A ​barlang titka (A Tudás könyvei IV.) 94% 34 csillagozás

Miután elolvastam az utolsó mondatot, olyan sokáig meredtem az üres, teljesen betűmentes lapokra, hogy a testvérem azt hitte valami baj van. Hogy baj van-e? Az nem kifejezés!!
.
.
.
Egy versenyre készülve ismertem meg az első részt, amikor megláttam a hosszát na meg azt a gyönyörű grafikájú borítót, rögtön lecsaptam rá. Imádtam! Az a könyv úgy a legjobb, ahogy van! Azonnal mentem is a második, aztán a harmadik részért is, aztán mikor megtudtam, hogy már csak egy rész van, pihentettem egy kicsit (lásd: újra végigolvastam az egészet, aztán újra az első részt) aztán anya hazajött tegnap a könyvtárból a negyedikkel, én meg felfaltam egy nap alatt (hiába arra tanít, hogy a tudás az, ami egyike a legfontosabb dolgoknak az életben, most ezt mellőztem egy hétvége erejéig. De megígérem, hogy bepótolom a további jó pár iskolaéveimben. :) )
Nagyon furcsa érzés, hogy nincs több megoldatlan küldetés, nincsenek új kalandok, és eleve, NINCS TÖBB KÖNYV!! :(( Hihetetlenül jó befejezése egy hihetetlenül jó sorozatnak (ami nekem még mindig túl rövidnek bizonyul) és tudom, hogy ehhez már nem illene egy új könyv (esetleg ha gyorsan létrehoznánk egy új kontinenst, amihez illik egy új könyvet is írni?? Na?? :D).
Imádtam a manókat különösen Kloppot és Csufit ( nem tehetek róla, hogy ennyire szeretem a manókat..Maradjunk annyiban, hogy Rowling a hibás. :D).
Nagyon irigylem azt az osztályt amit a tanárnő taníthat, és remélem hogy már bevetette fegyverül ezt a csodás irományt. Ha nem, mindenképp tegye meg, mert ezek után én már nem is mernék nem tanulni! :)
Én még látom a pislákoló reményt, hogy esetleg egy kiegészítő könyvvel előrukkolna a tanárnő.. de akár egy új sorozatkezdő kötettel is megelégednék. :)
Mindent köszönök! :)

6 csillag! Azt hiszem még soha nem izgultam ennyire egy könyvön se, mint ennek az utolsó 20-30 oldalában. Nagyon szerettem az egész sorozatot, rengeteget tanultam belőle, és egyben szórakoztam is. Egyszerűen elképesztő ez a könyv!
Ajánlom mindenkinek! :D

Minden sorozatnál ez a nagy kérdés: méltó-e a befejezés, igazi nagyszabású finálé, vagy csak úgy vége lesz valahogy, mintha mi sem történt volna? Nyilván minden igaz moly szereti azt az érzés, amikor egy hosszú könyv vagy sorozat végén valami nehezen meghatározható jó érzéssel teszi le a könyvet, hogy megérte, hogy jó volt. Mintha valami nagy hegyet mászott volna meg, és a végén ott a csodálatos kilátás…
Hát ez a könyv ilyen. Méltón zárul, s közben is van néhány egészen nagyszerű pillanata, amikre jó lesz emlékezni. A korábbi részek minden erénye megvan itt is, s az is, amit eddig felróttam neki, viszont baromi feszesre van véve a tempó, az utolsó 50 oldal meg egyenest szédítő, képtelenség letenni. Szóval igen, megérte, jó volt.
Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2013-05…

Hát sajnos itt a vége!
Tetszett ez a befejező kötet,de valahogy nem volt annyira izgi és pörgős mint az előző.
A háborús rész nem jött be nekem.
Csufi a manó nagyon cuki volt.
Én hiányoltam Mar-Tört az izgalmat és a gonoszságát.
Az utolsó ötven oldalon lezajlik minden.
Szerintem többet is ki lehetett volna hozni a befejezésből.
Kicsit hiányoltam a csavarokat az izgalmat a végső ütközetből.
Azért mindenképpen odaadom a fiamnak a sorozatot,hogy elolvassa.

Hát, ez lezáródott szépen magyarul, emberül, kerekül. Nem úgy, ahogy (el)vártam, de azért elfogadhatóan, mint amilyen a küzdelmes élet elvárásainak elfogadhatósága. Nagy nehezen csak elérték a céljukat, és még önmagukat is jobban megismerték, nemcsak a körülöttük és tőlük távol lévő világ titkait, kincseit, határait – és gonoszságát. Valamilyen elfogódottság lett úrrá rajtam, hiszen EZEK a kis kincsvadászok MAGYAROK voltak, akik megmentették a világot, a barátaikat és egy nagyon fontos élet-összetevőt: a tudást.
Ez utolsó kötetben egy kis misztikum és fantasy is színesítette az események alakulását, és tulajdonképpen enélkül a gonosz sötétsége nem is vált volna színes befejezéssé. S mivel a Hargitán olvastam, a grizzly medvés tanácsadás megmosolyogtatott, miszerint összegömbölyödve feküdni vagy hatalmasnak tettetni magunkat a megfelelő megoldás az elriasztására. Ezzel szemben ahogy minket meglátogatott egy székely bácsi, meg az unokája, s szóba jött a medvék veszélyes jelenléte, megkérdezte az unokát, hogy „Mondd csak, Márk, mit kell csinálni, hogy ne támadjon meg a medve?” A kissrác meg hadonászva: „Hát, hangosan kell kiabálni, hogy nee, te medve, ide gyere! Ide gyere, medve, teee!”
A sorozat végén: ismételt elismerésem az írónőnek, izgalmas és ismertető, jól követhető és átgondoltan megszerkesztett, kedvelhető szereplőkkel és kalandos eseményekkel töltötte meg könyveit. Ajánlani fogom diák-ismerőseimnek!
S mindehhez mindenképpen kapcsolnom kell a Hargitai Házunkban mindig általam használt teáscsésze feliratát: „Az elhívatott pedagógus megőrzi a múltat, feltárja a jelent és megteremti a jövőt.”

Egyik kedvencem lett,miután elolvastam.Sokat lehet belőle tanulni,de izgalmas is.Sajnos nem sokan ismerik ezt a sorozatot,de én mindenkinek nagyon ajánlom.:D

Nagyon tetszett a sorozat, sajnálom, hogy vége lett, olvastam volna még, ha tart, bár lehet így volt jó, hogy az írónő nem húzta-nyúzta a dolgokat. Olyan intelligensen van megírva, mind ez a könyv, mind a többi, hogy a korosztálynak, akinek íródott, mindenképpen érdemes elolvasnia. Úgy szőtte bele az információkat, hogy élvezet volt olvasni, nem úgy éreztem, hogy rám akarja erőltetni. Az írónő elérte azt, hogy az információkat, amiket megosztottak a gyerekek egymással, engem is érdekeljenek, és utána nézzek olvasás közben. Igen érdekes volt. Mindamellett, eléggé le van egyszerűsítve egy-két dolog benne, ami szerintem nem volt teljesen reális. Az egyik ilyen dolog: spoiler A másik: spoiler Valamint, ami még nem tetszett, és az egész sorozatban többször is előfordult, hogy Krisztián hazudott a barátainak. Nem egyszerűen elhallgatta az igazságot, hanem konkrétan hazudott, és szerintem ez nem mutat jó példát a gyerekeknek. A gyerekek, miután kiderült a hazugság, még csak számon se kérték, nem lett következménye. Mindezek ellenére nagyon szerettem, könnyen olvasható, izgalmas és fordulatos volt a cselekmény. Szerintem felnőtt fejjel is érdemes és érdekes olvasmány.

Itt a vége!
Egyrészről sajnálom, másrészről meg örülök, hogy meg lett a megoldás.
Tetszett, hogy úgy kezdődött, mint az első, és az is, hogy úgy készültek erre a küzdelemre, mint a végső küldetésre. Egy kicsit hosszú volt az eleje, szerintem már korábban is elindulhattak volna. Tudom, hogy a felvételire kellett készülniük, de miért kellett ezt beletenni a könyvbe?
Lassabban haladtam vele, mint szerettem volna, de talán csak azért, mert nem akartam a végére érni. Sosem lesz a kedvencem ez a sorozat, de azért elképesztően jó!
Shilát nagyon sajnáltam, nem is értettem, hogy a történet szempontjából miért kellett így lennie. Később persze rájöttem.
Az üzenet a háborúban, az sem volt semmi. Feleslegesnek éreztem ugyan azt, hogy valaki ellopta az obszidiánokat, főleg azért, mert utána olyan hamar megtalálták ,hogy nem is volt jelentősége.
Örültem, hogy összefutottak Csufival, akit sikerült nagyon megkedvelnem. Machu Picchu is remek helyszín egy küldetés végrehajtásához.
Aztán, ami a könyvnél történt. Már az első kötetben megismerhettük a barlangot, e izgalmas volt, más szereplők szemszögéből is látni, hogy milyen is pontosan. Mikor elintézték az obszidiánoszlopot, és hozzájutottak a könyvhöz nagyon megörültem, de az örömöm nem tartott sokáig. Krisztián megtörését látva azt hittem, ez a történet legkritikusabb pontja. Persze helyes volt, hogy így cselekedett, mert később hasznukra is vált, hogy ott volt mind az öt könyv, de kellett egy kis idő, mire rájöttem.
Mikor a tudás elveszett a könyvekből, egy kicsit kidolgozatlannak éreztem, hogy kinyitják, és kész, nincs tovább. Annak viszont nagyon örültem, hogy beleírni nem ott akarnak kapkodva, hanem hazamennek. Jogosnak éreztem Anna néni ijedelmét, sőt, azon is csodálkoztam, hogy milyen nyugodtan kezelte a helyzetet ahhoz képest, hogy néhány perccel azelőtt Krisztián odajött, és elvitte a könyveket.
Nagyon nagyra értékeltem, hogy mind ünnepélyesen kezelték a helyzetet, amikor beleírnak a könyvekbe. Azt viszont kifejezetten irritálónak tartottam, hogy Barna ennyire lazán vette az egészet. Így utólag viszont úgy gondolom, jó dolog, hogyha valaki annyira közel érzi magát a tudáshoz, a könyvekbe ilyeneket tud beleírni, hogy mi a kedven étele.
A befejezés is szép volt, jól tükrözte a helyzetet, hogy már nincs miért aggódni, minden visszazökkent a régi kerékvágásba.
Azt viszont szerintem egy életre megtanulták, hogy a tudás mennyire fontos, és hogy egyáltalán nem felesleges tanulni.

Szupi