Onnan ​túlról 76 csillagozás

H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Howard Phillips Lovecraft (1890‒1937) a nagy elődök (elsősorban Edgar Allan Poe és Ambrose Bierce) nyomdokain haladva összetéveszthetetlen stílust, hovatovább mítoszt teremtett – a „kozmikus rettenet” irodalmát, melyben az emberi élet iránt totálisan közömbös természetfeletti erők felbukkanása egész modern civilizációnk-történelmünk létjogosultságát kérdőjelezi meg.

Lovecraft életműve az egyedülálló rémtörténetek kimeríthetetlen bőségszaruja: számottevő hatással volt napjaink legnépszerűbb fantasy-horror szerzőire (Clive Barkertől Neil Gaimanen át egészen Stephen Kingig), világszerte kultikus rajongással övezett műveit évről évre filmek, képregények, valamint video- és társasjátékok légiója dolgozza fel.

Válogatásunk Lovecraft tizenegy rövidebb-hosszabb elbeszélését idézi meg; az angolszász horrorirodalom mára megkerülhetetlen klasszikusainak számító történeteket, valamint a szerző néhány kevésbé ismert, ám nem kevésbé vérfagyasztó és elgondolkodtató írását.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek

>!
Helikon, Budapest, 2019
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632275574 · Fordította: Bihari György, Galamb Zoltán, Kornya Zsolt, Sóvágó Katalin

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Randolph Carter


Kedvencelte 5

Most olvassa 14

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 68


Kiemelt értékelések

lzoltán IP>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

harmincegy éve vettem először kezembe lovecraft novelláit és azóta már megszámlálhatatlan hányszor tettem ugyanúgy és e válogatásban felsorakoztatott írásokat is ki tudja már hányszor olvastam de még mindig ugyanaz az érzés uralkodik el rajtam nem változott semmi mert minden egyes alkalommal lenyugszik a nap hogy a holdsarló gonosz mosolya alatt valami rettenetes dolog történjen (:

>!
Helikon, Budapest, 2019
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632275574 · Fordította: Bihari György, Galamb Zoltán, Kornya Zsolt, Sóvágó Katalin
2 hozzászólás
Morpheus>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Árad a rettenet az ódon épületekből, pincékből, temetőkből, a furcsa szöget bezáró falakból. Mert ezek által túl lehet lépni ezen a világon, onnan, ahol már a tudomány az úr, oda, ahol minden egészen más, kimondhatatlanul idegen, torzan harmonikus, vagy harmonikusan torz, ahol a hangok olyan zenévé olvadnak, amely magához vonz, megőrjít vagy elpusztít. Aki ide átlép, abból kimosódik emberi mivolta, tettei csak abban a világban normálisak, de ott normálisak, ahová megérkezett, de ahonnan jött, ott már felfoghatatlan, őrült, rettenetes, borzalmas. Lehetséges, hogy más síkok lényeinek épp a mi világunk az, ami nekünk más síkok. Hogy minden világ, csak önmagához mérten lehet normális, valójában pedig mind torz, beteg és elborzasztóan csökött, és ezt nem érezzük, mert születésünktől ehhez szokunk hozzá?

Molymacska P>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy évek óta itthon is tombol a Lovecraft mánia, eleddig viszont csak online olvastam novellákat (hogy megértsem a dolgokat) de valahogy sosem folyamodtam arra, hogy egy EGÉSZ KÖTETET kiolvassak. Eddig. Mert a Helikon kiadta ezt a gyönyörű zsebkönyvet, és már volt motivációm arra, hogy belekezdjek egy kötetbe is.
A Helikon-os kiadásról tudni kell, hogy a borítója gyönyörű. Én imádom, szerintem egyre jobb borítókat hoznak ki, isteniek de tényleg. Ellenben nagyon sajnálom, hogy az áruk 1.000 Ft-ról felugrott 1.500 Ft-ra, így számomra (részben) odaveszett az olcsó könyves érzése (míg a kiadása eléggé olcsó könyves).
A kötetben Lovecraft kezdőknek csomag tartalmazza azokat a novellákat, amelyek legjobban megtestesítik Lovecraft stílusát, de közben elég változatosak is az új belépőknek. Számomra legalábbis ez csapódott le, minél változatosabb próbált lenni, hogy igazán áthozza egy jó novelláskötet érzését. És ez sikerült is.
Ellenben nekem mégsem tetszett igazán (pedig isten bizony, annyira akartam szeretni)
Talán a kor előrehaladottsága miatt, hiszen a mi ingerküszöbünk magasabb, mint Lovecraft idejében volt. Sőt, mi már szinte minden nap olvashatunk zombis könyvet, miközben akkoriban ez még csak kialakulóban volt (Lovecraft által is) . Emiatt sok történetben értettem, mi volt a félelmetes, de nem éreztem, hogy az lenne. Inkább éreztem azt, hogy megemelem előtte a kalapomat egy húzás miatt, vagy azt, hogy mint író jó, de csalódott voltam, mert a novellák sokszor semmi érzelmi hatást nem váltottak ki belőlem.
A másik érdekesség, hogy Lovecrafti szövegek szépek voltak, de valamiért nagyon réginek éreztem. Nem szépirodalmian réginek, hanem inkább olyan idejétmúltnak.Érdekes, hogy Poe-t is olvasok, de ott ez nem érződik ennyire, pedig a kor nagyjából ugyanaz spoiler.
A novellákról pedig az alábbiakban írnék részletesen:

A patkányok a falban Ezt a novellát réges-régen olvastam Neil Gaiman Farkasok a falban története miatt. Nagyon nem emlékeztem rá, csak arra, hogy nehezen indul be, és hát első novellaként a kötetet elején tényleg ezt érzi az ember. nehezen indul be. De közben meg a vége erős, az alapozás sikeres volt, a túlvilági lény leírása kissé hátborzongató.
Hatalmas pozitívuma a macska. Macskák nélkül biztosan nem lenne ilyen jó a novella (főleg hogy a kedvenc macska neve Nigger)

Randolph Carter vallomása Nagyon jó novella. Egyrészt azért, mert a narratíva is érdekes, amiatt, hogy a kapitányságon meséli a történetet, egy különös ízt ad neki a személyes érzéseken túl is. Másrészt pedig az egész tud annyira félelmetes lenni, mert megfoghatatlan az egész. Információ hiányában az egész annyira ködös, ilyenkor pedig beindul a fantáziánk: ez pedig sokszor félelmetesebb, mint bármi más a világon.

Pickman modellje Művészet emberek, művészet! Szóval van egy történet, ahol van egy festő, aki a túlvilági lényeket fest le. Nem olyan különleges, olyan meh történet, de közben ahogy a művészetről, az alkotásról (és így szabadabban értelmezve az írásról is) beszél, az valami zseniális. Ahogyan a festészetet leírja, azok a pontos szavak, ahogyan előttünk láthatóak a festmények, a gyönyörűen mocskos festmények, egyszerűen zseniális volt.

A kriptában Temető, este, para. Jah hát jah. Itt igazából nem az elbeszélésmód volt a félelmetes, hanem hogy (akkor még) kliséhegyeket rakott egymásra, majd a végén egy orbitális csattanóval zárta le a novellát. A csattanó tényleg fejbe vert, a novella jól csúszott így este. spoiler

Erich Zann muzsikája Volt festészet, lőn zene is. Nagyon erős volt ahogy a zenét megelevenítette, volt olyan erős, mint a festmények leírása és ahogyan átveszik az uralmat a férfi felett különösen jól sikerült. Félelmetes, de nem maga a történet miatt, hanem a zeneiség, és a túlvilág lények kapcsolódása miatt. (amúgy a hang, ahogy észrevettem visszatérő motívum, ahogyan a szó, és annak hatalma is)

A kívülálló ZSENIÁLIS! Erről a novelláról nagyon nehéz beszélni, hiszen pont a (számomra teljesen nyilvánvaló) csavar volt benne a zseniális. spoiler Borzalmasan jó volt a felvezetés is, és maga az elgondolás, hiszen spoiler Szeretnék én még hasonló novellákat olvasni.

Onnan túlról szintén egy erős novella, ahol az érzékszervek feljavításával, és új érzékszervek születésével láthatja a főszereplő azt, ami láthatatlan. Érdekes volt az a fajta misztikum, amit megmutatott, mind az emberre, mind a világra nézve. Nagyon tettszett (lehet hogy már kezdek ráhangolódni a stílusra?)

Hüpnosz Már hiányoltam azt a novellát, ami, mint jó szépirodalmi novella, visszatekint az antik korra. És lőn megkaptam (minden kívánságom így teljesüljön). Nagyon tetszett ez a novella is, hiszen tudtomon kívül ennek egy feldolgozását már olvastam manga formátumban, és az volt az első igazán kemény horror, ami ki tudott zökkenteni a komfortzónámból. Így, az eredetit olvasva pedig megint átérezhettem azt a hátborzongató érzést, amit minden novellánál szeretnék érezni.

A kép a házban Szintén művészet, de már közelebb az íráshoz, hiszen könyvben szerepeltek azok a különleges képek. A két szereplő ellentétessége volt számomra az érdekes, nem pedig maga a félelemfaktor (bár ha úgy nézzük, ez is az).

A kutya Amikor olvastam, folyton a Harry Potter jutott az eszembe. Egyszerűen ez a toposz túl sok helyen jelent már meg, és nem hogy félelmet nem éreztem, de folyton arra gondoltam, mikor lesz vége (de hamar lett happy end szóval nem panaszkodom túlzottan).

Álmok a Boszorkányházban Jó hosszú novella, amely nagyon ciklikus volt (egyrészről nem szeretem ha valami ennyire ciklikus, másrészről értettem a szerző célját vele). Erős novella volt, de a vége nem ütött olyan erőst pont azért, mert túl sokáig készülgettünk rá. A lezárás is hosszadalmasabb volt, kicsit furcsán hosszú a csattanó után. Ellenben a másik oldal szereplőit egészen korrektül megismerhetjük.

Ebből is látszik, hogy Lovecraft számomra nem jött be. Sajnálom, tényleg, mert szeretni akartam, de valahogy annyira… nem. Ellenben megértem, miért ez a nagy Lovecraft mániát, hiszen nagyon sok mindenben a korához mérten zseniális volt, az ötletei nem rosszak, sokan pedig ezt elevenítik meg a saját könyveikben/novelláikban. Lovecrafttal még az ismerkedést nem fejeztük be, de valószínűleg kapcsolatunk sosem lesz olyan mosolygós, mint Poe-val.

AeS P>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Régi vágyam volt megismerkedni Lovecraft írásaival, és ez az első válogatás nem okozott csalódást. A történetei nagyban építenek a rejtélyekre, az emberi tudással felfoghatatlan, metafizikai síkokra, és bár ez utóbbi nekem néha túl filozofikus, szép számmal akadtak olyan elbeszélések a kötetben, amitől a hideg futkosott a hátamon, A kriptában c. novellától kis híján sikoltozni kezdtem éjjel. Cthulhu nem jelenik meg ebben a válogatásban, aminek örültem, az egy külön utazás kell, hogy legyen.

Ivenn>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Lovecrafttal egész különleges az első találkozásom története, hisz először nem a műveit, hanem a levelezéseit olvashattam egy kedves íróbarátjával, Clark Ashton Smith-szel. A Sarki regék c. novelláskötet kommentárjaiban ugyanis több ízben is láthattuk, hogy Lovecraft hogyan támogatta a barátját, milyen kritikákkal illette a XX. század eleji könyvkiadást, én pedig őszintén szólva annyira jól szórakoztam ezeken az apró kitekintéseken – főleg Lovecraft sokszor mulatságos, velős megjegyzésein –, hogy rögtön a szívembe zártam a nagy horrorlegendát. Nem volt kérdés, hogy Smith után vele is meg kell ismerkednem, főleg, hogy a weird műfaj az elmúlt egy-két évben kifejezetten közel került hozzám – többek között a fentebb említett Sarki regéknek is köszönhetően.

A Helikon által kiadott gyűjtemény úgy érzem, hogy egy jó kiindulásként szolgált Lovecraft munkásságának megismerésében: összesen tizenegy novellát tartalmaz, köztük pár olyan művet is, melyet az író legjobb munkái közé sorolnak: A patkányok a falban, Álmok a Boszorkányházban, Erich Zann muzsikája vagy A kép a házban egyértelműen a kötet legjelentősebb darabkái, melyek nekem is rögtön a kedvenceimmé váltak. Témájukban és hangulatukban engem leginkább az említett írótárs, Smith műveire emlékeztettek: Lovecraft is elsősorban a megmagyarázhatatlan, titokzatos túlvilági jelenségeket kutatja, az olyan iszonytató rémségeket, amelyek a mi világunk törvényei és szokásai által értelmezhetetlenek, az átlagember számára felfoghatatlanok. Ennek ellenére mindig akad egy vállalkozó kedvű delikvens, aki a sötétmágia és a bűnös tanok útjára lép, melynek következtében a túlvilág és a saját világunk határai elmosódnak, és elszabadul mindaz az emberi ész számára megérthetetlen sötétség, amely a másik oldalon rejtőzik.
Lovecraft mindezt a sok zordságot egy kellemes, olvasmányos stílusban tálalja, Smith-szel ellentétben – aki az atmoszférateremtésre, a költőiségre helyezi a hangsúlyt – ő inkább egy cselekményfókuszú író, akit véleményem szerint „könnyebb” olvasni és befogadni, de ez mit sem vesz el a saját hangulatteremtési képességeiből. (A nyitónovellától teljes mértékben a hideg futkosott a hátamon, nyugtalanul tekintettem ide-oda magam körül, félve füleltem minden egyes ajtónyikordulásra a szomszédból, szóval igen… vitathatatlanul tud valamit a riogatásban!)

Lényegében azt kaptam, amit reméltem és vártam a kötettől, ennek ellenére nem voltam teljesen elégedett: szerintem nagyon hasonló novellákat sikerült beválogatni a gyűjteménybe, ami miatt egy idő után kissé repetitívnek érződtek a történetek. Főleg a vége felé nekem kezdett kicsit alábbhagyni a lelkesedésem és kissé bosszús voltam, hogy nem olvashatok egy változatosabb összeállítást. (Vagy lehet az lett volna a koncepció, hogy a minél hasonlóbb műveit foglalják egy csokorba? Ez nem volt teljesen egyértelmű.)
Ennek ellenére – vagy pont ezért – talán csak még jobban várom a következő helikonos Lovecraft kötetet, amely ezúttal már tartalmazni fogja a Cthulhu hívását is, amelyre különösen kíváncsi vagyok.
Ez az első kötet egy nagyon jó kedvcsinálóra és bevezetésre sikeredett, de valahogy érzem, hogy a legjobb falatok még hátra vannak. Szeptemberben kiderül, hogy igazam volt-e, mert biztosan a polcomon fog landolni a következő rész is! Addig is ajánlom mindenkinek ezt a kötetet, aki szeretne megismerkedni jobban a weird műfajjal vagy akár most kezdené el teljesen az ismerkedést a horror ezen alfajával. Indulásnak ez egy tökéletes gyűjtemény, (többnyire) könnyen emészthető, szórakoztató, hangulatos írásokkal.

FélszipókásŐsmoly>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Borító, kivitelezés: ★★★★★★

Randolph Carter vallomása (1919) ★★★★★★
Visszatekintő elbeszélés egy „iszonyatos-szörnyűséges-elképzelhetetlen” felfedezésről, amit a feledés homálya és a gyász leple lassanként elfed. Áthatja a baráti hűség és túlélő ösztön közötti vívódás tehetetlensége. Neszek és sejtések foszlányai arra késztetnek, hogy odagondolj valamit, és ezzel a saját történeteddé, élményeddé váljon a jelenet.

Onnan túlról (1920) ★★★★★★
Tudományos kísérletezgetés a tobozmiriggyel és az szokványos határokon túllépő érzékelés felszabadításával. „- Látod őket?” – teszi fel a kérdést a szereplő, miközben pontos vagy teljes leírást sosem ad a látványról, az olvasó rakosgathatja össze saját sejtéseiből. Mégis hatásos, mert elképesztően érzékletes mondatokkal spoiler teremti meg a hangulatot.

A kép a házban (1920) ★★★★☆
…vagy a könyvben. Szövegét, nyelvezetét tekintve imádtam (Kornya Zsolt), s a történet bár végig fenntartotta az érdeklődésemet, kevésbé tetszett. Félelmetes sem volt, értetlenül is hagyott.

A kívülálló (1921) ★★★★★ (+1 a nyelvezetéért, köszönet Bihari Györgynek)
Költői hangvételű írás a külvilágot kirekesztett belső nézetből, egy „szörny” elmélkedő önreflexiója. Borzongatóan pompás gótikus rémmese!

Erich Zann muzsikája (1921) ★★★★★
Szokványos Lovecraft történetív abban a tekintetben, hogy megmagyarázhatatlan, tébolyító találkozás történik benne valami idegennel, egy fura helyen, egy másik világgal. Nem szokványos pedig abban, hogy a zene szolgál a „gonosz erő” közvetítőjéül, és az azt távol tartó eszközként is. Számos apró jelkép (folyón átkelés, „a határtalan űr feketesége”, Rue d’Auseil = Au Seuil = "a küszöbhöz") fedezhető fel a sorok között.

Hüpnosz (1922) ★★★☆☆
Ismét egy antik világba visszatekintő történet. Valóságot megkérdőjelező látomás, egy homállyal átszőtt, kábítószeres álom – kínzó félelmekről, talán az öregedés megéléséről, talán a nagy árat követelő titkos tudás utáni őrült vágyakozásról.

A kutya (1922) ★★★★☆
Kiváló Mítosz-lényes spoiler, elátkozott síros novella, mely megemlíti a Necronomicont is. Ami zavart: a túl hosszú bekezdések, hosszú mondatok. Ami tetszett: érzékletes hangulat, rögtön megjeleníti a borzongató leírást a képzelet vetítővásznán.

A patkányok a falban (1923) ★★★★☆
Tetszetős régészkedős-rejtélyfeltárós-mélybelemászós történet, ami így most a négyfalközötti napokban különösen ijesztő hangulatot teremtett. Tanulság: jó, ha az embernek van macskája.

A kriptában (1925) ★★★☆☆
Elég groteszk írás, melyben az emberi gyarlóság teremti meg a jelleméhez illő rémeket. A zárómondat üt (vagy inkább harap és csócsál).

Pickman modellje (1926) ★★★★☆
Művészetközpontú történet egy festőről, eleinte az ábrázolás szemléletén elmélkedik, aztán zsigerien elborul. Meglepett, hogy a dámpír kifejezés már itt is előfordult – azt hittem, ez valami modern szóalkotás, hogy változatosságot vigyenek a vámpír elcsépelt alakjába.

Álmok a Boszorkányházban (1932) ★★★★★
A kötet leghosszabb írása. Különösen tetszett a megközelítése (boszorkányhagyományok összefűzése a matematikával és kvantumfizikával) és a Mítosz-összefüggések gyakori említése. Összetett és kozmikus távlatokat emleget, hullámokban fokozza a feszültséget, mégis elnyújtottnak érződik a tetőponthoz vezető út. Újraolvasós: több dolog elsőre nem állt össze, akad benne bőven felfedezendő összefüggés, burkolt utalás.

Bolondkandúr>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Kedves Jones!
Mint korábbi leveleimben már tudattam veled, 19.. július hóban Arkham városába költöztem. Előtted jól ismert, hogy ekkortájt életem mily nehéz szakaszában voltam. Mindenki elhagyott, csak jó macskám tartott velem új lakhelyemre. Rá mindig számíthattam kalandjaimban, amelyek során az emberi gonoszság elborzasztó, iszonyatos mélységeit kutattam lázas megszállottsággal. Egy dohos régi könyvben, melynek címe Galaktika 40 volt, találkoztam először a látnokkal, aki messzebb jutott az idegen dimenziók felfedezésében, mint bármelyikünk. Ebben a szörnyű titkokat rejtő ódon városban állítólag található egy kis zöld borítójú könyv, amely olyan tudásba avat be, amelyről halandó nem is álmodhatott.
És igen, kedves barátom! Megtaláltam a könyvet. Megszerzésének nehézségeit, a helyiek visszataszító és ellenséges viselkedését majd későbbi leveleimben leírom részletesen. Sokáig tartott az olvasása, mert csak éjjel, titokban olvashattam, ráadásul írója olyan elfeledett nyelven írta, amelyet a bennünket szipolyozó, átkozott angol elnyomók használtak, de ők is felhagytak vele legalább félszáz éve. Olyan elmondhatatlan rettenetre, ép ésszel felfoghatatlan borzalomra leltem, hogy éjnek idején, lóhalálában hagytuk el e szörnyűséges várost. Macskám is egyetértett velem, hogy az átélt viszontagságok után jó ideig messze elkerüljük még Arkham környékét is.
De most búcsúzom, mert kedves meghívást kaptam egy erdélyi gróftól, aki betekintést enged könyvtárának ritkaságaiba. Indulok, és majd a gróf kastélyából írok neked.

Lulu88 I>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Ezzel a kötettel ismerkedtem a sokat dicsért íróval. Az évek alatt mostanra lettem elég kíváncsi ahhoz, hogy tudni akarjam a méltatás miértjét…
Voltak apróbb fenntartásaim. Az első novella alatt kicsit azt éreztem, mint Poe-nál, hogy jó-jó, de nem az a hatásfok, ami izgalomban tart: picit finomkodónak és körülményesnek találtam a stílusát, bár tudtam, hogy az akkori kornak megfelelően természetesen mással fogok találkozni, mint egy modern misztikus és horror történetnél. Ám a harmadik novellánál már kezdtem ráhangolódni a Lovecraft féle borzongatásra, és ez minden továbbinál csak fokozódott – az idegeim mind jobban megfeszültek, a pislogás megritkult, a lélegzet visszafolytottabb lett, és egyre inkább beszippantott az a láthatatlan, sötét és gonosz erő, amivel az író megtölti a műveit. Novellái kifogyhatatlan tárházak az aljasság, a félelem, az ocsmányság, a földöntúli erők, és még rengeteg hasonszőrű dolog kifejezéséhez, amiket valahogy befecskendez a bőr alá is. Borzongtam, mégis alig akartam letenni a könyvet, el is olvastam szinte egy ültő helyemben. Torz túlvilági lények, bosszúálló holtak, metafizikai kísérletek, az álmok világa, átkok, boszorkányság, ezek mellett pedig megteremti a hétköznapiságot, de olyan emberekkel, akiktől a hideg futkosna a hátamon, ha szembejönnének. Abban állt igazi zsenialitása, ahogy a misztikumot vegyítette a tudománnyal, és ettől minden képtelennek ható dolog hitelesebbé vált, létezőbbé, és egyszerűen hinni kezdtem neki… Ez élezte ki igazán az idegeimet. Szótáraznom is kellett, ha érteni akartam bizonyos bibliai utalások, vagy görög mondakörbeli istenségek jelentőségét, ami nem volt haszontalan. A végére elismertem, hogy tényleg értett a lélektanhoz H. P. Lovecraft, és bizony mélyebbre hatott, mint Poe.
Pickman modellje, Erich Zann muzsikája, Onnan túlról, Hüpnosz, A kutya, Álmok a boszorkányházban. Ezeken kívül is szinte az összes mű említést érdemelne, mert olyan érzésem volt, mintha mindegyikkel építkezett volna, hogy mire az utolsóhoz érek, már az összes létező módon rettegjek… Sikerült.
Emlékezetes tapasztalat volt.

>!
Helikon, Budapest, 2019
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632275574 · Fordította: Bihari György, Galamb Zoltán, Kornya Zsolt, Sóvágó Katalin
anesz P>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Kicsit csalódtam, mert én már olvastam Lovecraft-tól, mégpedig az 1001 listás könyvét. Az nagyon-nagyon tetszett. Ahhoz képest ezek nem ragadtak meg annyira. Lehet, hogy azért, mert sok volt a hasonló motívum és a végkifejlet. A rémisztő, horrorisztikus jelenségek pedig inkább undorítottak, mint megijesztettek. Ha kedvencet kellene a novellákból választani, akkor az A kutya lenne.

Avilda>!
H. P. Lovecraft: Onnan túlról

Sose olvastam az írótól, a neve is maximum valami fantasy sorozatban merülhetett fel egyszer-kétszer, illetve a sci-fi/horror zsánerben olykor láttam a nevét. Azt is hallottam róla, hogy a történetei megfoghatatlanok/feldolgozhatatlanok, mert ezek inkább egy érzésre épülnek, semmint túlságosan a cselekményre.
Ha nem is aratott nálam osztatlan sikert ez a kis kötet, örülök, hogy megismertem Lovecraft munkásságát.
Az elején tetszettek a novellák, tényleg hátborzongatóak, rémületesek, este nem is nagyon mertem olvasni, de valahogy a 4-5. után már kicsit untam. Megint E/1, ugyanolyan a narráció, a történetek is valahogy hasonlóak voltak felépítésükben, így sokszor már sejteni lehetett, mi lesz a vége.
Voltak jobbak, rosszabbak szerintem, de a végére már nagyon untam, az utolsó novellát sietve olvastam végig.
Amik a legjobban tetszettek:
A patkányok a falban
Pickman modellje
A kriptában
Erich Zann muzsikája
A kívülálló
Hüpnosz


Népszerű idézetek

Altarus P>!

Bepillantottam a végtelenség határai mögé, és lerántottam a démonokat a csillagok közül… Kötőféket vetettem az árnyakra, amelyek világról világra sietnek, hogy halált és őrületet hintsenek szerteszét…

121-122. oldal, Onnan túlról

lzoltán IP>!

     Tudod, a művészet és a természet beható ismerete szükséges hozzá, hogy olyan műveket hozhassunk létre, mint Pickmanéi. Bármely illusztrátor képes festékkel összefröcskölni egy lapot, hogy aztán lidércnyomásnak vagy boszorkányszombatnak vagy az ördög arcképének nevezze el, ám kizárólag egy nagy művész képes valóban ijesztőt vagy valószerűt alkotni e stílusban. Éspedig azért, mert csak egy nagy művész ismerheti az iszonyat anatómiáját és a félelem fiziológiáját – az olyféle vonalakat és arányokat, melyek lappangó ösztöneinkhez és örökletes félelmeinkhez kötődnek, valamint a megfelelő színbeli kontrasztokat és fényhatásokat, melyek szunnyadó borzongásérzetünket költik fel. Szükségtelen elmagyaráznom, Fuseli képei láttán vajon miért futkos a hideg a hátunkon, egy olcsó rémmese borítója pedig miért csupán megmosolyogtat minket. Valamire – valami földöntúlira – éreznek rá e fickók, és ezt képesek egy pillanatra átadni nekünk. Doréban megvolt e képesség. Sime-ban szintúgy. A chicagói Angarola is bírt vele. Pickman pedig oly mértékben részesült belőle, ahogy még soha senki, és – adja az Ég – senki nem is fog.

53-54. oldal, Pickman modellje

Altarus P>!

Végül úgy döntöttem, megmászom azt a tornyot, még ha lezuhanok is; még mindig jobb egy pillantást vetni az égre és a semmibe hullani, mint tovább élni anélkül, hogy lássam a nappalt.

103. oldal - A kívülálló

lzoltán IP>!

(…) Körös-körül minden az enyészet és a pusztulás hangulatát árasztotta, s nekem az a nyugtalanító benyomásom támadt, hogy évszázadok óta mi ketten vagyunk az első lények, akik lépteik neszével megtörték ennek a helynek a nyomasztó némaságát. A völgyteknő széléről undok párák szálltak fel, nem pusztán a nedves televényből, hanem – ebben valamiért biztos voltam akkor – kimondhatatlan katakombák szörnyű gyomrából. A láthatár felé hanyatló holdsarló sápadt sugarai e szakadozott ködlepleken szüremlettek keresztül, fakó és kísérteties ragyogásba vonva az antik kőlapok, urnák, síroszlopok és mauzóleumok átláthatatlan zűrzavarát. Minden romos volt, mohalepte, mállatag; a törmeléket néhol egészen elborította már a zsírosan sarjadó, beteges aljnövényzet. (…)

44. oldal, Randolph Carter vallomása

lzoltán IP>!

(…) Minden egyes alacsony boltív és vaskos oszlop eredeti római alkotás volt – nem a szászok román stílusú kontármunkája, hanem a cézárok korának szigorú és harmonikus klasszicizmusa: a falakat mindenfelé feliratok borították, melyeket kivétel nélkül jól ismertek a helyszínre gyakorta ellátogató régiségbúvárok – olyasféle töredékek, mint „P. GETAE. PROP… TEMP… DONA…” vagy „L. PRAEC… VS… PONTIFI… ATYS…”
     Attisz említésétől a hideg futott végig a hátamon, hiszen olvastam Catullust, s így valamelyest ismertem a keleti istenség (…)

24-25. oldal, A patkányok a falban

Lunemorte MP>!

A morbid művészet engem nem riaszt vissza, és ha valaki olyan lángelme, mint
amilyen Pickman, megtisztelve érzem magam, hogy ismerhetem, függetlenül attól,
milyen irányba fejlődik a munkássága.

Pickman modellje

Lunemorte MP>!

És ez azért van így, mert egy igazi művész ismeri a borzadály valódi anatómiáját és a félelem fiziológiáját – a pontos vonalakat és arányokat, melyek kapcsolatban állnak a rejtett ösztönökkel vagy a rettegés örökletes emlékeivel, valamint a megfelelő színkontrasztokat és fényhatásokat, melyek felkeltik az idegenszerűség szunnyadó érzetét.

Pickman modellje

Lunemorte MP>!

Nos, ha annyira hallani akarja, végül is miért ne hallhatná.

Pickman modellje

Lunemorte MP>!

A jelenkor egyetlen jó oldala, hogy még ahhoz is túlságosan kisszerű, hogy eleget foglalkozzon a múlttal.

Lunemorte MP>!

Iszonyukat nemegyszer a távolabbról érkezőkre is sikerült átragasztaniuk, ami sorozatos elszökésekhez vezetett; és láthatóan nem csupán a rendház, hanem az egész család iránt így viseltettek.

Patkányok a falban


Hasonló könyvek címkék alapján

Clark Ashton Smith: Sarki regék
Győrfi András – Hauck Ferenc (szerk.): Dagon árnyai
Edgar Allan Poe: Elfeledett történetek / Forgotten Tales
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr
Farkas Balázs: Embertest
Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről
Pirkadatra várva
Carmen Maria Machado: A női test és más összetevők
Stephen King: Minden haláli
Somogyi Gábor (szerk.): Árnyak az időn túlról