Mély ​levegő 85% 595 csillagozás

Esküszöm az élő Istenre, hogy házasságom alatt kiállok magamért, sértegetni, bántani magam nem hagyom, ha valami nem tetszik, elmondom, és nem mártírként viselem a sok szart. Isten engem úgy segéljen, ámen.

Vagy nem állok ki magamért mégsem? Mi az, ami nekem még belefér? Hol húzódik a végső határ? Mikor válik egy házasság fullasztóvá, fojtogatóvá, mikor fogy el belőle végképp az éltető levegő?
Halász Rita könyve egy bántalmazó kapcsolatban élő és abból fejvesztve menekülő nő portréja, a szétcsúszás és a szabad lélegzetvétel utáni vágy regénye.
A mérgező házasság ábrázolása pár ecsetvonással felskiccelve is tökéletes, nem a fizikai brutalitás a hangsúlyos itt, hanem a fokozatos ellehetetlenülés. Ebben a kapcsolatban csak hibázni lehet, sőt, hibát hibára halmozni, és a verbális agresszió, a férj reakciója minderre ostorként csattan. A háztartás romokban, a valóság kontúrjai elmosódnak, a koncentráció zavart, az önbizalom lassan szétmorzsolódik. Az anyaszerep is csak ambivalensen élhető meg, egyszerre teher és biztos kapaszkodó, a frusztráció és alkalmatlanság újabb színtere.
Végül aztán megjelenik a kifelé tekintgetés a házasságból. Készséges férfikéz a közelben még csak-csak akad, de a csávából nem igazán húz ki, inkább csak fals reményt kínál és újabb párkapcsolati ingoványba visz.
Az egész köteten végighúzódó bizonytalanság érzését sokféle módon élhetjük át. A férj elől az apához menekülés a kislánylétbe taszít vissza, a szófogadó jókislányéba, aki aztán asszonyként is nehezen mond nemet. Az úszással megjelenik a víz alá süllyedés, a mélyre merülés, a fulladás. Kényszeres testi tünetek jelentkeznek, légszomj, szorongás, nyugtalanság. A külső kapcsolatok keresésére pedig rányomja a bélyegét a függőség, a drog, a szexuális szélsőségek és az érzelmi kiszolgáltatottság. A tetőpont számomra mégis a válóperes jelenet, ami az eddigi szorító, fullasztó érzést szinte az irracionális hallucinációig fokozza.
A regény ereje abban is megmutatkozik, hogy az emocionális káosz érzékeltetéséhez egy nagyon fegyelmezett, tudatos, visszafogott ábrázolásmód társul. A szerző biztos kézzel vezet végig a széthullás állomásain, és bár sokféle remény és illúzió csírája pusztul el az út során, az üzenet egyértelmű: van túlsó part. Mély levegő és úszni kell tovább.

Halász Rita első, 2020-ban megjelent regényét nagy várakozásokkal vettem a kezembe. Sokan, sok helyen méltatták már, Margó díjat nyert, és mivel a Black Lemon Films megvásárolta a regény megfilmesítésének jogát, még sorozat is készül majd belőle.
A könyv borítóján Samantha French „Breakthrough II” című festménye látható, ami hűen tükrözi azt az érzést, amit jómagam is éreztem olvasás közben: a folyton szorongató levegőhiányt, a víz alatti hangtalan és súlytalan érzést, a bizonytalanságot, a kirekesztettséget.
Vera, egy kétgyerekes anya, elhagyja férjét és visszaköltözik az apjához. Végigkísérjük lelki vívódásait, talpra állásának fázisait, de bizonytalan, hibás lépéseit is. A mesélő időben és térben is ugrál, a párbeszédek a folyó szöveg részeként jelennek csak meg. Nagyon erős, nagyon sok mondanivalóval bíró első könyv ez a szerzőtől. Engem lenyűgözött. Érdemes elolvasni!

”Olvassatok sokat, és tegyetek fel kérdéseket. Kérdések nélkül nem lehet élni.”

A Mély levegő egy nyers, bensőséges hangulatú könyv, mely a főhős-elbeszélő szemén keresztül mutat be egy bántalmazó kapcsolatot. Vera egy eldurvult veszekedés után visszaköltözik apjához két gyermekével. Azonban magáról a válásról a döntést meghozni már korántsem ilyen egyszerű, ráadásul a környezet visszajelzései teljesen eltérnek arról, mennyi erőszak is fér bele egy házasságba. A férj karaktere, a manipulációt, a verbális és fizikai bántalmazást egyaránt alkalmazó Péter sajnos jól ismert számomra az életből, így azt hittem, nagyon fogom szeretni a történetet és teljesen együtt tudok majd létezni Verával. Azonban egyszerre teljesen más irányt vesznek a dolgok, bejönnek a drogok és a szex, na meg vele együtt a trágár nyelvezet. Innentől már én is csak kapkodtam a levegőt, és nem értettem, egy ilyen jó alapötletet és kezdést hogyan lehet így eltékozolni. Bár hatalmas negatív csalódás számomra ez a könyv, a fontos témát, és az azt tökéletesen kifejező címet és borítót kifejezetten értékelem, illetve vallom, hogy az erőszakot egyetlen kapcsolatban sem lehet elfogadni.

Van ebben a regényben egy befelé ordító kifakadás, ami így szól: ”Néha elképzelem, hogy páros lábbal ráugrok a gyomrára, verem a fejét a betonba. Ilyenkor megkérdezem magamtól, mégis kire haragszol? Kit rugdosol a földön eszméletlenre? Megnézem jobban, azt látom, saját magamat.”
Szerintem itt van az eb elhantolva. Számomra ez a kötet erről a mondatról szól. Mind a kétszáz oldal, a sokezer szépen összerakott mondat, a dialógusok, helyzetleírások, mind csak erre futnak ki. Arra, hogy a düh, a frusztráció, ami ezerrel szakad fel belőlem a bántalmazóm, a környezetem, meg úgy en block az egész tetves világ ellen, az tulajdonképpen önmagam felé irányul. S mindez szépen fel is van építve, napra nap, bizonytalanságra tehetetlenség, tanácstalanságra meggondolatlanság, és szépen sorjában haladunk a nem különösebben váratlan, és szerencsénkre nem elvégelt, nem lezárt végkifejletlenség irányába. Csak valahogy mégis túlságosan lineáris a történet, nagy hullámok helyett, inkább csak a felszínen taposó, erőtlen lábtempókat érzékelek. Nagyon hiányzik nekem, hogy az a Mély levegő valóban mélyre is vigye az úszót, merthogy a fenék tele van még sötét fenyegetésekkel, zavaró kérdésekkel, amikre a felszín vizét pacsálva soha nem kapunk választ…
Pedig tele van a regény olyan elemekkel, amik kiválóan alkalmasak az olvasó érzelmi befolyásolására, olvasói attitűdjének finom irányítására. Hiszen az érintett kérdések mind nagyon fontosak, beszélni kell róluk. Beszélni kell családon belüli lelki és fizikai erőszakról, érzelmi zsarolásról és méltánytalan alávetettségről. Beszélni kell a párkapcsolati szerepekről, a kommunikációról, vagy az arra való képtelenségről, de még a különböző, általában menekülésre szolgáló addikciókról is.
Ámde, az én szájízem szerint kissé fókuszáltabban, talán kevesebbet markolva, de többet fogva…
Mindez pedig a távolról hasonló, skandináv remekmű olvasása kapcsán merült fel bennem minduntalan.

A kötet mindazonáltal figyelemre méltó bemutatkozás, Halász Rita novellái után nem csalódtam az első önálló kötetében.

https://szeged.hu/hirek/39219/radikalis-karakterabrazol…

Egy harmincas, kétgyermekes pár házasságának felbomlásáról szóló történet nem biztos, hogy a legerősebb hívószó lett volna a számomra – és így, pusztán a téma miatt nem valószínű, hogy elolvastam volna a jelen ajánló tárgyául szolgáló kisregényt –, az viszont igen komoly érv volt mellette, hogy a Mély levegő annak a Halász Ritának a debütáló kötete, aki az egyik legélénkebb és a számomra egyik leginkább tetsző új hang volt az elmúlt évek kortárs irodalmában. Ennek fényében persze nem is lehetett kérdés, hogy előbb-utóbb kézbe fogom venni az írónő közelmúltban megjelent művét.

Ezt a feszes, alig kétszáz oldalnyi történetet Vera, a csodálatosan induló, ám idővel egyre nehézkesebben működő, majd végül érzelmi-fizikai bántalmazásba torkolló házasságból frissen kilépő harmincas anyuka meséli végig.

A nő hangja és az elbeszélés módja először egy kicsit furcsának tűnhet, de könnyen és hamar meg lehet szokni. Ebben a narrációban ugyanis minden mindennel összecsúszik tipológiailag is. A párbeszédek például nincsenek külön jelölve, és beleolvadnak a szövegbe, ezen kívül nem válnak el egymástól a különböző beszélők szólamai sem, mint ahogy nem különülnek el Vera gondolatai és az események leírásai, vagy éppen a múlt és jelen történései sem. Ez a technika bár megköveteli az éber olvasói jelenlétet, de kiválóan közvetíti az elbeszélőnk zaklatott, érzelmekkel túlfűtött állapotát.

Vera ugyanis hihetetlenül bizonytalan. Maga sem tudja, hogy a különköltözése után mit kellene tennie, mit kezdjen magával és a két gyerekkel, mint ahogy a múltját sem képes pontosan átlátni, és fogalma sincs, a házasságának felbomlása mennyiben az ő bűne, és mennyiben a férjéé.

És ha ez az állapot nem lenne elég, a cselekmény körülbelül egy éve alatt előbb – elsősorban persze ennek a bizonytalanságnak hála – visszacsúszik saját gyerekkorába (ugyanis az „ugye megmondtam”-típusú édesapja házába költözik átmenetileg, ahol újra meg kell felelnie a hol erősebben, hol gyengébben megjelenő szülői elvárásoknak, és ezáltal persze nagyban elveszik a saját önállósága és a lehetősége bármilyen intimitásnak is), majd újraéli a tinédzserkorát (titkolózások, pasizás, féktelen szex, drogok és alkohol), hogy a végén, ha tétova léptekkel is, de újra elérje a felnőttkor küszöbét, és ismét a saját lábára állva, egyedülálló, kétgyermekes anyukaként szembenézzen egy új és talán szebb dolgokat hozó élettel.

Halász nem csak stílusában radikális kissé, de a karakterek ábrázolásban is. Az egy dolog, hogy a Vera életében szerepet játszó férfiak (a sokszor erőszakos és manipulatív férj, vagy a rövid ideig képbe kerülő szeretők) jócskán bírnak negatív tulajdonságokkal, de a fiatal nő sem szent, nagyon nem az. Az egyik jelenetben például a férje a fejéhez vág rengeteg sértő dolgot, és rossz anyának, rossz feleségnek nevezi az asszonyt, de – bántási, megalázási szándék ide vagy oda – az olvasó azt tudja mondani, hogy igen, ezek a negatív tulajdonságok tényleg megvannak Verában. Igaz, ezzel ő is többé-kevésbé tisztában van. És ugyanígy lehet a sokszor seggfejként viselkedő férj egyes szituációkban kimondottan emberi. Tehát megvan az igazi egyensúly az ábrázolásokban, és így kimondottan hihető, hús-vér figurákat kapunk.

Halász azt sugallja, hogy igen, ilyenek vagyunk, megközelítőleg sem tökéletesek, sőt sokszor önzők, gyarlók, számtalanszor irritálók, gonoszak, szívfájdalom nélkül bántunk másokat, és igen, mindenkinek lehet hibázni, a kérdés csak az, hogy ezekkel a hibákkal aztán mihez kezdünk.

A Mély levegő, mint első könyv meggyőző pályaindítás, a kiérlelt írói hang, az egyedi stílus, és a sokszínű karakterábrázolás már most egy kimondottan értékes és szerethető alkotóvá teszi Halász Ritát. Mindenképpen kíváncsi leszek a következő könyvére is.

Halász Rita regényének témája off nem új, ismert az irodalomban, többször találkoztunk már vele, sok mindent tudunk róla, láthatjuk is magunk körül. Újat és valami mást a szemszög adhat, a hang, a megvilágítás.
Halász Rita hangja bátor és egységes. Finoman kidolgozott, feszes mondatokkal vázol fel hiteles családi viszonyokat, szerepeket, helyzeteket, történeteket, életeket, elhallgatásokat igen pontosan, miközben olyan dolgokról mesél, amit próbálunk gyakran meg se látni, meg se hallani világunkban..

Vera egy bántalmazó kapcsolatot hagy ott, innen indul a regény. A bántalmazni szót nehezen választjuk el még mindig a fizikai erőszaktól, pedig el kell.
Bántalmazott kapcsolatban élni nem csak azt jelenti, hogy tettlegességig süllyed két ember szerelmi kapcsolata, hanem azt is jelenti, hogy cseppenként kerül belénk az érzelmi, lelki megaláztatás, méreg is. A korlátozás, a külső kontroll a cselekedeteink felett, a szidalmazások, az érzelmi manipulációk, a befolyásolások, a zsarolások, a bántalmazó kritikák, kritizálások, piszkálódások, a leértékelés -lekicsinylések, folyamatosan a másik hibáztatása, a vádaskodások,a bűntudatkeltés… végtelennségig lehet sorolni mindazt, ami ide tartozik.
Mély levegő nem csak ahhoz kell, hogy észre tudjuk venni , ha ilyen kapcsolatban élünk és merjünk is ellene tenni, kilépjünk a kapcsolatból, hanem ahhoz is, hogy felálljunk egy ilyen kapcsolat után és ami talán a legfontosabb , hogy újra önerőből merjünk lépni. El kell jutnunk odáig, hogy újra megjelenjenek a szeretet, a szerelem ízei, szinei és, hogy hinni is tudjunk újra magunkban és önmagunknak. Ez roncsolódik a legjobban egy ilyen kapcsolatban és az ember lelkébe mart önértékelési torzulásokkal a legnehezebb továbbmenni.
Nagyon örültem neki, hogy ez a regény, a felallásra, a továbblépésre koncentrál; az élet is itt kezdődik egy bántalmazott kapcsolat után. A kimenekülés és újrakezdés hosszú út, több, mint elköltözni, új életet kell felépíteni és vissza kell találni önmagunkhoz.
Az eddigi értékelések írtak róla, hogy milyen szívbemarkoló és nehéz olvasni a kötetet. Igen, bántalmazást látni, vagy arról olvasni sose konfortzóna. Tetszett, hogy a szerző humorral, önkritikával és öniróniával segít narrátorunknak túlélni, továbblépni, miközben arra keresni a választ „Ki vagyok én, hogy ennyi ideig éltem vele?”

A regényen végigmegy a víz, a levegő motívuma. Az úszáshoz sem elég a technikai tudás, tudni is kell tudatosan kontrollálni magunkat, az erőnket és az elemeket, ami körbevesz, ez van az életben is. Itt az olvasás maga is megkiván egy megfelelő ritmusban lélegzést: beszív, kifúj, mély levegő, benntart, kifúj, majd újra, mert a téma nehéz, sűrű és fájó, még akkor is, ha maga a bántalmazás itt már a feldolgozandó múlt.
Végiggondoltam közben én is az életemben, barátaim, ismerőseim életében, hol mikor akadt meg a levegő, ki mit rontott el, mit nem látott meg, mit hagyott, mit engedett, mit nem lett volna szabad engednie, és mindezzekkel mit is kezdett.

A regényben, még a hó is úgy esik, hogy az ember elgondolkozik, mit, hogyan látunk, láttunk az eletünkben, hogyan változtunk, mivé váltunk, mik lettünk a közös kapcsolatban, mert a hó nem mindig esik, néha hull és „a sűrű, apró hópelyhek hamar elvakítják azt, aki kitartóan felfelé akar nézni.” off Hibázunk, hibázhatunk, mindenki hibázik, de tudni kell megbocsátani, önmagunknak is
és el kell jutni odáig, hogy „ Már nem félek, hogy rossz lesz. Félek, de nem érdekel. Érdekel, de félre tudom tenni.”

Egy nagyon igéretes elsőkönyves szerzőt olvashattam, ismerhettem meg Halász Ritában. A Mély levegő, fontos dolgokon, emberi szerepeken segít gondolkozni, olvassátok.*

Fontos témával foglalkozik Halász Rita első regénye. Családon belüli erőszak áll a történet középpontjában és egy nő, feleség szemszögéből kísérhetjük figyelemmel a történéseket. Gondolatai által mélyen belelátunk lelki gyötrelmeibe, megismerjük érzéseit, látjuk cselekedeteit. Nem idealizált a főszereplő, hibákat is elkövet, ami miatt nagyon valóságossá válik a regény. Nagyszerű írás, attól függetlenül, hogy a téma miatt kissé nyomasztó.

Kábé a feléig gondoltam azt, hogy a szöveg klasszul szolgálhat edukációra. Oké, bármennyire is kezd gyakori témává válni a párkapcsolati és/vagy családon belüli erőszak, azért ez még csak bizonyos buborékokban általános, másrészt pedig ezt a témát nem is szabad levenni a napirendről, hanem a pszichés nevelés állandó részévé kell tenni. off A felénél azonban éppen arra jöttem rá, hogy az elbeszélő olyan keretrendszerrel rendelkezik, amivel a legtöbb kiszolgáltatott ember nem. Például saját testi, szexuális igényeit nem púderezgeti, nem húz magára a nőknek kötelezően vállalandó visszafogottságot. Nincs meg benne az alávetettségre való hajlandóság nemi sztereotípiája. Ez még az adott keretek között is erős jellemre utal, és az igazán kiszolgáltatottak szemében az emancipáltsága is elválasztó lehet. Újra nekifutok: egy emancipált nő más kaszt, és nem ugyanazt jelenti „jó, de nem vert feleség”-nek lenni, mint „egyenrangú társ”-nak lenni. Ez a nő azért nem tudott mélyebbre kerülni, mert ezt az emancipáltságot magában hordozta, illetve a másik: a testi bántalmazás vörös vonalát átlépte a férje. Igen, ez fontos, mert úgy tűnik, a megalázás egyéb formáit jól tolerálta a főhős. Sőt annyira empatizál mindig a bántalmazóval, hogy azt is evidensnek veszi, hogy ők ketten tették ilyenné egymást link, és a férfi agresszivitása csak és kizárólag ellene irányul, tehát a gyerekeket sem kell féltenie tőle.
A rövidsége ellenére elég sok minden benne van ebben a szövegben, és annyira hiteles, hogy nem csodálkoznék azon, ha a szerzőt sokan kérdezgetnék a könyvben is megírt apjáról meg a volt férjéről – de hát ez ilyen szakma.
Összességében mégis azt hiszem, hogy a hihetősége révén a megjelenített figurán keresztül az értelmiségi nők számára lehet igazán felkavaró, és segíthet a megelőzésben vagy a feldolgozásban. Szövegileg azonban nekem olyasmi, mint amit magáról állít az V. fejezet elején. Hogy pont olyan „megfelelő”. Sok mindent érint, hitelesen is, de inkább csak érzékeltetve. Így is érdekes volt, és a választott stílus és szerkesztési mód miatt sokakat el tud érni. Legyen így, jusson el minél többekhez.

Vettem egy mély levegőt és néhány órára alámerültem én is Verával ebbe mocsárba, amibe Péterrel együttes erővel, évek hosszú munkája során sikeresen lehúzták egymást.

Hiszen évekig mindketten csak hallgattak és tűrtek, inkább vettek egy mély levegőt és lenyelték, amit mondani akartak. De egy idő után ezeknek az elfojtásoknak felszínre kell kerülniük és megfelelő megküzdési stratégia híján sajnos a végkifejlet nagyjából borítékolható.

Tehát adva van egy középosztálybeli, értelmiségi pár két gyerekkel, tönkrement házassággal, a négy fal között verbális és fizikai agresszióval teli napokkal és a társadalom felé rendes, vallásos szinte mintacsalád képpel, aztán szétköltözéssel és elválással. Teljesen hétköznapi helyzet, ilyen ez a világ, az emberek házasodnak és válnak körülöttünk.

Halász Rita azonban annyira szókimondóan, minden tabu nélkül ír erről, hogy nagyjából a regény felénél az olvasó is már csak levegőért kapkod kétségbeesetten. És onnantól kezdve Verával együtt megpróbál valahogy a felszínre kerülni és elhinni, hogy egy ilyen élethelyzetből is van normális kiút, más lehetőség. A remény mindig adott talán még arra is, hogy a gyerekek – akik a szituációnak olyan mértékben csak szenvedő alanyai, hogy a regényben még nevük sincs – nem ugyanazokat a lelki terheket cipelik majd magukkal, mint a szüleik.

Súlyos témák, nehéz szavak, amik még nyomasztóbb gondolatokat ébresztenek az olvasóban.

Sajnos csöppet sem új keletű a párkapcsolati erőszak témája az életben és az irodalomban. Egy olyan komplex problémahalmazról van itt szó, aminek megértésére azt hiszem jobb, ha nem is vállalkozunk. Egész egyszerűen, csak át kell adni magunkat a témának. Ahány eset annyiféle megközelítés, és ezek mind egyenként adnak hozzá valamit az egészhez. Halász Rita megközelítése nagyon elfogadható volt számomra. Ez a laza, szinte szerkesztetlen regény, mint egy mese folyt ki a történetet mesélő Vera szájából. Olyan széteső, mint maga a főszereplő. Ez számomra a mocsár állapota, a mocsár regénye. Alapvetően, mindvégig jelen van benne a víz elem. Szétcsúszó emberek, zavaros érzelmek, melynek szerkezetileg kitűnő megjelenítői az egymásba fonódó párbeszédek például. Ez a káosz állapota, a mocsáré, melyben jelen van egy pusztuló, elemeire bomló élet, s mellette az ikrákban lapuló új létezés csírája. Itt szó sem lehet mélyülésről. Vera az óceánt még csak kívülről látja. Feje felett összecsapnak a hullámok, összeroppan, nem bírja vinni a terheket. Ő nem így képzelte az életet. Próbált megfelelni annak az elvárásnak, ami a házasság intézményével jár. Az anya, aki feladja művészi karrierjét, a feleség, aki főz és ellátja gyermekeit, megfelel férje igényeinek. De nem megy. Férje folyamatos elégedetlenségével kell szembesülnie, örökös frusztráltság mindkettejük élete. Olyat hoznak ki egymásból, amit egyikőjük sem akart. Mit csináljon az az ember, aki elvesztette hangját a házasságban? Valaha csodás összecsengésben éltek, tele gyönyörű vágyakkal és reményekkel. De nem szabadna az embernek odaadni a hangját semmiért, hangzik el Vera szájából a mondat, amikor a Kis hableány történetét meséli gyerekeinek. És mit csinál a férj, aki életét szintén csak a hiány oldalról látja?
Vergődnek és ficánkolnak mindketten ebben a megrekedt tócsában, a házasságban, ahol elfogyott a levegő.

Teljes értékelés: https://annamarie-irkal.blogspot.com/2021/04/halasz-rit…