13 ​diktátor 82% 20 csillagozás

Lehetett volna 13 forradalmár a címe. Végtére is Hahner könyve 10 forradalom vázlatát és 13 forradalmár rövid pályaképét rendezi kötetbe, és helyezi kellő tisztelettel a Nagyérdemű Olvasó elé, aki épp nagyapa születésnapjára akar valamit venni (amely nagyapáról annyit lehet tudni, hogy sokat nézi a Viasat History-t). De azért van oka a címválasztásnak, azon túl, hogy nyilván akad olyan marketingstat, ami szerint a könyv, aminek a borítóján a „diktátor” szó szerepel (és a borítója fekete-piros), jobban megbizsergeti a kedves vásárló pénztárcanyitogató-izmát. Hahner elég jól megmagyarázza az előszóban, hogy a „forradalom” és a „diktatúra” szó között miféle mágikus kapocs van: a forradalmak ugyanis gyanúsan gyakran jutnak kifejlésük során olyan szintre, amikor megvalósították ugyan a „nép akaratát”, de ezeket az eredményeket érzésük szerint csak akkor tudják megvédeni (gyakran magától a néptől, akit ilyenkor persze nem népnek, hanem burzsoának, népellenségnek, zsidónak vagy liberálbolseviknak keresztelnek el), ha centralizálnak, erős kezű vezért mutatnak fel, és bevetik a varázsszert: a terrort. És már kész is a diktátor.

Ez a könyv pontosan azt adja, amit ígér: informatívan, olvasmányosan, a klasszikus ismeretterjesztő szövegek könnyedségével bemutat Cromwelltől Che Guevaráig 13 érdekes pacákot, akik között olyan gyökeresen eltérő jellemek is vannak, mint Washington és Hitler. Ebből fakad, hogy eszemben sincs lepontozni, pedig bujkál bennem a kisördög. Kételkedem ugyanis benne, hogy van jövője egy olyan munkának, ami tulajdonképpen nem sokkal több, mint 23 kissé kibővített-kipofozott wikipédia-szócikk*. Arra gyanakszom, hogy ennek a kötetnek a jelentős részét egy másodéves történészszakos hallgató is összedobta volna egy hosszú hétvégén – nem a Szabó Ervinben, hanem otthon, a google segedelmével**. Szóval hiányérzetem van, ugyanakkor tudom, valaki, aki most kóstolna bele a történelembe, nemcsak haszonnal, de talán örömmel fogja lapozgatni Hahner művét. Mindenesetre igazán jelentős szöveg akkor lenne, ha a szerző jobban fókuszál a szereplők módszereire az életrajz helyett, kontextusba helyezi és egymással összeveti őket, párhuzamokat és ellentéteket hangsúlyoz – ez a potenciál benne volt a szövegben, és sajnálom, hogy nem lett kijátszva.

* Jelene az speciel van – az ilyen jellegű „kis színes” történelmi munkák (Bánó Attila vagy Hahner írásai) a történelmi szekció nagyvadjai manapság, ezekből adják el a legtöbbet. Nem független ez attól, hogy (mint utaltam rá) viszonylag kockázatmentesen lehet ilyesmiket venni karácsonyra-szülinapra felületesen ismert rokonainknak.
** Ez különösen az olyan fejezetek esetében volt feltűnő, amelyek egyébként is ismert személyeket/eseményeket taglaltak (pl. Sztálin vagy Hitler, de a Maóról szóló résznél is olybá tűnt, mintha Chang és Halliday Mao-monográfiájának zanzáját olvasnám).

Őszintén kicsit bajban voltam pontozással, mert a könyv egy erős iparos munkának tekinthető a manapság oly divatos történelmi ismeretterjesztő műfajban. Ettől függetlenül él bennem egy olyan gyanú, hogyha Hahner Péter neve helyett bármely kezdő történész neve szerepelt volna a mű elején, akkor ez a könyv ebben a formában soha nem került volna kiadásra. Viszont pont Hahner neve is okozta, hogy sokkal nagyobb volt az elvárásom a könyvvel, mint egy átlag hasonló tematikájú történelmi könyv esetében

Tőle kicsit többet vártam el, minthogy fogja az átlag emberek számára legeladhatóbb történelmi személyiségek egy részét és összekapcsolva őket egy koncepcióval rövid életrajzokban kimerülő könyvet írjon. Számomra pont a bevezető rész volt a könyv legizgalmasabb része, ahol a szerző megindokolta milyen okból választotta ki a könyv szereplőit.

A szerző a könyv vezérfonalának a kora újkorban kezdődő és a 20.-ik század közepéig végbemenő forradalmak tette, amelyek radikális társadalmi változásokat idéztek elő az emberiség történetében. A könyvben szereplő tizenhárom életrajz mind egy ilyen radikális állami, társadalmi változáshoz kapcsolható, még ha muszáj is kiemelni, hogy ezek a változások néha teljesen ellentétes eredménnyel zárultak. A fent meghatározott vezérfonalnak köszönhetjük, hogy szabadság eszményét megtestesítő Egyesült Államok szülőatyja George Washington egy felsorolásba keveredett olyan gyilkos diktatúra kiépítőivel mind Lenin, Hitler és Sztálin. Természtesen több szempontból is vita tárgya lehet, hogy egyes kiválasztott személyek esetében mennyire lehet a diktátor jelzőt ráragasztani az adott személyre, de talán meghagyhatjuk ezt a mozgási szabadságot a szerzőnek, ha figyelembe vesszük azt tényt, hogy mind a tizenhárom személy komoly hatással volt nem kizárólag a saját népének történelmére, de a világ történelmi folyamatára is.

Ez a könyv nem egy történelmi szakkönyv, hanem egy ismeretterjesztő történelmi mű, ami kis betekintést nyújt a forradalmak kialakulásáról és a hozzákapcsolódó történelmi szereplőkről.

Nos, kezdjük ott, hogy a címválasztás a tartalmat illetően nem, a marketinget tekintve viszont nagyon szerencsés. Biztos vagyok benne, hogy a diktátorok hallatán többen vették le a polcról, hiszen szaftosnak ígéri a kötetet. De itt nem feltétlen diktátorokról, hanem elsősorban forradalmárokról olvashatunk, hiszen sem Garibaldi, sem George Washington nem tört egyeduralomra. Mielőtt rátérnénk az adott személyekre, az író 10-20 oldalban bemutatja a történelmi előzményeket, tehát magát az adott forradalmat. Ezt követik a forradalmárok, akiknek megismerhetjük a gyermekkorát, illetve, hogy hogyan és honnan indultak, milyen elvek és gondolatok vezérelték őket életük során, majd pedig, hogy hogyan jutottak el a diktátor címig (már aki eljutott).
Nekem a címadáson túl, itt akadt a legtöbb problémám. Hogy akkor miért is lesz valaki a nép egyszerű fiából, aki a szabadságért küzd, a szabadság legnagyobb korlátozója? Na, ez az, amire nem kapunk választ… A tetteken túl nem igazán mutatja be az érzelmi és ideológiai váltást, főleg a XX. századi diktátoroknál. Castro esetében mindössze ennyit ír: “Csak hat hónapra volt szükség, hogy a felszabadító diktátorrá váljon.” Hát, köszönjük, ezt még a Wikipedia is megmondja. :D
Bővebben: https://1q88blog.wordpress.com/2018/07/26/13-diktator/

Hasznos volt, hogy a történelmi személyek életrajzát és diktátori szerepük leírását megelőzte egy áttekintés a korabeli helyzetről, forradalomról, amiben színre léptek. Könnyebb volt kontextusba helyezni így a tevékenységüket. Váratlanul ért, hogy találtam szimpatikus versenyzőt a csapatban. Ami szintén meglepett, hogy többjük kitartott figura volt, akik számára a környezetük (sokszor nőrokonaik, feleségük) biztosította a szabadságot hozzá, hogy teljesen a pártpolitikának szentelhessék magukat. Ettől különösen paradoxnak éltem meg, hogy diktátori pozícióig vitték.