The ​Call of Cthulhu 76% 31 csillagozás

Rejtély…
…hogy miért pont elbeszélés, ugye? Erre a történetre rá kellett volna szánni néhány száz oldalt, hogy tovább ízlelgethessem a szövődő-gomolygó titokzatosságot. Így túl gyors volt, nem hagyott időt arra, hogy úgy igazán beleéljem magam. A fejlődő libabőr juvenilis formában, prematurálisan visszahalt a hátamon, ahogy az egyik bizarr jelenség a másikat követte gyors egymásutánban. Meg mondjuk az sem segített a borzongás-faktoron, hogy a nem-euklidészi geometriáról meg a dimenziókapuk másik oldalán lappangó Dolgokról képtelen voltam nem a Dungeon Dimensions-ban tekergő-vekengő izékre asszociálni, akik minden alkalmat megragadnak, hogy betegyék (számos) lábaikat és csápjaikat a Korongvilág kevésbé irreális dimenzióiba. Ennek következtében pont a legalkalmatlanabb részeknél vigyorogtam el magam.
…hogy egy túlvilági oktopuszdémonizét spoiler.
…hogy mennyire nem dolgozták ezt fel, pedig milyen hihetetlenül erős anyag! Hogyhogy van 83 Frankenstein meg Dracula film, de az egyetlen Call of Cthulhu egy 2005-ös fekete-fehér némafilm?? Azt hittem, az IMDB oldalakat és oldalakat fog nekem sorolni Call of Cthulhu témában! Hasonlóképpen, kettő (KETTŐ!) videojáték-adaptáció létezik, amiből az egyik idén jelenik meg. (És nem mellesleg nagyon jól néz ki. Ez itt az ingyenreklám helye.) Kár, hogy nem vagyok filmrendező, ráugranék a dologra, és milliókat keresnék csak a popcorn eladásokon.

Érdekel ez a Lovecraft, tervezek jobban megismerkedni vele, bár kicsit félek, hogy a novellái túl tömörek lesznek nekem a formátumhoz képest, mint itt is.
És végre megtanultam, hogyan kell leírni, hogy „Cthulhu”.

„We live on a placid island of ignorance in the midst of black seas of infinity, and it was not meant that we should voyage far.”

Először is, az írásmód és a történet szerkesztése fergeteges. Értem ezt a kétkedő narrátor megalkotásától kezdve, egészen a szavak különös megfontoltságot sejtetető megválasztásán át, az emberi elme rejtett félelmeinek felébresztéig; mindenre.

Másodsorban, aki csak teheti, módjában áll; az olvassa eredeti nyelven a történetet. Bár a magyar fordítás (már amit én olvastam mellette) igyekszik mind az írásmódot, mind a borzongató légkört átadni, egy-két helyen (nyelveink alapvető másságából kiindulva is) a pl. az általam említett tudatos szómegválasztás hatásait képetelen átadni.

Biztosan nem az utolsó Lovecraft történet, amit olvasni fogok.

A sztorit valószínűleg mindenki ismeri, aki találkozott már Lovecraft nevével, nem is vesztegetnék sok szót rá. Még mindig remek. Pont. Rá is térhetünk eme kiadvány lényegére, az illusztrációkra. Elmondhatatlanul gyönyörűek, nem sokaknak sikerült úgy megragadniuk a lovecrafti hangulatot, ahogy Baranger tette. Már csak miattuk is ott a helye a kötetnek minden Lovecraft rajongó polcán.

Az első Lovecraft történetem! :)
Nem voltam felkészülve a nyelvezetre, de sikerült belerázódnom. Tudtam, hogy elbeszélés, így nem is számítottam nagyon részletező részekre, és igazából annyira nem is hiányoztak. Kellemesen izgalmas és titokzatos volt. Több Lovecraft könyvet kellene olvasnom!

Gyujtemenyes kotetben olvastam a tortenetet es kivancsian varom a tobbi Lovecraft klasszikust is. Nagyon tetszik ahogyan Lovecraft osszeszovi az oknyomozast, regesztudomanyt es az okkultat, ahogyan csak fokozatosan, darabonkent rakjuk ossze az informaciot a kultuszrol, a rettegest es varakozast egyre magasabbra epiti. Hangulatos es pontosan oszi, borongos idohoz valo tortenet. Sajnaltam hogy a vegen reszletes leirasban jelenik meg maga a cimszereplo, ezert szamomra tovabbra is az At the mountains of madness marad a kicsivel jobban megirt tortenet. Ha csak sejtjuk, de nem latjuk mi olalkodik a melyben, attol rettegunk igazan.

A szerző 'fő műve', a Cthulhu hívása egyáltalán nem a legjobb, inkább csak a legismertebb. Szerintem sok minden hiányzik belőle, ami Lovecraft-ot egyedivé teszi, ennek ellenére a körülötte kialakult kultusz miatt nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Igazából akik szerint emiatt jó Lovecraft, azok nem is ismerik igazán, legalábbis ez a személyes véleményem. Ez egy mitológia-indító mű, ami se nem tökéletes, se nem igazán egyedi, inkább csak olyan közepes a saját kategóriáján belül, viszont a rettegés, amit a könyv fegyverként helyez a „főgonosz” kezébe inspirálóan tud hatni művészekre, és sokkal szívesebben elfogadják a világ vége elhozójának ezt a szörnyeteget, mint a legtöbb másikat.

A XX. század egyik nagy mitológiai körének sarokköve.
Ma már nem mutat újat, de a ráfordított órák sokszorosan megtérültek a következő száz év művészetének megértésében. :)