Jelentések ​a süllyesztőből 10 csillagozás

Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből

Az ​emberi méltóság megsértése nem igényel különösebb fáradságot, agressziót, nem igényelt negyven éve sem. Hajnóczy Péter tapasztalata szerint – megírta egy novellájában – elég hozzá egy mosószappan: bolondok, alkoholisták borotválására éppen megfelel. Nekik, azoknak jó úgy is.

A „bolond" lakását elvenni (ha beteg, ha nem), rabszolgaként dolgoztatni, eltökélten hagyni, hogy a többiek napirendszerűen összeverjék – ez már több intézkedést kíván, de egy alapvetően feudális rendben, amelyet „népi demokráciának" hívtak, huzamosan megoldható volt. Hajnóczy erről nem fanyar novellát, hanem megrendítő szociográfiát írt, amely 1975-ben botrányos körülmények között egy folyóiratban megjelent. Sajtóper, alsó és felsőbb bíróságok, fenyegetések, illetékes hárítások és hazugságok… Az író, bár évekig készült rá, nem adhatta ki kötetben munkáját az elő- és utóélet dokumentumaival, széljegyzeteivel együtt, miközben az ügy motívumai, abszurditásai átsugároztak szinte valamennyi… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2013
384 oldal · ISBN: 9789631431070

Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

iniesta>!
Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből

Aki ide keveredik, az úgy gondolom, tudatlanul nem keveredik ide, így nem tartom ésszerűnek sem magyarázni, hogy ezek a „Jelentések…” minek milyen utólagos fekvései is, sem pedig részletezni a miérteket, hogyan is jön ez össze: kiértékelni egy „a botrányba beépült botrány történetének” történetét, majd ítélni felette, akárcsak olvasóilag is – itt valahogy nekem ízléstelen. A lényeg, hogy van.

És jó, hogy ez a könyv van. Le kell ellenben számolni – a kissé például a szerkesztő által is sugallt – illúziókkal: ez nem váltja ki, nem helyettesíti, sőt, még csak nem is tompítja azt a tényt, hogy ez a könyv nem volt, mert nem lehetett. Már nincs (nem lehet) elégtétel, és így nincs (nem lehet) feloldozás sem. Ez a tragédia örök.

Hajnóczy mániákus munkáját szemlélni e tragédia közepette – általánosságban is, és különösen az utólagosan kényszerű műhelymunkafényt árasztó három irodalmi záródarab szenvedést hordozó, direkt kiszólásaiban –: szívszorító. Erről ez az egy szó talán elég is.

Más. A szerkesztésről és szöveggondozásról. Nagy Tamás munkája a szöveg ívét és megindokolt, kényszerű betoldásait és kiegészítéseit tekintve szerintem ihletett. [Különösen jól ülnek választott helyükön a Hajnóczy által csak összegyűjtött, de általa a félkész eredetibe még be nem illesztett, dőlt betűs részek; és különösen szép az az implicite fentebb már említett megoldás, ahogy az életmű eleddig ismeretlen, félig-meddig apokrif darabjai egyfajta „irodalmi farokként” az egész végére vannak helyezve.] Nem szeretném ugyanakkor elhallgatni azt sem, hogy ebben a szerkesztői ihletettségben nevezett személy szerintem „illetlenül nagy zajt csapva fürdőzik”. Nem gondolom például, hogy az előszó műmagyarázó szándéka terjedelmileg és tartalmilag indokolható lenne. (Sőt, nem gondolom, hogy bárhogy is indokolható: nem gondolom ugyanis, hogy az ilyenkor kötelező keletkezéstörténeti ismertetőn, szöveggondozási indoklásokon és az obligát köszönetnyilvánításon túl bármit is ildomos lenne még a dologhoz hozzáfűzni.) Abban meg egyenesen biztos vagyok, hogy a könyv dicsfényében állva az ominózus előszót nem illik a könyv szempontjából irreleváns allúziókkal (Petri! Danilo K.! Ez mégis mi a wadöfakk!?) teletűzdelni, sőt, ezen előszót végjegyzetekkel ellátni, számszerűleg ráadásul majdnem olyan mértékben (!), mint a teljes Hajnóczy-riportot és ahhoz kapcsolódó szövegeket. [Számfetisisztáknak: 28-32!] Ez már-már nárcizmus, és mint ilyen, elég taszító. [Hogy a jegyzetekről úgy en bloc ne is beszéljek, mert bár érezhetően valami eszményi és jó szándékú precizitással vannak megírva, de azt újfent csak nem gondolom, hogy például Inta több száz évre visszamenő (!) helyrajzának bármilyen relevanciája lenne a szöveg egésze szempontjából. És akad még egy-két ilyen.]

Többet mondani nem tudok. Aki ide keveredett, az gondolom az olvasással kapcsolatos biztatásra sem szorul. Ne is tegye!

esőember>!
Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből

Keserű szociográfiai helyzetjelentés a 70-es évek eleji szociális- illetve elmegyógyintézetek kaotikus, kiábrándító, az önkényuralomnak alárendelt állapotáról. Embertelen bánásmód, a szociális betegek az elmebetegekkel való összevegyítése, az emberi méltóság sárba tiprása, emberi jogok semmibevétele, az állami vezetésnek alárendelt orvosok, elkendőzés, eltüntetés… A magyarországi tényfeltáró irodalom hajnala. Szenzáció, és vele közkeletű felháborodás, évekig húzódó sajtóper. Ma már egy ilyen beszámolónak nem lenne ekkora hírértéke. De mi is a – ha nem is szorosan kapcsolódó – végkifejlete: az utolsó (Lipótmezei) elmegyógyintézet is lakat alá került hazánkban.


Népszerű idézetek

pepege P>!

Ha elmeosztályra kerül valaki – hacsak nem teljesen elesett, gondozatlan és nincs hová mennie –, előbb-utóbb kijön onnan. Például valaki örököl egy házat, de nem tudja eladni, mert a ház egyik része lakott. A tulajdonos tehát valahová el akarja helyezni ezt a fölösleges öregembert; kitaposott út – be a zárt osztályra! Ellene vethetnénk, hogy extrém eset. Sajnos, nem. De itt van bírói szemle, van tényleges ellenőrzés; mennyivel kényelmesebb egy olyan intézetbe tenni, ahol ellenőrzés nincs! Ezek az intézetek arra jók, hogy fölösleges embereket legális keretek között eltüntessenek. Ez az igény hozta létre őket.

84. oldal (Az elkülönítő)

giggs85 P>!

Mindennek ellenére elhatároztam, hogy mégis megírom a riportot, ha nem másnak, magamnak. De halogatom a munkát, máról holnapra; egyszer azt álmodtam, hogy bezárkóztam a vécébe, és ceruzával a falra firkáltam, hogy: SZAR. A szívem a torkomban kalapált, de egy pillanatig könnyűnek és szabadnak éreztem magam: mintha megírtam volna a riportot.

Karosszék, kék virág


Hasonló könyvek címkék alapján

Pelle János (szerk.): Magyar Mozaik ’86
Miskolczi Miklós: Város lesz, csakazértis…
Pelle János (szerk.): Írószemmel 1980
Írószemmel 1983
Csalog Zsolt: Kilenc cigány
Kiss Lajos: A szegény emberek élete
Ardó Zsuzsanna: Európai akarsz lenni? Csináld magyarul!
Nemes György (szerk.): Írószemmel 1973
Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem