Hajnóczy ​Péter összegyűjtött írásai 33 csillagozás

Hajnóczy Péter: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai

Harminckilenc ​éves korában halt meg, alig hat évvel első novellás kötetének megjelenése után. „Ha volt s marad »ködlovagja« a 70-80-as években kibontakozó irodalmunknak, Hajnóczy Péter mindannyiuk közül az élen fog maradni – mondta az írót búcsúztatva Mészöly Miklós. – A tudat metszet-hűvös szakadékaiba ez időben ő ereszkedett le a legvakmerőbben, a legkilátástalanabbul és a leggyümölcsözőbben. Eleve olyan határok közé internálta magát, ahol és ahonnét kis eséllyel lehetett a szakadékok magas mélységeivel találkozni. Ő »egyszerűen« e mélységek áthatolhatatlan felületébe ásta be magát, ott rendezkedett be hideglelős következetességgel, karteziánus fegyelemmel, miközben kivilágítva hagyta magukra a leleplezett tényeket, képeket, a repedésekben megmutatkozó abszurdot, a megmutatkozni tudó igazságok kietlenül alacsony égboltját: kivilágítva és bekeretezve.”
Hajnóczy Péter 1942-ben született. „Esti tagozaton érettségiztem, voltam ládázó, kabinos, szentképügynök,… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Klasszikusok Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2007
622 oldal · ISBN: 9789633899304

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Bizományi Áruház


Kedvencelte 14

Most olvassa 2

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

kaporszakall >!
Hajnóczy Péter: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai

Titkon, úgy remélte, ő nem hal meg alkoholmérgezésben, nem őrül meg, és nem lesz öngyilkos, talán ő az, aki a sors által kiszemeltetett, akinek az a küldetése, hogy éljen és írjon, és kizárólagos tulajdona: rémképei, látomásai előtt tanú legyen, hogy hűvös, kissé kopár, száraz hangon – megtartva tárgyától a három lépés távolságot – elbeszélje, leírja őket munkáiban.

Furcsa érzés egy ilyen fiatalon elhalt, ilyen tehetséges és ennyire önpusztító író torzóban maradt (ha ugyan torzóban maradt) életművét olvasni. Spiró írja valahol, hogy az igazi írónak van egy olyan létélménye, amelyet mindenképpen ki kell fejeznie, és ebből a létélményből születhetnek nagy művek. Hajnózczy létélménye (viszontagságos szerelmein kívül) az alkoholizmus: ennek iszonyú kényszerítő erejét, a benne uralkodó drive-ot mutatja meg olyan pontossággal, ami más irodalmi szesztestvérei (Poe, Faulkner, Bukowski, Malcolm Lowry vagy éppen Cholnoky László (e két utóbbi még leginkább)) műveiben is csak ritkán fellelhető. Keleti 'társai' (Dovlatov és Venegyikt Jerofejev) talán közelebb állnak hozzá.

Ami Bukowskitól és Malcolm Lowrytól megkülönbözteti, az a szociális érzékenység (amiből Bukowskiban egy szikra sincs, és brit kollégájukban is nagyon kevés). Első megjelent kötetének (A fűtő) novelláiban, amelyek számos – idézőjelbe tett – napilap-vezércikk-lózunggal teszik idegenné, egyúttal nevetségessé a szocialista kisember-lét hétköznapi nyomorúságát, még kifejezetten erős ez az érzékenység, a későbbi kötetekben (M, Jézus menyasszonya) már halványul (bár A véradó még elég karakteres darab). Az alkoholizmus démoni erejét A halál kilovagolt Perzsiából ábrázolja legpontosabban; talán mondhatjuk, hogy ez az író legfontosabb munkája. Viszont Az elkülönítő, mely annak idején meg sem jelenhetett, nem kevésbé fontos része az életműnek, jóllehet, irodalmi eszköztárát tekintve teljesen minimalista, hisz egy szociográfiában a tartalom, nem pedig a forma a lényeges.

Az önismétlő mondatokkal parketta módjára beburkolt kísérleti novellái nekem nem igazán tetszettek; bizonyára lelkesítik a kritikusokat, de a magamfajta common reader kevésbé díjazza a formai bravúrokat. Amit viszont még meg kell említenem, az egy filmforgatókönyv, a Ló a keramiton. Nagyon plasztikus képeket sorakoztat fel, és kár, hogy soha nem lett leforgatva (szerintem a harmincas évek Buñuelje (lásd: Andalúziai kutya) vagy esetleg Tarr Béla (lásd: A torinói ló) tudta volna megrendezni, fekete-fehérben, némafilm gyanánt, csak zenei aláfestéssel). A kötetben meg nem jelent novellák zöme viszont már halványabb – kísérleti, 'parkettamintás', vagy épp delíriumos-látomásos darab; kivétel az önéletrajz részeként fungáló Nóra.

S ha az elején azt írtam: 'torzóban maradt', ez nem egészen igaz. Az író legfőbb létélményét, az alkoholizmus démonát megírta, s a szocializmus perifériás-alulnézeti képét is pontosította néhány írásával. A véradó, A halál kilovagolt Perzsiából és Az elkülönítő maradandó darabok, amelyek megőrzik Hajnóczy nevét az olvasók körében.

darkfenriz>!
Hajnóczy Péter: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai

Összességében borzasztó súlyos, ijesztő történetek ezek az alkoholtól való beteges, iszonytató függőségről. Amikor minden cselekvést az alkohol mozgatja a gyógysöröktől kezdve a kéthetes Unikum-túrákig. Szeretők, feleségek, barátok, visszaemlékezések, de mind közül a legfontosabb az ital. Élettörténetét elolvasva kiviláglik, hogy mi miatt lovagolt ki a Halál Perzsiából, mi miatt kellett még a budapesti strandon udvarlás közben is wc-re menetelt hazudni avagy a főszereplőnek ötvenszer is visszamenni a fürdőszobába egy-egy ottfelejtett kölnis vagy aftershave-es üvegért.
A legtöbb írás a fenti témát járja körül, de voltak értelmetlenebb, stílusában egyedi, számomra mégis elviselhetetlen részek is ebben a kötetben. Ez indokolja, hogy nem tudtam maximális pontszámot adni erre az egyébként végtelenül őszinte, megdöbbentő és tanulságos kötetre. És köszönöm a Mérgezett hajtűknek, hogy sok más mellett erre a szerzőre is felhívta a figyelmemet!

Lali P>!
Hajnóczy Péter: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai

Lehet, hogy ma már másképp hatna rám. Feleannyi idős sem voltam, mint most, amikor olvastam. Akkor azonban úgy tettem el magamban, mint a kortárs magyar irodalom csúcsát. Nem találkoztam sem előtte, sem azóta (bár már kevesebbet olvasok), akárcsak hasonló erejű íróval.
Az alkohol nem az én világom. De az ember nagyon érdekel. És Hajnóczynak olyan nézőpontja, látásmódja van, ami nagyon sok újat ad a világ megszokott ábrázolásához. Őrá tényleg igaz, hogy „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”.
Biztosan elfogult vagyok és a kortárs magyar irodalmat már kevésbé követő, de nem érzem, hogy bárki is tudna olyan súllyal írni, mint ő írt.

2 hozzászólás
Dan>!
Hajnóczy Péter: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai

Csak egy szóban: alkohol. Különösen a „Halál kilovagolt Perzsiából”. Kevés plasztikusabb könyvet olvastam.

pomesz>!
Hajnóczy Péter: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai

Kemény és őszinte. A „pokolra kell annak menni” tipikus esete! A véradó a kedvencem.


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

A hangya és a tücsök

A novemberi szél a zörgő faágakról éppen az utolsó fonnyadt-száradt leveleket tépte le, amikor az erdőszélen találkozott a tücsök és a hangya. A hangya kicsit kopott, naftalin szagú, de panofixbéléses télikabátot viselt – júliusban vette leszállított áron a Bizományi Áruházban, akár a vízhatlan síbakancsát –, a tücsök viszont láthatóan didergett vékony és béleletlen vászondzsekijében. A tücsök zsebre dugott kézzel álldogált, mert kesztyűje sem volt.
– Jó napot, tücsök szomszéd – mondta a hangya. – Ahogy elnézem, nem izzad bele a kabátjába…
– Bizony, hideg van, hangya szomszéd – válaszolt vacogva a tücsök. – Ez a szél az ember csontját is átjárja…
A hangya megigazgatta bőrkesztyűs kezével a sálat a nyakán.
– A feleségem kötötte – mondta. – Ügyes asszony: nézi a televíziót és közben mindig köt vagy horgol valamit. Maga, úgy tudom, nőtlen és albérletben lakik…
– Hát igen – bólogatott a tücsök –, tudja, én mindig csak hegedülgetek, másra nemigen marad idő…
Cigarettásdobozt kapart elő a zsebéből, és odakínáIta a hangyának.
– Köszönöm – rázta a fejét a hangya. – Több, mint három hónapja, hogy leszoktam a dohányzásról. Nemcsak haszontalan, az egészségre káros szenvedély ez, de pénzbe is kerül. Egy doboz cigaretta árából megreggelizhet, vagy megvacsorázhat a magamfajta kétkezi munkás. – Megköszörülte a torkát. – Úgy tervezzük a feleségemmel, hogy jövőre nagyobbra cseréljük a lakást. Központi fűtés, telefon, közvetlen földalatti járat a szemétdombhoz…
A tücsök cigarettára gyújtott.
– Aki nyáron hegedül, míg mások megfogják a munka végét, hogy vigyék valamire az életben… – A hangya megcsóválta a fejét. – Talán azt gondolta, kedves tücsök szomszéd, hogy ebben az évben nem is lesz tél?
– Egy hét múlva elutazom – mondta a tücsök –, csak úgy május felé jövök haza…
– Elutazik? – csóválta a fejét a hangya. – Valami rokoni meghívás, kedves szomszéd?
– Nem járok én vendégségbe – mondta a tücsök –, csak hegedülgetek otthon, gyakorlok…
– Elárulná, hová utazik? – mosolygott rá a hangya.
– Párizsba – mondta a tücsök.
– Párizsba?
A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt.
– Tréfál, kedves szomszéd? – kérdezte kissé emelt hangon. – Miből telne magának arra, hogy Párizsban töltse a telet?
– Meghívtak… a Conservatoire… – mondta a tücsök. – Hangversenyeken hegedülök…
A hangya a földre szögezte a szemét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon megszólította a tücsköt:
– Tekintettel a régi ismeretségre… elintézne egy számomra fontos ügyet?
– Kérem, nagyon szívesen… – biztatta a tücsök – csak mondja, szomszéd úr…
– Arra kérném – mondta a hangya –, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.

Kapcsolódó szócikkek: Bizományi Áruház
6 hozzászólás
darkfenriz>!

Ha valaki rosszul érzi magát – például ha hóban hempergő oroszlánt lát –, kamillateát főzzön!

305. oldal, A parancs

Kapcsolódó szócikkek: kamillatea
2 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Az alkohol minden rosszat még rosszabbá tesz, gondolta, és bort töltött a poharába.

293. oldal (Hajnóczy Péter összegyűjtött művei, 1982)

vargarockzsolt>!

Ki a macska?
A szél papírdarabokat pörgetett a járdán és az úttesten: villamosjegyet, sztrájkra szólító röpcédulát és megsárgult, szakadozott újságlapokat. Néha lövés dörrent.
Azok négyen ott álltak a lámpaoszlopra akasztott macska körül, kezükben esernyővázból készített íjak és nyilak.
– Te következel, Dagadt – mondta Kesztyű, a vezér. – Ki a macska?
– U-u-uuuu! – ordította amaz. – Uhhhh! Sziu indiánok vagyunk! Ki a macska? –
Marokra fogott egy nyílvesszőt. – Mit gondoltok, ki a macska? – És torkaszakadtából üvöltve felelt rá:
– Az a rohadt házmester! Az az átkozott, mocskos házmester, aki elvette a labdánkat! – Magasba lendült a keze, és a macskába döfte a nyílvesszőt.
– Most te jössz, Hosszú – mondta a vezér. – Hosszú, ki a macska?
Hosszú megmarkolta a nyílvesszőjét, és a macskának rontott. De ki legyen a macska? Valami komolyat kéne kitalálnia, nem olyan gyerekeset, mint a Dagadt. De mit? Valami olyat kéne mondani, amit ezek nem tudnak utánozni, olyat, hogy hanyatt essenek. Olyat kéne mondani, amit akár maga Tűzoltó Riberra is mondhatna, aki – mindenki tudja – egyszer megrágott és megevett kilenc söröskorsót.
Hogy időt nyerjen, torkaszakadtából ordított, és szökellve ugrált a macska körül, mint aki csakugyan élvezi ezt a játékot. És egyszeriben fölvillant a szeme, mint akinek eszébe jutott valami.
– Vesszenek a fa…
Elharapta a szót: hirtelen kétely fogta el, faszistának vagy fasisztának ejtik-e, amit mondani akart. Elvörösödött, s mint akinek a legutolsó pillanatban jut eszébe az, amiről biztosan tudja, hogy mondják ki fennhangon, felordított:
– Ki a macska? A rohadt zsidók! Vesszenek a zsidók!
Belevágta a nyílvesszőt a macskába, s úgy nézett körül, mint aki biztosan tudja, csakugyan olyan szót használt, amiért nem nevethetik ki.
– Jól van – bólintott Kesztyű. – Rendesen csináltad.
Megmarkolt egy nyílvesszőt, és teleszívta magát levegővel.
– Kérdezz nekem, Hosszú.
Amaz félszegen, boldogan elvigyorodott.
– Ki a macska? – bömbölte. – Kesztyű, ki a macska?
Kesztyű összehúzott szemmel megállt a karmait kimeresztő, zsinegen himbálózó állat előtt, aztán lassan fölemelte a nyílvesszőt, kissé hátrahajolt, és teljes erőből döfött.
– Klári! Az a dög! Az a macska: csak gimnazistákkal megy végig az utcán! Kis kurva, ringyó! Az a macska!
Minden szitoknál ököllel vágott a macskába. Mikor abbahagyta, lihegett, és zavarosak voltak a szemei. Csönd volt egy percig.
– Te nem játszol, Vörös? – kérdezte Kesztyű.
Odanyújtott neki egy nyílvesszőt, de amaz eldobta. Meztelen kézzel esett a macskának, amely utolsó erejével küzdött: a két test egybecsavarodott a zsinegen, tompa, nyávogó hörgés hallatszott, és a vékony, görcsös, kiáltozó gyerekhang.
– Ki a macska? A kurva apám meg az anyám! Jaj, a szemetek, a rohadt dögök! Az apám meg az anyám!
Hüvelykujját a macska szemgödrébe vájta, karjával átölelte az állatot, minden erejével magához szorította, és ordítva, jajgatva sírva fakadt.
A másik három mozdulatlanul, megdöbbenve nézte: mindegyik tudta, hogy a Vörös szülei meghaltak: nyolc nappal ezelőtt végzett velük egy géppisztolysorozat, mikor burgonyáért álltak sorba a Vásárcsarnok előtt.

3 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Kimentem a fürdőszobába, végignéztem, végigtapogattam az üvegpolcon sorakozó színes kis üvegeket, de te gondosan eldugtad előlem a kölnis és a borotvaszeszes üveget, mivel szükségben kölnit és borotvaszeszt is ittam két nappal ezelőtt. Aztán futva, verejtékezve kisiettem a fürdőszobából, átügettem a szobán, rápillantottam az órára, s futottam vissza a fürdőszobába, és nézegettem, tapogattam a polcon kölni és borotvaszesz után, ötvenedszer, ezredszer is. Mintha valami azt makogta volna bennem, hogy amíg járni, mozogni tudok, nem történhet meg a legrosszabb. Aludtál, és én nem mertelek felkelteni, pedig tudtam, hogy eldugtál előlem egy üveg bort, nem mertem megérinteni a vállad, hogy odaadd az üveget, rettegtem a kudarctól, hogy nem érted meg, mennyire szükségem van rá. Jobban féltem ettől a kudarctól, mint a szüntelen zuhanástól, és attól, hogy megbénulok és meghalok. Így hajóztam tovább oda-vissza a szoba és a fürdőszoba között, eszelős reménytől sarkallva, hogy az ezerszer átkutatott üvegpolcon egy fogkrémes tubus és egy doboz szemfesték között mégis megtalálom a Givenchy kölnit és borotvaszeszt…
Meg kellett volna érezned, mennyire szenvedek, mert talán éppen ez volt a szenvedésem célja, hogy megértsd, és ne legyek egyedül, a részvéted hiányzott, hogy helyeseld a szenvedésemet, hogy tanú legyél előtte.

263-264. oldal (Hajnóczy Péter összegyűjtött művei, 1982)

1 hozzászólás
janx>!

Azt álmodtam, hogy egy virág megfogta a kezem, és úgy hervadt el.

vargarockzsolt>!

Ott állt a Gellért söntéspultja előtt, és egy darabig nézte, és nem itta meg a korsó sört. Egy korsóval már megivott, s attól tartott, hogy Krisztina megérzi az alkohol szagát. Ezt a szagot azonban csak elszívott cigarettákkal lehetett időlegesen elnyomni. Krisztina viszont a dohányszagot sem kedveli. Kínosan kezdte magát érezni, és szorongott, miközben mereven nézte a sörrel teli korsót a bádogpulton. Azt mondom majd neki, hogy vécén voltam, gondolta. Gondolt egyébre is: a Krisztinával nem mindennapi ismeretségre és az esetleges „további fejleményekre”, amelyek talán valami szerelemhez hasonló kapcsolathoz vezethetnek, és gondolt úgy nevezett „gyakorlati eseményekre” is, mint az elképzelhető legnagyobbra: a Krisztinával való különösebb bajoskodás nélküli szeretkezésre is.
De valójában „túl szépnek” ítélte meg a helyzetét. Túlságosan nagyszerűnek tűnt egy fiatal lány kitárulkozó, forró, meztelen teste, amely az ő testéhez simulhatna néhány óra múlva.

276. oldal (Hajnóczy Péter összegyűjtött művei, 1982)

vargarockzsolt>!

Emlékszel, szólítottam meg gondolatban Á.-t, emlékszel, amikor egyvégtében tizenkét órát zuhantam, és mintha két részre szakadtam volna, ki akartam ugrani a harmadik emeletről az ablakon, hogy ne zuhanjak többé, és le-föl jártam a szobában, gondosan elkerülve az ablakot? Éjjel tizenkét óra előtt néhány perccel ébredtem fel, vasárnap volt még, aznap alaposan berúgtam, de nem bírtam többet aludni két óránál. Akkoriban már hetekig bajoskodtál, virrasztottál velem, hosszadalmas könyörgések után – miközben a homlokomról, az arcomról folyt az alkoholveríték – mindig hoztál még egy utolsó üveg bort, de akkor éjszaka elfáradtál már. Mikor lefeküdtem, azt mondtad, keltselek fel, ha rosszul érzem magam. Csakugyan felébresztettelek, és kértelek, hogy segíts rajtam valahogy, mert elmondhatatlanul rosszul vagyok. Hoztál egy pohár bort. Pontosabban: egy háromnegyed pohárral; azt hitted, ennyi alkohol segíthet valamit. Megittam a bort, és éreztem, ahogy rohamos gyorsasággal ürül ki a sejtjeimből az életet fenntartó szesz, és percről percre rosszabbul lettem. Mondom: tizenkettő előtt pár perccel ébredtem, megittam a bort, és te elaludtál a kimerültségtől. Az órát néztem. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy megérem, amíg a nagymutató eléri a tizenkettest. Zuhantam. A karom és a nyelvem mintha meg akart volna bénulni. És csakugyan nem lett volna csodálatos, ha megbénulok vagy delirálok; az utóbbira adott bizonyos esélyt az orvos, mikor tizenkét óra elteltével injekciót kaptam.

262-263. oldal (Hajnóczy Péter összegyűjtött művei, 1982)

vargarockzsolt>!

Végül a halott várost látta. Nem csak látta: de ott bolyongott a mustársárga házak, félig és teljesen összeomlott házak labirintusában; Á.-t, a feleségét kereste. A menedéket nyújtó szoba, az íróasztal, az óra, a rejtett és el nem rejtett üvegek szintén eltűntek, érezte, mindörökre. Egy percig felülnézetből látta a várost, az előtérben kőcsipkés mellvéd, árkádok, aztán ismét a mellvéd kőcsipkéi félkörben határolnak egy bástyát, amelyet alulról lépcsőkkel lehetett megközelíteni, itt a lépcső által megtört téglalap alakú térség következik, erről ismét lépcső vezet a bástyára.
A férfi valahogy tudta, hogy az ismeretlen várost egykor perzsák lakták, és egy háború százharminc évvel ezelőtt pusztította el. A naptól mustársárgán villogó házak romjai a legkülönbözőbb geometriai formákat öltötték. A férfi a hol a sárga porban botladozott a sárga kövek között, hogy átjutva a városon, találkozhassék a feleségével, hol ismét felülnézetben látta a várost és önmagát is, ahogy botladozik a romok labirintusában; ilyenkor látta, túl a városon, a bokrok vagy fák zöld síkját. Talán édesvíz is van ott, gondolta, mert ajka cserepes volt, torka száraz, s nagyon szomjazott, talán ott vár rám a feleségem.
De valami azt súgta: soha át nem jut a halott városon. Ott botladozik majd a sárga falak között, míg összeesik és meghal. Nem látja többé a feleségét, aki mozdulatlanul, száraz szemmel, ökölbe szorított kézzel áll a fák között, arcát a sárga város felé fordítja. Tudta ezt, s ez némi könnyebbséget jelentett számára. Könnyebbséget arra, hogy méltósággal haljon meg. Mert azt is tudta, nem lesz könnyű és gyors halála. Repedezett, véres ujjakkal, szakadt ruhában, vérző térdekkel mászik meg újabb és újabb falakat, hogy közelebb kerüljön a vízhez, a fákhoz, a feleségéhez. Nyelve száraz, és megdagad a szájában. Szeme sarkából sárga váladék folyik az arcára. Tátott szájjal, egyre nehezebben lélegzi be a poros, forró levegőt. Ismét átkapaszkodik egy falon, ismét belebotlik egy sötét kapualjba, ahol legalább árnyékban van. De kilép a sárgán villogó utcára, átkapaszkodik egy falon; közelebb kerül néhány méterrel a zöld levelű fákhoz, a feleségéhez. Menni és kapaszkodni fog, amíg csak meg tud állni a lábán.
A férfi ott ült az íróasztalánál, egész testéről patakokban folyt a veríték.
„Delírium tremens?”

354. oldal (Hajnóczy Péter összegyűjtött művei, 1982)

1 hozzászólás
darkfenriz>!

A játék gyakorlat az életre. Pontosan ugyanezt teszik az emberek a színházban. Élvezik a megtisztított állapotban bemutatott halált, veszélyt, bűnözést, betegséget, félelmet és magányosságot a színpadon. Beoltják magukat a halállal, mint egy oltóanyaggal. A színpadon akár pestis is uralkodhat, és kifakadhatnak a sötét erőket tartalmazó gennygócok.

287. oldal (A parancs)


Hasonló könyvek címkék alapján

Lengyel József: Igéző
Moldova György: A törvény szolgája és egyéb történetek
Szabó Dezső: Feltámadás Makucskán
Thury Zsuzsa: Családi dolgok
Békés Pál: Csikágó
Gárdonyi Géza: Messze van odáig!
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai
Örkény István: „Rózsakiállítás”
Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó
Kosztolányi Dezső: Alakok