Márton ​partjelző fázik 82% 13 csillagozás

1995-ben jelent meg ez a regény, de 1990-ben történik, ha nincs is benne leírva, de kiszámolható. Talán azért fontos ez, mert az új világból nem sok minden szűrődik be ebbe a történetbe, annál több a Horthy-, Rákosi-, és Kádár-korszakból, mert Márton partjelző (a keresztnevét szerintem meg sem tudjuk, elég, hogy partjelző, kell ennél több?) megélt 78 évet, és van mondanivalója erről az életről. Szögezzük le, Márton partjelző egy kisstílű alak, sőt, ha szigorú akarok lenni egy gusztustalan féreg, hiába a jó stílusban megírt monológ, ami egy mindig elégedetlen, morózus, de (ahogy az ilyenkor lenni szokott) alapvetően szerethető figurát takarna, de nem ebben a regényben, mert a szórakoztatóan, de ezzel együtt kellő mélységgel megírt szöveg szöges ellentétben áll azokkal az eseményekkel, jellembeli hibákkal, amik kiderülnek Márton partjelzőről szép fokozatosan.
Apropó monológ. Úgy monológ ez, hogy közben párbeszéd is, bár olyan ravaszul alakul a szöveg térben és időben, hogy néha azt hinnénk, Márton partjelző beszélget valakivel, valójában szellemalakokkal vív szócsatát, akik, habár csak Márton partjelző fejében léteznek éppen, de megmondják a magukét.
Apropó események. A könyv pontosan egy évet ölel fel, és hogy történne eközben valami, azt nem merném állítani, Márton partjelző ődöng a városban, mint egy hajléktalan, valós és képzelt emberekkel találkozik, miközben felidéződnek benne a múlt eseményei. Azt nem mondom, hogy ezekből összeállna a XX. század, ekkorát nem vállal Hamvai, viszont remek arányérzékkel bontja ki főhőse életét.
Apropó a főhős élete. Ez tulajdonképpen egy szerelmi történet. Márton partjelző felesége, Denise, aki 1957-ben lépett ki az életéből a leggyakrabban felbukkanó szellemalak. Hogy mi történt vele, az végig homályban marad, ha az utolsó oldalakon megírt jelenet nem képzelgés, akkor megtudjuk, mi az ő története, ha képzelgés, akkor csak erős sejtésünk lehet. Denise Márton partjelző origója, ahová mindig visszatér, hol elátkozza (zömmel), hol szerelmet vall neki.
Szerettem ezt a könyvet, humoráért, mélységes emberismeretéért, a szöveg játékosságáért, kár, hogy Hamvai ezen kívül prózát csak a prikolicsot írta, különben színdarabokat ír, vagy azt sem. Érdemes elolvasni ezt a rövid interjút vele, unikális figura a honi irodalmi életben.
http://www.litera.hu/hirek/az-irosagbol-csak-az-iras-erdekel

Hihetetlenül eleven Hamvai regénye, látszik a körömpiszok, a „söprű” a pohárbor alján, élő emberek vannak a könyvben, úgy, hogy a cselekmény közben sokuk nincs is jelen hús-vér formában, csak valakinek a fejében. Márton partjelző emlékeiből és képzelgéseiből épül fel a szöveg, ezt kísérik némi betoldással a valódi események. Vagyis hát nincsenek is események. Ha kikapnánk a valós cselekményt, ez a monológszerű magábanszövegelés is teljes egész lehetne szinte, így meg extra lesz. Miközben hősünk beszélget valakivel, közben rendszeresen megküzd rémképeivel is, el-elkalandozik a gondolata, azonban, noha nincs élesen elválasztva a szövegtest, teljesen érthető marad. Hamvai koherenssé tudja tenni a szerteágazó hablatyot az igazival. Márton partjelző elképzelt vagy egykor megélt kalandjaiban megelevenednek a 20. század traumái, Trianon, háború, emigráció, az ügynöklét kísértése stb., de fajsúlyosabb a rendszerváltást követő nihil, a hirtelen beütött új, ami mintha mégis visszafelé tapogatózna.
Partjelzőnk nem tud elszámolni múltjával, és neurózisai által jeleneteket kapunk egy házasságból. Talán ez a legmarkánsabb vonal. A férfi és nő közötti ellentétek, az együttélés viszontagságai. Amikor az együttélés egymás melletti vegetálás lesz, a kommunikáció ellavíroz a másiké elől. Mennyire más tud lenni a férfi és a női lélek és gondolkodás. (https://moly.hu/idezetek/1041695, https://moly.hu/idezetek/622173) Szegény Márton partjelző is az emlékekből már csak légvárat tud építeni. Márton partjelző. Partjelző, mert ez a jellemzője, innen ismerszik meg, kell valami attitűd, hogy felismerjük, felismerjék. És hát mert ez volt talán a legfontosabb dolog az életében. Legalábbis azt hitte.
Hamvai Kornél nem szimplán egy időskori lelkületet mutat be, hanem bizony lehetséges életepizódokat, egy öregedő, szenilitással küzdő elme eszköztárával. Elképesztő mértékű empátiát és emberismeretet tükröz ez a könyv. Nyelvi leleménye bámulatos. Emellett bőséges humorral van nyakon öntve. Helyzet- és jellemkomikum, a dráma, a szatíra és a groteszk egyvelegéből formázott remekmű ez. És annyira magyaros, a sírva vigadás pazar megtestesülése. Kedvenc lett.

A XX. század megszólal a Nyugati tetejéről, az aluljárókból, a piszkos kocsmák pultjai mellől, elhagyatott pesti utcák kapualjaiból, öreg barátokkal, öreg ellenségekkel, öreg emlékekkel… És Márton partjelző, ez a rendíthetetlenül emlékező kisöreg olyan ismerős éppen ezekről az utcákról, terekről, kocsmákból, hogy lehetetlen nem elhinni: ez igaz, ez mind, az utolsó betűig, egytől-egyig igaz, ilyen megtörténik, megtörténhet bárkivel kis hazánkban, ilyen életutak léteznek, és ó, te jóságos ég, hány ilyen mellett megyünk el mi magunk is nap mint nap…
Nagyon tetszett. Mindenkinek ajánlom!