Az ​éneklő hal 33 csillagozás

Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​regény a századforduló utáni évek Izlandjába visz el bennünket. A történet hőse Álfgrimur, az elhagyott gyermek, akit egy Amerikába kivándorolt asszony hagyott a kikötőben jólelkű öregemberek gondjaira. Itt nő fel, a fogadott „öregszülők” otthonában szegénységben, de erkölcsi tisztaságban. A gyermek tehetségét hamar észreveszik nevelőszülei, gimnáziumba küldik, utolsó garasaikat is összekuporgatva. Álfgrimur csakhamar kitűnik az iskolában, szép eredményekkel örvendezteti meg az idős házaspárt. Az is kiderül, hogy a fiú páratlan hangjával nagy énekművésszé válhat. Az öregek eladják kicsiny viskójukat, hogy az érte kapott pénzen Dániába küldhessék a fiút magasabb képzettséget nyújtó énekiskolába. Álfgrimur élete azt példázza, hogy a nép fiai, ha egyszer összefognak, elérhetik és megteremthetik a maguk szebb világát. Érdekfeszítő, szép olvasmány Laxness könyve. Az „öregszülők” egyszerű, hétköznapi hősiességét olyan szeretettel ábrázolja az író, hogy sorai néhol a költemény művészi… (tovább)

Eredeti cím: Brekkukotsannáll

Eredeti megjelenés éve: 1957

>!
Kossuth, Budapest, 1962
340 oldal · Fordította: G. Beke Margit · Illusztrálta: Gáll Gyula

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Izland


Kedvencelte 8

Most olvassa 1

Várólistára tette 59

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Első találkozásom a szelíd Izlanddal. Láttam már vadnak, misztikusnak, költőinek, szilaj természeti erőkkel viaskodónak, szorongtam az itt elkövetett régi bűnök árnyékában, a szigetország békés, idilli oldala azonban eddig még ismeretlen volt előttem. Laxness mintha egy rég letűnt aranykorba vezetné vissza az olvasót, tele utánozhatatlan népmesei bájjal. Az idős főszereplők ösztönösen jók, segítőkészek és becsületesek, távol a civilizáció minden ártó befolyásától. A regény legfőbb erőssége a hangulatteremtés, a romlatlanság és természetközelség ábrázolása pedig néha még finom humorral is párosul.
Ami viszont kétségtelenül megnehezítheti a befogadást, az az eseménytelenség, a látványos történések hiánya, helyettük inkább kedves anekdoták sorával találkozhatunk. A sok színes, lazán összefüggő zsánerkép után a befejezés azonban váratlanul drámai, a gyermekkor világának, illúzióinak, ábrándjainak szükségképpen össze kell omlaniuk ahhoz, hogy elkezdődhessen az ifjú narrátor első nagy utazása.

>!
robinson P
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Különös, elgondolkoztató, egy másik életforma hagyományai és világnézetei.
tényleg kiderül, miért énekel a hal. Érzelmesen szép, lassan bandukoló történet.

>!
Gudmundur P
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Látszólag egyszerű történet ez, amely egy kisfiú felnőtté válását meséli el, miközben bepillanthatunk a 20. század elejének izlandi hétköznapjaiba is. Én bizonyos párhuzamokat fedeztem fel a nemrégiben olvasott A cethal gyomrában című regénnyel: a korrupt helyi hatalmasságokkal szemben az emberséget, bölcsességet, tisztességet képviselő nagyszülők megrajzolásával Sjón mintha tisztelgett volna a nagy előd előtt. Ugyancsak hasonló eleme a két regénynek, hogy érzékletesen mutatják be a nyomorban tengődő izlandi nép és a dán fennhatóság előnyeit a sajátjaik rovására kiélvező izlandi vezető réteg között feszülő ellentéteket. Traumatikus eleme lehet ez Izland történelmének, hiszen több, mint 250 év választja el a két regény cselekményét. Erről érdemes lenne többet tudni.

Eltelt már pár hónap azóta, hogy Laxness művét elolvastam, s az első benyomásaim alapján kellemes olvasmányként maradt meg bennem, amely időnként fájdalmasan szép volt a belőle áradó emberségesség miatt. Most, hogy ennek az értékelésnek nekiláttam, jutott eszembe, hogy több Az éneklő hal több egyszerű fejlődéstörténetnél: egy kis nemzetnek azt a ki nem mondott vágyát is megjeleníti, hogy saját jogán ismerjék el, hogy valami olyan kiemelkedőt mutasson fel, amely végre felhelyezi a térképre. Laxness Álfgrimur és Gardar Hólm történetével hitet tesz amellett, hogy ez igenis lehetséges, csak az útja ennek nem a hiú önáltatás, hanem a kemény munka, a tanulás, a kézzelfogható eredmények. Megfontolandó gondolat ez az utókor számára is.

>!
ppeva P
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Érdekes, szép és egyedi hangú. Aki izgalmas történetre számít, csalódnia kell, nem fogja tövig rágni a körmét, mint a manapság népszerű izlandi krimiknél. De izgalmak helyett kap egy fantasztikus hangulatú elbeszélést, kedves és szokatlan szereplőket, valamint rejtett humort.
A vége felé az éneklő hal címadás rejtélye is megoldódik. :)

>!
vargajudit P
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

A fülszöveg meg sem említi az egyik legfontosabb szereplőt, a Világhírű Énekest, Aki Szintén A Mi Falunkból Származik. Pedig ő is a falubeli Gazdagkereskedő pénzén tanult énekelni, és lett világhírű. A könyvben végig ott lebeg az ő alakja, mint példakép, néha fizikai valójában is meg-megjelenik, bár annak legtöbbször csalódás a vége. És lassan kiderül az ő valódi története is, szerintem ez legalább olyan fontos és izgalmas, mint az elbeszélő kalandjai.
Érdekes volt bepillantani a századeleji Izland életébe, ahol a szegényes putrik sokszor meglepően felvilágosult nézeteket valló embereket rejtenek. Még Freud neve is felbukkan egyszer spoiler. Végül mégiscsak 3,5 csillagosra zárt nálam, mert a stílusával nem tudtam megbarátkozni – és ez könnyen meglehet, hogy nem is az író felelőssége, hanem a fordítóé.

2 hozzászólás
>!
Angele P
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Varázslatos kis világ ez a századforduló utáni Izland. Csodálatos emberekkel benne.

>!
Boritek70 P
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Igazából a fülszöveg kicsit lelövi a „poént”, tehát aki ténylegesen arról szeretne olvasni, amiről a fülszöveg szól, ajánlom figyelmébe az utolsó úgy kb. 30 oldalt. Aki viszont szeretne belelátni a korabeli, még a dán korona fennhatósága alá tartozó Izlandi életbe, szereti a hosszas, mélázó, leírásokat az akkori gondolkodásmódról, mindennapokról, az azonnal nekiállhat. Megható az Alfgrimurt felnevelő „öregek”, és a padlásköz lakóinak története, embertípusuk ma már ritkaságszámba megy. És hogy az ember, aki miatt Izland végre felkerül az európai nagy népek térképére, valójában tud-e énekelni? Már sosem tudjuk meg. Én meglehetősen mást vártam, és olykor kicsit untam is, bevallom nőiesen. Az utolsó oldalak pedig egy utazás előtti éjszaka izgatott fáradtságában össze is folytak valamennyire, szóval lehet, erre is foghatom a nem teljesen lelkes véleményt :). Mindenesetre köszi @szadrienn, hogy kölcsönadtad, majd mielőtt Izlandra utazunk, megint elővesszük. :)

1 hozzászólás
>!
Hoacin
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Ez a könyv egy vadvirágillatú, igazi szippantás a falusi életből, annak minden elvont, de nagyon emberi alakjával együtt. A történet olyasformán halad, mint amit egy furcsa öregember mesél el neked a tábortűz mellett ízesen, gyakran mellékes dolgokkal teletűzdelve, amitől a történet nagyon lassan halad, de ez nem baj, mert öröm elmélyülni a világában. A könyvben sorra vonulnak fel az egyre meglepőbb figurák, de itt mindenki tényként veszi tudomásul a többi rigolyáját: ritkán lepődik meg bárki bármin. A bizarr emberek kupaca szelíd, kedves egységet alkot, amit jól fűszerez a főszereplő fiú tárgyilagos humora. Mert a könyv hallatlanul szórakoztató, de a poénok nem harsányak, hanem egyszerű… tényként jelennek meg. Például a pap, Thórdur esetében, aki leginkább úgy szeretett szónokolni, ha senki sem hallja. „Ma is emlékszem, egyszer elmentem mellette a rakodóparton, ott állt a tomboló északi szélben, szakadó esőben, és nagy tűzzel, szent meggyőződéssel hirdette az igaz tant néhány felfordított talicskának.”
És hallatlanul szép leírások vannak benne, főleg a gyerekkori emlékekben. Tűz a nyári nap, sárgán virít a pitypang és a varádics, elzúg a levegőben a dongó, és a nagyapja hálót bogoz, szegel valamit, láthatatlanul, de mindig ott tesz-vesz valahol a közelben. „Még ma is elfog néha az az érzés, hogy nyitva van egy ajtó valahol mellettem, vagy mögöttem, talán éppen szemközt velem, és ő ott babrál valamivel.” A vidék szeretete, a tökéletes béke és nyugalom érzése van belecsomagolva minden mondatba, még akkor is, amikor később lassan belecsordogálunk a bonyodalmak közé. Aztán akadnak később feszült, vagy sorsfordító pillanatok – amiket szereplőink továbbra is egyszerű, vagy furcsa párbeszédekben nyugtáznak –, de az idill varázsa sosem törik meg. Azt hiszem, a könyv furcsa szépségét, és bizarr humorát egész jól összefoglalja, hogy „a padláson jó csillagszag van, mikor hazajövünk a trágyahordásból.”

És akkor még egy szót sem szóltam a könyv fő történetéről, az izlandi fiúról, aki egykor otthagyta a hazáját, és híres lett a világban az énekével… nagyrészt az ő rejtélyéről szól a könyv, számomra meglepő végkifejlettel.

Ez bizony kedvenc lett! Nem is értem, miért nem ismertebb nálunk Laxness. A többi könyvét még nem olvastam, de ebben annyira jó a stílus, hogy már csupán ezért megérdemelné.

4 hozzászólás
>!
Bori_L P
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Ez a könyv nem úgy izlandi, mint a Szőrös pisztráng vagy a LoveStar (jó, kivéve amikor a szabad beretválkozás jogának bevezetéséről vitatkoznak, az elég morbid), hanem inkább úgy, mint A macskaróka: távolian, egyszerűen és mégis varázslatosan.

A fülszöveget szerintem határozottan nem érdemes elolvasni, egyrészt nem teljesen erről szól a könyv, ugyanakkor fontos részleteket lő le (többek közt a történet legvégét). Nem kell izgalmas történetre, pörgős cselekményre számítani, Björn, Álfgírmur és az izlandi emberek egyszerűsége és tisztasága ezek nélkül is nagyon megkapó. Lehet számítani viszont csípős hajnalokra, furcsa párbeszédekre, nyúlhalakra a halászhálóban, énekekre a temetőben, habosgarasra a cukrászdában. Lehet számítani halászemberre, mindenkinél korábban kelő és később fekvő nagyanyára, a padlásközön megosztozó izlandiakra, a kínaiak lelki üdvéért aggódó Öreg Jónra. Egy különös családi történetre. Izlandi varázslatra.

>!
klaratakacs +SP
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Kemény világot tapasztalt meg, aki a századforduló Izlandján nőtt fel, ahogy Alfgrímurnak adta a sorsa. Ő még szerencsés, befogadták, taníttatták, példakép volt előtte. Olyan ember, aki messzire mehetett, messziről jött ember, pedig azt mond, amit akar. Végig sejtettem, hogy nem lehet igaz a kép.
Az egész könyv alatt olyan érzésem volt, mintha az izlandi Kincskereső kisködmönt olvasnám. Gyerekszemszögből megírt, lazán összefűződő történetek, néha tanulsággal, néha bölcsességgel, szegénységben élve. Mégis egységes az egész, Alfgrímur felnő, sokat tapasztal és lát közben a felnőttek életéből. Végül elmehet, övé lehet a vágyott világ, egy gyönyörű búcsúval.
A szereplőket nagyon szerettem, még Gardar Hólmot is, de főleg az édesanyját, az öreget meg a nagyanyát. A borbélyon való vitatkozás pedig még humoros is volt, még ha egy zárt erkölcsi közösség komoly problémáját feszegette is.


Népszerű idézetek

>!
Gyöngyi69

Bizony, barátom, csodálatos ez a teremtett világ, egyik végétől a másikig.

131. oldal

>!
robinson P

– Akinek titka van, ne bízza a szélre, azt tartják.

298. oldal

>!
Angele P

Tanuld meg, hogy semminek se örülj előre, és akkor mindent el tudsz viselni.

>!
ppeva P

Te is tudod, ugy-e, hogy nincs olyan csúf szó, ami az izlandinak annyira fájna, mint ha dánnak mondják.

114. oldal

>!
robinson P

Bizonyos vagyok benne, hogy ezt a szót: „boldogság”, soha senkitől nem hallottam, amíg a Dombon éltem, …
… Nem is találkoztam aztán a szerelem szóval, csak sokkal később, már iskolás koromban, amikor fordításokkal kezdtem bíbelődni.

66. oldal

>!
vargajudit P

De szerencsétlenségemre mindig első voltam az iskolában, és az olyanokból, azt mondják, sohase lesz ember.

282. oldal

>!
Gyöngyi69

Sokszor hálát adtam magamban a Megváltónak, amiért öregapámat mellém adta védelmezőül, oltalmazóul, és eltökéltem, hogy soha el nem hagyom, amíg csak élek, minden tél végén elkísérem nyúlhalfogásra így reggelenként. Csak arra kértem az istent, ne vegye el tőlem, amíg legalább olyan öreg nem leszek, mint ő most. Akkor majd én is kerítek valahonnan egy kisfiút, aki velem jön, kora hajnalokon, amikor a csillagok ilyen tiszta fénnyel ragyognak.

139. oldal

>!
ppeva P

Vacsora előtt kávét és édes süteményt szolgáltak fel, ami Izlandon régtől fogva szokás volt az úri vendégségben. A furcsa szokás valószínűleg abból az időből eredt, amikor még nem volt más tüzelő, csak tőzeg, és fél nap is beletelt, amíg azon megfőtt a hús meg a zöldségféle, addig meg mégse maradhattak éhen a vendégek, hát elébük adtak valami könnyű harapnivalót. De itt most bizonyosan nem arról volt szó, hogy gyenge a tűz a konyhában, egyszerűen csak utánozták a régi urak szokását. Amikor aztán a vendégek torkig laktak apró süteménnyel, mazsolás kaláccsal, bécsi cipóval, tortával és még vagy húszféle nyalánksággal, amit a haboskávéhoz adtak, végre teríteni kezdték az asztalt az igazi vacsorához.

265. oldal

Kapcsolódó szócikkek: étkezés · Izland
>!
Bori_L P

Akkor értettem meg, hogy aki idáig jutott, azzal nehéz okosan beszélni, a szónak minden értelme elvész, ha kiabálunk.

197. oldal

>!
Gyöngyi69

A régi világban, ha a lakosság számát nézzük, több volt nálunk a latinul tudó, mint más országokban. Hogy úgy mondjam, a latin volt a nemesi levél. A koldus, aki deák nyelvű idézeteket szőtt a mondókájába, előkelőbb volt annál, aki alamizsnát adott neki. Művelt embernek nálunk csak azt tekintették, aki latinul tudott.

145. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Raja Proctor: Sebastian lánya
Frank Schätzing: Raj
Farley Mowat: Meg kell ölni a bálnát?
Guđbergur Bergsson: Hiány
Gunnar Gunnarsson: A vulkán árnyékában
Kristmann Gudmundsson: A kék part
Hallgrímur Helgason: A nő 1000 fokon
Hallgrímur Helgason: 101 Reykjavík
Andri Snær Magnason: Időláda