Megmeneküléseim 1 csillagozás

Hosszú levél unokáimnak
Győri György: Megmeneküléseim

Nyugodtan állíthatjuk: Győri György könyve már kéziratos formájában is világsiker. Fénymásolt példányait a világ nagy holokauszt-archívumai őrzik. Csoóri Sándor írja: „Az elmúlt év egyik legizgalmasabb olvasmányélményét Győri György Megmeneküléseim című kéziratának köszönhetem… a magyarországi zsidó ellenállás és önmentés tényeit tárja föl dokumentumszerűen és regényszerű, személyes történetekkel… Magyarok és zsidók kevés emlékiratban szerepeltek olyan tárgyilagosan, mint Győri vallomásaiban. Bibó és Száraz György mellé kívánkozik Győri György könyve." Az izraeli Új Kelet neves írónője, Róna Éva szerint Győri György azért ír oly szépen – és bőven a jótevőiről, a megmentőiről (is), hogy „a felnövekvő nemzedékek lelkét az igaz példaképek hódítsák meg". Győri György nemcsak a saját négy családjának, nemcsak a tizenkét unokájának, hanem – az ő szavaival élve – „mindenki unokáinak" írta tényszerű, ám egyben lélekemelő és igaz magyar-zsidó hazafiságról tanúskodó memoárját.

>!
C.E.T., Budapest, 2001
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639114425

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

KBCsilla P>!
Győri György: Megmeneküléseim

Győri György: Megmeneküléseim Hosszú levél unokáimnak

Véletlenül vettem ki a könyvtárból egy kihíváshoz, és nagyon örültem, hogy végre egy újabb könyv, amely a kedvenc témakörömhöz tartozik.
Ám nem teljesen azt kaptam amit vártam.
Annak indult, már a címe is erre utal, hogy a holokausztról, a főszereplő személyes élményeiről szól. Eddig rendben is volt, de ahogy az előszóban írta a szerző, az unokáinak, a gyermekeinek gyűjtötte fájdalmait, üldöztetéseit majd megmeneküléseit.
Még ez is rendben lett volna.
Pontosabban szólva az egész rendben lett volna, ha nem írja le a célt .
Tökéletes memento volt a résztvevőknek, ám nem gyerekeknek szól a könyv. Ezen nem azt értem, hogy mesekönyvet vártam, hanem ha egy egyszerű korrajzként aposztrofálja a szerző, akkor egészen más szemmel olvastam volna.
Az egy csillag levonás ezért járt, viszont a többi négy az hatalmas nagy csillag.


Hasonló könyvek címkék alapján

Fenyvesi Katalin (szerk.): A holokauszt és a családom
Edith Eva Eger: A döntés
Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere
Corrie ten Boom: A menedék
Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban
Władysław Szpilman: A zongorista
Viktor E. Frankl: Mégis mondj igent az életre! / Logoterápia dióhéjban
Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!
Stella Kuylenstierna-Andrássy: Ég a puszta