Világok ​harca 290 csillagozás

H. G. Wells: Világok harca H. G. Wells: Világok harca H. G. Wells: Világok harca H. G. Wells: Világok harca H. G. Wells: Világok harca H. G. Wells: Világok harca H. G. Wells: Világok harca H. G. Wells: Világok harca H. G. Wells: Világok harca H. G. Wells: Világok harca

A „Világok harcá”-ban Wells a marslakók és a földi emberek közötti háborút írja le, megalkotva ezzel a műfaj egyik legsikeresebb, hallatlanul izgalmas, végig feszültséggel teli alapművét. E szuggesztív hatású könyvből készült – híres-hírhedt – Orson Welles rádiójáték képes volt igazi tömeghisztériát előidéző pánikhangulatot okozni az Egyesült Államokban. A kötet e rádiójáték teljes szövegét is tartalmazza.

Eredeti megjelenés éve: 1898

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Külföldi regényírók Franklin-Társulat

>!
122 oldal · ISBN: 9789633988138
>!
226 oldal · ISBN: 9786068772165 · Fordította: Zillmann Szabolcs · Illusztrálta: Jakab Noémi
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2005
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637253521 · Fordította: Mikes Lajos

6 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 18

Most olvassa 7

Várólistára tette 192

Kívánságlistára tette 152

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
H. G. Wells: Világok harca

Azzal, hogy végre elolvastam ezt a könyvet, az egyik legrégebben a várólistámon lévő* regényt sikerült kivégeznem, és ennek kapcsán elméláztam pár dolgon.
Először is, miért nem olvastam én ezt eddig?
Kézenfekvő a válasz: mert ismertem a történetet – legalábbis a lényegi részeket – a hivatkozásokból, és persze a hírhedt Welles-rádiójáték kapcsán született cikkekből, így aztán valahogy folyton hátracsúszott az olvasási listámon.
A másik dolog, hogy milyen furán konstruktív is az emberi emlékezet.
Olyan régóta virított ez a könyvet a polcomon, hogy időközben meggyőződésemmé vált, hogy valamikor biztos olvastam már. Hiszen tudom is, hogy miről szól.**
A harmadik dolog, amin eltűnődtem, hogy vajon az irodalmi maradandóságot, vagy a (pop)kulturális beágyazódottságot jelzi-e, ha egy könyvet anélkül is ismer az ember, hogy egyébként olvasta volna?
Hajlok rá, hogy az utóbbit. Főleg azután, hogy végre ténylegesen, elejétől végéig elolvastam a regényt.

A Világok harca ugyanis minden tiszteletem mellett nem egy szépirodalmi remekmű. Őszintén szólva, főleg az elején, egy elég unalmas***, és több szempontból is ügyetlen narrációjú írás. Eleve nem túl jó ötlet visszaemlékezésként bemutatni az eseményeket, hiszen ezzel a potenciális feszültség nagy részét kiiktatja az író a szövegből. Ráadásul némileg ötletszerűen nézőpontot is vált néhányszor a szöveg, ami megint csak egy nem túl frappáns megoldás az események több oldalról történő bemutatására. A mesélő pedig – annak ellenére, hogy maga a regény a brit kolonializmus elleni példabeszéd (is) lenne – meglehetősen konzervatív és kissé dölyfös is, szóval az általa leírtak nem hatnak olyan nagyon hitelesnek – és megint csak utalnék a visszaemlékezésre, mint narrációs formára –, ami miatt jogos a kétely az olvasóban, hogy mennyire színezi át a főszereplő az eseményeket és az azokban játszott szerepét.
OK, tudom én, hogy annak idején még ebben a kissé sótlan stílusban**** is sokkoló lehetett a regény egy jóravaló brit polgár számára, de manapság már mások az elvárások.
S én vagyok az első, aki elismeri, hogy a fenti szájhúzogatásom ellenére ez a regény nem csak az SF műfajban számít alapműnek. Abban is az, hogy az elsők között ábrázolta azt a félelmet, ami a modern háborúk előestéjén egyre több emberben kezdett munkálni: azt, hogy ezek a háborúk már a mészárlásról fognak szólni. Hogy a civilizációs máz pillanatok alatt leég az emberekről, és tömegből rövid időn belül csőcselék válik, s az ország bölcs vezetőibe – akik majd megoldanak mindent – vetett vakhit acsargó gyűlöletbe, vagy ami rosszabb, letargiába fordul. A regény igazából abban erős, hogy bemutatja, hiába minden képzelt felsőbbrendűség, a Brit Birodalom polgárai sem különbek azoknál a népeknél, akiket ők hódítottak meg korábban. Holott az arrogáns birodalmi logika szerint minden gyarmati nép nyilvánvalóan alacsonyabb rendű, mint a kolonizáló, hiszen meghódították őket. De vajon mekkora traumát okoz, ha a hódítókat igázzák le?

Az inváziós tematika miatt sok olyan toposz is előkerül, amire később majd találunk persze megrázóbb műveket is, de a „Két nap az élet” reménytelensége már itt felsejlik. Arról nem is beszélve, hogy a túlélők helyzetre adott reakcióit is jól bemutatja a regény. A narrátorral együtt bujkáló tiszteletes önpusztító kétségbeesése, a putneyi-dombi férfi látszólagos céltudatossága, és tényleges tehetetlensége közötti diszkrepancia, vagy a londoni tömeg agyatlan csőcselékké züllése olyan momentumok, amelyek azóta is vissza-visszaköszönnek az inváziós és apokaliptikus művekben. S messze nem csak az SFF zsáneren belül.

* Az én kötetem egy 1990-es kiadású példány, amit valamikor a ’90-es évek elején vásároltam. Még a blokk is benne volt, de olyan régi, amelyen még nem volt dátum, de fillér még igen…
** Ráadásul tényleg van még egy rakásnyi régóta meglévő olvasatlan könyvem, amiről eszembe sem jutna azt gondolni, hogy olvastam, igaz, azok nem ennyire közismert sztorik.
*** spoiler
**** Megjegyzem, a 120 éves magyar fordítás sem tesz sokat azért, hogy kevésbé porosnak érződjön a szöveg. Annyira nem remekmű ez a fordítás, hogy ne lehetne lecserélni egy frissebbre és szabatosabbra.

Oriente>!
H. G. Wells: Világok harca

Nyilván tudtam, hogy a tudományos fantasztikum egyik ősregényét olvasom, de messze nem számítottam ilyen jóra. Hát ez izgi volt! És elgondolkodtató! Társadalomkritikával, meghaladott, de érdekfeszítő tudományos elméletekkel, frappáns befejezéssel. Nem mondom hogy nem volt némileg álmosító London agglomerációjának vasúti menetrendszerű ismertetése (már 1898-ban 6 millióan laktak csak a brit fővárosban), de a tájleírások, a pusztítás érzékletes megjelenítése, a narrátor belső vívódásainak részletezése engem teljesen lekötöttek. A kortárs disztópiák elbújhatnak kérem szépen, olyan szemléletes az apokaliptikus pánik, amit Wells megjelenít. A fejvesztett riadalom, ahogy az emberek egymást taposva menekülnek, fosztogatnak, ahogy elpattan a józan ész és elszabadul az eszement káosz. Csak kiégett gépkocsik helyett itt felborult szekerek, csézák, és lócsontvázak szegélyezik a kihalt utakat.
Egy saját korában elképesztően modern, formabontó könyvről van tehát szó, ami idén 119 éves. A könyv lezárásáról pedig az jutott eszembe, hogy a zsáner egyik legjobb kortárs nagyregényében ugyanez az alapötlet fogalmazódik meg, igaz egy ellentétes nézőpontból. spoiler Nagyon intelligens az a relatív látásmód is, ahogy Wells az inváziót sok helyütt elfogulatlanul, a marsiak szemszögéből elemzi.

Zárásként felidézném az egyik kedvenc részemet. A narrátor egy ponton összetalálkozik egy tiszteletessel(!), aki kétségbeesésében eszét veszti a zűrzavarban. „Mik ezek a marsbeliek? ” teszi fel a kérdést. „Mik vagyunk mi?” kérdezi válasz helyett a szerző. Na erről van szó: ilyen egy jó sci-fi.

3 hozzászólás
Leliana >!
H. G. Wells: Világok harca

Egy igazi hullámvasút volt ez a könyv. Igazán nehéz „jól” értékelni, hisz valami egyedit alkotott az író, illetve a kora miatt is, azóta már egészen máshol van az ingerküszöb, teljesen el tudom képzelni, hogy a rádiójáték miért adhatott okot a pánikra, így inkább azt vettem figyelembe a megírásánál, hogy rám miképp hatott.
Az, ahogy felvezette a történetet, nagyon tetszett, azt is láttam magam előtt, ahogy az ember kíváncsian vizsgálja a földre hullott fura tárgyat, még azt is, hogy hogyan nem lett ebből egy kellemes találkozás egy földönkívüli fajjal, viszont, miután eldurvultak az események, hatalmasat esett az érdeklődésem, pedig ez azért nem annyira szokványos így.. Tele volt olyan leíró részekkel, annyi unalmas bemutatással, hogy hiába minden igyekezetem, csak elkalandoztak a gondolataim, olyasmi irányba, hogy „vajon mikor lesz ennek vége?”, vagy: „ugye, legalább a vége jó lesz?”, mert itt igazán szenvedtem. Volt aztán az a pont, amikor főszereplőnk a tüzérrel találkozik, ott elég érdekes gondolatokat adott a szerző a férfiak szájába, és igen, a befejezés is tetszett, de meg kellett küzdeni érte.
spoiler
Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt, van még a listámon Wellstől, némi ráhangolódást követően azzal is megpróbálkozom :)

mcgregor>!
H. G. Wells: Világok harca

Azért érződik, hogy a 19. század végén született, a főhős szenvelgései és a drámainak szánt mondatok esetenként kicsit nevetségesnek hatnak, ezzel együtt meglepően modern gondolatok is felbukkannak benne. Olvasva az ember óhatatlanul összeveti a könyvből jóval később készült film eseményeivel, és a lényegi részek persze változatlanok. Ami nekem kicsit sok volt, az a dél-angliai városok részletekbe menő felsorolása, kicsit olyan volt, mint egy habókos, lokálpatrióta térképész bolyongása, ez pedig óhatatlanul kiemelte a cselekményt az önmagán túlmutató esemény globális miliőjéből. Az írói stílus óhatatlan régimódiságát és fellengzősségét (és persze az ágyúból kilőtt marsi hengerek ötletét) nem számítva lenyűgöző mennyire jól megágyaz a modern sci-fi sok fontos alapelemének, jóval kora előtt járva. Persze megjelenik benne a korszak erős, katonai inváziótól való általános félelme és a brit imperializmus implicit kritikája is.

Spaceman_Spiff IP>!
H. G. Wells: Világok harca

Önmagában, mai szemmel a könyv nem kifejezetten erős darab: szimpla idegeninváziós sztori, még komoly izgulni való sincsen benne…
Na de ez nem egyszerűen egy idegeninváziós történet: ez minden idegeninváziós történetek ősatyja. Így nézve viszont már egészen más a helyzet.
Egyrészt roppant érdekes úgy olvasni a könyvet, hogy tudjuk, itt még nincs meg az emberekben az idegenekkel szembeni félelem, nem tudják, mi jön, szemben velünk, akiknek 100 évnyi előnyünk van ilyen sci-fik terén (még az inváziós SF-ek paródiái is több, mint 60 évesek!) Ezek a szereplők most élik át először azt, amit az irodalomban már rajtuk kívül több ezren. És Wells először kezd el azon töprengeni, milyen lehet egy idegen invázió, mi mozgatja ezeket a lényeket, mit kezdhetnek velük az emberek. Ráadásul nekiáll allegóriaként tekinteni erre az egészre, ami szintén kifejezetten újító dolog.
Másrészt pedig ez még abban a világban játszódik, ahol nem volt első és második világháború. Nem látták még azt a pusztítást, amit az emberiség képes okozni saját magának. Mások a viszonyítási alapok, maga az idegenek inváziója is csupán egy kis területre korlátozódik.
És itt kell megjegyeznem, hogy Wells nem csak az ötletei miatt tudott fennmaradni több, mint száz éven át, hanem mert Wells jó író. Jó stílussal ír, érdekesen, ahol kell, ott képes megteremteni a hangulatot is. Nem a mai értelemben vett irodalmi zseni, de hát akkor még más volt a standard.
Az persze ma már eléggé megmosolyogtató, hogy a nagy tudású marsiakat bacik ölik meg: minden valamire való SF olvasó tudja, hogy szkafander nélkül a kisujjunkat sem dugjuk egy idegen világ atmoszférájába, nem hogy megesszük az ott élő lényeket. Ennek ellenére a marsiak bemutatása kifejezetten élvezetes, Wells mint rendes sci-fi író végiggondolta az ötleteit és persze ahol kellett, ott kicsit maszatolt. De ettől lesz tényleg igazi sc-fi ez a könyv, ami méltó módon vált kiindulópontjává egy egész tematikának.

Ibanez P>!
H. G. Wells: Világok harca

Eredetileg három csillagot akartam rá adni, de figyelembe véve a keletkezés dátumát, szerintem megérdemli a négyet. Azért húztam volna le, mert bizony többször elálmosodtam rajta – pedig nem hosszú könyv – unalmas volt sokszor a leírás és nem érdekelt, hány szekér-konflis-kordé gördül az úton. Azonban maga az ötlet a támadó marslakókról és az emberek „hasznosítása” szerintem nagyszerű, biztos kirázta anno a hideg az embereket ettől a sztoritól. Hasonló élményem volt egyébként a Drakulával is, valahogy ezek a régen írt történetek a régi embereknek íródtak, szerintem mi már immunisak vagyunk a különböző horror-elemekre, ha így vannak tálalva, ezért nem talál minket úgy telibe. A könyv olvasása közben persze a film részei peregtek a fejemben (a vörösfű és a többi), időnként betolakodott Tom Cruise is (a film legnagyobb baja szerintem az ő szerepeltetése volt). Összességében egy izgalmasnak ígérkező, de picit régiesen lanyha folyamú könyvecske, de szerintem érdemes egyszer elolvasni, mégiscsak egy klasszikus!

zamil>!
H. G. Wells: Világok harca

Már régóta ki akartam olvasni ezt a könyvet. Nagyon kíváncsi voltam, hogy több mint száz éve, hogy képzelte el Wells az idegenek invázióját.
Le a kalappal, nagyot üthetett a regény a maga idejében, mára már megkopott, de biztos, hogy több sci-fi írót indított el a pályán.
Érdekes volt a két nézőpontból való történet vezetés. A főhős, aki a „frontvonalon” éli meg a dolgokat, és az öccse, aki a menekülők közt. Ez még valóságosabbá tette a regényt. Viszont sajnos itt éreztem a regény nagy hibáját is, hogy ez a két nézőpont nem volt jól elosztva. Többet szerettem volna a frontvonalról tudni, mint az emberek kétségbeeséséről.
Végig a regény olvasása alatt azon gondolkodtam, hogy a tájleírás olyan részletes, hogy Google mapon meg kéne tervezni. Nagy munka lenne, de érdekes is lenne.
Megérte elolvasni, eddig Wellsben nem csalódtam, sokat köszönhet a sci-fi irodalom neki.

18 hozzászólás
SteelCurtain>!
H. G. Wells: Világok harca

Tudományos, technikai szempontból borzasztóan elavult. Viszont a gondolatai ma is frissek. És nemcsak azért, mert az idegen lények feltételezésével máig is divatos irányzatot teremtett . Erről mellesleg már annyi csontot lerágtak, hogy azt hinnénk, a csontvázának árnyéka is elenyészett. Viszont még ma is meglehetősen egysíkú az élet, valamint ember és környezete kapcsolatának újragondolása. Wells ebből a szempontból modernebbnek tűnik számtalan kortársunknál. Kicsit bosszantónak tűnt a konfliktus hirtelen lezárása, de logikailag – XIX. századi ismeretek szerint – tökéletesen lett felépítve. Végeredményben Wells nemcsak kifogástalanul írta meg ezt a történetet, de jövőbelátóként is sikeresen funkcionált. A marslakók elől menekülő tömeg tülekedése az utakon szinte pontos leírása a jó negyven évvel későbbi francia országutaknak a német invázió idején. Erre a Wells regényre nyugodtan mondhatjuk, hogy jó az öreg a háznál.

pikkupilvi P>!
H. G. Wells: Világok harca

Ismétlem magam, hogy egy 120 éves horrorral megspékelt sci-fit a 21. század emberének megértéssel, elnézéssel, és amennyire lehetséges, a korabeli olvasó szemléletével kell fogadnia. Mint ilyen, nekem nem esik nehezemre elképzelni, Wells kortársainak mennyire esett le az álla és verte ki őket a víz – 40 évvel később pedig konkrét tömeghisztéria tört ki Welles tréfája nyomán.
Az írásmód leíró, beszámoló jellegű, ahogy a tanulmány címke is sugallja, ez az akciódús jelenetekhez szokott mai olvasó számára időnként vontatott lehet. Mosolyogtam a kerékpárosok, biciklik ismételt megjelenésén a szövegben, Wells idejében még viszonylag újdonságnak számíthattak (gondolom, nem néztem utána bicikli történetének).
Wells optimista, az ember milliárdok halála árán megszerezte magának e föld örökjogát, s nincs, aki elvegye tőle, vallja, ma már kiegészíteném azzal, hogy csupán saját magától azzal a tempóval, amivel a Föld kizsákmányolása felé tart. Mindenesetre érdekes, hogy az ember nem, de a spoiler hoznak megoldást a világot fenyegető invázióra.
Ami szerintem a klasszikusok soraiba emeli ezt a mára túlhaladott történetet, az a civilizációt felfaló káosz, az emberi elállatiasodás hátborzongató leírása.

Dominik_Blasir>!
H. G. Wells: Világok harca

Kultúrtörténeti érdekességeket mindig… érdekes olvasni. Nem mindig szórakoztató vagy élvezetes, de legalább egy kicsiny szeletét átélhetjük egy régebbi világnak, más irodalmi előzményekkel, más szokásokkal és társadalmi helyzettel. Ha kellően a korabeli olvasó helyébe képzeljük magunkat, akkor pedig azt is megérthetjük, miért is kelthetett felzúdulást ez a regény.
Történetesen egyébként Wells-t szórakoztató és élvezetes is olvasni: kellemesen összetett és kalandos a cselekmény, kicsit talán túlírt, de azért abszolút fogyasztható a stílusa, figurái pedig egydimenziójuk ellenére is szerethetőek. Nyilván értelmetlen olyasmiről beszélni, hogy mennyire eredeti az ötlete, ugyanakkor láthatóan Wells nem ignorálta a tudományt, ami mindenképpen szimpatikus.
A legerősebb aspektusa szerintem (a deus ex machinaként is felfogható) történeti koncepciójából ered: nagyon hatásosan adja át azt a fajta „kicsinység”-érzetet, amikor az ember ráébred, hogy mennyire apró és mennyire észrevétlen pont az univerzumban – és milyen nagy mértékben a körülményei határozzák meg az életét, melyekre neki az égvilágon semmilyen ráhatása sincs. Maximum szerencséje lehet (bacik!). Ez akkoriban különösen üthetett.
Szóval váratlanul kellemes, nem feltétlenül csak kultúrtörténészeknek ajánlva.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Oriente>!

Homályos, csodálatos az a kép, mely lelkemben arról támadt, hogy fog terjedni az élet a Naprendszer kis melegágyából lassacskán keresztül a csillagos tér lelketlen végtelenségén.

217. oldal, Második rész, X. fejezet - Befejezés (Göncöl, 1990)

Lunemorte P>!

– Nem az a meggyőződése, hogy az emberiségnek már vége van? Az enyém az.

A putneyi-dombi férfi

revelácifa>!

A XIX. század utolsó éveiben nem hitte volna senki, hogy a földi életet olyan értelmes lények kísérték beható figyelemmel, akik ugyan halandók, mint az ember, mégis hatalmasabbak; hogy az embereket, akiket lefoglaltak saját ügyeik, olyan gondosan vizsgálták és tanulmányozták, mint a vízcseppben nyüzsgő, szaporodó, múlékony teremtményeket szokás mikroszkópon keresztül.

(első mondat)

RKAti P>!

Ott üldögéltem az asztal mellett, cigarettára gyújtva, ebéd után; sajnálkoztam Ogilvy elhamarkodottságán, s bosszankodtam a rövidlátó ijedtségen, amelyet a marsbéliek okoztak. Nagyon hasonlíthattam valami tiszteletreméltó mauritiusi dodomadárhoz. Ez is úrnak érezte magát a fészkén, s a vadhúsra éhes, kegyetlen hajóscsapat megérkezéséről beszélgetve bizonyára így szólt feleségéhez: – Agyonvagdaljuk őket holnap a csőrünkkel, kedvesem!

Lunemorte P>!

Mi jó van a vallásban, ha a szerencsétlenség idején erőtlen? Gondoljon arra, mennyi földrengés és vízözön, háború és tűzvész sújtotta már az embereket.

XIII. Hogyan találkoztam a tiszteletessel?

pwz I>!

– Ez nem is háború – folytatta a tüzér. – Soha sem is volt háború, amint szó sem lehet háborúról emberek és hangyák között.

140. oldal (LAZI, 1998)

Lunemorte P>!

Egy-egy pillanatra valami sajátságos érzés nyomta lelkemet, mintha elszakadtam volna önmagamtól és a körülöttem levő világtól; mintha valahonnan kívülről, megfoghatatlan távolságból, a térből és az időből kiemelkedve, szemlélném e világnak minden tragikus nyomorúságát.

VII. Hogyan értem haza?

csartak P>!

De hogy nagyon is kemény ítéletet ne mondjunk róluk, jusson eszünkbe, mily szörnyű kegyetlenséggel pusztította saját nemünk nemcsak az állatokat, mint a most már ki is pusztult bölényt és a dodómadarat, hanem még saját alsóbbrendű fajtáit is. Tasmánia lakóit, minden emberi hasonlatosságuk mellett, teljesen elsöpörte a föld színéről az az irtóháború, melyet az európai bevándorlók ötven évig folytattak ellenük. Nem vagyunk mi sem az irgalmasság apostolai, és nincs jogunk panaszkodni a marsbeliekre, ha éppen úgy háborúskodnak, mint mi.

7-8. oldal

psn>!

– Legyen férfi – szóltam. – Szedje össze magát. Mi jó van a vallásban, ha a szerencsétlenség idején erőtlen? Gondoljon arra, mennyi földrengés és vízözön, háború és tűzvész sújtotta már az embereket. Azt hitte, hogy Weybridge-dzsel kivételt tesz az Úristen?… Az Úr nem biztosítási ügynök, szerencsétlen!

Orsi_olvas>!

Végre bekövetkezett az éjszaka, mikor az első csillag lehullott.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Mary Shelley: Frankenstein
Stephen King: Éjszakai műszak
Mary Shelley – Percy Bysshe Shelley: Frankenstein / Válogatott versek
Michael Crichton: Az Androméda-törzs
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033
Stephen King: Végítélet
R. J. Hendon: Nightingale
John Cure: A fekete esernyős férfi
Alan Dean Foster: A Dolog
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.