Halálugrás 5 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
Eredeti megjelenés éve: 1978
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rakéta Regénytár Magvető
Enciklopédia 2
Kiemelt értékelések
Gyurkó László kisregényének elbeszélője egy faluban belsőmonologizál, de kihallatszik. Gondolatainak központjában Miklós, egykori szerelme áll, a hölgy a vele kapcsolatos emócióit osztja meg velünk – tehát ez a kisregény kvázi az ötvenes éveikhez közelítők elmagányosodásának, és az elmagányosodással járó számvetésnek a regénye. Mellékesen pedig ravasz játék a szöveg és a szöveg címe között: előbbi kacérul körbetáncolja az utóbbit, ígéretesen fokozva az olvasói feszültséget. Sajnos a könyv ennek ellenére sem váltotta be reményeimet, mert az író arra használja fel az alaphelyzetet, hogy újabb és újabb mondatanakondákat zúdítson rám, amik ugyan prózának álcázzák magukat, de valójában a legkonkrétabban szabadversek. Csak sajnos annak nem túl jók. Az a baj velük, hogy túl gyakran voltam kénytelen felszisszenni („Soook!”) az egyre-másra sorjázó, émelyítően indusztriális (vagy inkább indusztriálisan émelyítő) szóképek nyomán*. Azt hiszem, értem én, mit akart Gyurkó, és alighanem akkor és ott (1978-ban) érvényes kísérletnek számított ez a szöveg. Csak sajnos nekem nem lett barátom.
* Kedvencem: „a hiányod táplálta feszültség atomreaktorában ezredrészeire hasított másodpercek ólomlassúságában élek” – megszaladt kicsit a metaforakészítő gép, azt hiszem. (És ez még csak az egyik tagmondat, magát a mondatot hetekig tartana begépelni.) És van itt még egy, ez speciel szerintem szállóige lesz a családban: „forrasztólámpád leégette rólam a hallgatás évről évre vastagodó festékrétegeit”. Szerencsés a nő, akinek ilyen forrasztólámpa jut.
Tíz évvel ezelőtt biztosan félreraktam volna ezt a kötetet, miután elolvasom az első olyan mondatát, mely két oldalnál tovább tart és látszólag szavak kusza egyvelege. Most meg imádtam. Megértem rá? Megböcsültem? Türelmesebb lettem? Jókor találkoztunk? Nem tudom…de tetszett.
Az, hogy minden szónak fontos jelentése van, az, hogy félszavakat kell kiszűrni és történetté összerakosgatni, az, hogy gyakran meg kell állni és visszagondolni (akár visszaolvasni).
Olyan ez a kötet, mint egy rejtvény. Megfejtésre vár.
A frappáns megfogalmazások, a furcsa szóösszetételek, a különleges hasonlatok számomra kivételessé avatták e kötetet.
Történetében a reménytelen visszavárás monológja, édes és kesernyés emlékekkel, kedves emléktárgyakkal, rengeteg színnel, melyek idővel elszürkülnek, elfeketednek. Egy szerelem krónikája, a kezdeti izzástól a végzetszerű elhidegülésig,majd szakításig, melyet az ötvenes éveihez közeljáró, reményvesztett emlékező tár elénk. Emlékidézés. Érzések, érzelmek kavargása, akkor és most. Azért akad itt más is: rideg zárka, vöröslő pipacstenger, omladozó parasztház, csendes, visszafogott falu, zizegő nádas, elárvult ecsetek, ürülő borospoharak, mesélő tárgyak.
Egy-egy ilyen olvasásélményért érdemes kibújni „komfortzónánkból”.
Nem egy egyszerű könyv. Oldalnyi mondatok tömény metaforákkal, nehéz megfogalmazásban, nem kicsit elvont stílusban.
Megmondom őszintén, azon kívül, hogy a leglényegesebb dolgot felfogtam – egy tízéves kapcsolat végének az egyik oldalról való vajúdós, nem csak kissé depressziós feldolgozása –, azt is nehezen tudtam kibogozni, hogy most vajon ez a férfi vagy a nő szenvedése-e… Mert itt, ugye, olvasom, hogy a nő szemszöge… Akkor ő vitt kazalnyi pipacsot a pasinak és ő beszél róla úgy, mint ahogy pasik szoktak nőkről… – ezek szerint… és még az a sok hasonló részlet, amiből inkább arra következtettem, hogy férfi az önmarcangoló… pláne, hogy írója is férfi.
Meg ez a börtönre való többszöri utalás is valahogy ezt tükrözte számomra, ami megint csak úgy van említve, ezer egyéb összefüggéstelen emlékező gondolat között, hogy semmi konkrétum, csak halvány sejtetés, de fogalma sincs az embernek, meghalt-e a másik, elhagyta őt, vagy ő hagyta el… ki a férfi, ki a nő… na mindegy is.
Nem ez a stílus az enyém, az biztos, s mivel elég rövid, egyvégtében olvastam, de egy mondatot többször is muszáj volt, mert elfelejtettem a kiindulást, mire másfél oldal múltán véget ért. Letenni sem akartam, mert akkor meg végképp elvesztem még azt a szikrányi fonalat is, ami talán megvolt.
Biztos, hogy értékes gondolatok, és biztos, hogy én vagyok „földhöz ragadtabb”, kevésbé elvont, racionálisabb típus, pedig én is beleszomorodom néha verseimben a metaforákba, és többeknek még az is sok… Ezért adtam 3 csillagot, amúgy szubjektív tetszésindexem alapján kevesebbet ért nekem.
Ha hosszabb lett volna, egészen biztosan félbemarad, mert nem szeretem, ha még 30 oldal után is hülyén nézek ki a fejemből…
Népszerű idézetek
Semmivel vív naphosszat, mint én a hiányoddal, félreértik megint, tévednek, hogy elmenekült önmaga elől, nem tehetett mást, föl kellett vállalnia a Semmit, az Igen és a Nem közötti kérlelhetetlen senkiföldjét, nem menekülés ez, bevallása a legszörnyűbbnek, hogy nincs mit mondania a világnak a világról, hogy megvakult a lelke, nem lát se örömöt, se kínt, nem látja a tengert, a madarakat, a mandulafákat, a gyerekeket, a szőlőgyökereket, a napfényt, a házakat, már fehér festéke sincs, csak fekete, nem az éjszaka feketéje, nem a szuroké, a széné, a gyászé, a Semmi színtelen feketéje, aki nem látja a világot, hazudik, ha színekben beszél, nem tehet mást, föl kellett vállalnia a pusztító és reménytelen feketeséget.
42. oldal
…agyongyötörtük egymást, mért nem süt úgy a Nap, mint azelőtt, mért ízetlenebb az eper, mért van olyan hideg, mért nem zöldellnek még ki a fák, a ki nem mondott te vagy a hibás elburjánzott bennünk, mint a rák, lassan fölfalta minden sejtünket, az öröm sejtjeit, a nyugalomét, a boldogságét, a vágyét, a csak veled sejtjeit, a jó veledét, a boldog vagyok veledét, ki a hibás, de miben, nem tudtad már elhinni, hogy szeretlek…
45. oldal
…azonnal elaludtál, magaddal vive álmodba a köveken megtörő víz tajtékát, az üvegcserepek méteres kupacait a partról, a szerelmet, a kalapácsokat, a lépesméz-bazárt, a mecsetet a patak túlsó partjáról, a bicegő csacsit, a nyarat, a felhőtlen eget, a jövőnket, barna testünket, mindent magaddal vittél az álmodba, hogy hajnalban kiöntsd magadból, elárasztva a bőségszarudból a kopár sziklákat, megduzzasztva a száguldó hegyi folyót, a magadra fröcskölt kés-hideg víz harmatcseppjeire nevetve, egyensúlyozva a kerekre koptatott köveken, hátranéztél rám, vizes hajad az arcodhoz tapadt, szemed kitágította a világot, odadobta nekem a napfényt, a folyóban cikázó pisztrángok árnyát, a mohás kövek sötétzöldjét, az üvegcserepeken megtörő fény szivárványát, a soha nem fogok mást szeretni értelmetlen, akkor gyönyörű, az egész életet betöltő ígéretét.
38. oldal
Huszonnégy óra haladék, negyvennyolc, mindegy, a végtelenné terebélyesedett jelen után nincs jövő, megszűnt, elveszett, csak a múlt keresztrejtvényét hoztam magammal, tele megfejtetlen sorokkal, ha mindent meg tudnék fejteni, akkor is minek, hová küldjem be, kinek, mi a jutalom a helyes megfejtésért, az egyetlen jutalmat, ami kellene, téged, kisorsoltak már másnak, a jövő nem áll össze a megfejtett múltból, farkasszemet néznek velem az üres kockák, agytorna, semmi más, de közben elfolyik a vérem…
67. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli 93% ·
Összehasonlítás - Alessandro Baricco: Novecento 91% ·
Összehasonlítás - Janikovszky Éva: A lemez két oldala 91% ·
Összehasonlítás - Francis W. Scott: Hóhér ·
Összehasonlítás - Varga Zoltán: Indiánregény ·
Összehasonlítás - Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak 85% ·
Összehasonlítás - Márai Sándor: A sziget 83% ·
Összehasonlítás - Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez 84% ·
Összehasonlítás - Albert Camus: Közöny / A bukás 84% ·
Összehasonlítás - Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért 83% ·
Összehasonlítás