Zarándokút ​Kadathba 43 csillagozás

H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

„Arkham ​mögött a hegyek át vannak itatva különös varázslattal – valamivel, amit talán Edmund Carter, az öreg varázsló hívott le a csillagok közül, vagy idézett föl az alvilág kriptáiból, amikor 1692-ben elmenekült Salemből. Mihelyt Randolph Carter beért a hegyek közé, tudta, hogy megközelítette az egyik kaput, amelyet a néhány merész, rettegett és idegen lelkű ember robbantott a világ és a külső abszolútum között emelkedő titáni falakon. Érezte, hogy itt, az évnek ezen a napján sikeresen végre tudja hajtani azt, amit hónapokkal ezelőtt olvasott le a hihetetlenül régi, megfeketedett ezüstkulcs arabeszkjeiről. Most már tudta, miként kell forgatnia, hogyan kell föltartania a lenyugvó napba, és milyen szertartásos szavakat kell mondania az utolsó, a kilencedik fordulatnál.” Aki kedveli a misztikus történeteket, a földöntúli birodalmak borzongató lényeit, a képzeletbeli kirándulást titokzatos tartományokba, tartson Randolph Carterral. Lovecraft hőse a három lazán kapcsolódó novellában… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 1995
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631173208 · Fordította: Bihari György

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Cthulhu · Randolph Carter · Nyarlathotep

Helyszínek népszerűség szerint

Kadath


Kedvencelte 10

Most olvassa 2

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

>!
zamil P
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

Emlékszem mikor tinédzserként először adtak ki Lovecrafttól regényt, már akkor magával ragadott az írása, a maga sötét bizarr gondolkodása. Nem egyszer borzongtam, és elhatároztam, hogy leemelek egy eddig olvasatlan könyvet a polcról, és érettebb fejjel nekivágok (de éjszaka). Szerencsémre e regény minden igényem kielégítette, hisz az a borzongató álomvilág amit elém tárt, nem egyszer elalvás után folytatódott. Fantasztikus ahogy kalandoz a képzelet világában, ahogy látatja, a bizarrabbnál bizarrabb lényeit. Azt kinek a nevét hangosan nem mondjuk ki, ahogy elülteti e világot az univerzumba, és a végén mindezt mint egy egyszerű megoldás el is helyezi a valóságba. Egyszóval fantasztikus mű.

7 hozzászólás
>!
Noro MP
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

Az Álomföldekkel eddig leginkább csak novellatöredékekben találkoztam, amiknek őszintén szólva se füle, se farka. Kivétel a nagyon jól sikerült Uthar macskái, amiről csak most tudtam meg, hogy szintén ide kapcsolódó történet.
Ebben a könyvben Randolph Carter három álomkalandja szerepel, amelyek közül az első közel áll a HPL-féle horrorhoz, de a második (a kötet legerősebb darabja) már inkább SF, a harmadik pedig ízig-vérig fantasy. Különös jellemzője, hogy hőse ép ésszel bírja ki a vele történteket, pedig találkozik idegen lényekkel, démonokkal és istenekkel egyaránt, és megjár olyan hírhedt helyeket, mint például Leng fennsíkja. Úgy látszik, az Álomföldeknek más logikája van, mint a Cthulhu-mítosz többi történetének.
Stílusában az egészet valahol a Haldokló Föld történetek előképének éreztem. Persze morbidabb változatban, de ugyanaz a jó értelemben vett csapongás, a képtelen ötletek bátor egymás után sorakoztatása jellemzi.
A nem éppen könnyű szöveg fordítása sztem nagyon jól sikerült, bár a „kísértet” a kontextus alapján eredetileg ghul, vagyis magyarul „hullaevő” lehetett igazából.

>!
borga
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

Trágár gombák, megmentő macskahad, rózsaszín orrtapogatós varangylények, léptékhelytelen álmodott világ? Csakis itt. :)

(És nem hagyható ki Nyarlathotep, a Kúszó Káosz – ilyen névvel…)

>!
Lunemorte MP
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

Bevallom őszintén,nekem valahogy Lovecraft novellái jobban tetszenek,mint ez az összefüggő történet. Nagyon sok helyen el lehet veszni a részletekben és nagyon kell figyelni mi történik.
Mindezeket leszámítva frappáns és érdekes történet ez. Érdemes elolvasni előtte a Necronomicont,hogy megértsük a kinyíló kapuk jelentőségét. Szerencsére nekem ezzel ezért nem is volt gondom. :)
A végén egy csattanó is vár a kitartó olvasóra. :)

>!
lzoltán P
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

Lovecraft egyik legmagávalragadóbb novellája olvasható ebben a vékonyka könyvben. Itt is találkozhatunk elképzelhetetlenül rémséges rémekkel és számos veszéllyel, de valahogyan mégis sikerül az egésznek egy meseszerű, „békés” hangulatot árasztania. Amióta olvastam, azóta is visszatérő vágyam: zarándokolnék Kadathba, az Álmok-földjére.

>!
Móra, Budapest, 1995
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631173208 · Fordította: Bihari György
>!
Katalin_Rózsa P
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

Egyáltalán nem szokványos, kicsit poros, számomra idegen fantázia világ volt ez, fura lényekkel, álomsíkokkal.
Nem tudom mit szívott ez a srác, de a Hollywood-i mozifilmek kora előtt ilyen szörnyeket és űrlényeket megálmodni, nem akármi teljesítmény.

A kedvencem az egészben a cicaharc volt, no meg a macskák, akik a háztetőkről a hold sötét oldalára ugranak. A tanulság, hogy mindig légy kedves a kóbor cicákkal! :)

Amit nem szerettem, hogy túl sokszor elhangzanak a „rettenetes, ocsmány, borzalmas, istentelen, morbid” jelzők, de nem segít elképzelnünk, hogy mitől, hogyan, miért? Csak.

Amit elviszek ebből a könyvből – ami akár egy buddhista tanítás is lehetne – hogy az embert mindig űzi a nyughatatlan többre vágyás, olyan dolgok után, amik végig ott rejtőztek belül.

>!
Demonshadow
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

Már nagyon hosszú ideje terveztem, hogy olvasok valamit Lovecrafttól, mivel mégis csak ő a horror műfajának atyja, és nehogy már pont én, aki könyvek és filmek formájában szeretem a műfajt, majd pont én ne olvassak tőle. Bár igaz, hogy észveszejtően hosszú időnek kellett eltelnie, mire végre megtaláltam (más kedves molyok segítségével, amit ezúton is köszönök) a legmegfelelőbb olvasmányt, illetve helyet is csináltam neki a mindennapjaimban, valamint előresoroltam az olvasásra váró könyvek között. Az élmény azonban igen felemásra sikeredett, hiába szerettem volna nagyon szeretni, egyszerűen nem ment.
Mióta elszakadtam az egyetemi magasröptű olvasmányoktól, egyértelműen a ponyva és a szórakoztató irodalom felé vettem az irányt, így igencsak éles váltást képezett Lovecraft régies, igazán szépirodalmi nyelvezete. Félreértés ne essék, semmi bajom ezzel, pusztán kellett egy kis idő, amíg át tudtam rá állni, azonban utána nem tudtam betelni a szépségével. Gyönyörűen fűzött mondatok, kifejező sorok (ezt illetően azt hiszem, hogy a fordítót, Bihari Györgyöt is elismerés illeti), ámulatba ejtő fantázia, nem győztem kapkodni a fejem, hogy eddig még nem olvastam tőle. Viszont tény, hogy talán éppen ez a más stílus nehezítette meg a dolgomat. Az, hogy Lovecraft egy-két fejezetet kivéve szinte egyáltalán nem használt dialógust, számomra rettentően nehezen emészthető volt. Jómagam azt az olvasótábort erősítem, aki szereti az egészséges egyensúlyt a leírás és a párbeszédek között, de inkább jóval a leírást szereti túlsúlyban tudni. Persze vannak kivételek, amikor bocsánatos bűn, amikor sok a beszéd, de annak nem sok az alja, ilyen viszont számomra csak nagyon kevés akad. A másik véglet, esetünkben az, hogy inkább minden csak körül lett írva, számomra nagyon monotonná tette a történetet. Hiába sodortak magukkal a szebbnél szebb tájak, a bámulatos lények, riasztó, olykor vérfagyasztó helyszínek és a teremtmények, ezt a kötet végéig nem sikerült feldolgoznom, ami valljuk be, nem túl hosszú, még a 200 oldalt sem éri el, én mégis nagyon lassan haladtam vele.
Igazából mondanám, hogy nem voltak elvárásaim, de mások méltató szavai, a horror atyja megnevezés igencsak magasra tette a lécet, amit számomra sajnos nem sikerült megütnie, nemhogy levernie, túlszárnyalnia. Lehet, hogy csak rossz időben talált meg, lehet, hogy a sok szórakoztató irodalom után az én ízlésem puhult el, változott meg, de sajnos koránt sem tudtam annyira értékelni, mint amennyire éreztem, hogy kellene, kellett volna. És bár tényleg lehengerlően szépek a mondatai, nem hinném, hogy még egyszer a kezembe venném ezt a könyvet, újabbnak pedig csak akkor ugranék neki, ha tényleg felkészíteném rá magam előzetesen, hogy milyen nagy fába is vágom Lovecrafttal a fejszémet.
Összességében egyáltalán nem mondom, hogy negatív élményként élne bennem az olvasás, sokkal inkább egy lassan haladós, nehezebben emészthető olvasmányként kerül a képzeletbeli polcra, amihez kell egy igen erős hangulat, hogy igazán szeretni, értékelni tudjam.

>!
Daniel_Cserhalmi IP
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

Miután elolvastam a Vellti Boe álomutazása c. kisregényt, adta magát, hogy újraolvassam azokat a történeteket, melyekből az előbbi merített. Nos, Lovecraft akkor is jobb történeteket ír ebben a műfajban, ha nem is ír jól. :) Valójában ezek az Álomföld-történetek egyáltalán nem a kedvenceim, de szerintem úgy általánosságban is nehezebb őket befogadni. Persze sokaknak talán pont ezt tetszik bennük. Mindenekelőtt nem értem, miért nem a címadó írás az első, hisz mind időrendben, mind történetileg is ez az első történet. Amúgy nehéz bármit is írni, hiszem a Zarándokút olyan, mint valami pszichedelikus trip, bár a vége elég jól sikerült, a két „ezüstkulcs” történet pedig önmagukban is jók, és könnyen értelmezhetőek. Persze megvan bennük a lovecrafti mitológia, és a Cthulu mítosz, az egész eléggé mitologikus, és joggal aggathatjuk rá a „kozmikus” jelzőt is. Aki eddig valami véletlen folytán nem olvasott Lovecraftot, az semmiképp ne ezzel kezdje! Ettől függetlenül érdekes és különös darabja az életműnek, szóval a rajongókat tekintve azért mindenképp érdemes elolvasni őket.

>!
Gitta_Bry
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba

Depresszióra és köldöknézésre szakosodott molyok ne olvassák el! Hihetetlen az a töménység, amellyel undorító és félelmetes, gonosz és kimondhatatlan nevű lények megfordulnak ebben a három írásban. Olyan ember látomásai ezek, aki a világból leginkább csak a visszataszítót és a rosszat vette észre – vagy talán csak úgy látta, hogy a világ ezekkel van tele? Mindenesetre kereste a szépet és a jót, a boldogot és kellemest, de nem nagyon találta…


Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

Sem halál, sem végzet sem kínszenvedés nem ejt olyan kétségbe, mint az egyéniség elvesztése.

>!
Lunemorte MP

Egyáltalán nem emberek vagy emberszabásúak voltak, hanem nagy, szürkésfehér, nyálkás lények, amelyek tetszésük szerint nőttek-zsugorodtak és legszívesebben – noha ezt is változtatták – holmi szem nélküli varasbéka alakját öltötték, amelynek tompa pofája végében valamilyen furcsa, kurta, reszketeg, rózsaszín tapogatókoszorú ült.

>!
Lunemorte MP

Azt is tanácsolta, hogy álcázza magát ő is kísértetnek; borotválja le megnövesztett szakállát (a kísértetek szőrtelenek), dagonyázzon ruhátlanul a penészben, hogy megfelelő színű legyen a bőre, ugrándozzék roggyantan, ruháját batyuban vigye magával, mintha síri cafat lenne.

>!
Lunemorte MP

Amikor harmadszor ébredt úgy, hogy nem sétált le a lépcsőkön; nem járta be a csendes, alkonyati utcákat, hosszan és buzgón imádkozott az álmok rejtett isteneihez, kik szeszélyesen merengnek a felhők fölött az ismeretlen Kadathban, az ember nem járta jeges pusztaság szívében.

Kapcsolódó szócikkek: Kadath
>!
Lunemorte MP

Új regényei olyan sikeresek voltak, amilyenek a régiek sohasem; mivel tudta, mily üreseknek kell lenniük, ha elnyerték egy sekélyes csorda tetszését, elégette őket, és abbahagyta az írást.

>!
Lunemorte MP

Anyag és fény újjászületett olyannak, amilyennek a tér ismerte őket; üstökösök, napok és világok támadtak lángoló életre, noha semmi se volt már, ami elmondhatta volna, hogy léteztek már és eltűntek, léteztek és eltűntek mindörökre, vissza a kezdetlen kezdetig.

>!
Lunemorte MP

A kárhozat csak egy szó, gondolta, amelyet azok vagdosnak egymás fejéhez, akik vakságukban mindenkit vádolnak, aki lát, hacsak félszemmel is.

>!
Lunemorte MP

A legátláthatatlanabb feketeségnél is feketébbnek tűntek a különös fények, az Ősök pedig mintha iszonyúan messze lettek volna hatszögforma trónusaikon.

>!
Lunemorte MP

A csodák kétszeresen hihetetlenek, amikor az álom elmosódó tartományaiból átkerülnek a hármas dimenzióba.


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Világnagy strand
Ann Aguirre: Helyőrség
Árnyak és Rémek – Ray Bradbury emlékére
Ilsa J. Bick: Hamvak
Orson Scott Card: A kegyelem ára
J. Robert King: A Félelem Cirkusza
Christie Golden: A Holtak Tánca
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Jon Sprunk: Az Árny fia
Joe Hill: Szarvak