Négy öreg barát óriási összeget nyer a lottón. Ünnepséget is csapnak, ám pár órával később egyiküket, Leverkuhnt a felesége holtan találja az ágyában. Huszonnyolc késszúrással végeztek vele. Kézenfekvő a feltételezés, hogy a nyeremény áll a háttérben. A nyomozást Münster felügyelő vezeti, mert Van Veeteren, hogy feltöltődhessen, jelenleg egy antikváriumban dolgozik. A brutális gyilkosságot két eltűnés követi: egy újabb lottónyertes csapattagnak, valamint Leverkuhn szomszédjának veszik nyoma. Egyre kuszábbak a szálak, és Münster, aki az áldozat múltjában kutat valami fogódzó után, hamarosan arra kényszerül, hogy a régi könyvek békés világát élvező Van Veeteren segítségét kérje.
Az utolsó csepp (A gonosz arcai 6.) 44 csillagozás
Eredeti cím: Münsters Fall
Eredeti megjelenés éve: 1998
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus
Enciklopédia 3
Most olvassa 2
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 14
Kiemelt értékelések
Elöljáróban annyit, hogy ezt most csak itt értékelem ilyen tömören, egy hosszabb recenzió is készül majd a regényről.
Második Nesser-krimim volt, Van Veeteren felügyelő valamint csapatta kezd szimpatikus lenni számomra. Ez a krimi nyilván kiforrottabb mint a sorozat első darabja, amit olvastam. Nesser írásmódján még érződik némi „iparos” jelleg, de ez nem von le a krimije összértékéből, ami ezúttal 4,5 csillag (4,4 pont).
Igazi családi már-már shakespeare-i drámát olvashatunk egy sablonos esetnek induló bűnügyből kiindulva. Amikor is sokan más körükben keresnék a gyilkost. Nos, Nesser rendesen megkavarja a lapokat és ugyan egyes okfejtései sete-sutának a tűnnek, mégis nagy arculcsapás éri az olvasót a legvégére. Igazi döbbenet. Én így éltem meg a könyv végét, s nem feltétlen az elkövető személye miatt. Az okok megint olyanok, amik általában véve köznapinak tűnhetnek egyes családok esetén… Sajnos van ilyen okból elkövetett gyilkosság a valóságban. Az megint jó kérdés, hogy erkölcsileg miként lehet mérlegelni, ki mit gondol róla, miként rendezné le önön magában, ha személyesen megélné a dolgot. Remek krimi volt, élveztem. Úgy érzem el kell olvasni a sorozat többi, köztes darabját, reményteljes Van Veeteren rajongó kezdek lenni.
Csak akkor jöttem rá, hogy egy sorozatot kezdtem a végéről olvasni, mikor már késő volt. Persze ez nem vont le a könyv értékéből, bár eleinte nem annyira tudtam megkülönböztetni a nyomozókat. Az tetszett benne, hogy életszerű volt, mármint abból a szempontból, hogy néha egy helyben állt a nyomozás. És ezt sokkal elképzelhetőbbnek tartom, mint hogy minden kihallgaóás során fény derül valami óriási titokra. Talán nem volt olyan tipikusan skandináv, bár a folyamatos leírások az időjárásról segítettek beleélni magam a környezetbe :-) Túlzás lenne azt mondani, hogy felejthetetlen volt, de kikapcsolt, és jól lehetett haladni vele.
Ez az első könyvem az írótól. Egy kicsit fura volt számomra a stílusa, de ettől függetlenül tetszett a történet. A történet végén meglepődtem, mert erre nem számítottam. Brutális lehetett úgy felnőni, nem csodálkozom a dolgokon. Bár elég meredek megoldást választottak.
Ritka, hogy egy sorozatban a főhős szinte teljesen háttérbe szorul, Az utolsó csepp című könyvben azonban ennek is tanúi lehetünk. Van Veeteren jó, ha a történet 10 százalékában jelen van, ráadásul előzetes gondolataim és aggodalmaim ellenére nem ő lesz az, aki megmenti a csapatot a nehéz helyzetből. Elsőre furcsának tűnhet, de Nesser ezzel az egyszerű lépéssel hozza közelebb a valósághoz a regényfolyam cselekményét. A legjobb nyomozóknál is előfordul, hogy belefásulnak a munkába, és feladják addigi karrierjüket egy új szakma miatt. Van Veeteren pedig kitart elhatározása mellett: kollégái határozott kérésére sem vállal szerepet a nyomozásban, Münsternek csak mint kívülálló ad tanácsot idénként.
Azonban bármennyire is életszerűvé vált ettől a sztori, sajnos nem változtat a tényen, hogy a sorozat egyik gyengébb darabját vehetjük a kezünkbe. Maga az eset sem a legérdekesebb, a nyomozás pedig annyira lassan halad, hogy az olvasó is könnyen unalomba esik. A főhős ezúttal Münster felügyelő, az ő magánéletébe nyerhetünk jobban bepillantást, de ez sem túl érdekfeszítő, ráadásul kevésbé van felépítve a karaktere. Számomra most vált bizonyossá, hogy mennyit számít egy krimi sorozatnál a jól megalkotott főszereplő, aki tényleg fel van ruházva jellemekkel, emberi tulajdonságokkal. Ebből a részből pedig ez hiányzott a leginkább.
A megoldás azonban tipikus Nesser: az olvasót az utolsó oldalon is megtudja lepni a szerző, jelen esetben – hogy a könyvbeli asszociációval éljek – egy királydrámához hasonló helyzettel, és a lepellerántással együtt ismét megkapjuk a szokásos morális mondanivalót is. Személy szerint én éppen emiatt szeretem a Van Veeteren-könyveket: első ránézésre tipikus krimik, azonban Nessert érdekli a miért, az emberi lélek is, ezzel pedig minden alkalommal valami pluszt ad a történeteihez. Éppen emiatt várom egyre jobban a soron következő köteteket, remélhetőleg addigra Van Veeteren visszatért közénk egy valóban izgalmas gyilkossággal.
Számomra nem hozta a skandináv krimiktől eddig megszokott szintet. Nagyon lassan haladt a nyomozás és nekem nem tetszett, hogy a főfelügyelő sem vett részt benne, sőt alig tűnt fel a történetben, csak egy mellékszál erejéig. Annyira egy helyben topogtak a nyomozók, hogy már-már unalmassá vált a történet, már-már többször felkiáltottam magamban, hogy kit kellene kihallgatni vagy merre induljanak, hogy végre előbbre jussanak. Remélem Van Veeteren visszatér a sorozat többi részében, amit kíváncsian várok, remélem izgalmasabb lesz.
Összességében jó könyv volt, de egyáltalán nem maradandó és egy átlagos skandináv krimihez mérten sem ötös.
A cselekmény vezetésével néhol vannak problémák, valamint a rengeteg szereplő itt szerintem speciel felesleges (bár ez mondjuk azért lehet, mert nem egyből a sorozat első részébe vágtam bele). Rengeteg szereplőről nem igen tudunk meg semmit, a „nézet” ugrál jobbra és balra, gyakran az új bekezdésben nincsen semmilyen konkrét kezdés, emiatt nem egyszer vissza kellet ugranom, hogy újra olvassam a részeket. Ettől függetlenül az itt főszereplő Münster azonban a szívemhez nőtt, valamint nem egy nagyon szórakoztató mondat is el van vetve itt-ott, néhány azonban sajnos erőltetetten hat és ront az élményen.
A vége azonban számomra nagyon bejött, olyan krimit még nem olvastam, amelynek ilyesfajta befejezése lenne, szóval ezért jár neki a taps.
A történet maga nem rossz, de nekem nagyon hiányzott belőle van Veeteren. A magyar cím semmitmondó, ugyanis ennek a kötetnek valójában Münster esete a címe, és ha magyarul is maradtak volna ennél, más elvárásokkal látott volna neki az ember a könyvnek. A sorozat sem ér véget ezzel a kötettel, amely valójában eddig 10 részből áll. Bízom benne, hogy magyarul is hozzájuthatunk majd.
Népszerű idézetek
– Akár ő maga is tehette – jegyezte meg Heinemann. – Ezt sem zárhatjuk ki. A meggyilkolt férfiak hatvan százalékával a felesége végez.
– Micsoda, bazdmeg, mennyivel? – hüledezett Rooth. – Még jó, hogy nem vagyok házas.
49. oldal
… a rendőr egy vak teknős, aki egy hógolyót keres a sivatagban.
173. oldal
– Príma – válaszolta Rooth. – Ha holnap reggelig sikerül, kapsz egy csokitortát.
– Anyádat, azt – morogta Münster, és a telefonkagylóért nyúlt.
19. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lars Kepler: A bosszúálló 94% ·
Összehasonlítás - Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik 92% ·
Összehasonlítás - Anders de la Motte: Halálos ősz 92% ·
Összehasonlítás - Carin Gerhardsen: Aludj csak, kicsim! 89% ·
Összehasonlítás - Anders de la Motte – Måns Nilsson: Végzetes ajánlat 92% ·
Összehasonlítás - Erik Axl Sund: Éhség 87% ·
Összehasonlítás - Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve 86% ·
Összehasonlítás - Henning Mankell: A fehér nőstény oroszlán 85% ·
Összehasonlítás - Anders Roslund: Kopp-kopp 84% ·
Összehasonlítás - Malin Stehn: Boldog új év 84% ·
Összehasonlítás