„Ha volt s marad ködlovagja a hetvenes-nyolcvanas években kibontakozó irodalmunknak, Hajnóczy Péter mindannyiuk közül az élen fog maradni.” Mondotta róla a ravatala előtt búcsúztatója első mondatában idősebb pályatársa, Mészöly Miklós. Harminckilenc éves korában halt meg, a hatvanas évek elején kezdett el írni, de csak 1970-ben jelent meg nyomtatásban először, majd néhány esztendő leforgása alatt négy karcsú elbeszéléskötete (A fűtő, 1975; M, 1977; A halál kilovagolt Perzsiából, 1979; Jézus menyasszonya, 1981) látott napvilágot, amelyek a személyét körülvevő hivatalos gyanakvás ellenére az új magyar próza élvonalába emelték. Olyan korban élt, amelyben „a jogokat formálisan elismerték, miközben azok érvényesülését lehetetlenné tették. Írói világát azonban nem a kritikai él jellemezte, hanem e tragikus ellentmondás mély, ontologikus élménye.” (Reményi József Tamás)
A véradó 16 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Millenniumi Könyvtár Osiris
Enciklopédia 2
Most olvassa 2
Várólistára tette 5
Kívánságlistára tette 2
Kiemelt értékelések
A te álmaid, azok milyenek?
Egyszer már megírtam és nála jobban nem tudom. A gondolatokkal teleírt fehér papír kiábrándultsága.
Hajnóczyval porladok. Azt mondja, véradó. Nem adnám, de elveszi. Micsoda nincstelenség a mindenségben. Milyen zaklatott bánatáradat. Az üresség betöltésének lehetetlensége. Olyan, mint elvonásban összeszedni a csikkeket. Csak még egy szippantás, csak még egy füsttel teli levegővétel. Sóhajtás. Még egy lángfellobbantás. Hogy égjen. Hány perc. Három vagy öt. Az idő megszállott szabadságvágya.
Megátalkodott élet csatája.
A halál lovagolt, hátán test és lélek – az ember.
Eredetileg csak az Ösztönző elem c. novellát akartam elolvasni, aztán persze elolvastam mindet, ha már nálam volt a könyv. Remek. És rettentő felkavaró, szó szerint, jó néhány novella olvasása közben a hányinger kerülgetett.
És H. egészen elképesztően ábrázolja azt az idegenségérzetet, rettegést, szégyent, amit akkor érez az ember, amikor egy ismerős helyzetben hirtelen meglát valami nem odavalót. Félelmetes és zseniális.
Nem tudom, hova tegyem Hajnóczyt. Kivételes tehetségű író volt, ez vitathatatlan, de az írásai olyan… nyomasztóak. (Néha borzalmasak is, mint pl. a felakasztott macskába nyílvesszőket szurkáló gyerekek, vagy a lelőtt ló belsőségeiben turkáló család.) Mondatai nehezek, hosszúak, oda kell figyelni, hogy megértsük. Szereplői furcsa, hivatalos, körülményes stílusban beszélnek. A főszereplők belső monológjait, gondolatait nagyon érdekesnek találtam. A történetek tele vannak jelképekkel, mindig többről szólnak, mint a felszín (pl. A fűtőben nem csak arról a fél liter tejről van szó), és a valóság néha átmegy valamiféle álomba, látomásba, mint az öregasszony bútorait és testét felfaló galambok. Nem könnyű olvasmány!
Ennek legalább a felét olvastam már másik kötetben.
Most egy fél csillaggal többet adok. Tudom, hogy nagyon igaz könyv, de annyira kegyetlen, durva, annyira csak az alkoholizmus, hogy nem tudok vele megbarátkozni.
Egyáltalán nem tudtam, hogy mire számítsak, így fejbekólintásként zúdultak rám a novellák. Iszonyú erejük van, a maguk naturális valóságukkal, a főszereplő(k) mindenképpen megfelelni vágyásukkal. Ezek a novellák olykor komorak és lehangolóak és szinte mindegyiken érződik, hogy olyan ember írta, aki komolyan küzd az alkohollal, ugyanis az majdnem minden alakjának az életében visszaköszön.
Népszerű idézetek
– Mindent megtesznek – rázta a fejét az asszony. – A lakásomat is elvették. Háromszoba-összkomfortos lakás a Rózsadombon. Minden szobában külön televízió, telefon, perzsaszőnyegek, rózsaszín csempés fürdőszoba. Kocsim is volt – tette hozzá. – Egy Rönó, és 300 négyszögöl szőlőm a Balaton mellett. Kifosztottak, mindent elvettek!
„Hát az őrülteknek sincsenek másféle álmaik?” Márai a földre dobta a csikket, és rátaposott. „Mindenkinek rózsadombi lakás kell?” Aztán hűvösen, tárgyilagosan: „Miért? Talán társbérletről és pincelakásról kéne álmodniuk? Te nem szeretnél a rózsadombon lakni? A te álmaid, azok milyenek?”
Finomfőzelék feltéttel, 23. old.
A főosztályvezető üvegcsörömpölést hallott, majd könnyű ütést érzett a fején, és nyomban ezután valami meleg, cseppfolyós anyag jelenlétét – dr. Magda ösztönös mozdulattal a zsebébe nyúlt, hogy a zsebkendőjével tisztítsa le a madárpiszkot. Aztán félúton megállt a keze, meghökkenve, értetlenül és felháborodást kifejező arccal fölfelé nézett, mint aki a hulladékát illetéktelen helyre pottyantó madarat keresi.
„A madarak alszanak éjszaka” – villant át rajta bizonytalanul a gondolat: városi ember lévén, határozott állítás helyett homályos, kétes értékű találgatásokkal kellett beérnie. „Hátha… egy alvó galamb?”
Szolgálati járat, 38. old.
Két és fél évig dolgoztam, mint a barom; a „nem” szót tőlem nem hallották, annál gyakrabban az „igenis”-t, meg: „már pattanok”, „majd én, tessék csak ledőlni a díványra, mama”, „azonnal kiöntöm az éjjeliedényt”, „máris ugrom”, „hozom a papucsodat, édes”, „a fehér vagy a fekete melltartód adjam-e”, „hadd csókolom meg azt az aranyos popsikádat”. Uram-Jézus, mekkora valaga van! Bokája vastag, combja szőrös, orra hosszú, görbe és jobbra kanyarodik, válla pattanásos, de kizárólag Revlon rúzst, Glissando by Du Barry púdert és Max Factor kölnit és körömlakkot pusztít.
Az unokaöcs, 45-46. old.
Semmilyen törvény nem írja elő, mosolyodott el az ügyvéd, hogy az állampolgárok kötelesek cipőt viselni, de ha valaki kapná magát és mezítláb járkálna az utcán, hogy a mezítláb járáshoz való jogát gyakorolja, annak az embernek az ép eszében joggal kételkedhetünk.
A fűtő, 65. old.
Márai beállt a sorba az egyik mosdó mögött várakozók közé, és figyelmét elterelendő a valóságról, megpróbálta értelmezni a látottakat. A kézenfekvő magyarázatot, hogy egy szegény ország korlátozott anyagi eszközöket fordíthat alkoholisták és elmebetegek több, mint kétséges eredménnyel kecsegtető kezelésére, elvetette.
„Ez a hiteles környezet.”
16. oldal
„Ez nem kurva.” A fiatalember az asszony arcát fürkészve kutatott a gyanúsan őszinte, leplezetlen érzelmeket deklaráló ismerkedési kísérlet indítóoka után. Végre eszébe jutott a színhelyből logikusan következő, kézenfekvő magyarázat.
„Elmebeteg.”
20. oldal, Finomfőzelék feltéttel (Osiris, 1999)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Fekete István: Az erdő ébredése 99% ·
Összehasonlítás - Békés Pál: Csikágó 95% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Régi karácsony 95% ·
Összehasonlítás - Hunyady Sándor: Razzia az „Arany Sas”-ban 98% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Tarka rét 94% ·
Összehasonlítás - Schäffer Erzsébet: Egyszer volt 93% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Messze van odáig! 97% ·
Összehasonlítás - Tar Sándor: A 6714-es személy 92% ·
Összehasonlítás - Benedek István Gábor: A komlósi Tóra ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Válogatott novellák 94% ·
Összehasonlítás