Az ​újkor története 4 csillagozás

Kifejezetten modern szellemű könyv – ugyanakkor nem könnyű olvasmány. Rendkívül tömör; néha pár mondattal foglal össze egy évtizedet valamelyik kisebb állam történetéből.

Nyelvezete kissé archaikus, mondatfűzése elég bonyolult. Mindez azonban nem kell, hogy visszariassza az olvasót, pár egyszerű behelyettesítést (pl. államüzem = államapparátus, államigazgatás; szokásszerű = tradicionális; forgalomgazdaság = kereskedelem, a nemzetgazdaság kereskedelmi és pénzforgalmi része) megjegyezve meglepően korszerű történelmet kapunk. Hajnal István Henri Pirenne vagy Fernand Braudel (a magyar szerzők közül pedig pl. Szűcs Jenő) méltó párja, illetve előfutára.
Szemlélete szociológiai alapú: Max Weber nyomdokában a társadalom szervezetének és eszméinek folyományaként tárgyalja a gazdaság és az államszervezet fejlődését, épp ellenkezőleg, mint Marx. Talán ennek tudható be, hogy 1945 után sokáig nem adták ki, végül csak 1988-ban, reprintben.

A kötet erénye a logikus érvelés, és a nagyívű áttekintés. Hibája – ha ez egyáltalán felróható – az Európa-centrikusság: a világ egyéb térségeivel (Ázsia, Afrika, Amerika) csak érintőlegesen foglalkozik. Fontos rész a könyv mintegy negyedét kitevő Első Könyv: Az újkori fejlődés alapjai. Ebben Hajnal szerves kapcsolatot teremt a kései középkor lassúbb ütemű fejlődési folyamatai, és az újkor robbanásszerű kibontakozása között: rávilágít, hogy az előbbi nélkül az utóbbi sem lett volna lehetséges, és leszámol azzal a közkeletű nézettel, hogy a középkor szimpla visszaesés volt az ókor után, mintegy sötét intermezzo az európai történelemben. A középkori rendi társadalom megszilárdulása, a földesúri, városi, tartományi jogok bonyolult rendszere, a céhes szervezet, a klerikus értelmiség: mindez nélkülözhetetlen előfeltétele volt az újkori fejlődésnek. Később, a holland, angol, porosz példáknál ismételten visszautal a középkori előzményekre.

A szerző Nyugat-Európa történetét helyezi a fókuszba, elsősorban Franciaországot és Angliát, mint a fejlődés két hajtómotorját. Franciaországgal szemben kissé elfogult: XIII. és XIV. Lajos korszakát tárgyalja a legrészletesebben, ám ezzel együtt sem aránytalan. Az eseménytörténet részletessége miatt csak kis adagokban ajánlott olvasni, illetve kézikönyvként is használható. Sok mai, nosztalgikus történelemkönyvet messze felülmúl – jó tudni, hogy a harmincas években volt ilyen modern gondolkozású historikusunk is.

Hajnal értelmezésből írtam az egyik szakdogám, aszongyák jól sikerült. Spenglert jóval meghaladó magasságok, mégsem olvassák. Nem értem miért nem. Történelem és szociológia a másik alapműve, az európai fejlődéstörténet megértéséhez alapvető. Bibót elcsépelik, Hajnalhoz meg nem nyúlnak. Érthetetlen.