Hajnal Zoltán (szerk.) · Háló Gyula (szerk.) · Papp Dániel (szerk.) · Sinka Csaba (szerk.) · Várady Endre (szerk.)

Áhítat ​2016 2 csillagozás

Elmélkedések az év minden napjára
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2016

Úgy olvasd a Bibliát, mintha először és utoljára tehetnéd!

Az Áhítatbizottság megbízatása évről évre az, hogy az Úr által készített Életkenyeret fogyasztható méretű szeletekre feldarabolja, ha úgy tetszik, kiporciózza, kívánatos szendvicsként elkészítse, majd útravalóként becsomagolja, hogy kinek-kinek mikor éhsége támad, bármikor jóízűen elfogyaszthassa a napi lelki energiaszükségletének fedezetét.

>!
464 oldal · puhatáblás

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

padamak>!
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2016

Mindig szeretem, ez évben is. Volt vagy két hét, amit kihagytam, de alapvetően alapozta mindennapjaim lelki életét.
Néhány szerkesztési/nyomdahibára a jövőben jobban odafigyelünk!


Népszerű idézetek

Amapola P>!

Ezért kell szívünkbe zárnunk az igét: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10, 12) Ezért nem ítélhetjük el egymást, ezért kell mindig alázatban és bűnbánattal járulnunk Isten felé, és ezért van szükségünk mindennap az ő megújuló kegyelmére. „Tied, Uram, az igazság, mienk pedig orczánk pirulása.” (Dán 9,7 – Károli-ford.)

239. oldal

Amapola P>!

Az egész életre szóló, boldog szerelmes kapcsolatok titkos receptje a következő: sohasem arra kell figyelni, hogy mit kaphatunk, hanem mindig azt kell nézni, hogy mit adhatunk. (Adam J. Jackson)

61. oldal

2 hozzászólás
Amapola P>!

„Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: »Legyen a ti hitetek szerint«” (Mt 9,29)

Vigyázz, hogy miket hiszel a dolgokról és az emberekről, mert majd Jézus azt mondja: Legyen a hited szerint!

68. oldal

Amapola P>!

Milyen helyzetekben nehéz kimondani, hogy köszönöm? Lássuk csak! Büszkeségben. Kellett a segítséged, de most hálálkodjam? Szégyenérzetben. Olyan „ciki”, hogy nem boldogultam egyedül. Vagy a „mi sem természetesebb” szituációban, amikor „ez jár nekem”. Hogy miért? Mert „én” én vagyok, s mindenki más azt tiszteletben kell hogy tartsa. Vagy: nem tudom, mit kezdjek azzal, ami történt, s zavarban vagyok, mondanám, hogy köszönöm, kifejezném a hálám, de hát hogyan kell azt tenni?

45. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Hetényi Attila – Lukács Tamás – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2014
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Lukács Tamás – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2015
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2017
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2018
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Horváth Zsolt – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2022
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Horváth Zsolt – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2021
Hajnal Zoltán – Papp Dániel – Várady Endre – Sinka Csaba – Horváth Zsolt – Háló Gyula (szerk.): Áhítat 2020
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Horváth Zsolt – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2019
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Horváth Zsolt – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2023
Ann Voskamp: A legnagyobb ajándék