Migrén 45 csillagozás

Gyurkovics Tamás: Migrén

Gyurkovics Tamás a regény főhősét, Spielmann Ernőt arról a Spiegel Ernőről mintázta, akit 1944-ben ikertestvérével, Magdával együtt Munkácsról hurcoltak el Auschwitz-Birkenauba. A táborban maga Josef Mengele választotta ki arra, hogy az ikerfiúk „kápója”, azaz Zwillingsvater legyen. Spielmann a láger felszabadulását követően közel negyven gyereket kísért haza a szétdúlt Európán keresztül, élete legnagyobb részében mégis lelkiismeret-furdalástól szenvedett. Bűntudatának történetén keresztül megismerhetjük azt is, hogyan alakult a túlélők sorsa a világ különböző pontjain.

>!
Kalligram, Pozsony, 2019
280 oldal · ISBN: 9789634681212
>!
Kalligram, Pozsony, 2019
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634680949

Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

koncentrációs tábor


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 73

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

„Túlélte? Bűnös!”

Ha Gyurkovics első könyve a gonosz egoista végpontját vizsgálta, a mostani jó és rossz szürke zónájában játszódik. Spielmann Ernőt ugyanis a lágerben maga Mengele választja ki arra, hogy felügyelje ikrekből álló kísérleti egér gyűjteményét, aminek hősünk – hősünk? – legjobb tudása szerint eleget tesz. Ezzel pedig a kellős közepébe pottyan egy etikai problémának, jelesül: hol a határ „kényszer és talpnyalás” között, vagy másképp megfogalmazva: a rendszer fenntartásában segítünk-e, ha részt veszünk benne, vagy épp a rendszer áldozatainak sérüléseit minimalizáljuk?

Gyurkovics pedig, ezt le lehet szögezni, nagyon jó író. Tudja, mit akar elmondani, és megvannak a képességei ahhoz, hogy ezt jól mondja el. Tudatos eszközhasználó nagyszerű egyensúlyérzékkel megáldva, ami kifejezetten szükséges akkor, ha egy alkotó ennyire a morális kérdésfeltevések körül kíván keringeni – mert egyensúlyérzék nélkül belehullana az erkölcscsőszködés feneketlen szakadékába, unalmas programprózát hozva létre. De itt nem ez történik, az egész szöveg szép tiszta irodalom marad, alighanem azért, mert Gyurkovics sosem magyaráz, hanem egyszerűen embereket mutat be. És ránk hagyja a feladatot, hogy eldöntsük, ezúttal rossz embert, avagy jót. És ha beletörik a bicskánk a kérdésbe, az se baj – a megválaszolhatatlan kérdések pont az irodalom tollhegyére valók.

1 hozzászólás
vargarockzsolt P>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

Hú, de jó volt! Gyors egymásutánban kétszer is elolvastam. :) Ha a Sorstalanságra adnék tízből kilencet, akkor erre nyolcat. Mint egy jó Kundera, úgy olvasatja magát, és van benne egy ikonikus történet, amit mindenkinek ismernie kéne.
Ami a legjobban tetszett benne, hogy egy csomó mindent juttatott az eszembe, amin lehetne filózni. Például arról, hogy hogyan lehet a traumákat feldolgozni, meg arról, hogy milyen könnyen ítélkezünk emberek felett, meg arról, hogy ez mennyire magyar vagy mennyire zsidó regény? spoiler
Az Írók Boltjában volt egy könyvbemutató, ott nagyon sok okosat mondtak róla, szerencsére nem spoilerezték, azt is érdemes megnézni.***

Öt nagy fejezetből áll a regény, ebből négy maradéktalanul tetszett. A Holocaust idején játszódó rész olyan bravúrosan van megírva, hogy még talán Kertész is csettintene.

Volt ami nem tetszett, az egyik fejezet Magyarországon, 1945 és 1957 között játszódik, én ezzel a korral harminc éve munkaszerűen foglalkozom, ezért már rettentően unom, ezt nekem komolyan legfeljebb Nádas tudja megírni, különben minden más idegesít, nem tehetek róla. Lehet, hogy ez volt a baj, de nekem itt hiányzott a figurák mélysége is, nem is szerettem őket, ezért rontottam öt csillagról négy és félre.

De összességében kellemes meglepetés volt ez a könyv. Sokan rutinból szidják a kortárs magyar irodalmat spoiler, miközben ilyen remek, szórakoztató és elgondolkodtató regények is jelennek meg. Ajánlom!

spoiler

*** spoiler

1 hozzászólás
szadrienn P>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

“Spiegel Ernő történetével akkor találkoztam, amikor a Mengele bőröndje című regényemhez gyűjtöttem anyagot: ekkor szembesültem azzal, hogy mi, magyarok, milyen keveset tudunk erről a kivételes történetről. Nevezetesen arról, hogy egy honfitársunk negyven ikerfiút kísért haza Auschwitz-Birkenauból. (…) Mengele bűnös volt, de bűntudat nélkül élt. Spiegel viszont ártatlan volt, és egész életében bűntudat gyötörte.” – nyilatkozta egy interjúban a szerző, Gyurkovics Tamás.
A Migrén tehát a bűntudat, a túlélés regénye, és nem az Auschwitzben elkövetett rémtetteké. Középpontjában a kényszerű történelmi szerepvállalás áll. A főszereplő akarata ellenére lesz Zwillinsvater, az ikerfiúk kápója, gondozója, felügyelője, és válik Mengele segédjévé.
A borzasztó kísérletekben nem vesz részt, csak tapasztalja, hogy többen soha nem térnek vissza róluk. Minden erejével védi, tanítja, próbálja életben tartani a rábízott gyereksereget, és végül hóban, fagyban, sokszor rettegve és éhesen hazavezeti őket Magyarországra, és ez a hazaút a regény legmegrázóbb, legdrámaibb fejezete. Mert néha ott marad egy-egy gyerek elveszve az áthatolhatatlan ködben vagy a kórházi fertőző osztályon, hogy a többi harminchét hazajuthasson.
Vajon hős volt-e Spiegel Ernő vagy kollaboráns, esetleg maga is áldozat?
Egész életében kapja a hálálkodó leveleket az ikerfiúktól és ő mégis makacsul hallgat a múltjáról, még a családja előtt is. Belülről égeti a rákényszerített szerep, gyötri a migrén. Milyen döntések hozhatók meg a túlélés érdekében? Működhet-e a múlt elfojtása, az elhallgatás?
Kiváló regény kompromisszumokról, megalkuvásról, és egy csendes, szerény, fejfájással küszködő kisember tiszteletre méltó helytállásáról.

n P>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

Spiegel Ernő (Cví Spielmann) megérdemel egy külön regényt. Azért mondom ezt, mert olvasom egy korábbi interjúban, hogy a Mengele bőröndje írása közben az írót már foglalkoztatta Spiegel bűntudata, de ezt a történetszálat csak röviden említette az előző regényben. Jól tette, hogy visszatért rá és nem zsúfolta be abba a bőröndbe, így sem volt könnyű vinni azt olvasás közben. Ez a regénye sem könnyű. Ahogy Mengelénél nem értettem, sőt, kemény indulatot váltott ki belőlem a bűntudat nélküli élete, úgy Spiegelnél a bűntudattal való együttélés nehezedett rám. Cví Spielmann nekem eleinte nem volt szimpatikus. Modorosnak tűnt, olyan „rend a lelke mindennek” embernek, merevnek, aki a kezét is hosszan mossa, mint aki nem tudja letisztítani a már régóta rászáradt koszt. Persze, sejtettem, hogy ezeknek mind fontos jelentősége lesz, a migrénről nem is beszélve. És ezt a jelentőséget, ezt a titkot vártam felfedezni, megismerni. Aztán a második fejezetben Cví Spielmann elkezdi monológját és együtt merülök vele a fojtó kétségbe, hogy ki a jó ember, ki a rossz ember, bűnös-e vagy hős, hogy le lehet-e tenni valaha ezt a terhet, meg lehet-e nyugtatni a lelkiismeretet, van-e a szívnek felejtése? A könyvet nem nagyon tettem le, délután kezdtem, éjfél előtt fejeztem be és még sokáig fogom forgatni magamban Spiegel Ernő „ikerkápó” történetét.

1 hozzászólás
balagesh IP>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

Egy kortárs, pályája elején járó író méltatása büszkeséggel tölti el az embert. A felfedezői élményt nem kicsinyíti a neves kiadó, a dicsérő recenziók, hiszen az csak a szakma. Feszít engem is valami belső tűz, hogy világgá kiáltsam, kivételes íróval van dolgunk. Kiválasztottságérzetem azonban tovább tudom emelni azáltal, ha kijelölöm a megfelelő polcot. Ha pontosabban körülhatárolom a kiválóságot. Hogy aszongya, nincs még egy ilyen magyar író. Meratöbbi… Hagyjuk is őket. Gyurkovics kiegyensúlyozott mesélő. Sem el nem hanyagolja, sem a mondandó elé nem helyezi a szakmai (stilisztikai, műfaji, történelmi, erkölcsi, pszichológiai) ismérveket. Kerül minden túlzást, akárcsak a leegyszerűsítéseket. Élvezhetően magas színvonalat tart. Még az evidens szerkezeti baki, hogy egy több részből álló regény egyik részét más szereplőnek, más országnak szenteli, az sem rontja el a regényt. Ugyan meglepett, de azt is élvezettel olvastam, afféle nem teljesen szervesült betétként. Fura ezt állítani, de vannak józan remekművek is, amelyek nem válnak unalmassá, de nem is engedik olvasójukat elveszni. És a témát tekintve még furább kijelentés, hogy a nagyszerűbb első regénynek született egy jóval kedvesebb, meghatóbb párja.

2 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

Bevallom, amikor először olvastam @Kuszma értékelését a Migrénről, a könyv még a polcom közelében sem volt és el sem tudtam képzelni, hogy mire utalhat, amikor Gyurkovics egyensúlyérzékét forszírozza.
Elolvastam, megszenvedtem, (…és azt gondolom) megértettem. Való igaz, hogy a könyvbéli események leírása oly mértékben személyes, annyira kiköveteli az olvasó szubjektív értékítéletét, olyan szélsőséges és bensőséges érzelmeket kavar, hogy azt kizárólag egy kötéltáncos precizitásával és egyensúlyérzékével lehet jól megvalósítani.
Ernő, az üldözött zsidó, a majdnem Mengele-kápó Zwillingsvater, és Cví, az alijázó menekült, a születő zsidó államban megbecsült polgár, lélekben megnyugodni képtelen kettős személyiségében, a sorok közül szinte szűkölve könyörög a megítéltetésért. Gyurkovics pedig ezt nem adja meg neki, a feladatot az olvasóra bízza. Ugyanis, ha megtenné, ha állást foglalna, és például kijelentené azt, amit Ernő/Cví Spielmann is csak rémálmában mer kimondatni a múltjából előbújó szellemekkel, vagyis, hogy ”Aki túlélte, az ártatlan nem lehet, a bűnösség vélelmét kéretik a tanú esetében is figyelembe venni!”, akkor máris vétene a kényes egyensúly ellen. De ugyanez történne akkor is, ha mondjuk, a főszereplő egy gyengébb pillanatában engedne, a – mára talán (sőt, bizonyosan!) szelektív emlékezetű – túlélők, vagy a család gyengéd unszolásának és elfogadná önmaga heroizálását. Akkor ugyancsak oldalt választana és a regény óhatatlanul elmozdulna a giccs, vagy a propaganda-irodalom felé, de meglehet, hogy egyszerűen csak menne a levesbe, a többi tucatáru közé.

Ámde nem így történik. Gyurkovics Tamás második regényében az olvasói fejfájás végül nem mozdul el egyik irányba sem, nem válik féloldalas Migrénné, megmarad tökéletesen egyensúlyos morális ideggörcsnek, ami hosszú időre ad megoldandó feladatot a gyanútlan és (lássuk be) felkészületlen olvasónak. De jó is ez így. Ettől válik maradandó olvasmányélménnyé, így kerülnek fel a befogadó alkarjára azok a bizonyos számok, így válunk részessé, bűnössé és áldozattá egyaránt.

Sokan mondták, írták már, hogy a szerző mindent tud arról, hogy az írás mitől válik irodalommá. Akkor most részemről még egy voks erre az oldalra (…és nem bánom, hogy állást kellett foglaljak!).

giggs85 P>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

Két évvel ezelőtt Gyurkovics Tamás valósággal berobbant a magyar szépirodalomba a Mengele bőröndje című regényével, ami a címszereplő náci orvost, az egykor csak a Halál Angyalaként emlegetett háborús bűnöst állította középpontba. Mégpedig úgy, hogy egyszerre lett közönségsiker, és egyszerre ismerték el a kritikusok is az érdemeit. A második kötetének befejezése után úgy tűnik, hogy a szerző továbbra sem tudott elszakadni ettől a hátborzongató témától, ugyanis a mű főhősét a valóságban is létező Spiegel Ernőről mintázta, aki lágerlakóként maga is kénytelen volt aktívan és szó nélkül segíteni a bűneiért végül soha meg nem lakoló Mengelét. És hogy Spiegel, pontosabban a szövegbeli alteregója Spielmann Ernő mindezért bűnösnek tekinthető? A Migrén többek között erről is szól.

A több különálló, ám egymáshoz szervesen kapcsolódó részben elmesélt történet ugyanúgy egy, a világháborút túlélő férfit állít középpontba, mint a korábbi regényben, egy olyan férfit, akit azonban a tetteiért évtizedeken keresztül gyötör a bűntudat, sőt, egy olyan férfit, aki emellett még számtalan életet megmentett, külső segítség nélkül. Tulajdonképpen egy igen megrázó világháborús kitérőtől (és egy hajszálnyit funkciótlannak tűnő ’56-os betéttől) eltekintve ez a 280 oldal végigköveti Spielmann Ernő egész Auschwitz utáni életét, kétségeit, gyötrelmeit, majd szinte mennybemenetelét.

Persze ebben a témában irtózatosan nehéz olyat írni, amit még nem olvashattunk korábban, ami ne tűnne mára már rég lerágott csontnak, de szerencsére a szerző olyan kérdéseket is feszeget, amelyek még most is aktuálisak, és amelyekre elég nehéz kategorikusan válaszolni akkor, ha előtte alaposan végiggondoltuk őket. Mert bár iszonyatosan könnyű magabiztosan és megingathatatlanul kijelenteni, hogy aki bármilyen formában részt vett a holokausztban, vagy aki bármilyen mértékben is együttműködött a haláltáborokat működtető nácikkal, az egy szörnyeteg, és mi, a tiszta lelkű és csillogó szemű 21. századi emberek bizony ilyet soha nem tennénk, de olvasva Spiegel / Spielmann történetét, ez a kategorikusság és magabiztosság hamar szertefoszlik.

Mert itt van egy ember, aki annak köszönhette az életét, hogy aktívan együttműködött Josef Mengelével, aki mindent megtett, hogy a lehető legzavartalanabbul tudja folytatni az emberkísérleteket a hírhedt orvos, de aki ezzel életek tucatjait meg is mentette. Most akkor Spiegel / Spielmann bűnös vagy áldozat? Is is? És a többi hozzá hasonló? Azok, akik szintén a kényszer hatása alatt cselekedtek? Lehet egyáltalán kategorikusan gondolkodni és kijelentéseket tenni ebben a témában?

A másik dolog, ami nagyon kiemelendő még ebben a kötetben, az a túlélők háború utáni körülményeinek a bemutatása. Gyurkovics érezhetően gondosan utánajárt ennek a témának, ugyanis a legváltozatosabban és legéletszerűbben jelennek meg előttünk az új életet kezdeni igyekvők és a traumáikat magukkal hurcolók. Olyanok, akik sikerrel lépnek túl a múlton, és olyanok is, akik örökre a tábor foglyai maradnak. Megelevenedik előttünk és átélhetővé válik a sorsuk, a konfliktusaik, a világlátásuk.

Minden bizonnyal az elsőhöz hasonlóan Gyurkovics Tamás második kötete is sikeres lesz, mivel a Migrén egy kimondottan olvasmányos, gyorsan és élvezettel falható kötet – egy olyan regény, ami nem fél komoly és húsba vágó kérdéseket feltenni (és nem megválaszolni!), hogy a mélyen tisztelt olvasó intellektuális igényeit is kielégítse. Profi munka, így nyugodt szívvel ajánlom Spielmann Ernő történetét mindenkinek!

Csabi P>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

Gyurkovics Tamásra úgy volt szüksége a magyar irodalomnak, mint egy falat kenyérre. Szinte egyedülálló az ő felbukkanása, ahogy a semmiből letette azt az első regényét, reményt adva, hogy nem csak irodalmi körök, újságok köré csoportosuló társaságok, kiadói istállók bejáratott embereinek van esélye könyvkiadáshoz jutni. És két évre rá itt egy újabb regény, bizonyítva, hogy nem csak egyszeri csodáról beszélhetünk, egy irodalmi életmű kezd kialakulni a szemünk láttára.
Na jó, annyira nem vagyok oda a Migrénért, mint a mengelésért, de ez is egy bőven jó regény. Valós történetet dolgoz fel, középpontjában ennek is egy haláltábori történet van, Mengele megint, de most nem ő a főszereplő, hanem az egyik áldozata, Spielmann Ernő, aki a doktor kísérleteiben használt ikerfiúkat istápolta a táborban.
A regény nagyobb fejezetekre oszlik, az első már a háború után játszódik, Izraelben, majd a másodikban van a cselekmény magja, a tábori események, és az azt követő hazaút, ami a legerősebb része a könyvnek. A harmadikat kissé neccesnek érzem, mivel nagyon kizökkent a regényből, ebben ugyanis teljesen mások a szereplők, Budapesten vagyunk a háború után, Jóska, a fiatal túlélő megismerkedik a jóval idősebb Deme Piroskával, és egymásba szeretnek. Ez a Deme Piroska az a Döme Piroska, akinek életrajzi regényét spoiler pont nemrég olvastam, így nekem végül is érdekes volt ez a rész, viszont tényleg nem értettem a funkcióját, hisz Jóska ugyan feltűnik később Izraelben, de nem játszik fontos szerepet. Talán, ha flashbackben lett volna ez a rész is elmesélve, jobban belesimult volna az egészbe.
A regény hátralévő részében kiemelkedő szerepe van az Eichmann-pernek, de lényegében nagy léptekben végig vesszük Spielmann életét, amit folytonos lelkiismeretfurdalás kísért a táborban történtek miatt.

Ami a regény feltétlen erénye, hogy nagyon hitelesen ábrázol, az apró részletekig pontosan leír mindent, könnyű beleélnünk magunkat a történetbe, a nyelvezete pedig gördülékeny, nem megy bele nyakatekert lelki folyamatok ábrázolásába, igaz, ez a gördülékenység néha átcsúszik giccsbe (gondolok pl. az első részben a Bitzaron utcaiak némely beszélgetésére). És ha már lelki folyamatok, nekem hiányzott, hogy megértsem Spielmann lelkifurdalásának igazi természetét, ennek ábrázolása csak félig-meddig sikerült, mert a történetből végig az jön le, hogy Spielmann egy szükség csinálta hős volt, aki megmentett egy csomó gyereket, de, úgy tűnik, ezt csak ő egyedül nem látja be. Lehet, hogy egy-két nyakatekert lelki folyamat mégis kellett volna.
Ettől függetlenül mindenképpen ajánlom a regényt, ott van az év tíz legfontosabb magyar megjelenése között.

pepege P>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

Hetek óta keresem a szavakat, de sehogyan sem találom. Csak üres közhelyek jutnak az eszembe, semmi nem elég méltó ehhez a könyvhöz és ahhoz az élményhez, amit számomra nyújtott. Én már a Mengele bőröndjénél is éreztem valamit hasonlót, tudtam, hogy fontos könyv. És még ha a szerkezetével nem is voltam teljesen megbékélve, páratlan első regénynek tartottam.

Spielmann Ernő történetével Gyurkovics Tamás beírta magát a nagyok közé. Sok-sok év múlva is úgy fogom emlegetni, tudjátok, ő az az író, aki második nekifutásra megírta a tökéletes könyvet, aki nem tud hibázni.

Le vagyok nyűgözve.

(A budapesti kitérőért külön köszönet, nagyon szívesen olvasnék ebben a témában a szerzőtől egy teljes regényt is.)

AeS P>!
Gyurkovics Tamás: Migrén

A könyv harmadánál posztoltam a borítót a Facebookra, és azt írtam az ismerőseimnek (az ottaniak szignifikánsan kevesebbet olvasnak összességében, mint az itteniek), hogy ha az év hátralévő öt és fél hónapjában csak egy könyvet olvasnak el, akkor ez legyen az. Ezt komolyan gondoltam, most is komolyan gondolom, és tartom is ezt a kijelentésemet.
Gyurkovics olyan könyvet írt a magyar, holokauszttal foglalkozó regények sorába, ami, legalábbis számomra biztosan, teljesen új helyzetből közelíti meg az egész kérdést, a túlélők izraeli, kivándorolt életével indít, és azon keresztül rajzolja meg a bűn és bűntudat alakjait, a szubjektív érzelmek és a különféle társadalmi ítéletek egymásnak feszülését. A könyv igazán megrázó első és harmadik harmada közé beékelődik egy magyarországi jelenet, zömmel 1956-ról, és egyetértek azokkal, akik szerint ez nem volt feltétlenül szerencsés döntés, de Deme (Döme) Piroska alakjával itt is sikerült valami pluszt adnia, ha nem is akkorát, mint a könyv fő történetszálával.
Az értékelést olvasókra kevéssé tartom jellemzőnek azt, hogy idén már csak egy könyvet olvasnának el, úgy gondolom, ti az érme másik oldala vagytok, akik azon töprengenek, vajon hány könyv fér még az idei évbe, és abból mi lesz az, ami igazán bejön, és mi az, ami nem. Ha idén csak egy kortárs magyar szépirodalmi könyvet akartok elolvasni, ezt olvassátok. Ha idén csak egy, holokauszttal kapcsolatos történetet akartok elolvasni, ezt olvassátok. Ha azon gondolkoztok, hogy mi az, ami még mindenképpen bele kell, hogy férjen az idei évbe, ez legyen az.

15 hozzászólás

Népszerű idézetek

olvasóbarát P>!

A világ, amelyben apám élt, meg az apám apja, nincs meg. Országok tűntek el, és újak születtek helyettük. Népek cseréltek hazát, vagy inkább országok cseréltek népeket, ha ugyan megelégedtek a cserével.

20. oldal

1 hozzászólás
Ezüst P>!

(…) mert a legsötétebb időkben is vannak olyan bolondok, akik az utolsó kiló lisztjüket is odaadják egy könyvért (…)

124. oldal

3 hozzászólás
n P>!

Ez a szó jut most Spielmann eszébe, nyugvó.
Nyugvóba jutott a fogócskában, már nem érhet hozzá senki. Mindenki láthatja, hogy ott van, és mindenki tudhatja, hogy miért van ott, de elérni csak a törvény érheti el, a törvénynek azonban nincsenek érzelmei, se hála, se szánalom, a törvénynek csak értelme van, szétválasztja egymástól a jót és a rosszat, amire a vádlottak láthatólag nem képesek, különben nem a vádlottak padján ülnének, hanem az áldozatok helyében lennének, esetleg a nézőtéren, azok között, akik sem alperesei, sem felperesei az életnek, de még csak nem is a tanúi, mert tanúnak lenni önmagában is beismerő vallomással ér fel, a bűnnél ugyanis nem lehet ártatlanul jelen lenni, aki tanú, az eleve áruló, először az áldozatot árulja el, amikor végignézi, hogy a sérelmére épp bűnt követnek el, másodszor pedig a vádlottat, amikor a vallomásával a bűn kizárólagos gazdájává igyekszik tenni, a tanúnak tehát kettős bűne van, előbb a tétlenség, aztán a megkésett cselekvés. és csak azért nem áll a vádlottak padján ő is, mert a törvénynek szüksége van rá, ő a kisebbik rossz, az eljárás nélkülözhetetlen kelléke, az igazságszolgáltatás cinkosa, vagy inkább fordítva, éppen ő az, aki kollaboránssá teszi végül magát a törvényt is, a rossz cinkosává a jót, foltossá a tisztát, ráadásul nem is a nagyobb jó érdekében, hanem csak a nagyobb rossz ellenében, ha ugyan a jónak és a rossznak mértéke is van, nem csak minősége, mindenesetre a tanúval ördögi alkut köttetik, amely révén a megvádolása, pláne az elítélése nem kívánatos, igaz, nem is szükséges, mert a tanú büntetése maga a vallomás, a precíz leltára mindazon bűnöknek, amelyeknek, ahogy a neve is mutatja, egykor a tanúja volt, nyilvános beismerése mindannak, amit tett, és főleg annak, amit elmulasztott megtenni, a tanú büntetése tehát a múltja eltörölhetetlenné tétele, a megfosztása attól a reménytől, hogy új helyen és új néven egyszer még elölről kezdheti az életét ő is.

267-268. oldal

3 hozzászólás
fióka P>!

Halottnak kellene lennem, mert aki nem állt ellen, az nem lehet ártatlan, aki pedig ellenállás nélkül élte túl, az bizonyosan bűnös. Akkor pedig már tisztességesebb halottnak lenni.

200. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bűntudat
fióka P>!

Arra, hogy a halál szolgálatában álltál, nincs mentség, csak magyarázat, de az enyhítő körülmény olykor nem sokban különbözik a súlyosbítótól. Valld be, hogy titkon már vártad ezt a napot. Talán most megnyugszol. Jobb megbűnhődni, mint perbe fogva élni éveken át.

255. oldal

gesztenye63 P>!

Aki túlélte, az ártatlan nem lehet, a bűnösség vélelmét kéretik a tanú esetében is figyelembe venni!

227. oldal

Kapcsolódó szócikkek: koncentrációs tábor · túlélő
gesztenye63 P>!

A végrehajtó hatalom csak ne adjon megrendeléseket az igazságszolgáltatásnak, mint valami falafelárusnak!

182. oldal

ppeva P>!

Elég legyen Auschwitzból, csönd.

(első mondat)

balagesh IP>!

A családfő elengedi a homlokát. Ilyenkor tudja, hogy az idő őt igazolta. Amiért kivándorolt, azt megkapta ettől az országtól. Az élet itt sem gondtalan vagy félelemtől mentes, csak pontosabban előbecsülhető.

14. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Závada Pál: Természetes fény
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
Bauer Barbara: Az élet hangja
Gárdos Péter: Hajnali láz
Zsolt Ágnes: Éva lányom
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Palotai Boris: A férfi
Nyíri János: Madárország
Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért
Ember Mária: Hajtűkanyar