Nő ​anyajeggyel (A gonosz arcai 4.) 81% 56 csillagozás

Gyenge, vagy erős kezdés egy ígéretes szerző esetében… Nessernek pedig ujjgyakorlat, kidolgozatlan, döcögős minden borzalma ellenére.

ez a könyv tele van bűnökkel. és nincs bocsánat. és nem az a kérdés, ki a bűnös, hanem az, hogy ki az áldozat.
van a könyvben egy elírás, egészen pontosan úgy mondanám, hiányzik egy szó, valahol a közepe táján. szólj majd, ha megtaláltad.
nem tudom, skandinávoknál mennyire gyakori eszköz a humor, főleg, hogy krimiről beszélünk, ebben a könyvben számos helyen belefutottam, és jólesett.
és még: van benne könyv a könyvben, zene a könyvben, minden, mi egy molynak ingere… :)
ez egy jó könyv, kérem.

Rég olvastam ki könyvet egy nap alatt!

Ennek legalább nem lett extra vége. Tulajdonképpen már az elejétől tudtuk, ki a gyilkos, csak az indíték volt ismeretlen, de egy idő után már az is sejthető volt.

Az első két kötet alapján nem igazán értettem, hogyan válhatott Nesser a svédek egyik kedvencévé, a tavaly év végén megjelent harmadik rész után azonban kezdtem én is megszeretni. Ugyanis a szerző mindegyik kötetében a gyilkos leleplezésével morális kérdések lavináját zúdítja az olvasóra. Nincs ez másként most sem: a végére sikerült valamilyen szinten felmentem a tettest, mert egy mélyen emberi választ kapunk a „miért” kérdésre. Nesser fokozatosan adagolja az infókat, szépen lassan kibontakozik előttünk a gyilkos személye, ám tettének okára csak a legutolsó oldalakon kapunk választ. És természetesen a „bűnhődés” sem marad el, de ahogyan már az előzőekben megszokhattuk, ezúttal is teljesen mást kapunk, mit amit várnánk. Valahol kissé olyan ez, mintha Van Veeterent sem akarná választás elő állítani az író: hagyja, hogy az ösztönök és a természet adja meg a végső megoldást.

Van Veeterenről ebben a kötetben nem sok újat tudunk meg: szabadidejében sakkozik és megbeszéli az ügyet barátjával, otthon egy pohár ital mellett operát hallgat, és közben szüntelen a megoldáson töri a fejét. Hasonlóan társaihoz, akiknek életükbe szintén rövid bepillantást nyerünk csupán, ám mégis egyikük élettársának logikája segít jó nyomon elindulni a látszólag összefüggéstelen gyilkosságsorozat felderítésénél.

Többet nem is tudok írni a kötetről, ugyanis a továbbiakban csak magamat ismételném, hiszen minden, amit Nesser eddigi regényeiben megszokhattunk, az ebben a részben is jelen van, így a rutinos olvasóknak már nem is kell több ajánló. Azoknak, akik még most ismerkednek a szerző műveivel, üzenem, hogy bátran kezdhetik ezzel a regénnyel, ugyanis ez a sorozat legjobb darabja, amely az előzmények ismerete nélkül is tökéletelesen élvezhető. Azt pedig csak remélni merem, hogy a magyar kiadásban a szerző életművénél szereplő mondat – miszerint Van Veetteren főfelügyelővel még találkozhatunk a jövőben – eltűnése nem jelenti azt, hogy a kiadó nem tervez további Nesser-kötetek megjelentetni. Én őszintén sajnálnám.

Hakan Nesser Van Veeteren sorozatának első két köteténél én sem értettem, miért népszerű az író. A gonosz arcai sorozat harmadik és negyedik kötete jobb, mint azok, így egy átlagos, szórakoztató krimi kerekedett ebből a könyvből is, de azért túl sok a felesleges és üres belső monológ. Nem ajánlanám senkinek, hogy a skandináv krimikkel való ismerkedését Nesserrel kezdje, de ha valaki egy jó átlagos, könnyen olvasható és feledhető bűnügyi történetet keres, akkor lehet, hogy a Nő anyajeggyel jó választás.

A könyv elsősorban egy bosszúállás történetét írja meg, és jóval kevesebb a nyomozás, mint az eddigi kötetekben, ami nekem hiányzott. Tulajdonképp nem is tudják megoldani a bűnügyet, a nő akadály nélkül bosszulhatkja meg azt, amit az anyjával tettek, a rendőrök még a csak a nevét sem derítik ki. Szerintemm eddig ez a sorozat legkevésbé sikerült darabja, vav Veeteren sokkal visszafogottabb, sokszor szinte mintha jelen sem lenne.

Szerintem a sorozat egyik legjobb, és a legmeghatóbb része.

Több éves kihagyással olvastam ismét skandináv krimit, a borongós hangulat garantált, szinte minden szereplőre hat. A történet közepéig inkább a nyomozás az izgalmas, aztán fordul a kocka. A zsákmány is vadásszá válik, Izgulhatunk, ki kerül lépéselőnybe, a gyilkos, a leendő áldozat vagy a rendőrség. Van Veeteren főfelügyelő komolyzenét hallgat, ez külön tetszett a regényben, kedvet kaptam Monteverdihez. Néhol finom humorral van fűszerezve a történet, de általában a lehangoltság jellemző rá. A vége nem tetszett, bár ötletes volt. Valószínűleg olvasok még a szerzőtől.

Azt hiszem az első gondolatom a könyvről, hogy „hűha… :o !” Igazán jól megírtnak tartom ezt a krimit, tele izgalmakkal, és a végére tényleg nem a bűnöst hibáztatom…