A ​gonosz arcai (A gonosz arcai 1.) 73% 145 csillagozás

Tudtam, hogy ő lesz az.
Vagy gyenge a krimi vagy én vagyok okos, ezen még gondolkodom… nem ér segíteni :))

Szóval… nem volt rossz ez a sztori, de valamiért azt kell mondanom, hogy a jó nem itt kezdődik.
Az alapötlet nagyon jó, csak még vagy 100 oldalt rá kellett volna fejelni, hogy a kapkodás és a rengeteg sablon párbeszéd közé még legyen helye leírásoknak, feszültségnek, az idegek felkorbácsolásának. Fura, hogy az eddig általam olvasott skandinávok jellemzője épp az volt, hogy néhol túlírtak, ebből meg pont ezt hiányolom. Kicsit forgatókönyvszerű, csak olvasva nagyon kérte azokat a vizuális elemeket, amit a képernyő megadhatna, vagy nem tudom, hogy mondjam. Dilemma- dilemma.
Az biztos, hogy egyhamar nem fogom keresni a nyomozó további ügyeit tartalmazó köteteket. Rágja nélkülem a fogvájót.

Kezdem a lényeggel: nem ez minden idők legjobb skandináv krimije, viszont nem is olyan rossz, mint a pontozása mutatja. Új szerző, új felügyelő az olvasásaim között. Van Veeteren felügyelő ugyan nem tűnt túl szimpatikusnak (erőszakos, faragatlan a fogpiszkáló rágással és a karaktere sem kidolgozott), viszont passzol a karakteréhez, mivel sokszor lyukra ment, téves gondolatok kószáltak a fejében, noha sejtelme volt az elejétől, hogy akit lesitteltek, ő nem lehet gyilkos. Zavaró volt a maga a közeg a helyszínek. Bizony isten próbáltam utánajárni hol is játszódhat a sztori, de csak találgattam, ahogy sokszor Van Veeteren. Számomra Belgium és Hollandia tűnt esélyesnek a földrajzi- és egyes személynevek miatt, de volt benne svéd, német, svájci helyszín, név is. Érthetetlen volt némileg, mert maga a bűneset egy szimpla történet, ami akárhol megeshet és nem indokolt a nemzetközivé tétele.
Műfaját tekintve közel áll a lélektani krimikhez, mert egy házaspár halálának okait boncolgatja. Habár ezt nem teszi kellő részletességgel. Azt éreztem, hogy egyes részek elnagyoltak, kevésbé kidolgozottak voltak, így az indíték és gyilkos kiléte sem kellően kimunkált. Szerintem, ha mindent ki akar fejteni Nesser bőven, részletesen, akkor egy százassal vastagabb könyvet kellett volna írnia. Az alapötlet tetszett, a dolgok nem mentek át brutalitásba, nem került terítékre a bűnügy sok momentuma, így ez is hiányérzetet okozhat számos olvasóknál. Tehát nem topkrimi, de nem rossz, egy olvasásnak bőven elment és megismertem egy új szerzőt a műfajon belül. 4 csillagot adok (3,9 pont) a fenti okok miatt. Bosszantó volt, hogy a könyv – amin látszott a kezdetlegesség, hiszen ez volt a harmadik magyarul megjelent skandi krimi – elrontott fejezetszámozással van legyártva. A 20. fejezet számozása kimaradt, sorrendi problémák akadnak benne: két 21. fejezet van, de a szöveg az teljes és hibátlan ezzel együtt. Aki ismerkedne a műfajjal, ne ezzel kezdjen, van jobb északi krimi, vannak jobb írók.
.

Gyenge Skandináv krimi, nem igazán nyerte el a tetszésem. De azért még adok egy esélyt a következő részeknek.

Szerintem ez egy teljesen átlagos krimi volt. Nem volt rossz, de pár hónap múlva valószínűleg erőltetnem kell majd a memóriámat, hogy visszaemlékezzek az eseményekre.
Még a gyilkos is picit adta magát.

Hűha….hát ez aztán gyenge lett, mint a harmatos libafos…..mégis, mi a fene volt ez?? o.O
Nem volt benne se izgalom, de dráma, se feszültség. Még igazából gyilkosság sem volt – ha mondhatom ezt –, mert végül is a nyomozás maga meg sem történt, aztán spoiler…..ne mááár.

Jó volt, rendhagyó tárgyalással, nem túl erős nyomozási szállal, és kicsit váratlan/erőltetett megoldással. Nem skandináv krimi a szó tartalmi (átvitt) értelmében.

spoiler
Szerintem ez nem is krimi, inkább psziho-dráma. A skandináv krimiktől nem ezt szoktam meg.
Ismerkedek az új suliban a könyvtárral, gondoltam ismerkedek egy új íróval is. Írta rajta, hogy: A Svéd Krimiíró Szövetség díjnyertese. Gondoltam ez jó ajánlás. Nem néztem meg a molyok véleményét. Mindjárt hazahoztam a sorozat első két kötetét. Kicsit melléfogtam, főleg az elsővel.
Van Veeteren felügyelő szimpatikus volt, igazi ember a maga hibáival, nem egy szuperhős, ráadásul ismeri a korlátait, felvállalja a hibáit.
Túl hamar kitaláltam, hogy ki a gyilkos, azt is, hogy miért tette, spoiler. A férj (vagy a férjek) lehetett volna egy kicsit rámenősebb, ha igazán meg akarta volna tudni a feleség problémáit. Persze, sokkal könnyebb eljátszani a megbántottat. Valahogy minden szereplőből hiányzott valami. Az egész könyvből hiányzott valami.

A molyos százalékát tekintve nekem pozitív csalódás, a folytatás is felkerült a kívánságlistámra. Pár óra alatt olvastam el, szóval mondhatom, hogy ráhangolódtam és magával sodort. Nem olyan sötét és izgalmas, mint a korábban olvasott skandináv krimijeim, de hát nem lehet mindenki Stieg Larsson.
Volt valami fura, nosztalgikus érzésem olvasás közben, és ez megerősítést nyert, amikor láttam, hogy eredetileg 1993-ban jelent meg. Akkor még nem is éltem. Én bírtam a felügyelőt, tetszett, hogy olyan mufurc vénember. A nyomozási stílusa egy picit Columbora emlékeztetett, csak hát Van Veeteren sokkal idegbetegebb ingerültebb volt. Az ügy felgöngyölítése érdekes volt, szeretem, amikor egy viszonylag szűk körben kell keresni a gyilkost. Sajnálom, hogy az író nem toldotta meg még száz oldallal, mert akkor lehetett volna igazán mélységesen kibontani a gyilkos karakterét és indítékát. Bár azt már a Pszicho óta tudjuk, hog nem az oldalszámon múlik. ;)

Nekem határozottan tetszett, pedig félve álltam neki, látva a 71%-os értékelési arányt. Mint krimi is megnyert, de külön élveztem a humoros megnyilvánulásait, ami pedig annyira nem jellemző a skandináv krimikre. Érdeklődéssel várom, hogy sorra kerüljenek a sorozat egyéb részei is.