Mengele ​bőröndje 43 csillagozás

Josef M. két halála
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

A Mengele bőröndje – Josef M. két halála című regény két könyvből áll. Az első könyv Josef Mengele közel három évtizedig tartó, dél-amerikai bujdosásának történetét meséli el. A második könyv fikció – igaz, a valósághoz nagyon is közeli fikció: azt mutatja meg, mi történhetett volna, ha ezerkilencszázhatvanban, Buenos Airesben a Moszad ügynökei nem Adolf Eichmannt, hanem Josef Mengelét fogják el, őt hurcolják Jeruzsálembe és állítják bíróság elé…

>!
Kalligram, Pozsony, 2017
526 oldal · ISBN: 9789634680284
>!
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155603907

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 8

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

Több, mint ígéretes első regény. Sőt: egyszerre rögtön két első regény. Gyurkovics duplafenekű könyvének első (és egyben nagyobbik) fele Mengele dél-amerikai bujkálásának rekonstrukció-kísérlete a Halál Angyalának elbeszélésében. Az író itt tulajdonképpen a „Mesterségem a halál”-effektust* játssza ki: hogy amikor egy szöveget tárgyilagos vallomásnak álcázva a szörny szájából hallunk, akkor az ellentmondás az elbeszélővel való azonosulás ösztönszerű vágya, illetve az elbeszélő nyilvánvaló szörnyetegsége között kellemesen stimulálja az olvasó idegvégződéseit. Zavarba ejti, na. Ugyanakkor Gyurkovics regénye nem titkoltan egy írói igazságszolgáltatás is**, annak megmutatása, hogy bár Mengele elkerülte a felelősségre vonást, a saját privát poklát nem. Ennek a narcisztikus, önmagát „Gyógyító Embernek”, a tudás apostolának tekintő figurának a szavai mögül egyre inkább kikandikál az elmagányosodás, az önmentegetés és a kín, hogy senki sem képes értékelni az ő korszakalkotó munkásságát. Ironikus, hogy a fajtisztaság és a germán felsőbbrendűség hirdetője kénytelen azon a kontinensen bujkálni, ahol az etnikai keveredés a normális, és még hálás is kell legyen az őt bujtató pár náci bunkónak, pedig hát meg se tudják különböztetni a hipertrófiát a lábgombától.

A második szöveg ezzel szemben egy fiktív idősíkba visz el minket, ahol Eichmann helyett Mengelét kapták el a Moszad ügynökei, így aztán ő kénytelen Jeruzsálemben bíróság elé állni***. Ez a bő száz oldalas kisregény tulajdonképpen nem más, mint egy tárgyalótermi dráma és Mengele rémtett-listájának az ötvözete, ami némileg gépiesen alkalmazza a műfaj paneljeit – nem vagyok benne biztos, hogy önmagában különösebben lenyűgözött volna, de így, a másik szöveggel összeolvasva kifejezetten termékeny értelmezéseket kínál fel.

Gyurkovics bemutatkozó kettős kötete izgalmas vállalkozás. Nem hibátlan (időnként például megbicsaklik a választott elbeszélő hangja), de van benne egy nagyon határozott koncepció, amit a szerző következetesen, és elsőkönyveshez képest megdöbbentő profizmussal visz végig. (Hiába no, egy egykori miniszterelnöki szövegíró ne tudná, hogyan épül fel a hatás?) Ez a mű mindenképpen alkalmas arra, hogy szerzője lendületből berúgja vele a kortárs irodalom vaspántos kapuját – markáns, jól felépített szöveg, karakteres üzenettel. Kommunikál az olvasójával. Kérdéseket tesz fel neki és provokálja. Nagyon kíváncsi vagyok ezek után Gyurkovics következő munkáira – hogy mit kezd például egy olyan alapötlettel, ami nem visz el ennyire a hátán egy regényt, mint Mengele meséje. Tekintetbe véve első regény voltát, percnyi hezitálás után megítélem az öt csillagot.

* Bár szerintem ennek a könyvnek több köze van Littell Jóakaratúak-jához, mint Merle klasszikusához.
** Annyira nem titkoltan, hogy itt el is mondja: https://moly.hu/konyvek/gyurkovics-tamas-mengele-borondje-josef-m-ket-halala/linkek Pedig esküszöm, magamtól is rájöttem volna.
*** Ebben a részben Gyurkovics egy szellemes tréfát is megenged magának: spoiler

10 hozzászólás
>!
Csabi P
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

Etetem a teknőst lisztkukaccal, ott nyüzsög a sok kis féreg egy dobozkában, húsosabbak, de kisebbek is, némelyik már sötétebb színű, tudom, hogy ezek előbb el fognak pusztulni, így kárba vesznének, legalább is tápértékük alaposan csökkenne, ezért ezeket vadászom ki előbb, és vetem oda a teknős elé. Vajon Mengele is így etette a teknősét?

Gyurkovics első szépirodalmi könyve a tavalyi év szenzációja lehetett volna, ha volna még igény ebben az országban irodalmi szenzációra. De nincs, langyos marketingben mosdatják a biztosat, a többi meg éljen meg, ahogy tud. A Mengele bőröndje pont azt tudja, ami nagyon hiányzik a mai szépirodalmunkból, csak elvétve bukkan fel: elmesél egy történetet, úgy, hogy az szórakoztató és egyben minőségi nyelven szólal meg. Ráadásul egy valós történelmi eseményt dolgoz fel, még csak nem is magyart.

A regény két fejezetből áll, az első, a törzsanyag a szöveg négyötöde, Mengele dél-amerikai bujdosását írja meg egészen a haláláig. Nagyrészt történelmi tényeken alapul a regény, persze mint minden irodalmi alkotás elvesz és hozzáad, ezzel semmi baj, mert jól működik a szöveg, ami E/1-ben szólal meg, vagyis végig Mengele gondolatait, világnézetét halljuk. Egy csalódott, a végletekig elkeseredett ember, egy apa megöregedését követhetjük végig, és Gyurkovics végig vékony jégen táncol, hisz a háború alatt történtekről egy szó sem esik, akár meg is sajnálhatnánk ez a „kiváló tudóst”, aki családjától, hazájától, munkájától elszakítva kell éljen egy számára barbár világban. Ezt ellensúlyozandó jelennek meg olyan elemek a regényben, amik visszarángatnak minket a valóságba, hogy tulajdonképpen kinek az életéről is olvasunk itt. Az író kiválóan építi fel Mengele személyiségét, aki nem tekinti magát bűnösnek, nácinak, csak egy üldözött tudósnak, aki narcisztikusan hisz magában, a művében. Ez zavart is az elején, mert azt gondoltam, hogy majd csak bekövetkezik valamiféle változás, jellemfejlődés, előbb-utóbb rájön ez az ember, hogy tévedett, vagy legalább felébred benne a kétely, de Mengele megtalált levelei igazolják, hogy ez a valóságban sem történt meg, és pont ez a legterhelőbb ellene, ez bizonyítja végtelen ostobaságát, dilettantizmusát.

A könyv második, rövid fejezete már fikció, Mengele képzeletbeli jeruzsálemi perét írja meg. Ez a fejezet az oka, hogy levontam azt a fél csillagot. Azt vártam, hogy ebben a részben majd valami változás történik (pl. egy másik elbeszélő szemszögéből látjuk, ami szerintem nagyon jót tett volna neki), de továbbra is Mengele az elbeszélő, és továbbra is ugyanazt kapjuk tőle, amit eddig. Ahogy én látom, ennek a résznek a funkciója az, hogy bemutassa azt, ami az első részből teljesen kimaradt: a doktor rémtetteit. Kapunk is ebből bőven, de Mengele ennek hatására sem törik meg, vagyis ebből a szempontból ugyanott vagyunk, mint az első részben.
Talán jobb lett volna, ha ez a rész nem különül el ennyire a szövegtesttől, hanem mondjuk be van szúrva valahová, mint valami álom, amit Mengele lát. És lehetett volna egy kicsit rövidebb is, pl. az elejére az elfogás leírása teljesen felesleges, ezt már Eichmann kapcsán egyszer olvastuk.

Ettől függetlenül csak ajánlani tudom ezt a könyvet, a tavalyi év egyik legjobbja.
Érdekes, hogy tavaly egy másik könyv is megjelent, kísértetiesen hasonló témában. Olivier Guez: Josef Mengele eltűnése című regénye állítólag szenzáció Franciaországban, és nyárra nálunk is kiadják. Gyurkovics könyve nagyon is exportképesnek tűnik, de így, hogy van a piacon egy francia regény is a témában, erősen kétséges a külföldi kiadása. Hacsak nem pont annak a megjelenése tereli a figyelmet a magyar regényre. Legyen így.

7 hozzászólás
>!
Archibald_Tatum P
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

Eredetileg, mint oly sokszor – olybá tűnik, oly sokszor: mindég – egy hosszabb értékelést szándékoztam írni, de mint mindég, belebonyolódtam. Úgyhogy csak pár kósza gondolat.

Ez a regény – hogy munkamódszerem feltárjam –, aki olvasott már róla, tudja, két részből áll; én is eltöprengtem, miért van itt két rész. Szerencsére mielőtt megmagyaráztam volna, beleolvastam egy a szerzővel készült beszélgetésbe, ott elmondja a koncepcióját, gondoltam, akkor már nem bírálom fölül – azt hiszem, rendesen mindég felülbírálom a szerzői koncepciókat.
Egyébként igyekeztem nem utánajárni semminek. (Nagyjából sikerült.)

Azt találtam mondani korábban, hogy ez nem szépirodalom – ami alatt azt értettem, hogy számomra elsőre nem volt hiteles a regény játéka, a szerepjáték – ez a jelenség általános nálam az utóbbi időben, elkezdek egy-egy új szerzőt olvasni, és túl szembeötlő, kimódolt, keresett a stílus, pontosabban, az egyes stiláris fogások – modorosságnak hatnak.
Itt pl. Mengele stílusának jellegzetességei, beszédmódja tűnt túl megcsináltnak – olvastam (azt is), hogy Gy. olvasta a hajdanán magazinokban publikált Mengele-levelezést, lehet, onnan vette át a stílust. Ahogy haladtam aztán tovább, elfogadtam és megszoktam a játékot – és akkor már úgy találtam, nagyon is jól adja vissza ezt a személyiséget – ahonnan elfogadtam Gy. mértékeit, egyetlen ponton sem éreztem azt, hogy megfolyt volna a tinta, nem kapott az olvasó lekezelő segítséget.

De a regény egyik gyengesége – legalábbis amit én annak éreztem – szintén a stílus: én ugyanis, én (én, én) úgy éreztem, a levelezés egésze, vagyis a mások által írt levelek is ugyanebben a stílusban íródtak – a bekezdések elrendezése és többször a levelek felütése a leghasonlóbb – itt tehát nem Mengele, hanem Gyurkovics stílusa uralkodik – de erről biztosat majd a következő könyvénél lehet mondani. (Ellenpontozok: Gy. az én szóhasználatomban „amerikai módra” ír, nagyon jó ritmusú, a szó jó értelmében profi szöveg, „olvastatja magát”, nem láttam még ilyen a kortárs magyar irodalomban – meg is lep, hogyan nem lett nagyobb siker ez a könyv, itt talán a szépirodalomhoz soroltsága hátrányára vált…)

Ez a stíluskérdés átvezet a másik gyengeséghez – mármint ami nekem annak tűnt –: ez pedig a fia alakja. Nála volt igazán zavaró a levelezésben a hasonlóság, és talán ez is befolyásolt: úgy éreztem, elsikkadt a katarzis – legalábbis annak egyik fele: spoiler

(Azért nem tudom megállni, hogy megint ne hozzam ezt föl. Egy újabb könyv, amelyiknél mintha nem lett volna szerkesztő – vagyis volt, látni, hogy következetesen rosszul központoznak; valami sajátos elvet követve vesszőzte meg a szöveget valaki.)

Szoktak olyat mondani, hogy „fontos könyv”. Auschwitzről beszélni fontos, de evvel nem mondok semmit. Van itt még két másik dolog: a könyv második részét, a képzelt, Eichmannéra épült pert nagyon jól lehetne használni iskolákban (ahogy Teller Semmijét használják, ha jól tudom), főleg, de messze nem kizárólagosan a „parancsra tettem” problémája kapcsán – amúgy éppen e miatt kavarodtam el az eredeti értékelésben, meglepett itt pár felmerülő szempont, pedig, vagy éppen mert tanultam állam- és jogelméletet. Egy másik aktualitása a szövegnek, és nekem ebben a pillanatban ez sokkal érdekesebb, a sarlatánság kérdése: a mindennapok része megint, hogy államok alternatív világképeket kezdenek támogatni, a tudomány, és értelemszerűen főleg a társadalomtudományok módszertanát más, célzott eredmények elérése érdekében a hatalom jóváhagyásával fellazítják.

A regény számomra legnagyobb erénye részben ehhez kapcsolódik – és vissza is jutok a szerepjátékhoz. Van egy tudósunk, aki vagy sarlatán, vagy nem – Gy. sugallja, hogy az, de igen finom eszközökkel – a mottótól és a szerzői utószó utolsó mondatától eltekintve végig dönthet az olvasó, kinek hisz; akkora szabadsága van, hogy akár egy Mengele-szimpatizáns (ha létezik ilyen – és miért is ne létezne? Mengele is létezett) is olvashatja – és arra a következtetésre juthat, hogy bizony ezt a zsenit meghurcolták. – Csakhogy a kör mégis bezárul: valódi értelmezésre csak olyan olvasók képesek, akik tudnak élni a szabadságukkal. spoiler

8 hozzászólás
>!
n P
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

Két dolgot nem tudok mondani a könyvről, akár öt csillag, akár nem. Az egyik, hogy tetszett, a másik, hogy nyugodtan, indulatmentesen olvastam végig. Kerestem némi segítséget, hogy elhordozzam mindazt, amit Mengeléről és az ő száműzött életéről gondolnom, éreznem kellene. Az író adta meg a választ, vagy a választás lehetőségét: Megterhelő volt a Halál Angyalának bőrébe bújni, de az első visszajelzések alapján olvasóként is az. Rá vagy kényszerítve arra, hogy akaratod ellenére azonosulj vele. Ezért fontos a második rész, ahol minden átértelmeződik és a helyére billen. Megpróbáltam egyébként az úgynevezett “mindentudó elbeszélő” szempontjából, egyes szám harmadik személyben is megírni a történetet, de állandóan azon kaptam magam, hogy ítélkezem. Azért az egyes szám első személy, mert nem akartam elvenni az olvasó elől az ítélkezés lehetőségét. Az egészben az a borzalmas, hogy nincs alóla felmentés. Nem neki (hogy lenne?), hanem az olvasónak. Mert, van az az olvasói tulajdonság (ha van), hogy a te gerinced hajlik, törik meg más bűne, gonoszsága miatt. Ilyen ez a könyv. És teljesen mindegy közben, hogy Mengele éhezett, vagy fázott, vagy üldözött volt, vagy magányosan élt a dzsungel közepén, hogy éltek, vagy haltak a családja tagjai, hogy őt utálod, mit utálod, egyenes gyűlölöd a szenvedésében is, szóval, hogy nem tudsz részvétet érezni iránta. Én ezen gondolkodtam, hogy mit kéne éreznem. Ki tudnám-e mondani, hogy: Halál rá! Hány halál jár rá? Van akinek nem lenne elég egyszer meghalni? Nem akarok a gonosz gondolatok mélységébe lebegni. Aztán úgy döntöttem, hogy az ítélkezés tényleg nem az én kezemben kell, hogy legyen, ne legyen az én kezemben soha senki felett, még magam felett sem. Pál apostol azt mondja a I. Korintusiaknak írt levél 4. fejezet 3. versében: magam sem ítélem meg magamat. A végső szót nem én (mi, az olvasó) mondom ki. Azt hiszem, jól van ez így.

>!
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155603907
>!
pepege MP
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

Fura az ember. Olyan szépen bele tud sétálni néha a csapdába, hogy észre sem veszi. Gyurkovics engem is „megsétáltatott”, emiatt az én-elbeszélő-mód miatt többször (szinte folyamatosan) koncentrálnom kellett, megnyomni az agyamban egy kapcsolót, hogy még csak véletlenül se sajnáljam meg Mengelét. Mert ezt a „lecsupaszított”, csak a tudománynak élő embert bizony többször szánalomra méltónak éreztem és folyton emlékeztetnem kellett magam arra, hogy mit is tett, nehogy már ki-kihagyjon miatta a szívverésem. Mindez azonban azt sugallja, azt jelenti, hogy Gyurkovics Tamás kőkeményen odarakta magát és megírta élete első regényét úgy, hogy abban szinte semmi kivetni valót nem találhatunk. Az első könyv, a Mengele bőröndje stílusa kiváló, úgy szépprózai a szöveg, hogy ezt közben észre sem veszed, mert az események, a narráció olyan lehengerlő, hogy nem tudsz másra koncentrálni.

Mengele nagyon sok feljegyzést, naplót hagyott hátra, nyilván a szerző ebből is merítkezett az első könyv megírásakor. De az, hogy merészen egy alternatív befejezést is kigondolt a végére, egyrészt minden képzeletemet felülmúlta, másrészt kaptam egy kis kárpótlásfélét. Hogy lám csak, mégis győz az igazság és a bűnös csak megkapja a maga büntetését.

Egyetlen apróság (illetve talán nem is az): én a szerző helyében másképp szerkesztettem volna meg a regényt, az alternatív befejezés bármennyire is fontos része a könyvnek, valahogy furcsa volt belerázódni, felvenni a fonalat, hiszen az első könyv végén már elolvashattuk, hogyan hal meg, itt meg most gyorsan kutakodnunk kell, visszatekerni a filmet oda, ahol gyakorlatilag kettéválik a történet. És ez az, amit én Gyurkovics Tamás helyett én másképp oldottam volna meg: nem a végére tettem volna bele egy külön történetet, hanem az idősíkokat váltogattam volna (a megfelelő időben lépett volna be az alternatív vég, és onnantól kezdve párhuzamosan, egymást – hatásosan – felváltva vittem volna végig.

Ettől függetlenül persze az egyik legígéretesebb mű az idei termésben. Érdemes olvasni és figyelni rá (a szerzőre meg aztán főleg!)

4 hozzászólás
>!
robinson P
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

Örülök, hogy belekerült a tavalyi szépirodalmi válogatásba, és a személyes listámon is elég elől van. A második része, a fikció igen izgalmas volt, de az első is vitt mindent nálam.

>!
balagesh IP
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

Én már nagyon régen a történet mellett tettem hitet a történelem ellenében. (Vagy legalábbis figyelemre is alig méltatva utóbbit.) Ami tehát a történelem felől közelít, vagy kifejezetten történelemfeltárási célzattal született, hátránnyal indul nálam. Ez a történet viszont legyőzött minden akadályt és magával ragadott. A mesélés hogyanja. Mert ez a történet úgy van elmesélve, ahogy a legnagyobbak tudják csak. (Pl.: Vargas Llosa) Így aztán minden, amit leírok, ennek a nagyságnak a keretében értelmezhető.
Először is azt szeretném leszögezni, hogy itt nem két kisregényről van szó. Van egy nagy(!) regény – a függelékével. (Végső soron egyetlen mű.)
A jeruzsálemi tárgyalás a szerző egyik titkosfegyvere, amellyel elkerülhette, hogy a keserűség kicsapódjon a stíluson. A másik pedig maga az E/1-es elbeszélésmód. Ennek a narcisztikus, végletesen beképzelt, fenemód magabiztos személyiségnek a fejében lenni, és közben ismerni a valóst, a történelmet, komoly tudathasadás lehetett. Az appendixben a tárgyalás révén végre meg lehetett szólaltatni másokat, idézni őket. Azokat, akik a szerző véleményét oszthatták: mindazokat, akik ítélkeznek – mert Mengele nem ítélte el önmagát.
Így aztán a második felét (nem is fél!) önállóan mérlegre tenni fölösleges. Méltánytalan. (A mű egészével szemben.) Nem nagyobb a szerepe a biztonsági szelepnél. Hogy ne merülhessen fel a kérdés, hol is, ki mellett is áll az író.
Zoltán Gábornak ezt a belső változást elkendőzni, a vélemény-visszatartás próbáját kiállani például nem sikerült (de speciel nem tett rosszat annak a könyvnek – https://moly.hu/ertekelesek/2330071). Az alapvetően tárgyilagos elbeszélő az ismeretek megjelenítése közben már nem tudott gátat szabni undorának. Épeszű emberi értékrendszerének. Elveszett a távolságtartása. (Vagy csökkent.)
Gyurkovics Tamásnak ennél rafináltabbnak kellett lennie. Az is volt. Amit a párbeszédes részekben mások mondtak a címszereplőnek, az mindig az ellenpont. Azért ez nem sok. Nagyobb lehetőség és feladat, hogy az események jelentése, a menete révén a szerző miképpen viselkedteti hősét. Nagyon is furmányosan kapunk róla képet. Például a szakmai kvalitásokkal kapcsolatban: a kiváló orvos szinte állandóan diagnosztikai hibákat vét, pedig eleinte az állatokkal remekül boldogul, így hajlamosak vagyunk hinni a beszámolójának, amelyben egy vészhelyzeti riasztásról mesél, amikor ő már nem tudott segíteni. Később viszont nem csak saját állapotáról gondol badarságokat (a véggel bezárólag (micsoda fenséges forgatókönyv!)), de szállásadói gyermekén is majdnem halálos kimenetelű életmentő műtétet készül végrehajtani. (Ez a jelenet ennél még összetettebb, beszédesebb.) Mindezt nem kommentálhatja a szerző a saját szájíze szerint, hiszen E/1 van. És ebben az E/1-es fejben fel sem merül az önvizsgálat. Az olvasónak mindezt tehát észre kell venni.

Lényeges a szakértelem kérdése. Nem mindegy, milyen szakemberről beszélünk. Merthogy igenis fontos abból a szempontból is tisztában lenni a személyiségével, hogy igaz-e rá legalább a „rossz ember, de nagy tudós” kitétel (511.o.).
Mengele a per során egyetlenegyszer, éppen ennek kapcsán szólal fel (fakad ki).
Mondatai (https://moly.hu/idezetek/865745) nevetséges ellenpontját képezhetnék a világ véleményének – de még ha egykor fekete-fehér is volt a helyzet, ez mára beszürkült.
Ma, amikor a plasztikai műtét esetenként elvárható orvosi eljárás, többnyire pedig elérhető luxuscikk, ma, amikor a génmódosítás gyümölcseit már élvezzük, nem tekinthetjük a tudós Mengelét ugyanannak a sarlatánnak, akinek a képzelt tárgyalás feltünteti. A kifakadása ma már nem hangzik annyira falsul. Sátáni marad mindörökre, de elképzelései, céljai nem holdkóros képzelgések, hanem olyan vágyak, amiken tudósok garmadája dolgozik.
Elég csak rákeresni a sokszor emlegetett Otmar von Verschuer nevére, hogy igazán dühönghessünk: mennyit és milyen tisztán profitált ez az ember Mengele amatőr, kegyetlen útkereső kísérletezéséből.
Galilei mondatának megidézésével ma már nem sikerülhet clownként beállítani Mengelét. Nem lett utólag sem nagy tudós, az idő nem ebben igazolta őt. Viszont hiába gonosz, hiába sátáni, hiába középszerű, hiába őrült – az álma a civilizációnk álma. Szar ügy.

4 hozzászólás
>!
eme P
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

Csatlakozom azokhoz, akiket kellemesen lepett meg ez a kötet. Rendkívül érett, kidolgozott, jól felépített regény, nem sok kivetnivaló van az elbeszélő stílusában sem. Tényleg nehéz elhinni, hogy elsőkönyves író alkotása. Ráadásul sem a téma-, sem a nézőpontválasztás nem könnyítette meg az elbeszélő feladatát. Ilyenkor mindig felmerül az olvasóban a kérdés, hozhat-e valami újat egy x-dik holokauszt- és lágerkönyv. Van-e még valami, amit nem mondtak el a témáról? Van-e még nézőpont, amelyből nem vizsgálták? Le lehet-e még kötni vele a befogadó figyelmét, felcsigázni az érdeklődését?
Nos, kérem, úgy tűnik, a válasz igen – Gyurkovics kötete, legalábbis számomra egy elejétől végéig gondolatébresztő, izgalmas olvasmány volt. Az izgalmason nem a cselekménybonyolítást kell érteni, hanem az auschwitzi láger halálangyalának, Mengelének az elméjében, tudatában tett kaland izgalmát. Azt, ahogy az elbeszélő ennek a paranoiás, nárcisztikus, gőgös embernek a belső perspektívájából láttatja egyrészt a háború utáni dél-amerikai bujkálás hétköznapjait, másrészt a háborús bűntettekkel való szembesítés kiváltotta reakciókat.
Itt, Merle regényétől eltérően, nem a tömeggyilkossá válás útját követhetjük nyomon, nem a magánember és a haláltábor-építő hétköznapjainak problémamentes összefonódását, hanem – időben eltávolodva az eseményektől – arra keressük a választ, van-e helye egy Mengele életében erkölcsi-lelkiismereti kérdéseknek, működésbe lépik-e a bűn és bűnhődés mechanizmusa, megváltozhat-e az ember a történelmi-társadalmi, mentalitásbeli változások hatására, és nem mellékesen: hogyan viszonyul a jelen generációja a múlthoz.
Gyurkovics remekül ragadja meg a főkaraktert emigránsként, orvosként, apaként, emberként egyaránt. A regény első része egyrészt egy lassan elmagányosodó, megkeserülő, folyton bujkáló és menekülő ember mindennapjait rajzolja meg, egy emberét, aki rettegésben éli mindennapjait. Ugyanakkor a belső nézőpont révén felfedi Mengele őrülettel határos megszállottságát is, történelmi küldetésében való rögeszmés hitét, a meggyőződést, hogy egy magasabb minőségű létezés síkján, esztétikai lényként működött és működik még mindig, a jelen szűkös korlátai ellenére is.
Van valami állandó groteszk-ironikus vibrálás a narratívában, amely megóvja az olvasót attól, hogy az első személyben megszólaló elbeszélőhöz túlságosan közel kerüljön, netán megsajnálja azt számkivetettsége, magánya, szorongásai miatt. Bár az első rész kizárólag a jelenre koncentrál, a szürke mindennapokra, kiiktatva a múlt eseményeit, borzalmait, ezek mégis fel-felbukkannak Mengele hétköznapi megnyilvánulásaiban, nyelvhasználatában, akár fizikai reakcióiban is (l. pl. a zsír akroleinszagának hatását). A regény hasonlat- és metaforarendszere is tele van orvosi terminológiákkal, apró utalásokkal, amelyek, gyakran a kor ideológiáját tükrözve, egy pillanatig sem engednik elfelejteni a kontextust. De nemcsak a múltról való tudás állandó aktivizálása kap fontos szerepet a regényben, hanem a valóság és látszat, igazság és hazugság kérdéseire való fókuszálás is. A pszichopata Mengele világ- és önértelmezése folyamatosan konfrontálódik a valósággal, miközben a jézusi megváltó lassan középszerű sarlatánná változik előttünk, orvosból olyan gyógyíthatatlan beteggé, aki soha nem adja fel fantaszta képzelgéseit és a rehabilitációba, a világmegváltó küldetés teljesítésébe vetett hitét, továbbra is ártva, veszélyt jelenetve környezete számára.
A regény rávilágít arra is, mennyire bonyolult a viszony a bujkáló múlt és az önmaga gyökereitől elidegenedett, ezeket megtagadni vágyó, de a rejtőzőtől teljesen szabadulni nem bíró jelen közt. Mengele fiával, családjával való kapcsolatának ábrázolásában a regény a későbbi generációk szinte meghasonlott, szkizofrén helyzetére is reflektál, erkölcsi dilemmákra, a gyakran egyszerre áldozat- és cinkosszerepre, lázadásra, botlásokra, opportunizmusra… A rejtjelezett kapcsolattartásra, mely azóta is, ma is meg-megtéveszti a gyanútlanokat.

A kötet második, önmagában szerintem az elsőnél kevésbé sikerült, de azt szervesen kiegészítő része Mengele fiktív jeruzsálemi perét vizionálja. A regény itt mondja ki mindazt, ami az első részben csak áttételesen jelent meg – itt sorolja fel a borzalmakat, a vádakat, sorakoztatja fel a tanúkat. Nem mond sok újat, némiképp a holokausztírások sémáiba illeszkedik, de kontextusba helyez, szót enged mások igazságának is, miközben a Mengeléé egy pillanatra sem változik. Ráirányítja az olvasó figyelmét az egyes ember iránti érzelmek bonyolult, de rendkívül fontos kérdésére, valamint az emberiség üdvét előtérbe helyező_, pontosan az egyes embert szem elől tévesztő tanok és ideológiák következményeire.

Remekül megírt, a körülményekhez képest alaposan dokumentált regény (azért elgondolkodtó, hogy még mindig mennyire nehéz, sőt egyes esetekben lehetetlen hozzáférni bizonyos dokumentumokhoz). Számomra a tavalyi termés egyik legerősebb darabja.

>!
akire MP
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

***** (Mellékesen jegyzem meg, hogy Gyurkovics Tamástól politikai beszédíró korában is szívesen találkoztam volna ilyen irodalmi színtű szöveggel, mint amivel most előállt. …és nem a konkrét szereplőkről beszélek, csak arról az általános emberi hozzáállásról, hogy a kételynek fontos szerepe van a világ és önmagunk megismerésében. Persze, ha ennek vagy pont ennek a hiányának kifejtése lett volna ott az elvárás, akkor Márquez is hasonló foglalkozást űzhetett volna Kolumbiában – ő is bizonyított „A pátriárka alkonyá”-val. Na de legalább most itt ez a könyv – olvasni úgyis jobban szeretek, mint Híradót nézni.)

>!
olvasóbarát P
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

„Hiába végződött ilyen szerencsésen az eset, mégiscsak rávilágított arra, milyen őrültség ennyi kockázatot vállalnom a tudomány és az emberiség üdvéért."

Gyurkovics Tamás jelentős művet alkotott. Egy kicsit idegenkedtem tőle, a témája miatt, de örülök, hogy elolvastam. A jól szerkesztett kötet kétharmada könnyebben olvasható, dokumentumokat felhasználó, első személyben megírt visszaemlékezés. A Jeruzsálem című rész bizony nagyon kemény, de szükséges, ahhoz, hogy pontosan érthessük, hogy nem egy megfáradt, beteg, idős emberről van szó, aki a hazáját elhagyva 30 évig kénytelen bujdosni üldözői elől, hanem egy hiú, törtető karrieristáról világ egyik legkeresettebb háborús bűnöséről, a „Halál angyaláról”, aki géniusznak képzelve magát rengeteg embernek okozott szörnyű szenvedést.


Népszerű idézetek

>!
robinson P

Engem a sors olyan hosszútávfutóvá tett, aki nem tudhatja előre a távot, csak menetközben mondják meg neki, hogy még egy kör, még egy kör, még egy kör…

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

1 hozzászólás
>!
Archibald_Tatum P

Nevetséges? Az volna, hölgyeim és uraim, ha nem tudnánk, hogy az őrület hatalommal párosult. Az újsarlatánság, amelynek valódi föladata a népirtás igazolása volt, egyetemi fakultásokat, kutatóintézeteket és laboratóriumokat kapott a Birodalomtól, hogy ott a vádlotthoz hasonló emberek tudóst, sőt, istent játszhassanak!

433. oldal (Kalligram, 2017)

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

>!
Ildó P

Úgy látszik, az emberi szív javíthatatlan. Nincs a magánynak az a hosszú és sötét időszaka, amely után – akár egyetlen halvány fénysugár láttán –, remélni ne kezdene újra.

325-326. oldal

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

>!
Csabi P

Tudom, hogy kilenc, Argentínában töltött év alatt akár anyanyelvi szinten elsajátíthattam volna ezt a primitív nyelvet, amely valójában nem több mint a latin kocsmai nyelvjárása…
Én szándékosan nem tanultam meg spanyolul! Én nem akartam megtanulni spanyolul!

16. oldal

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

Kapcsolódó szócikkek: spanyol nyelv
>!
Ildó P

A biológiai élethez szükség van oxigénre és vízre, a szellemi létezéshez pedig reményre.

212. oldal

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

>!
Archibald_Tatum P

Nem, államügyész úr! A holokauszt valóban nem természeti jelenség volt… A faji törvények, az annexiók, a népirtás, amely a koncentrációs táborokban is zajlott, államok szuverén alkotása volt. Hatóságok által teremtett új valóság, amely a kor embereit úgy vette körbe, akár a levegő. Kasztner Rezső és Josef Mengele ebben bizony nem különböznek egymástól. Körülvette őket egy világrend, amelyet ők éppúgy öröknek hittek, mint mi, tanult emberek hisszük a fizika törvényeit. Amíg meg nem cáfolja azokat valaki! Ugye? Hiszen az új törvényeket leíró tudósokat végül lángészként tiszteljük. És méltán! De azért senkinek eszébe nem jutna perbefogni [így] valakit a régi kor emberei közül pusztán azért, mert abban a hitben élt, hogy a föld [így] lapos!

463. oldal (Kalligram, 2017)

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

4 hozzászólás
>!
robinson P

A boldogság hiánya, amely közvetve bizonyítja, hogy azért az érzés is létezett egykor

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

>!
balagesh IP

Meddig ünneplitek még a tökéletlenséget? Az alacsony termetet, a kopaszságot? A seszínű szemeket, a ragyákat, a csúnyaságot.
Mindent meg lehet változtatni! Miért nem engeditek? Miért nyafogtok, miért ragaszkodtok?
Miért vagytok ilyen buták, ilyen kicsik? Ilyen átlagosak!
Kispolgárok! Barlanglakók!

516. oldal

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

>!
eme P

(…) a tél a legeurópaibb hónap.

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála

>!
Ildó P

Az a bizonyíték Isten létezésére, hogy ver?

89. oldal

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje Josef M. két halála


Hasonló könyvek címkék alapján

Diane Ackerman: Menedék
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?
Marschalkó Lajos: Világhódítók
Marschalkó Lajos: Országhódítók
Drábik János: A kiválasztottak
Ungvári Tamás: Ahasvérus és Shylock
Sipos Lajos: Dokumentumok a magyarországi antiszemitizmus történetéből
Krausz Tamás – Barta Tamás (szerk.): Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területein
Nemere István: A zsidóüldözések története
Tormay Cécile: Bujdosó könyv