A ​királykisasszony jegyei és más mesék 23 csillagozás

Gyuricza Eszter (szerk.): A királykisasszony jegyei és más mesék Gyuricza Eszter (szerk.): A királykisasszony jegyei és más mesék

A Magyar népmesék sorozat új darabja nyolc mesét tartalmaz. Ezúttal többek között a tanult diákokat leleményességével megszégyenítő parasztról, a királyfivá változó sündisznóról, a napot, a holdat és a csillagokat visszaszerző Király kis Miklósról, a háromfejű sárkány eszén túljáró Jánosról vagy éppen a csókákká változó nővérekről olvashatunk.
A népmesék, illetve a televízióból jól ismert illusztrációk felidézik a sorozat semmi mással össze nem téveszthető szignálját, valamint a nép motívumok között a főcímet megéneklő piros kismadarat, s gondolatban már halljuk a két narrátor Szabó Gyula és Molnár Piroska hangját is

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar népmesék Alexandra

>!
Alexandra, Pécs, 2014
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633703168
>!
Alexandra, Pécs, 2010
96 oldal · ISBN: 9789633703168
>!
Alexandra, Pécs, 2007
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633703168

1 további kiadás


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

pannik >!
Gyuricza Eszter (szerk.): A királykisasszony jegyei és más mesék

Válogatás a magyar népmesékből. Mindegyik mese tetszett és az illusztrációk is a tv-ből megszokott klasszikus, magyar népmesékből vannak, csodaszép keretet adnak a meséknek, nagyon szerettem.
Olvasás közben a narrátor hangja ment a fejemben, az az ízes, semmivel össze nem téveszthető hang amit gyerekkoromban annyit hallottam. Meg a magyar népmesék dallama és a fütyülős madárka aki az indákat, leveleket, virágokat fütyüli a képernyőre :) Nagyon jó volt olvasni.

MToncsi2009>!
Gyuricza Eszter (szerk.): A királykisasszony jegyei és más mesék

Nagyon helyes konyv, tele szuper magyar népmesékkel a kicsik számára. Nagyon tetszik :)

tmezo P>!
Gyuricza Eszter (szerk.): A királykisasszony jegyei és más mesék

A rajzok tényleg jók, szépek, a magyar népmesékből megszokottak, de a mesék…hát egyiket másikat biztos nem olvasnám fel egy gyereknek sem. Ráadásul még durva szavak is vannak benne.

>!
Alexandra, Pécs, 2010
96 oldal · ISBN: 9789633703168
moncsicsi83>!
Gyuricza Eszter (szerk.): A királykisasszony jegyei és más mesék

Huhh, még tegnap befejeztük, csak elfelejtettem jelölni. Igazi magyar népmesék, nagyon jó képekkel fűszerezve. Minden nap izgatottan vártuk Manóval az estét, hogy olvashassunk belőle. Azt hiszem meg kell venni a sorozat összes részét -kár, hogy már nem mindet lehet kapni-.

Wish P>!
Gyuricza Eszter (szerk.): A királykisasszony jegyei és más mesék

A rajzfilmsorozatból vett képek klasszikus magyar népmesékkel. A mesék vegyesek, vannak köztük nagyon jók és gyengébbek is. A fiam négy évesen nagyon szerette hallgatni őket.

Millázs>!
Gyuricza Eszter (szerk.): A királykisasszony jegyei és más mesék

Mindegyiket elolvastuk, szeretjük is a magyar népmeséket, nem ezzel van a baj. Csak nem minden jön át a gyerekeimnek, a paraszt bácsi vagy a komák csavarossága magas és nyakatekert nekik, az ilyen meséket én élvezem inkább.
Az uccsó pajkos-pajzán királykisasszony jegyeinél meg magyarázkodhatok, hogy na ne húzgálja mán' kend a szoknyáját… ;)


Népszerű idézetek

tmezo P>!

– Nézzél csak széjjel, nem látod valamerre ezt a bakarasznyi csepp embert a méternyi szakállával?

45. oldal

2 hozzászólás
tmezo P>!

– Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!

40. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Benedek Elek: A kék liliom
Ágh István (szerk.): Parazsat evő paripa
Boldizsár Ildikó (szerk.): Sárkányölő Sebestyén
Petro Lizanec (szerk.): Három arany nyílvessző
Sebestyén Imre Dezső – Kovács Gergely (szerk.): Tündér Erzsébet
Kovács Gergely (szerk.): Az almábúl lett leány
Az elrabolt királykisasszony
Fülöp Lajos: Gyöngyöspatai népmesék
Dornbach Mária (szerk.): Butuk Miska
Benedek Elek: A csúnya királyfi és a szép királykisasszony