Belvárosi ​srác 94% 119 csillagozás

Ez egy olyan könyv, ami egyszerre dráma, egyszerre szórakoztató romantikus történet, de közben telis-tele van humorral és érzekenyítéssel. Egy lelesimogató és reményt adó történet, melyben a szeretet és elfogadás van a középpontban.
A kötetben egy olyan családot ismerhetünk meg, melyben Balázs, az apa egyedül neveli hároméves Down-szindrómás kisfiát, Misát. Balázs blogot vezet az életükről, bemutatja milyen egy DS-es kisfiúval az élet. Lenyűgöző a köztük lévő szoros kapcsolat, az egymásrautaltság. A média is felfigyel a történetükre és Balázs lehetőséget kap egy tévés szereplésre. Innentől kezdve fenekestöl felfordul az ételkihordóként dolgozó 41 éves férfi élete. Különböző döntési helyzetek elé állítja az élet és még a szerelem is bekopogtat az ajtaján. Mire képes az apai szeretet? Meddig lehet ellenállni a vágyaknak? Hogyan lehet megteremteni a magánélet és karrier közti egyensúlyt? Kinek a tanácsaira érdemes hallgatni? Miközben ezekre a kérdésekre keressük a választ, megismerjük Misa születésének körülményeit és az utána következő hetek eseményeit is.
Egy bájos, ám néhol szívettépő történet az apaságról, a szülőség kételyeiről és a lelki egyensúly eléréséről.

A kötet a Köny\/elem csatornám 2022 január havi közös könyve volt, így a szerzővel élő beszélgetés is készült:
https://youtu.be/V8Orpfni5No

Hajdú-Antal Zsuzsanna nagy érzékenységgel ír egy olyan apáról, aki egyedül neveli Down-szindrómás gyermekét. A regény Vozár Balázs mindennapjait mutatja meg, aki munkahelyet vált, hogy a kisfiával minél több időt tölthessen, fejlesztésekre vigye, támogassa mindenben. Miközben küzd a saját érzelmeivel, de próbál a legjobb apa lenni, rátalál a szerelem is és szépen, lassan megtalálja a helyét az életben. Kedves történet, érzékenyítő írás.

Hajdú-Antal Zsuzsannától már több jó könyvet is olvastam. Sőt, inkább úgy a helyes, hogy csak jó könyveket olvastam tőle.

Szeretem finom, érzékeny stílusát, mellyel ugyanúgy tud könnyeket csalni a szemembe, mint ahogyan megnevettetni.

A Belvárosi srác egy jó humorral megírt, fiatalos, lendületes, szeretettel, érzelmekkel teli érzékenyítő, nagyon kedves könyv, mely egy Down-szindrómás kisfiút egyedül nevelő apa története.
Nagyon sok információt megtudunk a Down-szindrómáról, Balázson, az édesapán keresztül látjuk azt a plusz energiát, amit egy ilyen kromoszóma-rendellenességgel született gyermek nevelése igényel, a történet megmutatja, hogy egy down-szindrómás kisgyerekkel ugyanolyan és mégis teljesen más az élet, mint egy nem down-os gyerekkel.

Nagyon sok érdekes szereplőt ismerünk meg, akikben akár saját magunkat, saját problémáinkat is felismerhetjük, hétköznapi kisebb és nagyobb gondokat, amelyekkel mi is találkozhattunk már, de a történet legfontosabb mozgatórugója a szeretet, amely minden problémához és nehézséghez plusz erőt ad.

A könyvről írt teljes bejegyzésemet itt olvashatjátok: http://konyvutca.blogspot.com/2021/10/hajdu-antal-zsuzs…

„… hozzám tartozik; nem létezik nélkülem, és már én se igazán nélküle. És már el se tudom képzelni, hogy ez másképp legyen.”

Egy csepp kételyem sem volt afelől, hogy ismét egy nagyszerű könyvet fogok olvasni az írónőtől.
Hol meghatódtam, hol pedig hangosan felnevettem, míg a könyvet olvastam. És az igazat megvallva, még most is párás szemekkel és mosolyogva írom az értékelést, mert ez az a könyv, amelynek a szereplői még sokáig ott lesznek veled, benned, és akiknek a története olyan mélyen megérint, hogy nem tudod majd egyhamar elengedni őket.
Balázs, Misa, Kata, Laci, Nelli, Balázs anyukája, csúcsszuperek vagytok! *-*

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2021/10/hajdu-antal-zsu…

„A Belvárosi srác egy hiánypótló regény. A maga módján megalapozza azt a fajta ismeretet, ami szükséges ahhoz, hogy az emberek könnyebben elfogadják és a megfelelő módon kezeljék a Down-szindrómás emberek jelenlétét. Erőteljesen kihangsúlyozza, hogy az alapvető működésük pontosan ugyanolyan, mint a nagy átlagé, mindösszesen az az egy kromoszóma eltérés ad egy kis plusz egyediséget. Hatalmas szívük van, amivel olyan őszintén tudnak szeretni, ahogy arra más képtelen. Az olvasó előtt megjelelő képkockák során az író nem csak a genetikai betegség árnyoldalára, hanem a szép pillanataira is felhívja a figyelmet. Kihangsúlyozza, hogy mennyi törődést és áldozatot igényel egy DS-es gyermek nevelése és fejlesztése, nem rejtve véka alá, hogy az állapota sokszor olyan egyéb tüneteket is magával hoz, amelyek még inkább korlátozzák a lehetséges fejlődési szintet, ám mellette nem felejti el azt sem elmondani, hogy az odaadó apa mennyire nem tudná elképzelni az életét a kisfia szeretete nélkül.
Balázs történetének megismerése alatt az olvasóban sokféle érzelem kering. A boldogság, a huncutság, a kételyek és a bánat színes felhőin túlra tekintve egy teljesen átlagos férfi élete bontakozik ki, hiszen ő is küzd a mindennapos problémákkal, az őrült mókuskerékkel, a szülői túlféltéssel és a párkapcsolatok bonyolultságával. A Belvárosi srác az ő mindennapjait, jelenét és múltját jeleníti meg. Misa jelen esetben csak, mint mellékszereplő jelenik meg – ám fontossága vitathatatlan. Talán egy kicsit nagyobb hangsúlyt is kaphatott volna, több fizikai és mentális jelenlétet, amely által még egy kicsit jobban a Down-szindróma bemutatása került volna hangsúlyosabb szerepbe, semmint az apuka hányattatásai. Ha csak apró árnyalatnyival hangsúlyosabb lett volna a blog bejegyzésszáma, amelyet vezet, megfelelőnek éreztem volna. Összességében tekintve azonban egy nagyon jó alapozó regénynek tartom a téma iránt érdeklődők számára.”

Amikor megláttam a szerzői oldalán, hogy jön a Belvárosi srác, nagyon megörültem. Már csak azért is, mert a témája nagyon megfogott, hiszen nagyon keveset beszélünk a Down-szindrómáról, de mondhatni bármilyen születési rendellenességről, vagy arról, hogy ez mivel jár. Mindenki próbálja szőnyeg alá söpörni, pedig ezek fontos témák, de mivel kevés információ jut el ezekről az állapotokról a nem érintett emberekhez, sok a megbélyegzést és kirekesztést szülő tévhit. Az írónő többek közt ezeket a kérdéseket is érinti, miközben az olvasó elé tárja egy Down-szindrómás kisfiú és az őt egyedül nevelő édesapja történetét.

Hajdú-Antal Zsuzsanna most is az életből merít. Ezúttal egy újságcikk volt az ihletője egy orosz férfiról, aki egyedül maradt sérült kisfiával. Az olvasottak nem hagyták nyugodni, így ez szolgáltatta az alapot főhőse, Vozár Balázs megalkotásához.

Balázs egy esendő, hús-vér karakter, aki példaértékűen küzd a mindennapokkal, és próbál átlendülni az élet nehézségein. Mindezt teszi iróniával és nem kevés szarkazmussal átitatott humorral, ami szükséges is ahhoz, hogy ne dobja be a törülközőt olyan helyzetekben sem, amikor más már rég feladta volna. A stílusának hála volt olyan oldal, hogy egyszerre csordult ki a könnyem a nevetéstől meg a kezdődő sírástól, ami nálam ritkaság, sőt most így hirtelen egy ehhez fogható példát sem tudnék említeni. De a szerző és Balázs vagy, ahogy magamban hívom és a barátai is becézik a könyvben, „Vozi” elérte. Mert ugyan a szerző előző könyve is nagy hatást gyakorolt rám, de össze sem hasonlítható a Belvárosi srác által kiváltottal. Ha egyetlen szóval akarnám leírni, akkor elsőként a lehengerlő jut az eszembe. Elkezdtem olvasni, és azon vettem észre magad, hogy szerves része vagyok a történetnek, és nem tudtam abbahagyni, míg meg nem tudtam, hogy alakul a kis Misa és Balázs sorsa.

Hajdú-Antal Zsuzsanna ugyanis mesterien ért az olvasó bevonásához. Ezt közvetlen, érzékeny stílusával éri el, miközben finoman, alig észrevehetően érzékenyít és ismerteti meg az olvasóval az élet olyan aspektusait (fogyatékosság, születési rendellenességek témaköre), amiről tudjuk, hogy jelen van a mindennapokban, de nem szeretünk róla beszélni. És miközben az írónő sikerrel adja át az értéket közvetítő, megszívlelendő gondolatait, a szemszögkaraktere révén csavar is rajta egyet. A történet ugyanis végig Balázs szemszögében íródik, aki viszont nem finomkodik, hanem elgondolja/leírja/kimondja, ami a szívét nyomja, általában nyersen és kendőzetlenül. Más szóval az érződik, hogy a szerző sokszor adja át a főszereplőnek a gyeplőt, de az is, hogy élvezi, mikor Balázs elszabadul, és rajta keresztül szabadabban áradhatnak az olvasóknak címzett gondolatai. Ehhez pedig Vozi tökéletes szemszögkarakter. Kicsit A marsiban Mark Watney-jára emlékeztetett. Könnyeztem a röhögéstől, közben mégis halálra aggódtam magam miatta, a végére pedig nagyon megkedveltem, és igen, megölelném, ha tehetném. Egyszerűen zseniális szemszögválasztás, ennél jobb dolog nem is történhetett volna ezzel a könyvel. Főleg azért, mert a szerző írásmódja annyira uniszex, hogy egyáltalán nem tűnik fel a kettejük ellentétes neme. Erre sok szerző nem képes, de Hajdú-Antal Zsuzsannánál ez a belehelyezkedés meglehet, ösztönből jön, ami egy írónak felbecsülhetetlen adomány, az olvasóknak pedig öröm.

A Belvárosi srác összességében egy lendületes, humoros regény, amit átjár a szeretet, az odaadás és a mindent elsöprő remény egy jobb életre. Egy finoman csepegtetve érzékenyítő könyv, amit bárkinek szívből ajánlok, aki egy szeretetre méltó történetet szeretne kézbe venni.

Bővebben a linken: https://www.luthienkonyvvilaga.hu/2021/10/hajdu-antal-z…

„A folyosón szépen felöltöztetett, horgolt sapkás, frissen mosdatott újszülötteket tolnak, csuklójukon karszalaggal, a karszalagon névvel. … Büszke rokonok és ismerősök fotózzák őket, hogy milyen gyönyörűek, hogy ők a legszebbek a világon, miközben az én világom, a mi világunk egy csapásra összetört és szétgurult; valahova be az orvosi szoba asztala alá, ahonnan nem kerülhet elő soha többé.”

Nagyon tetszett a történet alapja, főleg így, hogy egy apa, nem pedig egy anya marad egyedül a kisfiával (még a DS nélkül is jó a téma), főleg így. Valamiért az elejétől kezdve nem tudtam annyira elítélni Ritát, érezhető volt, hogy annyira befordult, hogy nem volt képes reális gondolkodásra (ilyen fokú rémületet nem kívánok senkinek). Persze, elítélhető, de sosem tudhatjuk, mi egy hasonló helyzetben hogyan viselkednénk. Jó volt, hogy meg lett magyarázva az a bizonyos kicsi százalék, hogy minden vizsgálat ellenére megtörténhet az ilyen. Nem zavart az énelbeszélő mód sem, talán azért, mert férfi szemszögből olvashattam, viszont szerintem érezhető volt, hogy nő írta és nem férfi. Rettentően tetszett az időnként beleszőtt humor és a „szókimondás”.

„Nevetnek minden apróságon, sokszor megérintik és megölelik egymást, ahogy nekünk is kéne, biztosan, csak valahogy a szmog, a reggeli szürkeség, a délutáni fásultság meg az akármi és a bármi eltakarja előlünk.”

Ami miatt levontam egy csillagot: egyszerűen Kata irritált és az is, hogy Balázs az első pillanattól kezdve voltaképpen az alsóbb testrésze után megy. Most őszintén, megnézném, hogy azok után, ami először történt, hány ember szólt volna (érintette volna meg akár egy bottal csak) ezt a nőt. Akármit hozzon is fel mentségnek. Aztán a fokozatos elmegy, visszajön, újrakezdjük dolgok, engem untatott. Sokkal szívesebben olvastam volna Misáról és a DS-ről, más helyzetekről, nem pedig ezt a romantikus vonalat, ami sajnos a könyv felétől átvette az irányítást. Volt egy pont, amikor spoiler.

„Ő itt a fiam, Misa, akiről bizakodóan azt gondoltam, még mellettem is jobb helyen lesz, mint holmi intézetben.
Ezért küzdöttem a végsőkig; ezért maradtam egyedül.”

Összességében azonban egy nagyon fontos kötet, nem sok hasonló van, mindenképpen jó, hogy felhívja az olvasó figyelmét a DS gyerekek elfogadására. Julcsi karaktere csillagos ötös!

„Hiába faggatsz, hogyan boldogul majd felnőttként, fogalmam sincs. Mint kiderült, jósnő se vagyok, csirkebelekből se rakom össze a jövőt, és mire odaértem, a delphoi jósda is bezárt.”

Köszönet @KádárRozi-nak a kölcsönzésért :-D

Kreatív, egyedi hangú és intellektuális humorban bővelkedő. A téma pedig nagyon-nagyon fontos! Szerettem. ❤

Egy szívbemarkoló történet egy szuper apáról és egy még szuperebb kisfiúról, Misáról, aki más, mint a többiek. Élet, öröm, bánat, elfogadás. Nagyon igazi, nagyon mai szóhasználat.
Imádtam a nehéz téma ellenére is, lelkemig hatolt. Sírtam. Nevettem. Fájt. Köszönöm.
Balázs a nagybetűs APA, APU, ÉDESAPA. Több ilyen apát a világra!!!

Az ötcsillagos könyvekről mindig nehéz írni, de annál nagyobb öröm. A szerző ifjúsági sorozatát is szerettem, de ez a regénye minden szempontból telitalálat. A témaválasztása, az elbeszélő megválasztása, a tempója, a stílusa egyaránt remek. Szívmelengető történet, de egy pillanatra sem él vissza azzal, hogy játszik az érzelmeinkkel, és ez a humornak és iróniának köszönhető, amivel Balázs szemléli az életet, önmagát. Szimpatikus, ahogy a szerző maga is az. Még sok ilyen regényt nekünk!