Eryx ​falai közt 85% 60 csillagozás

A legtöbb Lovecraft könyvet már elolvastam régebben, csak nem emlékszem, hogy melyiket, ráadásul szokása a szerkesztőknek, hogy egyes történetek ismétlődnek, esetleg Galaktikában régen olvastam, ezért csupán 1-2 történetnél tűnt úgy, hogy átjön az újdonság varázsa. Ezért most néhány történetet kívülállóként olvastam, és megértettem, miért vannak emberek, akiket nem érdekel, nem tartják jó írásoknak. Ugyanis onnan kezd igazán működni, amikor beszippant minket ez a világ, ha valamiféle perverz vonzódást kezdünk érezni a borzalmak felkutatása iránt – még ha azért is, hogy megmentsük a világot –, ami mellett már megjelenik a félelem, félelem önmagunk sötétségétől is. Az olvasás után azon merengtem el, hogy amikor a valós világ – ha másképpen is – szintén nagyon sötét lesz, akkor vágyni kezdünk valami másra, még ha az maga a kimondhatatlan is, hogy kizökkenhessünk az egyre sötétebbé váló világunkból. És akkor itt vannak a könyvek, a az író által ihletett társas és szerepjátékok. Innen már csak egy lépésre vagyunk egy másik valóságtól. :)

Néhány szó elöljáróban, általában a könyvről, aztán egyenként is a novellákról. Az, hogy Lovecraft jóval az 1920as-30as éveken túl is képes hatni, hogy egész kultusza alakult ki, hogy mitológiája (bár nem koherens) rengeteg íróra gyakorolt megtermékenyítő hatást, ezek mind önmagukban is komoly teljesítmények. Az Eryx falai közt egy jóízléssel összeválogatott gyűjteménye néhány elbeszélésének, mondom ezt még akkor is, ha színvonaluk nem azonos. Ennek az életében is igen furcsa embernek egészen sajátos látomásos képi világa van, egyúttal azonban tudatos elbeszélő, aki profi módon dönti el, hogy meddig hajlandó elmenni a részletek tekintetében, hogy a maximális borzongást váltsa ki. (Bár véleményem szerint napjainkban szükségszerűen más erősségű és más jellegű ez a hatásmechanizmus, mint amit a maga idejében volt képes kifejteni.) Több novellája kapcsán is feltűnik jellegzetes elképzelése, hogy az ódón házak, helyek, a régi városrészek mennyire önálló entitásként hordozzák magukban a múltat, így a genius loci egészen új szinten értelmeződik. Ez a megközelítés legmarkánsabban Stephen King műveiben érhető tetten, aki ezt hasonló módon használja hangulatteremtésre.
A patkányok a falban: különös hangulatú történet az ódon várromba visszaköltöző örökösről. Prehisztorikus, sejtelmes borzalmakra derül fény, majd a novella vége váratlan fordulatot vesz.
A gonosz lelkész: leginkább egy jó alapötlet rövid kidolgozásának tekintem, amolyan ujjgyakorlat. Egy mai olvasó számára szerintem kevésbé rémisztő, mint a kor emberének lehetett.
A különös, magas ház a ködben: nagyon szép irodalmi képekkel operáló, látomásos próza, az egyik legtöbb sejtetéssel él, álomszerű elemekkel.
Ő című novella: talán a leginkább személyes hangvételű elbeszélés, ami kifejezetten Lovecraft New York-i benyomásaiból, élményeiből táplálkozik. A modern világváros mélyén húzódó régebbi, ősi struktúra felderítésének vágya a főhőst – akárcsak Lovecraftot – magával ragadja. Az iszonyatosnak szánt képek szerintem inkább érdekesek, mint valóban félelmetesek, de kétség nélkül igen érzékletesek.
Kép a házban: a novella bevezetése már önmagában egy zseniális eszmefuttatás, amely jól megágyaz a mű későbbi csattanójának. A vihar elől egy elhagyatott faházba menekül a biciklis vándor, ahol nem várt társasága akad.
Arthur Jermyn: folyamatos sejtetésekkel előrelopakodó cselekmény, melynek során egyre inkább valószínűsíthető a titok feloldása, mégis hatásos tud maradni. Látszik, hogy Lovecraftot foglalkoztatta az atavizmus témája.
Erich Zann muzsikája: engem valahogy kevésbé fogott meg a zenén keresztül kifejeződő borzalom. Az őrjöngő muzsika mint az apokalipszis instrumentuma, a néma, de eksztatikus hegedűs – ezek nem voltak elég hatásosak ahhoz, amit kifejezni szándékoztak.
Pickmann modellje: ismét egy zseniális írás, leírásokban igen gazdag és művészi színvonalú. Az alapötlet (a horrorisztikus jelenet fenyegető atmoszférája egy festményen, és ennek önmagán túlmutató misztikus hatásai) engem feltűnően emlékeztet Az országút vírusa északnak tart című Stephen King novellára.
Eryx falai közt: egy hamisítatlan sci-fi novella, ami fokozatosan emeli a téteket. Címadóként talán a leghosszabb mű a kötetben szereplők közül. Az ismeretlen világ leírása – bár csak vázlatos – mégis igen átélhető és jól vizualizálható. Érdekes volt kifejezetten egy idegen bolygón játszódó művet olvasni Lovecrafttól, ami döbbenetes módon szinte akár manapság is íródhatott volna. Fő üzenete, hogy az emberi kapzsiság és az emberi kíváncsiság gyakran jár kéz a kézben, aminek végzetesek lehetnek a következményei.
A feledés fátyla: különös, titokzatos, de nagyon rövid mű az álmok ígéretéről és az eszképizmusról egy másik, léten túli világ vonzásában.
Még egy kiegészítés a végére: Lovecraftnál a mágia mindig ősi, és majdnem mindig gonosz, sötét, az ember ellen törő. Nem szabadon irányítható entitás és leggyakrabban valamilyen borzalmas ára van a használatának.

Lovecraftban az a csodálatos, hogy nem lehet vele mellélőni. Minden itteni novella olvasásra érdemes. Így ha valaki belefut antikváriumban esetleg a könyvbe, nagyon ajánlom a felvételét! Attól, hogy nem szerepel semmi nagy öreg, vagy démon neve címekben, olyan klasszikusokat hoz a kötet, mint A patkányok a falban, ami eddig személyes kedvencem az írótól. De új felfedezettem a kötetben Pickman modellje, ami megint csak feltette a lécet.
Nehéz túlmenni azon, hogy egyszerűen jó, anélkül, hogy eladnék valamit a történetekből, de nem véletlen, hogy úton útfélen lovecrafti jegyekbe, képi világba botlunk, ha akárcsak horrorral köszönő viszonyban lévő alkotással nézünk szembe.
A címadó Eryx falai között tetszett, de egy tisztán sci-fi, nem igazán horrorisztikus műről van szó. Persze hordozza az író védjegyeit, de nem a válogatás csúcsa.

@csartak kihívása és @vicomte karcai miatt szántam rá magam végre egy Lovecraft elolvasására, mert azért ez nem az én pályám. És jó volt.
Amennyire én érek hozzá, ezek itt old school rémtörténetek, kivéve a címadó sci-fit. Lehet, hogy gyerekkorában volt valami gondja a magányos, megroggyant házakkal és a pincékkel, mert ezek szinte minden történetben központi helyet kapnak. A rémei nem annyira kézzelfoghatóak, inkább transzcendensek, valami megmagyarázhatatlan, ősi szorongásból eredeztethetőek. És azt hiszem a rémei mögött az ember elállatiasodása, aljassága és gonoszága a lényeg. Meg a félelem önkéntes felügyelete.

Lovecraft az egyik kedvenc íróm és nem véletlenül. Mesterien ért a horrorhoz és a fantasztikus műfajokhoz egyaránt.
Az Eryx falai közt című novella a kedvenceim közé tartozik. És hogy miért? Azért, mert hátborzongató a történet. Együtt rettegünk az elbeszélővel…A keserű vég pedig szintén misztikus. Vajon tényleg úgy történt minden, ahogyan azt leírta a halott?

Eryx falai közt-ről egy kicsit:
Meglepő, hogy ez sci-fi, pedig végig borsózott a hátam. Lehetett sejteni, hogy mi lesz a végkimenetel, de akkor is borzalmas volt az értelmetlen bolyongásról olvasni. A Venus lakók is eléggé ijesztő fickók, és a többi ottani lény is.
Máshonnan megközelítve a dolgot: H.P. Lovecraft felismert valamit az emberekkel kapcsolatban, ami az ő kora óta változatlan. Hiába figyelmeztetik az emberiséget a veszélyre, le se sz*rja.
Amúgy most emelem nem létező kalapomat, az Eryx falai közt igazán izgalmas történet volt.

Tipikus hajnaligolvasós könyv, ahogy Lovecraft majd minden műve. Igazából az összes történet tetszett.

Pickman modellje után megkönnyebbültem, hogy amúgy sem nagyon járok metróval. A Patkányok a falban után eldöntöttem, hogy kell egy macska. Az Eryx falai közt után pedig egyből beraktam a kabátzsebembe egy gombolyag cérnát

Lovecraft nagy kedvenc, de még mindhez nem jutottam hozzá.
A címadó novella zseniális, kevés sci-fit írt, de az mind ragyogó, ahogy ez is.

Lovecraftot olvasgatni régebben kényelmetlen, nyomasztó érzés volt, talán ezért is halogattam ilyen sokáig ezt a novelláskötetet. A névtelen borzalmak és (fél)őrült szereplők színpada most viszont inkább csak bizarr volt, mint Hieronymus Bosch képeinek szürreális, démoni világa. Látni engedte az emberi lélek sötét bugyrait, érdekesek voltak a történetekben rejlő ötletek, mégsem borzongatott igazán. (És nem tudtam elfojtani annak tiszteletlen gondolatát, hogy Lovecraft ma minden bizonnyal lelkes szellemváros-turista és konteós lenne.)

Megborzongatott és olyan érzésem volt, mintha én is ott volnék…