Kilencedik levél
Nyáron délután lefekszem a fa alá, és alszom. Amíg az álom felold, néhány perc telik el. Dohányom füstje békésen száll a lomb között, nesztelen mozgás, mint a felhők vonulása, melodikusan elolvad a levegőben, elolvadok én is az álomban. Édes és meleg pillanat. Érzem, hogy mindenem kívül van, kívül a fákban, az égen, a házamban, a kertben. Nincs lelkem. Szabad vagyok, nincs akarat, cél. Átfúj rajtam a szél, átsüt a fény, átsugárzik a meleg és az erdőillat. Nincs bennem semmi ellenállás. Ilyenkor megértem, miért lehettem éppen én az, aki megtörte azt a kényszerűséget, ami a szellemet ezen a földön önmagával szembeállította. Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent. Nem vesztem el a némaságban, mint ahogy eddig elveszett mindenki, aki a magasság fia, Hüperion volt. A tiszta és nyílt szó csak az embercsonkok és a szenny számára volt itt nyitva, és mihelyt valaki komolyan meg akart szólalni, a hangot elfojtották. Az én erőm volt az egyetlen, amely ezzel a… (tovább)
A magyar Hüperion I-II. 22 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hamvas Béla életműsorozat Medio
Enciklopédia 18
Kedvencelte 11
Most olvassa 4
Várólistára tette 21
Kívánságlistára tette 24
Kiemelt értékelések
Népszerű idézetek
Hallgatok, mint ahogy hallgat az ég, s ahogy a hegy, a tenger, a csillagok, s a kövek, ahogy hallgat minden, amiben van tudás. Mert van egy törvény – ki hozta? Nem tudom. A törvény: nem kimondani. Nem elválasztani az igent a nemtől. Nem elnevezni. Nehéz. Tudni, és sohasem kimondani. Olyan nehéz, hogy azt hiszem e súlytól oly nehezek a kövek, s úgy éget e tudás, hogy azt hiszem, e tűztől izzanak a napok. A nagy kísértés: mondani. Így csábítják el a névtelen hatalmak azt, akiben nincs meg a kövek súlya, s a napok tüze.
Álltál már az erdőben a fák lombján átszűrődő remegő fényfolt előtt? Akkor tudod, mi a pillanat. Láttad már séta közben a gyalogutat elveszni a fák között? Nincs bennem semmi bosszú és irigység, és nem kívánok semmiféle elégtételt. Nem érzem magam megrövidítve. Csak az előzi meg önmagát, aki hiányt érez és elégtételre éhes. De azzal, hogy megelőzi önmagát, elvéti a legnagyobbat, a jelent, azt, hogy vagyok.
A magány nehéz. Novemberben kinézni reggel a szürke derengésbe, kijönni a tornácra –, és nincs senki, senki. A hegyoldalon barna levelekre szürke köd telepszik. Ezt az érzést csak a legerősebb ellenméreggel lehet gyógyítani. Mi az? A tudat, hogy az ember egyedül át tudja élni a világ legnagyobb szépségeit, éspedig nem képzeletben, elégtételként, hanem, mint az örök egy, aki a legközelebb áll a mindenséghez. Az ember csak közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet Isten.
Hallottam zenét, nem képzett és iskolázott muzsikus játszotta. Beethoven szonátákat zongorázott, és tudod, mikor olyan részekhez ért, amelyeket nem lehetett remegés nélkül eljátszani, ott a keze megremegett, és hibázott. Akkor tudtam, hogy ez a helyes játék, és nem az, amely ott lenn a hangversenyteremben hallatszik, az a természetellenes és legyőzött muzsika. Nem tudom elviselni, hogy ahol már lehetetlen fel nem indulni, ott a nyomorult olyan simán játszik, mintha semmi különös nem történne, aztán feláll, és a tapsra hajlong. Azt hiszem, ha valami nagy történik, az ember mindig remeg, ahogy remeg, ha egy szép szájat először megcsókol, és először érint meg egy puha derekat. És valami szörnyűt érzek, ha valaki e szájat már remegés nélkül meg tudja csókolni, és ha a verset megrezzenő és elrekedő hang nélkül fel tudja olvasni. Szörnyű volt számomra mindig valamiben mesterré lenni, s a dolgok szépségétől meg nem inogni.
Második rész, Huszonharmadik levél
Mikor tudatára ébredtem annak, hogy ezen a földön milyen sorssal kell megküzdenem, azt a gondolatot élesztgettem: elmegyek. […] Más földre kívánkoztam. De aztán elkövetkezett egy pillanat, amikor beláttam, ahhoz, amit akarok, az első feltétel, hogy itthon legyek. Mindenütt gyökértelen lettem volna, éppen ezzel és éppen így.
/Első levél/
Nézd ezt a szőlőfürtöt, mi van benne, ami nem természetes? Nézd, e duzzadó bogyó hogyan feszíti édes levével pattanásig a vékony fehér héj hamvas húsát. Nézd, hogy csillog rajta a nap sugára, mintha mustjából kortyolt volna, a mámorát ott táncolná ki az ezüst cseppeken. A szikrázó és forró déli nap minden szenvedélyét felszívta ez a kis golyó. Fény csurog belőle, ha szétharapod.
51. oldal Tizenhatodik levél
Lehet élni bor nélkül? Lehet, de az egész feleannyit sem ér. A pálinkaivó népek soha nem érik el az örömek ezt a fokát. A bor nem tartozik a létfenntartáshoz, és ez benne a nagyszerű, hogy fölösleges és fontosabb, mint maga a dolog. Lehet élni jó lelkiismeret nélkül és tiszta kedély, békés erkölcs és csendes áhítat nélkül? Lehet, de az egész semmit sem ér. Nem marad más, mint az eszeveszett hajszáktól feldúlt szenvedélyek őrjöngő farsangja. Az egyedül törvényes életrendnek a létért való küzdelmet fogadták el, és csak annak lehet komolysága, ami ide tartozik, ami én és érdek, előny és haszon. A bor a létért való küzdelmen kívül áll, mint a vallás és művészet és a szépség.
Az öt géniusz (68. o.)
De egyébként is, utókor! Nem lesz azoknak kedvük ahhoz, hogy papírral vesződjenek. Olyan idők következnek, amelyek minden múltat elfelejtetnek. Az emberekkel a múltat el fogja felejtetni a jelen – nem azért, mert nagyon boldogok lesznek, hanem éppen mert nagyon boldogtalanok, annyira, hogy senki sem tudja majd enyhíteni szenvedésüket.
Mert a haza az a nagy és szent hazugság, ami az egészet elfedi. Igen, ők a haza nagy fiai. Haza csak ott fontos, ahol nincsen közösség, a nemzet csak ott lobog, ahol eltakarják, hogy nemzetről szó sem lehet, nincsen sem haza, sem nemzet, sem nép. Ez a nagy áltatás, amiben részt kell venni, különben feleszmélnének egyedüllétükre. És mi lenne akkor? Mi lenne akkor, ha felébrednének arra, hogy hazátlanok és néptelenek és nemzettelenek vagyunk. Ami közösnek látszik, az a közösségtelenség eltagadásából keletkezett nagy szólamok özöne. Így kell magát áthidalnia, hogy ha már nincs, legyen meg annak legalább látszata. Csak közösségben lehet élni, és ha nincs, a közöny fölé nemzetet és népet és hazát kell hazudni.
Ez a szellem jelentősége itt; az irodalomé, a művészeté. Ezért van jelentősége csak a hazának, a közös áltatásnak, amiben mindenki megegyezik, hogy van, mert nincs. Ezért olyan borzasztóan fontos a nemzet becsülete és a hazaszeretet, amivel mindig ki lehetett állni és szavalni, ez az, ami még felejtetni tud.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Békés Márton: Fordul a szél ·
Összehasonlítás - Száraz György – Alexa Károly: Budapest-dekameron ·
Összehasonlítás - Száraz Miklós György: Magyarország csodái ·
Összehasonlítás - Cserna-Szabó András: Rézi a páczban 89% ·
Összehasonlítás - Romsics Ignác: Múltról a mának ·
Összehasonlítás - Kelecsényi László: Mozizó Budapest ·
Összehasonlítás - Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora 88% ·
Összehasonlítás - Berkovits György: Magyar látvány ·
Összehasonlítás - Beney Zsuzsa: Szó és csend között ·
Összehasonlítás - Radnóti Sándor: Az üvegalmárium ·
Összehasonlítás