Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Nő anyajeggyel (A gonosz arcai 4.) 56 csillagozás
Egy középkorú üzletembert holtan találnak otthonában. Két golyó a mellkasát, kettő pedig az ágyékát járta át. Felesége szerint a halála előtti napokban több furcsa telefonhívást is kapott, amikor senki nem szólt bele a kagylóba, csak bejátszott egy régi, baljós hangulatú dalt. A rendőrség egy helyben toporog, s mielőtt bármit tehetnének, újabb áldozatra bukkannak: egy tanárt ér el ugyanez a vég.
Van Veeteren főfelügyelő a tetthelyeken alig talál nyomot, így lázasan kutatni kezd az áldozatok múltjában: mi lehet bennük a közös? S vajon sikerül-e eredményre jutnia, mielőtt a gyilkos újra lecsap?
Eredeti cím: Kvinna med födelsemärke
Eredeti megjelenés éve: 1996
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus
Enciklopédia 4
Szereplők népszerűség szerint
Most olvassa 1
Várólistára tette 25
Kívánságlistára tette 19
Kiemelt értékelések
ez a könyv tele van bűnökkel. és nincs bocsánat. és nem az a kérdés, ki a bűnös, hanem az, hogy ki az áldozat.
van a könyvben egy elírás, egészen pontosan úgy mondanám, hiányzik egy szó, valahol a közepe táján. szólj majd, ha megtaláltad.
nem tudom, skandinávoknál mennyire gyakori eszköz a humor, főleg, hogy krimiről beszélünk, ebben a könyvben számos helyen belefutottam, és jólesett.
és még: van benne könyv a könyvben, zene a könyvben, minden, mi egy molynak ingere… :)
ez egy jó könyv, kérem.
Az első két kötet alapján nem igazán értettem, hogyan válhatott Nesser a svédek egyik kedvencévé, a tavaly év végén megjelent harmadik rész után azonban kezdtem én is megszeretni. Ugyanis a szerző mindegyik kötetében a gyilkos leleplezésével morális kérdések lavináját zúdítja az olvasóra. Nincs ez másként most sem: a végére sikerült valamilyen szinten felmentem a tettest, mert egy mélyen emberi választ kapunk a „miért” kérdésre. Nesser fokozatosan adagolja az infókat, szépen lassan kibontakozik előttünk a gyilkos személye, ám tettének okára csak a legutolsó oldalakon kapunk választ. És természetesen a „bűnhődés” sem marad el, de ahogyan már az előzőekben megszokhattuk, ezúttal is teljesen mást kapunk, mit amit várnánk. Valahol kissé olyan ez, mintha Van Veeterent sem akarná választás elő állítani az író: hagyja, hogy az ösztönök és a természet adja meg a végső megoldást.
Van Veeterenről ebben a kötetben nem sok újat tudunk meg: szabadidejében sakkozik és megbeszéli az ügyet barátjával, otthon egy pohár ital mellett operát hallgat, és közben szüntelen a megoldáson töri a fejét. Hasonlóan társaihoz, akiknek életükbe szintén rövid bepillantást nyerünk csupán, ám mégis egyikük élettársának logikája segít jó nyomon elindulni a látszólag összefüggéstelen gyilkosságsorozat felderítésénél.
Többet nem is tudok írni a kötetről, ugyanis a továbbiakban csak magamat ismételném, hiszen minden, amit Nesser eddigi regényeiben megszokhattunk, az ebben a részben is jelen van, így a rutinos olvasóknak már nem is kell több ajánló. Azoknak, akik még most ismerkednek a szerző műveivel, üzenem, hogy bátran kezdhetik ezzel a regénnyel, ugyanis ez a sorozat legjobb darabja, amely az előzmények ismerete nélkül is tökéletelesen élvezhető. Azt pedig csak remélni merem, hogy a magyar kiadásban a szerző életművénél szereplő mondat – miszerint Van Veetteren főfelügyelővel még találkozhatunk a jövőben – eltűnése nem jelenti azt, hogy a kiadó nem tervez további Nesser-kötetek megjelentetni. Én őszintén sajnálnám.
Hakan Nesser Van Veeteren sorozatának első két köteténél én sem értettem, miért népszerű az író. A gonosz arcai sorozat harmadik és negyedik kötete jobb, mint azok, így egy átlagos, szórakoztató krimi kerekedett ebből a könyvből is, de azért túl sok a felesleges és üres belső monológ. Nem ajánlanám senkinek, hogy a skandináv krimikkel való ismerkedését Nesserrel kezdje, de ha valaki egy jó átlagos, könnyen olvasható és feledhető bűnügyi történetet keres, akkor lehet, hogy a Nő anyajeggyel jó választás.
A könyv elsősorban egy bosszúállás történetét írja meg, és jóval kevesebb a nyomozás, mint az eddigi kötetekben, ami nekem hiányzott. Tulajdonképp nem is tudják megoldani a bűnügyet, a nő akadály nélkül bosszulhatkja meg azt, amit az anyjával tettek, a rendőrök még a csak a nevét sem derítik ki. Szerintemm eddig ez a sorozat legkevésbé sikerült darabja, vav Veeteren sokkal visszafogottabb, sokszor szinte mintha jelen sem lenne.
Több éves kihagyással olvastam ismét skandináv krimit, a borongós hangulat garantált, szinte minden szereplőre hat. A történet közepéig inkább a nyomozás az izgalmas, aztán fordul a kocka. A zsákmány is vadásszá válik, Izgulhatunk, ki kerül lépéselőnybe, a gyilkos, a leendő áldozat vagy a rendőrség. Van Veeteren főfelügyelő komolyzenét hallgat, ez külön tetszett a regényben, kedvet kaptam Monteverdihez. Néhol finom humorral van fűszerezve a történet, de általában a lehangoltság jellemző rá. A vége nem tetszett, bár ötletes volt. Valószínűleg olvasok még a szerzőtől.
Népszerű idézetek
Mondhatnám úgy is, hogy keresek egy kavicsot, és megtaláltam a piacteret.
– He? – nézett nagyot Mahler.
Van Veeteren újabbat tüsszentett.
– A jóisten áldjon már meg! – fakadt ki. – Akkor csillagot keresek, és galaxist találtam, ez milyen? Azt hittem, te vagy a költő.
121-122. oldal
A széljárta temetőben meglehetős hiány mutatkozott szóba jöhető gyilkosokból. A legfurcsábban minden kétséget kizáróan egy nagydarab, zöld esőkabátot és piros gumicsizmát viselő férfi viselkedett; őt azonban maga a főfelügyelő utasította, hogy legyen jelen […] A sírok között bolyongott, szívvel-lélekkel kattintgatva, ügyet sem vetve Van Veeteren azon utasítására, hogy a lehető legkisebb feltűnést keltse munka közben.
Az a tény pedig, hogy nem kevesebb mint tizenkét képet készített a szertartást végző lelkészről, arra utalt, hogy nem igazán értette meg a feladata lényegét.
113. oldal
Belépett a kapun, ahol két lelkesen ugató, csonka farkát csóváló boxerkölyök üdvözölte. Megállt a kavicsos úton, hogy megsimogassa őket. Felnézett a kétszintes, sötétbarna angol téglából épült, zöld zsalugáteres házra. Az épület egyik sarka mögött medencét pillantott meg., és egy drótkerítést, amelyről feltételezte, hogy egy teniszpályát vesz körül.
Miért ne? – gondolta. Ha nagyon muszáj volna, azt hiszem, talán tudnék így élni.
115. oldal
A gonosz jelen van a világban – hirdette –, de soha, sehol nem olyan mértékben, hogy ne maradna hely a jó cselekedeteknek.
A sorozat következő kötete
A gonosz arcai sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lars Kepler: A bosszúálló 94% ·
Összehasonlítás - Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik 92% ·
Összehasonlítás - Anders de la Motte: Halálos ősz 92% ·
Összehasonlítás - Carin Gerhardsen: Aludj csak, kicsim! 89% ·
Összehasonlítás - Anders de la Motte – Måns Nilsson: Végzetes ajánlat 91% ·
Összehasonlítás - Erik Axl Sund: Éhség 87% ·
Összehasonlítás - Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve 86% ·
Összehasonlítás - Henning Mankell: A fehér nőstény oroszlán 85% ·
Összehasonlítás - Anders Roslund: Kopp-kopp 83% ·
Összehasonlítás - Malin Stehn: Boldog új év 84% ·
Összehasonlítás