Nincs ​idő! 2 csillagozás

Hámori Zsófia: Nincs idő!

Novellák érzésekről és érzetekről, eltitkolt lelki viharokról, munkáról és önpusztításról. Hétköznapi pillanatképek és abszurd életek…
Ekkor Alina lépett a tálalóba, arca természetellenesen sötét volt, s ez mocorgásra késztette bennem a félelmet. Az enyhe huzat amelyet akkor keltett, amikor elhaladt székem mögött ismerős illata ismét megcsapott. Leült a helyére, és megvárta, amíg Frau Marlof megérkezik előkészített vacsorájával. Idegesen figyeltem halálosan nyugodt mozdulatait, szinte vágytam rá, hogy újra megpillanthassam ködös tekintetében a vöröslő iszonyatot, és ujjal mutathassak rá David és Léonie előtt, hogy igen, itt van maga a megtestesült szörnyeteg. De a gonosz ezúttal nem nézett rám, mintha hűvös közönyével büntetne.

>!
AB-ART, Pozsony, 2014
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9788080871932

Kedvencelte 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Coffee I>!
Hámori Zsófia: Nincs idő!

Pár hete hallottam először az írónőről, és rögtön piszkálni kezdte a fantáziámat, hogy milyen novellákat ír. A weboldalán közzétettek ugyanis nagyon igényesek, szépen összerakottak egytől egyig. Ezt a színvonalat hozza ez a novelláskötet is, az elejétől a végéig. Borús, a legmélyebb érzelmeket megragadó történetekkel ismerkedtem meg, amelyek némelyikének mondanivalója számomra rejtve maradt. Nem értettem mindent, de amit igen, az nagyon átjött. Durva társadalomkritika igényes szépirodalomba öltöztetve.
Bővebben is szeretnék írni róla blogomban, mert ez nem egy olyan kötet, amit néhány mondattal le lehet zárni.

Álmok_útján>!
Hámori Zsófia: Nincs idő!

Pár nappal ezelőtt volt alkalmam interjút készíteni Hámori Zsófiával, azóta pedig kiolvastam a Nincs idő c. novelláskötetét is.
Számomra a novella apró lélegzetvételeket jelent, két hosszabb regény között. Szeretem, ha a történetek valamilyen egységet alkotnak, mégis másfélék. Ezt a 144 oldalon maximálisan megkaptam.
Az írónő stílusa nagyon szép és összeszedett. Egyetlen apró észrevételem lenne csak: néha túl hosszúak voltak számomra a mondatok. Én is szeretem a szép kerek összetett mondatokat, de 5-6 sor néha picit sok volt. Ettől eltekintve a fogalmazás nagyon szép és választékos; érződik rajta a precizitás.
A történeteket összefogó erő egy kissé borús, ugyanakkor nagyon erős mondanivalóval rendelkezik. Szépen becsomagolt társadalmi kritikának is mondhatnám, bár engem inkább a lélek bizonyos állomásaira, esetleges fejlődésére emlékeztettek. Olyan dolgokat éreztem egy-egy novella mögött, hogy le kellett tennem a könyvet és komolyan elgondolkodnom.

Teljes értékelés: https://ujalmok.blogspot.com/2020/03/hamori-zsofia-ninc…


Hasonló könyvek címkék alapján

Bächer Iván: Utóíz
Urbánszki László: Odakint, a pusztában
Gábor Felícia: Csángó élet
Moravetz Levente: Argos, Rigó meg a többiek
Szolnoki Irma: Novellák
Erki Edit (szerk.): Négyszáz éves kapucíner
Virágveszedelem
Ripp Gábor (szerk.): Valahol majdan, egykoron…
Kosztolányi Dezső (szerk.): Vérző Magyarország
Szigeti Endre: Mosogatógép és más állati dolgok