Az ​őrület hegyei 145 csillagozás

H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

     ​„H. P. Lovecraft írásaira csak kényszeredetten húzhatjuk rá a „horror” megnevezést, mert talán még ehhez állnak a legközelebb. Valójában egyszerre tekinthetők rémtörténeteknek, gótikus mesének, fantasynak és olykor sci-finek is. Mikor Lovecraft alkotott a húszas-harmincas években, ezek a kategóriák még nem különültek el egymástól olyan élesen, mint manapság. Leginkább a „dark fantasy” kifejezést használhatnánk erre a jellegzetesen lovecrafti, komor és vészjósló stílusra.     Lovecraft rémtörténetei azért különlegesek a maguk nemében, mert nemcsak az emberi elme felszínét borzolják föl néhány rövid pillanatig, hanem mélyen belemarnak a csontokba és az idegekbe. Az emberi képzelőerőre gyakorolt hatásukkal számos jeles pszichoanalitikai tanulmány foglalkozik, és ezek többé-kevésbé mind arra a megállapításra jutnak, hogy e történetek közvetlenül a tudatalattiból váltanak ki bizonyos reakciókat. Elbeszéléseinek megvan az a jellegzetessége, hogy a lehető legvisszataszítóbb és… (tovább)

Eredeti mű: H. P. Lovecraft: At the Mountains of Madness

Eredeti megjelenés éve: 1936

Tartalomjegyzék

>!
Lazi, Szeged, 1998
184 oldal · ISBN: 9638585129 · Fordította: Sóvágó Katalin, Koch György

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Euklidész


Kedvencelte 9

Most olvassa 8

Várólistára tette 58

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
marschlako P
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Megértem a Lovecraft rajongókat. Remekül ír, nagyon élveztem Az őrület hegyeit, terven felül még a Chutulhu hívását is el kellett olvasnom.

>!
csartak MP
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Régebben azt írtam ennél a könyvél, hogy Lovecraft történetei rendesen megdolgozták az álmaimat, most újra olvasáskor nem történt ilyen. Bár az tény, hogy akkoriban rendesen beleástam magam, és egyhuzamban az összes fellelhető könyvet elolvastam tőle. Ha valami érdekel, nagyon fanatikus tudok lenni. Teljesen felvettem a hangulatát, és az időnként (vagy nem időnként) túlzó, mesterkélt, hatáskeltő dolgai sem zavartak. Ő egyszerűen így volt jó.
Az őrület hegyei az egyik kedvencem, itt ismerhetjük meg a Nagy Öregek történetét. Több milliárdnyi évvel ezelőtt épült szörnyű városukét, ami a hegyek mögött rejtőzik. Ciklopszi-titáni oszlopok, nem emberi elmével felfogható geometria és szimmetria, idegen formák, vésetek, és a folyosókon felhangzó, kakofónikus, több szólamú flóta. És persze itt van a Shoggothok története, ezek a kúszó, bugyborékoló, nyáladzó, alaktalan protoplazmák, amik bekúsznak a rettenet sötét homályából a látóterünkbe, és leharapják a fejünket.
Az álmok a boszorkányházban történetében ügyesen kavar a térbeli síkokkal, van nagyobb őrület ha a matematika és a kvantumfizika keveredik a babonával és a rémmesékkel? Ha nem vigyáz valaki, könnyen egy boszorkány karmai között találja magát, és ő még csak a kisebb manipulátor a játékban, amikor megnyílnak a sötétség bugyrai. Jobb, ha azt a szörnyű Necronomicont nem lapozgatjuk.
A feledés fátyla, nagyon rövid írás, egy drogos vágyálom az álmok földjére, ahol meg lehet találni azt a szépséget, ami a való életben nem lehetséges..

2 hozzászólás
>!
Joshua182
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Pár éve már volt szerencsém Az őrület hegyeihez, és kellemes emlékeim maradtak róla, így szívesen vágtam neki újra ennek a sötét sarkvidéki kalandnak.
Igazság szerint nem néztem utána, hogy a történet megírásának idejében mennyire térképezték fel az Antarktiszt, voltak-e még vakfoltok, mindenesetre az író jó érzékkel választotta a helyszínt, az átlagember számára szélsőségesen idegen és zord jeges birodalmat, egészen sötét, rideg hangulata van a történetnek, ami ellensúlyozza a túlzásokat földrajzi és technikai szempontból.
A szerző stílusával kapcsolatban legelőször furcsa volt, hogy hangulatkeltés céljából a végletekig képes hangsúlyozni és ismételni dolgokat, de mivel ezúttal fel voltam rá készülve, így sokkal kevésbé volt zavaró.
A legjobb, ha prekoncepciók nélkül ül neki az ember a könyvnek, ez esetben kap egy kalandregényt, amely fokozatosan átmegy egy sötét hangulatú rémtörténetbe, amely betekintést nyújt egy sajátos világba és kultuszba.
A rengeteg – időnként fiktív – hivatkozás, a nyelvezet, a féktelen hangsúlyozás, és a sosem közvetlenül ábrázolt, hanem terjengősen körülírt borzalmak teszik egyedivé Lovecraft stílusát, melyhez ez a történet kiváló bevezetés.
Külön tetszett, ahogy Poe előtt tiszteleg a történet vége felé.
A kötetben szereplő további két rövidebb történet, az Álmok a boszorkányházban és A feledés fátyla közül az előbbi tetszett jobban, mely egy hangulatos, interdimenzionális boszorkánytörténet, megbolondítva némi matematikával, némileg meglepő befejezéssel.
A feledés fátyla egy nagyon rövid álombéli barangolás, elgondolkodtató, mert akár többféleképpen is értelmezhető.
Engem újfent elvarázsolt ez a sajátos hangulat, számomra az a titka, hogy ennél a terjedelemnél nem szabad többet olvasni egyszerre, így mindig öröm lesz visszatérni a szerzőhöz.

>!
eme P
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Nagyon jól indult, bele is éltem magam az expedícióba, tudományos, szakszerű(nek tűnő) beszámoló, a feszültség egyre inkább fokozódik, majd valahol, számomra sem teljesen magmagyarázható módon alábbhagy. Mintha sejtettem volna, mi következik, vagy legalábbis nagyvonalakban mi jöhet. Aztán jött is, és közben megérkezett vele a homály, a sejtetés, az őrületbe kergető jelzők sora: borzasztó, félelmetes, őrületes, kísérteties, rettenetes, őrjöngő, szörnyű, rémítő, iszonyatos és így tovább, majdnem minden mondatba jut belőlük egy-kettő. Hát, ez nekem túl sok… pontosabban túl kevés. Nem akarok én horrorisztikus részleteket, véres és iszonyatos jeleneteket, de valami hiányzik innen. Igaz, hogy első személyű elbeszélőként, szemtanúként elmesélni egy ilyen tapasztalatot megmagyarázhatná, igazolhatná az elmesélhetetlenség érzését, a leírás képtelenségét. Ennek viszont ellentmond a „tudományos” részletesség, a higgadtság, az őrület hegyeiben talált megkövült múlt aprólékos leírása. Nem találtam meg a kapcsot a leírtak és az átélt érzelmek közt. Nem sikerült számomra eléggé plasztikussá és érzékelhetővé tenni az őrületes rémségeket. Aztán ott van az utalások tömkelege, melyeket nem tudok mihez csatolni – fiktív korok, mítoszok, civilizációk, melyek számomra csak lebegnek a semmiben, én meg állok értetlenül. Semmi, vagy túlontúl kevés magyarázat.
Nem, nem rettegtem, nem borzongtam, de ez talán az én hibám. Nem nagyon szokott ez nekem sikerülni. Kár, mert nagyon reményteljesen indult az egész.

10 hozzászólás
>!
littlelinda
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Azt hiszem Lovecraftnál nagyon észben kell tartani, hogy eredetileg az 1930-as években jelentek meg az írásai, és akkor még egészen más volt az ijesztő fogalma. Most inkább azt mondanám rá, hogy kicsit túlzottan misztikus, mert sok benne a ködösítés, sokáig építi és húzza az ember kíváncsiságát mire kiderülnek a nagy titkok – ez sokakból valószínűleg inkább unalmat vált ki –, engem inkább a sok geológiai és régészeti leírás zavart, mert nem volt minden egyértelmű és érthető – de hát ez meg a sci-fi velejárója.
Az Öregek mítosza viszont nagyon tetszett, hátborzongató belegondolni, hogy már a dinoszauruszok kora előtt létezett egy civilizáció, ami a mai embernél is fejlettebb – és mégis el kellett buknia. Tetszett, hogy a faragványok alapján megtudhattuk az Öregek társadalmának egész történetét, csak azt sajnálom, hogy magukról az Öregekről és a Shoggothokról nem volt még egy kicsit több infó, és talán még hátborzongatóbb le(hete)tt volna az egész, ha nem csak egy szemvillanásnyit kapunk az egyetlen spoiler

2 hozzászólás
>!
Ibanez MP
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Nem olvastam el a fülszöveget, csak egy kihívásra választani kellett Poe vagy Lovecraft közül, nofene, gondoltam, Lovecraft-tól még sosem olvastam, nézzünk valamit… Amikor elindult a történet, nagyon megörültem, meg is lepődtem, mert a sarkvidéki expedíciós könyveket már alapból szeretem, ráadásul teljesen jó helyszín egy horrornak… Az elején lévő, megérkezés körüli leírásos részek még nem is voltak zavaróak, sőt, úgy voltam vele, de jó, ezt aztán aki részletesen, nyugodtan olvassa, nagyon jól fel tudja magában építeni a látványvilágot… Aztán jön a fura hegység megtalálása, benne a valamikkel, amelyet persze, na persze, hogy egyből visznek a boncasztalra… Na, amikor a kutyák szűköltek, én már csóváltam a fejem, hogy na, ti is jó hülyék vagytok, vigyétek csak, lesz majd itt vér rendesen :-D Aztán semmi… na itt jött az első meglepetés, hogy visszakerülünk a mesélőhöz, aki ismét és ismét arról hablatyol, hogy hú, később nem mondhatta el, milyen szörnyűségben volt részük (én meg: okés, de írd már le, hogy mi volt, mit egyem tovább a kefét???!!! no meg ugye tudható volt, hogy valószínűleg a mesélő túlélte…)… Szóval végre nekiindulnak, persze a Jancsi és Juliska módszeren kívül – a táborban látottak ellenére – abszolút felkészületlenül és hülye logikátlan módon mennek egyre beljebb a városba… aztán jöttek a részek, melyektől a csillagocskák villámgyorsan kezdtek fogyni… a részletes, milliméterre pontos (komolyan, nem egyszer a pontos méretet, x cm x y cm méretű dolgok) leírások, amelyek egyre unalmasabbak, a rengeteg célozgatás Necromantia meg mittudoménmilyen írásokra-könyvekre (később láttam valaki értékelésében, hogy azt ajánlották, Lovecraft műveit sorrendben kell olvasni, hát késő…), plusz a még idegesítőbb részek, melyekben a milliárd évvel azelőtt élt lények teljes életét és érzelmeit felvázolja a mesélő… Na ja, mert a feltárt faragványokon angolul (vagy a mesélő nyelvén) voltak leírva a dolgok, vagy olyan részletesen voltak lerajzolva, hogy idegen lény ide vagy oda, simán lehet értelmezni pár órás böngészés után a teljes idegen létforma életvitelét: _„Némely Öregek a hanyatlás napjaiban különös fohászokat intéztek e hegyekhez, de sohasem mentek a közelükbe, nem is merték találgatni, mi lehet mögöttük.” Na most őszintén, hát honnan a jó életből lehet tudni egy faragványról, hogy azon a lények fohászkodnak és a hegyekhez, de nem mentek oda és találgattak és miegyéb?????!!!! Mert teszem azt, a faragványon térdepelnek az idegenek, de az nem feltétlen jelenti azt, amit egy embernél jelent!!! És hemzsegett ez a rész ilyen „találgatásoktól”, amitől nekem égnek állt a hajam. Innentől kezdve én már csak azt vártam, hogy legyen már vége, sőt, örültem volna, ha a szörnyike felfalja az egész bagázst és a végén csak valami napló jut ki valahogyan a külvilágra :-D Az utolsó részben még az albínó pingvin megjelenése, illetve a pingvinek közötti menekülés adott egy pici izgalmat, de sajnos az egész könyv számomra idegesítő, unalmas és „túl sok” volt… Kár, mert a horror része igazán jól sikerülhetett volna…

Ezek után nem csoda, hogy a másik két novella sem nyerte el a tetszésem. A feledés fátyla szerencsére elég rövid volt, mert annak se füle, se farka nem volt számomra. A másik meg megint tele volt egy csomó utalással, nem igazán volt izgalmas, talán csak a vége, amikor a házat teljesen feltárják, adott egy kis izgalmat, de az egész ismét túlságosan összevissza volt és elhúzott…

>!
dokijano 
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Több a sötétség, mint a rémség. Nem engedte látni a szörnyűségeket, csak említést tesz róluk, hogy micsoda borzalmakat látott ez meg az. Mi meg a saját érzéseink, vagy inkább a fantáziánk alapján próbálhatjuk meg rekonstruálni, mit láthattak a regény szereplői.
Lehet, hogy akkor nekem ehhez kevés a beleérző képességem, mert inkább unalmasba hajlónak éreztem, mint rettenetesnek. A szédítő magasságok és szakadékok, a csontig hatoló hideg, az óriás pingvinek és a különös, ötszögfejű nyálkás lények és a sejtetések nekem nem elegendőek egy rémtörténethez.
Így aztán különösen idegesített, amikor már többedszer olvastam a földtörténeti koroknál a „komancs kor” elnevezést. Algonkium kor elnevezés létezik (főleg amerikai szóhasználatban), az algonkin indiánok után. A komancsok is indiánok ugyan, de nem ugyanazok, mint az algonkinok. Lakóhelyük is távol van egymástól: a komancsok az USA déli államaiban (Oklahoma, Texas, Új-Mexikó), az algonkinok pedig többségében a kanadai Québecben és Ontarióban laknak (elszórtan még Virginiától a Sziklás-hegységig). Szóval itt valamit nagyon félreérthetett a fordító.

>!
Risus P
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Meglepődve láttam az olvasmánylistámban, hogy milyen hosszú ideig olvastam ezt a könyvet. Na nem azért, mert rossz volt és küszködtem vele, egyszerűen sok volt a párhuzamos olvasásom (bár a nyelvezete sem mindig segített rajta).
Nem igazán olvastam még az írótól, de eddig ez áll az első helyen. Szerintem a korát meghazudtolóan írta meg ezt a történetet.

>!
Bori_L P
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Egészen hihetetlen, hogy ebben a történetben nem csupán leírhatatlan és megdöbbentő borzalmakról olvashattunk, hanem volt alakjuk, formájuk, leírásuk. Meg szaguk. A hangulat szokás szerint elkapott, Rerih képeire még rá is kerestem. A képei mondjuk számomra nem földöntúli tájakat idéznek, viszont tagadhatatlanul érdekes ember volt, örülök, hogy rátaláltam.

>!
LRn
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Az őrület hegyei egyrészt Poe Arthur Gordon Pym, a tengerész című regényének folytatása és parafrázisa, másrészt saját jogán is izgalmas szöveg. Egyik meghatározó eleme az intertextualitás (és intermedialitás) folyamatos használata: megidéz külső szövegeket, fiktív (ill. Lovecraft által létrehozott) szövegeket és más művészeti alkotásokat is (Nicholas Roerich festményeit többször is emlegetik). A játékba hozott korpusz ismerete nélkül is élvezhető a novella, de plusz értelmezési rétegeket jelent, ha ezeket is hozzávesszük. (Egy nappal előtte fejeztem be a Poe-t, úgyhogy nem tudom nem összehasonlítani őket.)

A Poe-szöveghez nem csupán annyiban kötődik Lovecraft írása, hogy összekapcsolja a két mű helyszínét, „megtalálja” a Poe-féle hallucinációt kiváltó pontot. Írásmódja, stílusa is őt idézi: ugyanolyan aprólékosan, végletekig részletezőn írja le a dolgokat, a borzalmak ecsetelésénél pedig ugyanúgy szabadkozik, mint elődje. (Mindkettejük kedvelt fordulata, hogy egy bizonyos dolog „annyira borzalmas, hogy szavakkal már vissza sem adható”.) Szintén fontos párhuzam a hitelesség kérdése: Lovecraft hőse sem megbízható narrátor. Az események nagy részénél nincs is jelen, csak a nyomokból igyekszik kiolvasni a történetet (meglepő részletességgel), amikor pedig jelen van, akkor is olyan traumák érik, amelyek következtében nem biztos, hogy helyesen értelmezi a helyzetet. Ez a bizonytalanság itt is furcsa az elbeszélés határozott és aprólékos stílusa mellett – az ősi város domborműveinek értelmezése számomra már sok is volt. Az expedíció története és a városban talált ősi, mitikus történet külön-külön működik és nagyon érdekes is, de a két sztori nem áll össze a szöveg által felépített világban, egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy egy ennyire más, ennyire ősi kultúra jeleit ennyire könnyedén és precízen olvassa valaki, aki először lát ilyet, ráadásul szét van csúszva a rettegéstől. Ezt a megbicsaklást leszámítva azonban nagyon élveztem a szöveget.

Lovecraft kiválóan ért a hangulatkeltéshez, leírásai szépek, számomra nem is voltak unalmasak. Roerich képeit sem véletlenül emlegeti: monumentális hegyeket ábrázoló festményei akár illusztrálhatnák is a szöveget.

(Lassan folytatnom illene az életmű-olvasást…)


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

A nem euklideszi geometria és a kvantumfizika egymagában is megvisel bármely agyvelőt, de ha valaki még össze is keveri őket néprajzzal, úgy próbál sokdimenziós fura hátteret kerekíteni a rémmesék iszonyú sejtetései és a kandalló mellett suttogott zagyva mendemondák mögé, az aligha remélheti, hogy megússza szellemi túlfeszültség nélkül.

Álmok a boszorkányházban, 128.oldal

Kapcsolódó szócikkek: Euklidész
>!
Morseda

Vannak a Földön sötét, halott zugok, feneketlen mélységek, amelyeket az emberiség békéje és biztonsága érdekében okvetlenül békében kell hagyni, különben életre kelnek az alvó szörnyetegek, istengyalázóan életben maradt förtelmek tekergőznek és csobbannak elő fekete odvaikból, újabb és távolibb hódításokra készen.

>!
csartak MP

Vaskos fekete tömegeit mintha küklopszok emelték volna ismeretlen és elképzelhetetlen stílusban, káromolva a geometria minden törvényét. Voltak csonkapúpok, köztük lépcsőzetesek és bordázottak, melyek hol karcsú hengerekben, hol gumós duzzanatokban folytatódtak, és gyakran viselték csipkézett szélű vékony korongok füzéreinek koronáját; és voltak sajátságosan kiugró, asztalszerű építmények, melyekhez mintha lefelé kisebbedő, négyszögletes táblákat vagy öt hegyes csúcsot meresztő tárcsákat tornyoztak volna egymásra. Voltak hegyükre állított gúlák vagy kúpok, egymagukban vagy hengerek, kockák, csonkakúpok, csonkagúlák tetején egyensúlyozva, itt-ott tűtornyok, furcsa ötös kötegekben. Szédületes magasságokban mintha zárt hidak kötötték volna össze e lázálombeli építményeket, és riasztó, nyomasztó volt az egész a maga irdatlanságában.

Az őrület hegyei, 39.oldal

>!
csartak MP

Kis híján én is visszhangoztam a sikolyát, mert én is láttam azokat az ősi faragványokat, és borzongva csodáltam meg a névtelen művészt, amiért még az ocsmány váladékot is érzékeltetni tudta a lerogyott-lefejezett Öregeken, kiket a nagy felkelésben zúztak össze és szoptak hátborzongatóan fejetlenné a rettentő Shoggothok. Vérfagyasztó, lidérces domborművek voltak, még így is, hogy időtlen idők óta elmúlt dolgokról beszéltek, mert a Shoggothok képe és cselekedetei nem emberi szemnek valók. A Necronomicon őrült szerzője rémülten esküdözik, hogy soha nem tenyésztek a földön, és csak maszlagolt álmodók találták ki őket. Minden formát és szervet mímelő-majmoló alaktalan protoplazma – buborékoló sejtek nyúlós halmaza – képlékeny és hajlítható, ruganyos ötméteres gömbök – városépítésre szuggerált rabszolgák – egyre dacosabbak, egyre okosabbak, egyre kétéltűbbek, egyre jobban tudnak utánozni! Uramisten! Mely téboly bírhatta rá még a fertelmes Öregeket is, hogy ilyen fajzatokat használjanak és véssenek kőbe?

Az őrület hegyei, 113.oldal

Kapcsolódó szócikkek: Necronomicon
>!
Joshua182

A hagyomány feltűnően hangsúlyozza, mennyire hiábavaló anyagi sorompókkal korlátozni a boszorkány mozgását; ki tudja, mit takarnak a seprűnyélen átlovagolt éjszakákról szóló régi mesék?

Álmok a boszorkányházban

3 hozzászólás
>!
csartak MP

22.15. Fontos felfedezés. Orrendort és Watkins lámpa mellett, föld alatt, 21.45-kor teljesen ismeretlen, óriási kövületet talált; valószínűleg növény vagy ismeretlen tengeri sugárállat hatalmasra nőtt példánya. Ásványi sóktól tartósított szövet. Bőrkemény, helyenként meghökkentően ruganyos maradt. Végein és oldalt letört részek nyomai. Hossz 180 cm, átmérője középen 105 cm, két végén 30 cm-re keskenyedik. Hordószerű, dongák helyén öt kidudorodó taréj. Taréjak középvonalában vékony kocsányokra emlékeztető oldalnyúlványok. Taréjak közötti barázdákban különös kinövések – legyezőként nyitható-csukható fésűk vagy szárnyak. Mind súlyosan sérült egy kivételével, ennek fesztávolsága majdnem 210 cm. Emlékeztet ősi mítoszok szörnyeire, főleg Necronomicon legendás Véneire.

Az őrület hegyei, 26.oldal

Kapcsolódó szócikkek: Necronomicon
>!
Joshua182

Csakis a bamba apátiára való hajlama akadályozta meg, hogy ne sikoltozzék fennhangon.

Álmok a boszorkányházban

1 hozzászólás
>!
Renkou

Amikor az utolsó napok rám törtek, és a létezés ostoba semmiségei már kezdtek megőrjíteni, az álom csodálatos rejtekébe menekültem előlük. Álmaimban megtaláltam azt a kevés szépséget, amit életemben hiába kerestem, és régi kertek, elvarázsolt erdők mélyén barangolhattam.

A feledés fátyla 171. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Clark Ashton Smith: Sarki regék
Veres Attila: Odakint sötétebb
Jeff VanderMeer: Borne
Veres Attila: Éjféli iskolák
Victor LaValle: Fekete Tom balladája
George R. R. Martin: Álomdalok
Stephen King: Világnagy strand
Stephen King: Rémálmok bazára
Richard Matheson: Legenda vagyok
Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): 100 mini történet