Apám ​helyett 29 csillagozás

György Péter: Apám helyett

Hogyan jutott el egy magyar keresztény zsidó fiú a bori munkatáborból hosszú élete végére a mai magyar szélsőjobbhoz? György Péter megkeresi és bejárja nemcsak a ’44-ig, de az azóta eltűnt múltakat is, hogy megválaszolja e kérdést, megrajzolja apja és saját szellemi életrajzát. Az Apám helyett hol lírai, hol provokatív korrajz a szocializmusról, amely naplóbejegyzések, dokumentumok, versek, filmek megidézésével mutatja be az elfojtás és elhallgatás máig tartó kultúráját, a pusztító amnézia következményeit. Becsületes könyv, nem ártatlan számvetés. Felhívás magányos és nyilvános gondolkodásra, emlékezés és emlékeztetés.

>!
Magvető, Budapest, 2012
306 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428582
>!
Magvető, Budapest, 2012
ISBN: 9789631429606
>!
Magvető, Budapest, 2011
306 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428582

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Most olvassa 5

Várólistára tette 43

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
egy_ember
György Péter: Apám helyett

A 20. század második felének magyar történelmét leírhatjuk úgy, mint az elhallgatás gyakorlatát. Ezt a könyvet meg leírhatjuk úgy, mint az emlékezés, a felidézés terápiáját.
György Péter emlékezése nagyon messzire vezet. Az apja múltjába, az egész, elhallgatásoktól terhes 20. századba, és nem mellékesen önmagába. Ebben a szövegben mindvégig sajátosan keveredik az objektivitás, a tudományos megközelítés, és az egészen mély személyesség. Egy már-már kegyetlenül őszinte és fontos könyv ez. Nekem fontos.
Az apa munkaszolgálat alatt írt naplójának, a szándékosan 1944-ben felejtett emlékeinek feltárása György Péter részéről egyrészt az (új, megújuló) identitás keresése, másrészt értelmezési kísérlet a második világháború utáni Európa és Magyarország kínzó társadalmi-esztétikai kérdéseire. Mert kérdésből rengeteg van. A legfontosabb talán az, hogy megértjük-e, mi az életfeladatunk. Gy.P. szerint az apjáé az emlékezés lett volna, de ezt ő elhárította magától, ezért most neki kell megtennie. Mert az életünk (ha tetszik: sorsunk) és az apánk élete is kötelességeket ró ránk.
A Trianon árnyékában felnövő, keresztény zsidó fiú sorsa csak egy a lehetséges – egyébként nem is olyan nagy számú – sorsok közül, de neki épp ez adatott. Erre predesztinálta a származása, és erre terelték a választásai. Gyerekként lelkesedett a bécsi döntésekért, miközben a társadalom, amelynek tagja akart lenni, és tagja is volt, a zsidótörvényekkel egyre kisebb területre korlátozta őt és társait, míg végül megfosztotta őket az otthonosság érzésétől. [v.ö.: A haza, a fogalom pozitív-pszichológiai alaptartalmára redukálva: biztonság. (Jean Améry)]
György Lajos – az önrendelkezés később tévesnek bizonyuló illúziójával – úgy döntött, nem fog emlékezni, se a megtörtént eseményekre, se a származására. Döntése egybeesett az új hatalom döntésével, amelyik a származást tabunak tekintette, és igyekezett kerülni az akkor még közeli múlt traumatikus élményeinek tematizálását – Trianon, a doni katasztrófa, a zsidók deportálása; majd Rákosi, ötvenhat.
És ez így kényelmes volt mindenkinek, a rendszer (a kádári) ebből a szempontból biztonságot nyújtott. Azoknak is, akiknek egyébként politikailag nem. A cinkos hallgatás olcsó szabadulást kínált a szégyentől.
Pedig ezeket a traumatikus pontokat, kollektív szégyeneinket, fel kell tárnunk újra meg újra, minden generációban, mert különben elfekélyesednek, és mindenféle káros mítoszok táptalajai lesznek. És ezt a feltárást György Péter nagyon alaposan elvégzi, bevilágít a sebekbe, az eseménytörténet mögé néz, hatásokat kutat, mechanizmusokat vizsgál. Ha valakit untatnak benne az esztétikai fejtegetések, nyugodtan ugorja át őket. A lényeget nem fogja elveszíteni.
Szerettem volna ezt jól megírni (mert még egyszer mondom, fontos könyvnek tartom), nem sikerült. Olvassátok el, ha jó konstruktivisták vagytok. Segít majd rendszert teremteni az okok és okozatok kiismerhetetlennek látszó hálójában, ami a múltunk, és az életünk.

8 hozzászólás
>!
n P
György Péter: Apám helyett

Még a felénél sem vagyok, de hangosan olvasom az emelt szintű történelmet tanuló fiamnak.
Hallgatja. Próbálja érteni. Ilyeneket még most sem hall az órákon.
(értékelés később, ha írok, mert már elmondták, hogy fontos elolvasni. Így van!)

>!
formanella
György Péter: Apám helyett

Hogyan asszisztált a Kádár-rendszer a Holocaust túlélőinek felejtéséhez? Miképpen járult hozzá a szocializmus a kollektív amnéziához? Hogyan sikerült évtizedekre megfosztani egy társadalom tagjait identitásuk elemeitől? Egy korszakról mesél a szerző társadalomtörténeti és esztétikai szempontból, emlékezik, a felejtés helyett pedig igenis szembenéz; kerek és okos összefoglalása ez egy életműnek és mindannak, amit György Péter gondol a világról. Ám ami a valódi – és számomra igazán hiteles – szála a történetnek, az mégis a családi vonulat. György Péter apja, György Lajos „Piros” történetét meséli el, és sokkal többet annál, leginkább talán önmagát. Ez a könyv a szerző, a fiú identitáskeresése. A sorok között a kamasz fiú apaimádata, majd a felnőtt értelmiségi mélységes haragja és szégyene tűnik fel, hogy végül felváltsa az apja életének utolsó éveiben újra megjelenő szeretet és elfogadás, aminek beteljesedése ez a könyv, leginkább pedig annak utolsó 4 oldala.

„Ahogy az apámnak, nekem sem jutott az eszembe, hogy előbb-utóbb végig kell gondolnom, hogy az az ország, amelyben ez megtörtént, a hazám. Én sem egykönnyen jutottam odáig, hogy megírjam ezt a könyvet, hiszen csakúgy, mint apámat és mindenkit, engem is megváltoztattak az akaratlan tapasztalatok. Igazán nem volt s most sincs kedvem ahhoz, hogy azzá legyek, amivé az apám helyett írottak tesznek. Zsidóvá. Valamiként, akármint, de végül csak zsidóvá. Vagyis nem tesznek azzá, majd csak azzá válok. Majd mások szemében az leszek, aki amúgy már régen vagyok, és aki magamtól nem voltam soha. Egy zsidó. Amivel szemben éppolyan tehetetlen vagyok, mint az apám, mindössze a körülményeink mások. Az én pórázom hosszabbnak tűnik, talán ez minden. Az akaratlan tapasztalatok általi átváltozás az én életemben az apám történetén át zajlik, de azért Gregor Samsa még én vagyok.”

>!
vargarockzsolt P
György Péter: Apám helyett

Röviden összefoglalva a könyv módszertana és történelemszemlélete nem tetszik. Ugyanakkor nagyon szép és igaz műnek tartom, ha úgy nézek rá, mint egy zsidó származású magyar ember személyes hitvallására és önvizsgálatára. György Péter őszintesége és erkölcsi tisztasága egyetlen pillanatra sem kérdőjelezhető meg. Fontos, hogy a Holocausttal, az azt előidéző ideológiákkal foglakozzunk, a bűnösök megnevezéséről és az áldozatok emlékéről ne feledkezzünk meg. A Holocaust-felejtést is tanulságos elemezni, és ehhez az áldozatok szemszöge – elfogultságuk ellenére – nélkülözhetetlen. A Kádár-rendszer kritikája is szükséges a mai politika megértéséhez.
A könyv legigazabb, legemlékezetesebb sorai számomra azok voltak, amelyben a szerző apjához fűződő kapcsolatáról írt. A kritikus, de ítélkezéstől mentes szeretet szavai példaértékűek, és maradandóak. Úgy is mint dokumentum, úgy is mint irodalom.

részletesebben itt: http://vargarockzsolt.blog.hu/2012/04/16/gyorgy_peter_a…

>!
tgorsy
György Péter: Apám helyett

Az apja ürügyén próbálja megérteni és megértetni a huszadik század Magyarországát, a társadalmi, ideológiai átalakulásokat, az emberi alkalmazkodóképességet.
Miért voltak hajlandók az emberek felejteni?
„Az államszocializmus azt ígérte neki, hogy ha nem kíván zsidó lenni, ha nem ez lesz a traumája, azaz nem kíván azzal foglalkozni, hogy miért is történt, ami történt, kik tették ezt vele, és miként éljen ezután, azaz ha hajlandó mindezt epizódnak tekinteni, egyszeri kisiklásnak, balesetnek, kis kalandnak, akkor biztonságban, tehát a hazájában élhet. Mert azt aztán, ott a Hősök terén, 1957. május elsején, garantálták számára, hogy a múlt véget ért. Az amnéziaterápia nyertese volt, s nem egyedül. Élte biztonságban tudott életét, és azt hiszem, hogy tényleg boldog volt a hatvanas-hetvenes években mindvégig, mert egy olyan politikai rendszerben élt, amely – saját érdekében – hozzásegítette ahhoz az öncsaláshoz, amely létalapjává vált: hogy nem túlélő, hanem egyszerűen csak van.” (281. o.)
Miért nem szabad felejteni? Miért kell újra és újra beszélni a holokausztról? Mert ha elfelejtjük újból megtörténhet. Nemcsak a zsidókkal. Velünk is. Ismét gonosszá, közömbössé lehetünk.
Miért engedték? Hogy jutottak idáig? Zsidók és nem zsidók?
talán azért, mert nem egyik pillanatról a másikra történt. Szép lassan, egyik jogfosztás a másik után, mire lágerbe került már elfogadta. Mint az arzén mérgezés. Kis adagokban hozzászokik a szervezet. Ráadásul Auschwitzot normális ember nem tudja elképzelni.
CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE NÉZD MEG, ÉN NEM NÉZTEM MEG.
http://www.youtube.com/watch…
Hivatkozik erre a videóra, állítólag Nürnbergben levetítették és a náci vádlottak nem bírták végignézni.
„…előbb-utóbb végig kell gondolnom, hogy az az ország, amelyben ez megtörtént, a hazám” (125.o.) Kegyetlen mondat.lehet ellene tiltakozni, de igaz. Az nem kifogás, hogy talán még az apám sem élt akkor. Olvasd el a mai híreket.
Hosszú oldalakon mutatja be a Kádár-rendszer lényegét, irodalmi, képzőművészeti és filmes példákat hozva. Amiket vagy ismerek, vagy nem. Cseh Tamás dalai tökéletesen kifejezik ezt a kort. Miközben ezeket a fejezeteket olvastam, hátul az agyamban ő énekelt.
Nagyon sok ismerősöm nosztalgiázik a Kádár-rendszer után. Jó. A fiatalság, az fiatalság, de olyan szívesen a kezükbe nyomnám ezt a könyvet. Olvasd! Tényleg hiányzik ez neked?
Amiért nem teszem, az magyarázat a fél csillag levonásra is. Néha olyan entelektüel, értelmiségi „magasröptében” fogalmaz, hogy félre kellett tennem, h. megnyugodjak.

1 hozzászólás
>!
the_zone
György Péter: Apám helyett

Örvendetes lenne, ha végre minél több ember olvasná ezt a remek könyvet. És megpróbálná szem előtt tartani, hogy miközben GY.P. nagyon személyesen és szenvedélyesen önmagáról, apjáról és a családjáról beszél, azt igyekszik valamiképpen a felszínre hozni, hogy a jelenkori Magyaroszágon miféle nyílt és burkolt erők munkálnak társadalmunkban, miféle kimondatlan, feldolgozatlan traumák formálják a közösségi életünket.

A kádári amnéziapolitika az a társadalomtörténeti kulcsmozzanat, amely a könyv számomra legfontosabb, legértékesebb és egyben legnehezebb gondolata, Hiszen egy olyan jelenségre mutat rá GY.P., amely mind a mai napig elementáris hatással van ránk, csak van, aki ezt nem akarja belátni vagy nem akarja elfogadni. Ha pedig az ember belátja és elfogadja, hogy hát oké, ez van, akkor viszont a saját felelősségével is számot kell vetnie. Ezen a ponton kezdődhet el a valódi munka.

Fel kéne ébredni. Hm?

„A kizárólagos kortárs jelenben élő, a modernitás számos aspektusában jól teljesítő Kádár-rendszer úgy szüntette meg a társadalmat, hogy nem tűrt el semmiféle racionális érdekegyeztetéssel járó, a konfliktusokat gyakorlatból ismerő, azokkal együtt élő, a demokratikus intézmények által teremtett formákban működtetett politikai, társadalmi, kulturális különbséget.” (214.o.)

>!
zsoltika P
György Péter: Apám helyett

Valahol úgy érzem hogy mindenki elolvashatná – különösen a (nem is csak pszeudo-rasszisták – de az vele a probléma hogy nem értenék, és túlságosan szétesettnek találnák, ezért sutba dobnák. És persze probléma a kötelező olvasás (tan)évének meghatározása is: mikor lesz ehhez elég érett az ember?
Persze az is kérdés, hogy egy család/ember élettörténetét még ha nehéz időket is élt meg, szabad-e ennyire beleintegrálni a történelembe és párhuzomat vonni szinte mindennel ami rossz volt. A félreértés elkerülése végett: értem én hogy a szerző (s apja) mit miért és hogyan ért és élt meg. Csak kicsit (sőt néha nagyon) sok volt az Apa története helyett a sok-sok mellékszál, illetve nem is mellékszál, hanem a mondanivaló néhol bibliografikus alátámasztása.
Rohadt személyes egy történet is lehetett volna ez, de ez a túlmagyarázás/túlírás nem tett jót neki, sajnos. És nem kedvelem azt sem, ha relatív egyszerű dolgokat mindenképp kiszótarazandó külföldi szavakkal írnak – bár nyilván bennem van a hiba. Könyvtári volt. 3.5 / 5

>!
bzsuzso
György Péter: Apám helyett

utazás vissza a múltba, makra, ruttkai éva, idegennyelvű antikvárium- egy elsüllyedt világ lenyomata.

>!
MariannaMJ
György Péter: Apám helyett

Valami egészen másra számítottam; próbáltam azonos hullámhosszra hozni magam az irománnyal; majd bele-beleolvastam a további fejezetekbe – mindhiába. Számomra az egész könyv egy hatalmas bibliográfia néhány lexikális szócikkel összeömlesztve.


Népszerű idézetek

>!
n P

A magyar romák ellen 2009-ben elkövetett gyilkosságok rettegéssel, aggodalommal, mélységes lelkiismeret-furdalással tölthetett el mindannyiunkat. A többségi társadalomnak a nyomozás hónapjai alatt tapasztalt tompa közönye, a gyakorlatilag változatlan ellenségesség ténye azt mutatja, hogy a szolidaritás, az összetartozás tudása, bizonyossága nélkül nincs megrendülés, nincs gyász. Ha azt vizsgáljuk, hogy miként vált uralkodó doktrínává a közöny, miként jutottunk oda, hogy ártatlan emberek nyílt kivégzésének erkölcsi felelősségét a többségi társadalom tagjai csak mérhetetlen nehézségekkel vonatkoztatják magukra, akkor érdemes visszautalnunk az 1938 és 1944 közötti évekre, ahonnan a rossz lelkiismeret és rossz közérzet javarészt ered.

69. oldal

8 hozzászólás
>!
n P

Amikor a kilencvenes évek vége felé a Magyar Nemzet jeles publicistája egy rövidebb írásában kifejtette, hogy meglepő módon még nekem is van nemzeti identitásom, s mintha lám, mégis érdekelne a magyar kultúra, holott „azok” közé tartozom, vagyis zsidó létemre, lám, milyen rendesen viselkedem, akkor az apám felhívott és gratulált. Holott telefonálni is utált, mondván a készülék nem beszélgetésre, hanem a találkozó időpontjában való megállapodásra szolgál. Nem állítom, hogy boldog voltam. Lassan, csak nagyon lassan értettem meg, hogy nincs mód a vitára. Mert nem csak magát érezte biztonságban azok között, akik elképedve, s talán még némi csodálattal is nézték őt az Izrael állam elleni tüntetésen, a „Szabadságot Vanununak” feliratú plakátokkal a kezében, de miattam is nyugodtabb volt, ha a jobboldalon valaki elégedett volt velem.
És tényleg nem érdekelte, hogy mit gondolok erről.

142. oldal

>!
egy_ember

1939 és 1944 között készültek ezek a felvételek, és ott látható rajtuk apám mérhetetlen, ma már szinte nevetséges bizalma a világ iránt, amelyből minél jobban kiszorult, annál jóvátehetetlenebbül szebbnek látta azt a keveset, amit még használhatott.

82. oldal

>!
n P

Nem arról volt szó, hogy Ottlik „beállt” volna a Kádár-rendszer szolgálatába – miközben kötésig benne állt. Benne élt, és nem vett róla tudomást. S ez a magatartása nemcsak ismerős volt olvasói számára, hanem követhető és követendő példa lett. Az Iskola a határon boldog idill jelenetének politikai jelentőségével, jelentésével Ottlik nyilván teljes mértékben tisztában volt. A „felejtés” ebben az esetben nem elvétés, nem elszólás, nem elfojtás kérdése. Sokkal bonyolultabb ez ennél.

54. oldal

>!
formanella

Miként lehetünk ott e világon? Miként tartozhatunk az emberi fajhoz, amikor a koncentrációs táborban, tehát a Holtak házában, abból kivetve léteztünk? Miként tapasztalhatjuk meg a közösség semmihez sem hasonlítható, természetes élményét a világból, az emberi fajból kizárva? Hogyan szerezhetjük vissza az idill reményét az átéltek után? Miként ismerjük fel, hogy az ellhallgatás, elhallgattatás, az elnémulás és az elnémítás, az átadhatatlannak vélt tapasztalatokkal leélt élet szinte szükségszerűen vezetett a teljes magányhoz – mint azt számos túlélő esetében láttuk –, végül az öngyilkossághoz?

98-99.

1 hozzászólás
>!
egy_ember

…úgy vélte: jogában áll döntést hoznia az emlékezés formáiról…

9. oldal

3 hozzászólás
>!
egy_ember

A haza, a fogalom pozitív-pszichológiai alaptartalmára redukálva biztonság. (Jean Améry)
Ha igaza van (…), akkor a másokat házuktól, hazájuktól életüktől megfosztók végül maguk is hazátlanná lettek, akkor is, ha tudatában voltak annak, amit tesznek, vagy – ami sokkal valószínűbb – ha évekbe telt, amíg megértették, hogy mások elfoglalt terében élve maguk is idegenné váltak ott, ahol immár minden idegen lett, általuk.

30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jean Améry
>!
formanella

Ahogy az apámnak, nekem sem jutott az eszembe, hogy előbb-utóbb végig kell gondolnom, hogy az az ország, amelyben ez megtörtént, a hazám. Én sem egykönnyen jtottam odáig, hogy megírjam ezt a könyvet, hiszek csakúgy, mint apámat és mindenkit, engem is megváltoztattak az akaratlan tapasztalatok. Igazán nem volt s most sincs kedvem ahhoz, hogy azzá legyek, amivé az apám helyett írottak tesznek. Zsidóvá. Valamiként, akármint, de végül csak zsidóvá. Vagyis nem tesznek azzá, majd csak azzá válok. Majd mások szemében az leszek, aki amúgy már régen vagyok, és aki magamtól nem voltam soha. Egy zsidó. Amivel szemben éppolyan tehetetlen vagyok, mint az apám, mindössze a körülményeink mások. Az én pórázom hosszabbnak tűnik, talán ez minden. Az akaratlan tapasztalatok általi átváltozás az én életemben az apám történetén át zajlik, de azért Gregor Samsa még én vagyok.

125-126.

1 hozzászólás
>!
n P

Az anyám a maga szelíd, tünékeny és tárgyilagos módján mesélte el történetét Bibó Istvánnal, aki belügyminisztériumi tisztviselőként habozás nélkül adott papírokat tizenhat éves anyámnak, miután ő erdélyi menekültként mutatkozott be. Így történt, hogy Bibót ismeretlenül is személyes ismerősömnek tartottam számon, ahogyan anyám is figyelmesen, aggodalommal és szeretettel követte további pályafutását. Úgy olvasta a Bibóval kapcsolatos híreket, mint amelyek egy jeles távoli rokonával este meg, akit a családban ugyan számon tartunk, de nem zaklathatunk.

44. oldal

>!
n P

A Horthy-rendszer zárvánnyá, befejezett múlttá tétele,távoli történelemmé, idegen kontinenssé változtatása a Kádár-korszak állandó, folyamatos jelenében élőkre vonatkoztatható tapasztalat, a felelősség, bármiféle közösség összes lehetőségét is elvágta. (Hogy milyen ritka is volt a múlt és a jelen közti lehetséges kapcsolatokat felvető nyilvános beszéd, jól mutatja az olyan művek, mint Nemeskürty István Requiem egy hadseregért, vagy Cseres Tibor Hideg napok, illetve Parázna szobrok című könyveinek befogadástörténete és esztétikai értékeiktől függetlenül azonnali népszerűségük is.) A Kádár-rendszer egyik enigmatikus műalkotásává lett Bacsó Péter film, A tanú ma is jól érzékelteti azt a paralitikus infantilizmust, amellyel a Kádár-korszak az esetek döntő többségében akár saját történelmi előzményeit is értelmezte. Függetlenül attól, hogy sajátos, szinte kivételezettséget ígérő betiltása miatt A tanú olyan kultuszfilm lett, amely ezen a kontextuson kívül gyakorlatilag megítélhetetlen, maga a film a történeti érzék teljes elhomályosulásának mintaesete, annak a zárt univerzumnak felel meg, amelyet a Kádár-korszak elvárt és folyamatosan újrateremtett.

63. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Oravecz Imre: Kaliforniai fürj
Varga Katalin: Barátom, Bonca
András László: Egy medvekutató feljegyzései
Kálmán Mari: Ecetudvar
Annelys de Vet – Bujdosó Attila: Magyarország szubjektív atlasza
Sylvie Germain: Magnus
Diego Marani: Új finn nyelvtan
Iain Banks: A darázsgyár
Helene Uri: Szavak a múltból
Slavenka Drakulić: Café Europa