Az ​istenek eledele 75% 68 csillagozás

Mit is mondhatnék? Kölyökkoromban se jött be ez a történet, aztán most se.
Jó az alapelképzelés, de valahogy kicsit több isteni eledelt kellett volna Wells-nek csipegetnie, hogy ez a darab is olyan istenien csússzon, mint amit tőle megszokhattunk.
Ebből hiányoltam mindent, ami miatt Wells-t jó olvasni.

borító: 4
tartalom: 4
stílus: 4
szereplők: 4
élmény: 4
mondanivaló: 4

Ez a történet a 20. század években kihívás kapcsán került a látóterembe. Wellstől már több művet olvastam az 1001 lista miatt, ez egyáltalán nem volt tervben. Mégis, talán ez tetszett eddig a legjobban. Ugyanakkor viszonylag sokáig olvastam, mert nem volt magával ragadó a stílusa. A kicsinyesség és a növekedés/fejlődés a fő koncepció, ha metaforikusan nézzük, abszolút egyetértek Wells állásfoglalásával. Én is nehezen viselem az előbbit, a szűklátókörűséget. A kísérlet azonban nem ilyen egyértelmű. Egyik fél sem érti meg a másikat, és rengeteg problémát okoz az emberi gondatlanság, kegyetlenség, hatalomvágy és kapzsiság. Az ötlet azonban méltó a sci-fi egyik atyjához.

Számomra könnyed tudományos fantasztikus történet, mely nem titkoltan politikai filozófiai kérdéseket feszeget. Mesés köntösben mutat be jól beazonosítható társadalmi jelenségeket, melyek ezáltal könnyebben megérthetők.

Terveim szerint ez az utolsó Wells-regény, amit olvasok (ez az 5 könyve, amiről eddig hallottam), de ha nem így lenne, akkor sem olvasnék többet tőle. Nagyon jó ötletei vannak, de nagyon felületes író, mintha attól félt volna, hogy meghal, mielőtt minden gondolatát az emberiségre hányja… Általában, a regényeiben nincsenek rendesen kidolgozott jellemek, nincsenek jól megírt történetek, bár itt most mindkettő kicsit jobb volt, mint az eddigi regényeiben, de azért…
… annyira unalmas volt, hogy azért olvastam, hogy végezzek már vele végre (félbehagyni nem akartam, annyira nem volt rossz).
Valahogy mindenbe belekapkodott. Az eleje nekem kész horror volt, aztán volt itt irónia nem kevés (valaki a Molyon Vonneguth-hoz hasonlította és valóban, ezt akár ő is írhatta volna), kínban röhögés két elcseszett tudóson, miközben halálos veszélyben van az emberiség…, szedett-vedett katyvasz, mégis összeáll, csak éppen magva nincs.
Fontos gondolatot se nagyon tudtam kibogarászni belőle: először a „minden hiábavaló”-t láttam felbukkanni, aztán pedig a dicső jövőt, gyermekeink csodálatos jövőjét és valószínűleg ez lehetett a regény fő mondanivalója is, csak hozzámig nem jutott el a sok gazban.
Igazából szerintem egyszer az életében minimum 1 Wells-könyvet el kellene olvasnia mindenkinek, már csak irodalomtörténeti vonatkozásban is, de nekem nem annyira tetszett.

Mintha csak egy Vonnegut könyvet olvastam volna:) Ugyanolyan humor, ugyanolyan beteg utópisztikus jövőkép:) Nagyon tetszett a könyv, jó volt végigizgulni a különböző óriásira nőtt fajok által okozott galibákat.:) Az óriások pedig…:)
A társadalomban megint nem kellett csalódnom… önző szutyok $@!% emberek voltak itt is mint általában azokban a könyvekben, ahol valami újjal találkoznak, akit/akiket kihasználhatnak…:S

A sci-fi atyja remek gondolattal állt elő, de a megvalósítás olykor akadozik. Néha iszonyatosan untam a könyvet és egy tekintettel faltam fel egy bekezdést, mert nem érdekelt, más részeket meg többször is újraolvastam. Wells különlegessége nem szépírói tehetségében rejlik, kifejezetten sokat tud bénázni egy-egy gondolat megfogalmazásával. (máskor jól sikerülten kap el egy pillanatot, olyan lényegiséget megragadva egy félmondattal, ami sokkal közelebb visz az esszenciához).

Nagy előny, hogy az eleinte mesés mű a végére már-már zolai társadalomfilozófiává növi ki magát, de kifejezetten idegesítőek az elfuserált részek. Például a nagy dolgok méretének következetlensége – erről többet itt most nem.

Nagyon szórakoztató könyvecske Wells-től, az ő felemelő és disztingvált mesélői stílusában. A történet meglepően izgalmas és kissé morbid. Emellett a sorok közötti társadalomkritika és elcsepegtett kis bölcsességek teszik igazán jó könyvvé, kár lett volna kihagyni.

Úgy körülbelül a kétharmadáig csak két csillagot akartam adni neki, és inkább csak azért olvastam, hogy nehogy már kifogjon rajtam a kis piszok. De az oldalak csak fogytak, egyre, és aztán, ahogy lassan ez az egész káosz, és összevisszaság összeért, és tartalmasabb történet kerekedett belőle (talán), viszont, a mondanivalója kifejezetten tetszett.
Kíváncsi lettem volna még, hogy hogyan végződik.
Mondjuk oda lehetett volna biggyeszteni a végére, hogy „Majd sok év múlva már végre boldogan éltek, amíg meg nem haltak.”
Nyilván, az ilyen könyveknek nem ez a célja, hogy közölje, mi lesz a szereplőivel, hanem hogy valami gondolatmorzsát kipréseljen belőlünk – belőlem azért egész jól sikerült, rágódom is még a végén.

Nekem ez volt az első Wells könyvem, amit elolvastam, de valószínűleg nem az utolsó! Sokan leírták már előttem, hogy mik a regény hibái, és valóban, rengeteg oldallal lehetett volna több ez a sztori, és kaphatott volna egy kis befejezést is… Mégis tetszett, remek az alap történet, számomra szórakoztatóak a tudósok karakterei, és nagyon tetszett pl. az a rész, amikor a volt fegyenc húsz év után kiszabadul a börtönből, és belecsöppen az új világba ! (Vajon mit szólna a jelenlegi világunkhoz az, aki 20 évet ült?!) Elgondolkodtató kezdetleges sci-fi regény egy kis társadalmi mondanivalóval, amit 4 csillaggal jutalmazok.

Korábbi olvasáskor félbehagytam, és most is volt egy olyan pillanat, amikor nagyon elment a kedvem tőle. Néha úgy éreztem, az író nem tud megbirkózni azzal, hogy a történet ne csak unalmas elbeszélés legyen. Mégis sikerült jól befejeznie a történetet.
Nem mondanám, hogy egy remekmű, de nem is várható el tőle, hogy az legyen. A műfaj még kissé kiforratlan, össze sem hasonlítható a későbbi színvonallal. Mégis úgy érzem nem egy rossz regény.