A ​láthatatlan ember / Az istenek eledele 83% 42 csillagozás

H.G.Wells a tudományos-fantasztikus irodalom képviselője a fülszöveg szerint. Nem is vitatom ezt, mégis úgy érzem a könyv elolvasása után, hogy nem annyira a tudomány maga a lényeg, nem maga a felfedezés – merthát mit is tudunk meg magáról a láthatatlanná válásról, vagy az istenek eledele elkészítéséről? , semmit – inkább a felfedezések következményeiről, emberi kihatásaikról ír. Talán ezzel akar üzenni a tudósok felelősségéről, hogy mennyire fontos, hogy egy felfedezés ne gonosz kezekbe kerüljön (lásd Griffin, aki saját önző céljaihoz használja), vagy nemtörődöm módon, felelőtlenül kerüljön nyilvánosságra, holott a felfedezője pontosan tisztában van következményekkel (pl. Bensington, aki 'eltűnik').
Ezen túlmenően, főleg az istenek eledele nagyon jó társadalom kritikát ad – bármennyire is furcsának hat, mégis, szinte a mai világunkra mutat, kezdve a fogyasztásra ösztönző reklámoktól a politikusok tömegmanipuláló szónoklataiig (szófosásaikig :)).
Nekem mindkettő tetszett, talán az istenek eledele kicsit jobban, mert cselekményesebb, több mindenre kihatóbb és valahogy előremutatóbb, mert míg a láthatatlan embert nem tudtam megkedvelni, csak szánalmat keltett a sorsa, addig az istenek eledele (hogyismondjamcsakhogynelegyenspoiler) fogyasztóiért izgultam, nekik szurkoltam a 'kicsinyes törpék' ellenében.
Tehát nekem többet mondott egyszerű fikciónál.
Szóval most is megállapítottam, mint már annyiszor, hogy érdemes klasszikusokat olvasni. nem véletlen, hogy ezek a művek nem kerültek a süllyesztőbe.

Ezek a több írást tartalmazó könyvek mindig kicsit furák, nehéz hirtelen átrázódni egyik történetből a másikba. Itt is úgy voltam vele.
A láthatatlan ember némileg sunyi és embertársait kihasználó világából, nem is sikerült rögtön váltani az óriások világába, majd figyelni tulajdonképpeni „öntudatra ébredésükre”.
Majd a kezdődő harcokra.
A két „mese” közül nekem Az istenek eledele valahogy jobban tetszett, jobban megvolt a dolgok miértje és hogyanja és jobban is érdekelt az egész.
A láthatatlan ember az inkább csak kis unaloműző érdekességként hatott.
Újfent csak azon tudok csodálkozni, hogy Wells micsoda fantáziával volt megáldva, hogy kitalálta ezt a történetet.

Lenyűgöző.

A tudományos-fantasztikus irodalom atyjának két regényében a kísérletezgetések alanyainak társadalmi kirekesztettsége szívszorító. Az egymás mellett élés lehetetlen.

Nem is tudtam, hogy mire számítsak, amikor a kezembe vettem ezt a két regényt. Csak a molyos címkék alapján volt egy kis elképzelésem róla. Mindenképpen elgondolkodtatóak. Mi lenne ha velünk is mindezek megtörténtek volna? Mi lenne, ha tényleg láthatatlanná válhatnánk? Milyen következményei lennének a szociális életünkre nézve és a belső világunkra nézve? Milyen irányban változna a személyiségünk? Láthatatlan hősök lennénk vagy láthatatlan bérgyilkosok? Ami pedig Az istenek eledelét illeti: humoros, vicces, olvastatja magát. Megmutatja milyen kirekesztettnek lenni, milyen kisebbségben élni. Mindenképp olvasásra érdemesek.

Nagyon durva, de még így harmincannemkevés évesen is élveztem! (magam sem gondoltam volna!)

Csatlakozom Inpu-hoz. csodálom, hogy az Istenek eledelére még nem csapott le egy nagyobb filmgyártó cég! Remek olvasmány! Megéri elolvasni, természetesen a Láthatatlan emberrel együtt.

Az utószóval kellett volna kezdeni. Akkor megértettem volna, hogy H. G. Wells úttörő volt a témában, és „ ötletet adott az irodalomnak. ”
A láthatatlan ember nem volt rossz, de Az istenek eledelével szenvedtem. Az utószó nagyon tetszett, azt viszont nem ő írta.

A könyvet a láthatatlan ember miatt vettem meg, mert mindenképp el akartam mar olvasni. Nagyszerű történet, Wellstől megszokott atílusban megírva. Az istenek eledele csak hab a tortán, nagyon örültem ennek a kötetnek, hogy 2 regényt is tartalmaz, mert ugyan nem hallotam még az imént említett műről, felkeltette az érdeklődésem. És nem is kellet csalódnom, eme regény is egy nagyon jól felépített utópikus történet.

Nagyon nagyon nagyon bánom hogy csak 25 évesen olvastam életemben először H.G.Wells-t.
Mindkettő történet csillagos ötös, a Láthatatlan embert egy délután kiolvastam, komolyan olyan volt olvasása mintha képregényt lapozgatnék, könnyed, laza, és átkozottul beleéltem magam…mint ahogy régen pl. a Pókemberes, szupehősös, szupergonoszos, világuralomra törő dr. Fátum képregényekben. (Bocs hogy nem tudom világosabban kifejezni magam) Amúgy képregényes szekciót nem akartok indítani?:))))
Na azt kevés időm maradt utána olvasásra(hülye munka) ugyhogy a „papis” történet kb. fél(!) hónapomba telt mire végignyálaztam. Tökre elfilozofálgattam közben hogy ha majd győznek az óriások, akkor vajon nem-e ugyanolyan társadalmat alakítanak-e ki mint a picik? Én arra jutottam hogy igen.:)