A ​prikolics utolsó élete 13 csillagozás

Hamvai Kornél: A prikolics utolsó élete

Hamvai Kornél új regényének cselekményében minden korban és mindegyik helyszínen megjelenik, no persze változatos formákban, a prikolics azaz a vérfarkas, s mindig olyan otthonosan mozog, hogy az olvasó a regény végére szinte el is hiszi, hogy ?állattanilag? is valóságos lényről van szó. Hamvai nagyszabású játékot űz szereplőivel és olvasóival egyaránt. Olyan világot teremtett, melyben a mindennapi élet összes közönséges gesztusa, unalomig megszokott ?rendje? állandóan átcsúszik a fantasztikum kiáltóan abszurd ?rendetlenségébe?, olyannyira, hogy sem a szereplőknek, sem a szerzőnek, sem az olvasónak nem jut eszébe kétségbe vonni azokat a jelenségeket sem, melyek pedig ? első és utolsó látásra egyaránt ? kirívóan szokatlannak és akár transzcendens jellegűnek is tűnhetnek. 2003-ban ez a regény nyerte el a Szépírók Díját.

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Ab Ovo, Budapest, 2001
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639378046

Kedvencelte 3

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
egy_ember
Hamvai Kornél: A prikolics utolsó élete

Hogy kicsoda, micsoda az a prikolics? Hát ez egyszerű kérem, mert a prikolics az a Keserű patikus. Valami farkasember féle, aki nem átallja beleütni mások pinájába dolgába azt a ronda pofáját.
De lehet, hogy nem is olyan egyszerű ez kérem, mert a prikolics lépten-nyomon feltűnik akkor is, amikor a Keserű patikust már a földbe tették régen. Úgy tűnik a prikolicsság öröklődik ám, valami generációkon áthúzódó átok lehet az.
A prikolics egy erdélyi kis faluban él, ahol mindenki tengeti az elrendelt életét, és az olyan pillanatok után áhítozik, mint a táncosasszony megjelenése. Az oktalan boldogság varázslatos, felszabadító pillanatai után, amikor hirtelen értelmet nyer minden, ami máskor csak beletörődést vált ki.
A falu rejtélyektől terhes életét végigkövethetjük a 19. század végétől egészen addig, amíg már senki sem marad benne, csak az emlékek, és ezzel párhuzamosan a 20. század végi Budapesten is kalandozunk, ahová betette karmos lábát a prikolics, és csúnyán belekavar egy szerelmi három-, nem, négy-, nem, ötszögbe.
Kezdetben laza novellafüzérnek tűnik, amit olvasunk, de az elágazások egy idő után összeérnek, egyre szorosabbra fonódódnak a természetfeletti elemeket sem nélkülöző történések, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy egy bozótban állunk. Egy csodálatos szövegbozótban. Az ördög műve ez!
Csak azt nem tudjuk még mindig, hogy mi a franc az a prikolics. De megmondom én, hogy szerintem mi. A prikolics a világban kódorgó kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság éhes farkasa. A prikolics az oktalan félelem, a magány, a szomorúság, a gonosz.
Hogy ez lenne a prikolics utolsó élete? Ugyan kérem!
Aúúúúúúúúúúúúúúúú

12 hozzászólás
>!
Csabi P
Hamvai Kornél: A prikolics utolsó élete

Micsoda jó kis dolgok bújnak meg az ember könyvespolcán, évekig riszálják felé keshedt kis gerincüket, mire levevődnek, és végre bizonyíthatnak. Ha Hamvai 3-4 évente letenne egy ilyen regényt az asztalra, akkor ott lenne a kortárs prózairodalom legnépszerűbbjei között, és ezt joggal tenné (ellentétben néhány legnépszerűbbel, akik most éppen az ő helyét bitorolják). De nem teszi, annyira nem, hogy csak két regénye van, inkább színdarabokat ír. Valahol megértem, egy színdarabot akár tízezrek is megnéznek pár év alatt, de hányan olvasnak el egy kortárs magyart? Pedig ez a könyv még díjat is nyert, a Szépírók Díját 2003.-ban, ennek ellenére 20 olvasás a Molyon.
Pedig még csak az sem mondható, hogy valami elvont bölcsész posztmodernkedés lenne, ez a könyv kimondottan szórakoztató, egyrészt, mert Hamvai rengeteg anyagot gyűjtött hozzá, különböző legendákat, vándortörténeteket dolgozott bele a regénybe, másrészt nagyon jól szövi a cselekményt, keresztbe-kasul kapcsolódnak egymásba a történetek, minden szál elvarródik előbb-utóbb. Harmadrészt ne feledkezzünk meg a szövegről sem, Hamvai (bekezdésnyi) mondatait élvezet olvasni, pedig legtöbbször „csak” a szórend kacifántos kicsavarásával ér el egy lebegő, irodalmi hatást. Meg is dicséri ezért magát egyszer titokban: http://moly.hu/idezetek/530458.
A történet még a XIX. században kezdődik egy bánáti faluban (ez csak elég későn derült ki a számomra, addig azt hittem, egy magyar faluban vagyunk, no persze az akkor még magyar falu volt), és ezzel párhuzamosan olvashatjuk a jelenkor fejezeteit, míg a kettő az idő folyásában összeér. A történeten végighúzódó szál a prikolics sötét története, aki beleköltözik az emberekbe azok tudta nélkül, és mint amolyan vérfarkas néha előtör, és kitombolja magát. No, senki se várjon valami gótikus regényt, az én elméletem szerint a prikolics egy MacGuffin (l. A. Hitchcock, https://en.wikipedia.org/wiki/MacGuffin). Meg különben is, milyen nevetséges név már a prikolics, nincs benne semmi félelmetes, inkább valamiféle szatócsnak tűnik hálósipkában és fapapucsban, aki álmosan ácsorog hajnalban a bolt ajtajában, mert a részeges Sanyi már megint nyitás előtt felverte egy féldekás kevertért. Valószínűleg direkt ez a névválasztás, ez is azt akarja jelezni, hogy ne valami konkrét vérfarkast vizionáljon az olvasó.
Szóval a prikolics valamiféle általános gonoszt jelképez, ami mindannyiunkban benne lakozik, néha előtör, máskor meg kordában tartjuk, de mindenki megszenvedi a maga prikolicsának nyughatatlan belső késztetését.
Nem hagyhatom megemlítetlenül, hogy hát persze mágikus realizmus. A regény tele van csodás eseményekkel, megmagyarázhatatlan pillanatokkal, amik jól simulnak a történetbe, de néha már soknak éreztem. Nem lehet unos-untalan egy csodára kifuttatni a történetet, mert belezavarodik az olvasó, hogy ez valami vicc, vagy azért kutasson tovább a mondanivaló után.
A végével kapcsolatban van egy kis értetlenség bennem. A könyv címe nem az, hogy A prikolics halála, nem is halhat meg, mert ugye MacGuffin, no de akkor mi ez az utolsó élet? A regény elején a prikolics még bárkiben megjelenhet, aztán hirtelen, mintha ez egy új szabály lenne, már csak egy vérágon öröklődik. Belészorul ebbe a családba. És aztán, ha az utolsó prikolics gazdatest mag nélkül meghal, akkor vége? Félek, hogy nem.

3 hozzászólás
>!
n P
Hamvai Kornél: A prikolics utolsó élete

Hej, de jó volt! Pedig az elején olyan döcögősen olvastam. Kicsit Bodorádámos, ha szabad ilyet mondani és hát ahhoz azért kell egy kis megértés meg türelem. De aztán nagyon fergeteges földindulás volt és egyszer itt másszor ott lehettem. Mármint egyszer Temesváron a 19.században egyszer meg Budapesten a huszadikban. A prikolics folyton a nyomomban volt, úgy mint a szereplőknek is. A páratlan számú fejezetek mindig elvittek a romániai földekre, a páros számúak meg a Budapesti életbe. Nagyon izgalmas volt lapozni és egy-egy rész végére érni, mert soha nem tudtam, hogy mire is számíthatok. Elképesztő szereplők még elképesztőbb helyzetekben. Nagy hatással volt rám! Tényleg egy földindulás az egész, nem csak az első mondat ami 16 sor…
Nem egy lányregény, de bátran ajánlom.


Népszerű idézetek

>!
Zero MP

– Látod, Lidikém, szívem – azt mondta Kányi – valahogy csak nem bírjuk ki, hogy pokolra ne kerüljünk mindannyian.

262. oldal, "A prikolics utolsó élete"

>!
Csabi P

… végül pedig az emberekről szeretett volna megtudni mindent, […] hogy például mégis milyen a tipikus magyar? Kisvarga megrántotta a vállát, és némi töprengés után annyit felelt: a tipikus magyar már felakasztotta magát.

243. oldal

14 hozzászólás
>!
egy_ember

…az oxfordi egyetemen (…) még volt Micimackó botja társaság is, melynek tagjai a folyóra jártak, a hídról ágakat hajigáltak a vízbe, és nézték a túloldalon, kié bukkan elő hamarabb; nem viccel, az angolok tényleg ilyen hülyék, és ráadásul volt kezdő csoport meg haladó.

207. oldal

2 hozzászólás
>!
egy_ember

…megfogadta, hogy nem ejti a ty hangot, amíg szent szerelemben nem egyesülnek; ritka hang, nem esett nehezére nélküle beszélni, nyolc hónapja bírta anélkül, hogy bárki észrevette volna, de mégis ez az aszketikus lemondás, ez karaktert adott a Komáromi Zsuzsanna előtti kornak.

93. oldal

1 hozzászólás
>!
Csabi P

Bejöttek az oroszok, négy tiszt kiebrudalta őket az emeletről, és hajnalokig ordítva tivornyáztak, a gangról okádtak ki a kertbe, aztán Urr Gedeontól konfiskáltak egy csomó krumplit és halat, meghívtak még öt-hat tisztet vacsorára, vonszoltak maguk után három nőt is, már tetőfokára hágott a hangulat, amikor a főzéshez hozzáfogtak, de mert a mosogatóban nem volt elég hely, az angolvécében mosták az ételt, csakhogy öblítésnél mind eltűnt a szemük elől, a krumpli is meg a hal is, megpróbálták egy újabb adaggal, megint lement, de akkor már átláttak a szitán. A tisztek éktelen haragra gerjedtek, lemasíroztak a földszintre, és a házvezetőnő lakásában kucorgó Urr Gedeon szájába dugták a géppisztolyt.
– Add vissza.
De micsodát adjon vissza?
– Krumpli és hal.
Hiszen neki már nincsen.
– Kétszer elloptad, a kurva anyádat. Zabiratyelnoj masinoj. A zabrálógéppel.

123. oldal

3 hozzászólás
>!
egy_ember

Abból mindig kezelhetetlen bajok lettek, ha egy nővel kapcsolatban valamit megértett.

235. oldal

>!
Csabi P

… rendszerint ő maradt utolsónak a részegségtől omladozó Javival, hogy azután fizesse mindkettejük számláját, és a saját kocsiján hazahurcolja, miközben bágyadtan hallgatta könnyekbe fúló szónoklatát az argentin lélekről, amit a kurva uruguayiak nem értenek ám, mert csak annyit fog föl az a sok paraszt, amennyit lát, hogy kiabálunk folyton, így van vagy nem így van? – sss, mondta Kisvarga – hogy arrogánsak vagyunk, mint az európaiak, álszentek, mint az amerikaiak, smucigok, mint a zsidók, és gyermetegek végtelenül… Mért megy ki az argentin a viharba, amikor villámlik? mert azt hiszi, őt fényképezi az Isten! mondják a barmok! mert nem tudják, hogy mi van emögött, siránkozott Javi, ugyanis csönd van mögötte, az egész hőzöngés mögött olyan mélységes csönd, ijedt és szomorú csönd, amit nem lehet elviselni! ha elhallgatok, csönd van! jaj Istenem! – azzal elhallgatott, …

242. oldal

7 hozzászólás
>!
Csabi P

A magyarok, mióta vannak, azon vitáznak, hogy mikor fognak kipusztulni. Hákettő faszi szerint már kipusztultunk, onnan tudja, hogy nem harcol ellenünk senki, mikor még megvoltunk, legalább folyton jól megvertek minket. Megszálltak, leigáztak. Most keresztül van rajtunk nézve. Ellenbacher faszi párhuzamot állított: Romulustól Romulus Augustulusig az 1100 év, Árpádtól Göncz Árpádig az 1100 év. Egy népnek ennyire futja. Willburg faszi szerint többre is futja, habár ő asszimilálódott, nem kompetens. A rabbiképzőben, ahol a bölcsészkar mellett három szemesztert végzett, még arra oktatták, hogy az asszimiláció a 20. századi zsidóság legnagyobb ellensége, már a nácikon kívül; ő meg erre föl elvett egy sikszét, miáltal ennen népe sírját ássa. Előkapott egy diktafont, rámondta, „esszé címe: A szerelem mint genocídium".

208. oldal

3 hozzászólás
>!
Csabi P

… a részeg ukránt meg a kalauzzal érkező két civilruhás rendőr áthurcolta a szomszéd fülkébe, hogy ott igazoltassák és kérdőre vonják. Ez utóbbi megakadt azon a ponton, amikor az egyik rendőr, az útlevéllel a kezében, feltette a kötelező kérdést: kak minya zavut, hogy hívnak? – és az ukrán meg se nyikkant. Megkérdezték még háromszor, semmi. Konok ellenállása a rendőröket olyannyira felháborította, hogy félholtra verték, mielőtt rájöttek volna, hogy kak tyibja zavut lett volna az helyesen: téged hogy hívnak, nem engem, persze hogy hiába törte a fejét a nyomorult, de már akkor mindegy volt, megérdemelte így is, úgy is, kidobták az első állomáson, a járőr bilincsben vitte tovább.

257. oldal

>!
Csabi P

Valovicsné gépelt, aztán óvatosan leemelte a kezét a billentyűkről. A papírra meredt. A háta mögött összeolvadt a két nő társalgása. Döbbenet. Egyre több szót írok egybe, amiket azelőtt külön írtam, gondolta Valovicsné. Külön írtam. Különírtam. Valovicsné negyvenöt éves volt, és ebben a pillanatban eszmélt rá, hogy öregszik. Valovicsné ült az írógép fölött széttárt, lebegő ujjakkal, kétségbeesetten. A lányok nem értik, mi ütött belé. A férje nem érti majd este, miért nem akar szerelmeskedni vele.

127. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Vámos Miklós: Apák könyve
Lőrinczy Judit: Ingókövek
Halász Margit: Gyöngyhomok
Halász Margit: Éneklő folyó
Dragomán György: Máglya
Kun Árpád: Boldog Észak
Benyák Zoltán: Ars Fatalis
Timár Krisztina: Mese a keselyűspusztai Kincses-házról