A ​vasbeton szobor 0 csillagozás

Hámori Ottó: A vasbeton szobor

Bagi Ilona, fiatal csepeli munkáslány neve szinte ismeretlenül cseng a fiatal olvasó előtt. Keveset beszéltek róla, fényképét nem tették ki az ifjúsági szervezetek helyiségeiben, az ismeretlen hősök közé sorolták. Pedig az egyszerű munkáslány vasakarattal, fáradhatatlanul dolgozott a munkásokért. Tragikus végű baleset állította ki a csatasorból és a vasbeton szobor, amelyet barátai emeltek neki síremlékül, azt hirdette, hogy a szocializmusért küzdő hősök neve között mindig ott lesz Bagi Ilona neve is.

>!
Móra, Budapest, 1957
48 oldal · puhatáblás

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Csepel


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Carmilla >!

    Majd tíz óra volt, mire a Cérnagyár irodájában szóba álltak vele. Munkát nem kapott.
    Vagyis hát inkább nem fogadta el.
    Mikor a hivatalnok megtudta, hogy hetek óta munka nélkül van s hogy nagyon-nagyon kellene az a heti néhány pengő, azt mondta neki: felvesszük. Négy fillérrel kevesebb órabért ígért, mint amennyit a többiek általában kaptak. Így akarta a béreket leszorítani. Ilonka értette ezt s nem állt kötélnek.
     – Keresek más helyet.
    A tisztviselő gúnyosan mosolygott.
     – Hát keressen… Ha maga nem, majd akad más, aki örülni fog ennek a munkának.

24. oldal (Móra, 1957)

Kapcsolódó szócikkek: munka

Hasonló könyvek címkék alapján

Harsányi Gábor: Botrány a sportcsarnokban
Békés Pál: Csikágó
Palotás Petra: Lélekszirmok
Fejes Endre: A hazudós
Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek
Álmodnak-e a normális emberek könyvesboltokkal?
Galsai Pongrác: Maradjatok reggelig
Balázs Béla: Történet a Logody-utcáról, a tavaszról, a halálról és a messzeségről
Krúdy Gyula: Régi pesti históriák
Bächer Iván – Teknős Miklós: Újlipócia