A ​jóslat (Skorpió vumen 1.) 24 csillagozás

Halász Emese: A jóslat

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Van az a mese a skorpióról és a teknősről. Nos, a skorpió én vagyok, a teknős pedig az egész világ. S ott van még az a három férfi. Mind fontosak számomra, mégis mindet meg kellett bántanom. Velük együtt pedig magamba is belemartam. Az én utam a szenvedés köveivel van kirakva. Titkok, félbehagyott történetek és fájdalmak maradnak a nyomomban. Azt hittem az élet csak szex vagy szerelem. Pénz és hatalom. Magam sem hittem, hogy mást is tartogat számomra.
Elise Harper vagyok és meghaltam, hogy élhessek.

„Nevettem… sírtam… magaménak éreztem… Imádtam!” – Wikii
„Izgalmas. Letehetetlen. Zseniális.” – E. Jucus
„Nagyon jó könyv, váratlan, hirtelen történésekkel. Az a könyv, aminek az ember tűkön ülve várja a többi részét!” – V. András

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
418 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158155809

Kedvencelte 8

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 34

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bookish_Moments_Blog>!
Halász Emese: A jóslat

A fülszöveg már első alkalommal felkeltette az érdeklődésem. Szeretem a romantikus történeteket, rengeteg félét olvastam már ebben a zsánerben, számos regény hasonlítani szokott egymásra, de könnyen találok különleges gyémántot is köztük.

Nem igazán vagyok oda a misztikus elemekért, így reménykedtem abban, hogy nem lesz nagy szerepe a műben. Kellemeset csalódtam. Halász Emese inkább a fordulatokra, az érzelmekre helyezte a hangsúlyt. Nem félt sokszor a lehető legszélsőségesebb érzéseket kiváltani belőlünk a főszereplője segítségével.

Halász Emese megsiratott, megnevetettett. Élveztem a történetet, a csavaros cselekményszálakat, az érzelmi túlcsordulást. Elise olyan személyiség, aki egy kicsit mintha én is lennek – mert rá kellett jönnie, hogy mindig van újabb esélyünk a boldog életre, csak túl kell látnunk saját magunkon is.

A JÓSLAT óvatosan bevezetett, csűrt és csavart, összetört, majd újra épített mindent! Tökéletesen felépített és megfogalmazott mű az újrakezdésről, a reményről és a szeretetről!

Ajánlom azoknak az olvasóknak, akik szívesen olvasnak romantikus hangvételű regényeket, amikben a valódi életnek is nagy szerepe van.

Teljes értékelés: https://bookishmomentsblog.blogspot.com/2020/10/halasz-…

SzemreValó_könyvek>!
Halász Emese: A jóslat

A könyv által jobban megismerhetjük az írónő személyét, életét, hiszen Elise-t saját magáról mintázta.♥

Nem mindenki az, akinek látszik. Elise igazi személyét kevesen ismerik, de akik ismerik, azok elfogadják és szeretik.

Egy igazi érzelmi hullámvasút volt ez a történet. Úgy éreztem, mintha én is utas lennék ezen a vidámparki szórakoztató eszközön. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
https://szemrevalo.wordpress.com/2022/07/28/halasz-emes…

Sztike74>!
Halász Emese: A jóslat

Számomra egy fantasztikus utazás volt ez a könyv, amelyben nem lehet tudni, mi az illúzió és mi a valóság?
Halász Emese olvasmányos stílusa, s a regény izgalmas fordulatai első perctől fogva tartottak. Olyan világba is elkalauzol bennünket, amelyet a lelke legmélyén a legtöbb nő biztosan szeretne legalább egyszer megtapasztalni.
Olyannyira kíváncsi vagyok hova fut ki a főszereplő élete, hogy már be is szereztem a 2. és a 3. kötetet.

2 hozzászólás
Bookaholic77 >!
Halász Emese: A jóslat

Elképesztően tetszett ez a történet♥ Egyszerűen nem lehetett letenni!! Imádtam a szenvedélyes részeket, nagyon ízlésesen került leírásra. Elise egy igazi NŐ, aki a off a vágyai kielégítésére használja, ahogy a férfiakat is. Ám egy véletlenszerű jóslással az élete hatalmas fordulatot vesz. Hiszek a jóslásban és az álmokban, illetve azok hatásában is, így teljes mértékben magával ragadtak♥ Nagyon kedveltem G.P.-t, akivel aztán a spoiler, Ian is szimpatikus volt, de ahogy Elise-nek, nekem is fura volt. Zach…♥ spoiler. Laslie szívem csücske lett, ahogy a Nagyi is♥ Nehéz többet írni a könyvről, mert az már nagyon spoiler-es lenne. A lényeg: elvarázsolt!! A folytatásokat feltétlenül el kell olvasnom!! Ez a történet is megmutatja: minden okkal történik!!!

2 hozzászólás
Halász_Emese I>!
Halász Emese: A jóslat

A Tesztolvasói vélemények már megvannak! :-)

„Ha egy olyan könyvet keres az ember, ami egyáltalán nem kiszámítható, akkor biztosan ezt a könyvet ajánlom.
Első körben a borító keltette fel az érdeklődésem, hisz egyszerűen gyönyörű. A fülszöveg alapján már sejtettem, hogy egy izgalmas történetnek nézek elébe. Ha az ember átrágja magát az első oldalakon, utána teljesen magába szippantja a történet, még akkor is, ha sokszor nagyon nem értettem egyet Elise döntéseivel. Ettől függetlenül még nagyon át tudtam érezni őt, és volt, hogy vele együtt sírtam vagy nevettem. A cím egyszerűen tökéletes választás volt, soha nem éreztem még úgy, hogy a cím ennyire passzol egy történethez. Az egész olyan váratlan: a történések, Elise döntései, a befejezés. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, és Elise további váratlan döntéseire. ” – J. Stella

"Véletlenek nincsenek!
Alapvetően nagyon kíváncsi voltam a könyvre, bár mást még nem olvastam Tőled. A tesztolvasásra történt felhívásod, viszont kellően kíváncsivá tett. Amikor kisorsoltál tartaléknak, csak reménykedtem :) Nagyon tetszik a történet! Az általam eddig olvasott, hasonló témájú, erotikus könyvek általában a férfiak szemszögéből íródnak és ők az erősek. Itt jó ""látni"" a másik oldalt. Tetszettek a meglepetés fordulatok, az erotikus részek is jól sikerültek.
Alig várom, hogy legyen folytatás! Kérem a következőt! :)" – R. Emese

„Nevettem… sírtam… magaménak éreztem… Imádtam!
Jó volt úgy kezdeni a könyvet, hogy végre egy erős, határozott női főszereplő van ezen a domináns oldalon. Tudtam vele azonosulni. Ahogy változott a történet egyre jobban éreztem magaménak a könyvet, felismertem magam benne és láttam a saját helyzetem, az ész és szív játékát. Boldog voltam, szomorú, csalódott. Mi lesz a folytatás? Mikor érkezik? :) Ez volt az első könyvem tőled, de nem az utolsó!” – G. Wikii

„Nagyon jó könyv, váratlan, hirtelen történésekkel. Az a könyv, aminek az ember tűkön ülve várja a többi részét!
Szóval, mivel fiú olvasó voltam kicsit talán más szemszögből látom a dolgokat, mint a lányok. A könyv szerkezetéről először. Tetszik, ahogy kibontod a dolgokat, és az főleg, hogy úgy maradt abba az első rész, hogy izgatottan várja az ember a következőt. Jól kidolgozottak és a könyvben szereplő fontosság szerint foglalkoztatottak a karakterek. Nekem a könyv eleje nem annyira tetszett, túltengett benne számomra az erotikus rész, viszont az ezutáni rész nálam 10/10. Onnantól tipikus letehetetlen könyvvé vált.
Elise nagyon hálás és jó szereplő. Tetszett a könyv! Gratulálok hozzá! :)” – V. András

„Egy történet egy nő vágyairól, érzelmeiről, élményeiről, veszteségeiről, családról, barátokról, és a nagy Ő-ről.
Az olyan sztorikat szeretem olvasni, amik megmozgatják az érzelmi világomat, és éppen ezért szeretem ezt a regényt: felfrissít. A történet, mint néha maga az élet is, fordulatos. A főszereplőt már az elején megkedveltem: elsőként a határozott kiállásáért, utána pedig… na de ezt inkább nem árulom el. Ahogy befejeztem egy részt, azt vártam, mit hoz majd a következő. Nem tudtam letenni, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra elolvasom.” – Z. Andi

„Fel, le, boldogság, szenvedés, minden van benne, de úgy, hogy az a legélvezetesebb legyen!
Lebilincselő könyv és olyan érzelmi töltettel dolgozik, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni az olvasást. Az ember úgy van vele, hogy még egy picit, még egy picit. Gondolatok, érzelmek, traumák, titkok, erotika nagyon harmonikus egyvelege, sehol sem esik túlzásba, és sehol sem fukar a könyv. Minden igényt kielégítő! Alig várom a folytatást! ” – M. Zoltán

„Megragad és beléd mar, akár egy skorpió…
A történet megfogott, tetszett, jól kidolgozott, átgondolt, szépen felépített.” – T. Barbara

„A könyv élvezetes, odafigyelést igényel, nekem nagyon tetszik!!!” – M. Laci

„Nagyon szuper, izgalmas, letehetetlen! ZSENIÁLIS!
Az asztrológiából tudjuk, hogy a skorpió mindenféle érzést mélyen átél, a legnagyobb kínt és a legnagyobb örömöt is, épp ezeket találjuk meg ebben a könyvben, amint a hősnő lebontja a maga köré emelt falakat, magára talál, és meri átélni ezeket az érzéseket.” – E. Judit

„Elise-szel együtt éltem meg a boldog, szomorú valamint a dühös pillanatokat.
A borító egyből felkeltette a kíváncsiságomat. A történetben sem csalódtam. Elise egy karakán, erős nő, akinek van szíve.” – D. Melinda

R_Emese>!
Halász Emese: A jóslat

Nem hétköznapi megfogalmazásban olvashatunk női szemszögből az erotikáról, vágyakról, érzésekről, … és még ezer más dologról, egy kis misztikummal fűszerezve. Közben pedig izgalmas a cselekmény. Két szuszra elovastam :) Mindig jön egy váratlan fordulat….
Az ember önkéntelenül is belehelyezi magát a történetbe, és tanul valamit magáról.
Ajánlom mindenkinek! és már van folytatás is…… AZ ÁLOM
Jó szórakozást, jó utazást…….

Andrea_Zadunajszki>!
Halász Emese: A jóslat

Sziasztok. Tesztolvasó voltam, és mindenkinél hamarabb tudtam, hogy ez a könyv milyen jó. Remek a történet, és mivel a szereplők egy részét az életben is ismerem, ezért külön érdekes számomra, hogy kicsit beláttam a kulisszák mögé… ;) Csak ajánlani tudom. Olvassátok, szeressétek, és várjuk együtt a folytatást :D

1 hozzászólás
Zoltán_Magyar_3>!
Halász Emese: A jóslat

Imádtam minden szavát a könyvnek. 400+ oldal mégis 1 nap alatt kiolvastam, mert nem tudtam letenni! A cselekmény visz és visz az ember mindig kiváncsi, hogy hogyan fog folytatódni ezért nem tudja letenni. Fordulatos és kiszámíthatatlan.
Az erotikus rész nem erőltetett, nem sok. Pont annyi amennyi kell.
Örömmel olvastam végig csak az fájt, hogy elfogytak a lapok :) Alig várom, hogy folytassuk a történetet.
Mindenkinek bátran ajánlom, ha akar egy izgalmas, pikáns, nagyszerű könyvet olvasni. ;)

1 hozzászólás
Cat3>!
Halász Emese: A jóslat

Nem lehet letenni, várod a végét, de amikor “vége van”, várod a folytatást! Nem lehet szavakba önteni milyen érzelmi hullámvasútra kerül az olvasó , legbelül minden karakternek szurkolunk , előre elgondoljuk hogy is lesz… és nem úgy lesz, de azonnal izgatottan haladunk is tovább . Kiszámíthatatlan , izgalmas , erotikus , tele vágyakkal, percenként forduló jövőképekkel, fájdalommal, boldogsággal. No és valljuk be, mikor kerestük a nagy Őt , hányszor gondoltunk arra, hogy de jó lenne összegyúrni Ezt és Azt a pasit ? Hát én olvasás közben is néha ezt kívántam :) De úgy túl egyszerű lett volna , így meg izgalmasabb ;) Várom a folytatást , ne hagyja ki senki ezt a könyvet , nem fog csalódni !

Károly_Dóra>!
Halász Emese: A jóslat

Nagyszerű könyv, mely telis-tele van izgalommal, szenvedéllyel, érzelemmel. Egy letehetetlen regény.
Cseppet sem kiszámítható a történet, az utolsó oldalakig meglepő fordulatokban bővelkedik.
Egyszer fent, egyszer lent…Van itt minden, ami a történetet ilyen hullámzóvá teszi: titkok, perzselő vágy, különös álmok, remény, fantasztikus együttlétek, csalódás, búcsú, mélypont, változás, lángoló szerelem, felejthetetlen múltbeli pillanatok.
Magával ragadott az erős nő története, melynek elolvasása után elmondhatom, hogy én is erősebbnek érzem magam és bízok abban, hogy egyszer az én jégszívemet is képes lesz valaki felolvasztani. Nehéz egy Skorpió nő szívét elnyerni, de nem lehetetlen.
Az ember egyszercsak megérti, hogy a maga köré emelt hatalmas falakkal nemcsak a fájdalmaktól óvja meg magát, hanem kizárja a boldogság lehetőségét is.
Imádtam! Izgatottan várom a folytatást!
I?Z?


Népszerű idézetek

Anarchia_Könyvblog>!

A biztonsági háló, melyet magam köré húztam bizony kényelmes volt. Megóvott minden csalódástól, s most valaki más le akarja bontani. Tényleg ez lenne a legjobb nekem?

Bookaholic77 >!

Fura, hogy egyetlen kósza, emlékből feltörő illat is képes összetörni az álmokat.

Bookaholic77 >!

Fura, mennyire eltörpülnek a hétköznapi gondok, amikor az ember elveszíti azt, akit a legjobban szeret.

Bookaholic77 >!

A megélt fájdalmak mellett annyira eltörpültek az anyagi javak és testi vágyak, hogy emlékszem, sokáig imádkoztam, hadd cseréljem el mindezt még egyetlen napért, amit a Nagyival tölthetek.

Anarchia_Könyvblog>!

És beugrik egy név. Egy arc. Egy test. Egy csodás test és egy csodás arc azokkal a vágytól égő szemekkel. Nem, ez nem egy álom és ez nem én vagyok.

Anarchia_Könyvblog>!

Egy egész világ, az általam kemény munkával felépített kis világom készült összeomlani és ez nem tetszett. Nagyon nem. Úgy éreztem, hogy egy elkerülhetetlent próbálok megúszni.

Anarchia_Könyvblog>!

Sokféle férfival volt már dolgom, de ennél az illatnál még soha nem éreztem vágykeltőbbet. Azonnal menekülőre fogtam és kikeveredtem az ölelésből. Láttam, ahogyan nem sokkal utánam, ő is visszatér és kijózanodik. Mintha már gurultunk is volna vagy kétszáz kilométert, úgy vettük a levegőt és csak néztük egymást. Néztük, mint két bolond, két halálraítélt, két emberi lény, akik most világosodtak meg. Ez a kapcsolat mindent fel fog perzselni.

Halász_Emese I>!

Érdekes, hogy az embernek fogalma sincs mennyi szeretet van benne, míg el nem kezdi kimutatni.

Halász_Emese I>!

– Mióta vagy te agyturkász? – kérdeztem mosolyogva.
– Amióta ismerlek.


A sorozat következő kötete

Skorpió vumen sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: Megtörtek
R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy
B. E. Belle: Társkeresők
Szántó Szilvia: A nárcisztikussal egy asztalnál
B. E. Belle: Hazugok
Rona Fire: Switch
B. E. Belle: Vallomások
Ella Steel: Végtelen játszma
Ella Steel: Sors-Fordító
Erica Anthony: Válassz engem