Kacsa ​sztori 1 csillagozás

Hadnagy László: Kacsa sztori

„A ​Kacsa már a születése pillanatában több volt mint egy lap. Persze nem irodalmi értelemben alkotott maradandót, de jelenség lett, egyfajta stílus, módszer. Hogy milyen is a Kacsa módszer? Pletykálkodni, csipkelődni, piszkoskodni, néha övön alul ütni, egyeseket tökön rúgni, seggbe rúgni, jól berúgni. Épp itt van hát az ideje, hogy felakasszuk a hóhért. Hogy végre Önök is megtudják, kik is ezek a félelmetes Kacsások. Hogy honnan indult, hogyan működik és hogy mi ez valójában, amit mi egyszerűen csak így hívunk: a Kacsa magazin. E könyvem után – alighanem végképp befejezhetem kacsás pályafutásomat. Pedig egyik alapítója, később főszerkesztője voltam a lapnak. ’90-ben kirúgtak ugyan, de visszamásztam az ablakon és a mai napig, hívatlan külsősként írom a cikkeimet. Ezután, gondolom, kicsit másként lesz. Ha az ember olyanokat sérteget, akik a sértegetésből élnek, abból nagy megsértődés lesz. Fenyegetés. Háború. Per. Helyes! Harcra fel! Nekem mindegy, hogy demonstráció, vagy… (tovább)

>!
Magánkiadás, Budapest, 1992
142 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634009654

Hasonló könyvek címkék alapján

Tóth Szabolcs Töhötöm: Első leütés
Sváby András: A Napló riportereinek felemelő történetei
Balázs Géza: Újságírás, rádiózás
Takács Róbert: Politikai újságírás a Kádár-korban
Pethő Tibor: A Magyar Nemzet története 1938–2018
Szabó János: Média és erőszak
Mong Attila – Vajda Éva: Oknyomozó újságírás
Clifford G. Christians – Theodore L. Glasser – Denis McQuail – Kaarle Nordenstreng – Robert A. White: A média normatív elméletei
Zala Orsolya (szerk.): Az újságkészítés műhelytitkai
Bajnai Zsolt (szerk.): A minőségi újságírásért 2003