozva: Égszakadás, földindulás — a fejemen egy koppanás – Szaladj te is pajtás! A belső állapotukat valóságnak érzik, de van másfajta valóság is, a szaladáson túl.
A Krízis és katarzis c. esszé végkincsengése mintha az lenne, hogy nem ezektől az emberektől kell tanulni. Na jó, tőlük is lehet, sőt ajánlott, a filozófia nagynevű mestereiről van szó elvégre – de fenntartással kell kezelni őket. Lényegében arról szólt a három szöveg, hogy miért szükséges ez a távolságtartás.
Az irodalomban és a történelemírásban, filozófiában a kezdetektől megjelenik a válság, a kritika, a világgal való elégedetlenség. A modern századokban ez a fő viszonyulási irány önmagunkhoz és a világhoz – aki nem így tesz az meg vagy hülye vagy hazudik. Vagy a krízisből eljutott a katarzisig és azon túl már valami más van.
Egy másik groteszk és megmosolyogtató gondolat: a modern európai ember két dolgot örökölt őseitől:
1, hatalmas kultúrát – és
2, ezzel a kultúrával való elégedetlenséget
Magunkba nézve ez megszámlálhatatlan ellenkezést jelent mindazzal szemben, ami körülöttünk történik – ha szabad félszabadon idéznem. Kicsit magamra ismertem ebben, mikor egy könyvet nem tudok elolvasni anélkül, hogy ne találnék benne valami kivetnivalót, vagy egy képre nem tudok kritika nélkül ránézni.
Továbbmenve, a modern európai embert az örökségével kapcsolatos magatartása és hozzá való viszonyulása határozza meg: amely a két lehetséges irányultság kiegyensúlyozásából adódik melyek: 1, az elégedetlenség és a tagadás illetve 2, a kultúra szeretete és továbbépítése. Az első az érzelmi, a második a szellemi irányultság – mindkettőhöz fel volt sorolva egy nagy csomó szerző.
(Érdekes volt végiggondolni, hogy a modern festészetben mennyi a lázadás, a 20. század művészete már csak a lázadásról szólt. Meg némileg a lázadók epigonjairól – elvégre piros és kék négyzetet bárki tud festeni, ha azért sok pénz fizetnek.)
A két irányultság közül egyiket sem lehet kizárólagosan választani és maximálisan kiállni mellette – illetve egyre nehezebb, a kettő közt egyensúlyozni és billegni, így haladni előre inkább lehetséges.
Ez az a pont, ahol 5 év után felfogtam, mit is akartak velünk az egyetemen magatartásetikák alatt megértetni…
A magatartásetikában az ideális irányultság a poklot megjárt ember útja, aki a nihilben kiégve eléri a katarzis pontját, fel tud egyenesedni, gerincet növeszteni és alkotó, produktív életet élni. (Bár voltak olyanok, akiknek ez katarzis nélkül is ment.) Nézz körül a világban, nem baj ha összeroppansz attól, amit látsz – de a nihil „minden-mindegy" érzésével szólva akár fel is kelhetsz és csinálhatsz valami hasznosat. És ha társul mellé a hit, hogy tényleg értelme van csinálni valamit, akkor megérkeztél.
Mindenki más lárva és maszk, ahogy azt Hamvastól megszokhattuk.
Lárva az, aki megmarad a nihilnél és kiélvezi az életrombolást az utolsó cseppjéig, romantikus sértettségében és felsőbbrendűségtudatában gyönyörködve. Minden értelmetlen, kérdéses számára, – vádakat kohol, ürügyet keres a feladat elodázására- a negatívumok a szenvedélyei.
Az ember lehet korszerűtlen is, élhet az 1200-as években vagy akár a középkorban is, vagyis inkább annak a kornak megfelelő tudati szinten, de képtelen a mai korra adaptálódni és a kor feladataiban működni. Maszkmerev magatartás.
Az outsider világmegváltó eszmékkel kívülről és erőszakkal igyekszik sikerre vinni a valóságtól elszállt terveit, mert attól mindenkinek jobb lesz: lásd szocializmus és a pszichológia egyes irányzatai. Fanatikus.
A lótoszevő a legédesebb és legnépszerűbb magatartásetikai kategória, még ha nem is éppen etikus az élvezetekbe és gyönyörökbe merülni, s közben elfeledkezni minden másról, kivonni magunkat a Feladat alól. A plázavilág számomra tökéletes megtestesítője ennek. Vagy 8 (esetleg több) óra munka, sitcomok, számítógépes játékok, szerelmi csatározások, ízfokozók, pár tudatmódosítószer, illetve ezek szabad permutációja árán elért tökéletes zsibbadtság. Ami sosem tökéletes, de azt a halk figyelmeztető hangot ott belül többnyire el lehet nyomni.
Mindezek egy humanisztikus társadalomban élnek – mely kifejezés nem összekeverendő a humanizmussal. Szembeállítva a divinisztikussal, mely már jó régen elveszett – kis történelmi szkepszissel élve, volt-e valaha? A humanisztikus társadalom maga a világválság megteremtője és éltetője – a gondolkodó ember viszont megtorpanhat és felteheti magának a kérdést: akarom én ezt élni? Ha nem, akkor él mást, s reménykedik, hogy egyre többen ébrednek föl ebből az őrületből.
A popkultúrában is elég népszerű mostanában ez az ébredés és lázadás-téma.
80 év telt el az esszék megjelenése óta. Félelmetesen aktuálisak.