Huszadik ​századi német novellák (Modern Dekameron) 6 csillagozás

Györffy Miklós (szerk.): Huszadik századi német novellák

…Mint minden műfaj, a novella is átalakul, s a klasszikus mintaképpel talán csak a neve marad közös. Költőibb lesz és nyugtalanabb, változatosabb és megfoghatatlanabb, de amennyit veszít kötöttségben, kerekségben, architekturában, ugyanannyit, nem: százannyit nyer színben, távlatban, muzsikában… Egy mai novella-antológia egységgel nem dicsekedhet, de talán épp sokfélesége lesz egyik, nem egyetlen vonzereje. (Gyergyai Albert)

A kötetben negyvenkét szerző – többek között Böll, Brecht, Wedekind, Hesse, Peter Weiss, Ernst Jünger, és Anna Seghers – műve olvasható.

Tartalomjegyzék

>!
Noran, Budapest, 2006
644 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637416773

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Vivarumba
Györffy Miklós (szerk.): Huszadik századi német novellák

Számomra is meglepő módon két háborús történet volt a „kedvencem”, amik megérintettek (bár annyira mégse fura, hisz nem volt egyikben se, se csatajelenet, se holokauszt).
Az egyik novella Az egy születés címet viseli, és bár más értékelő dögunalmasnak titulálta, számomra az ebben szereplő apró kis mozdulat jelenti nem csak ebben az elbeszélésben, hanem az egész kötetben a csúcspontot. Néha egyetlen mondat visz mindent.
A másik novella a Vándor, vidd hírét a spá… című történet, ami egy nagyon fiatal sebesült katonáról szól, akit a saját gimnáziumában felállított ideiglenes kórházba visznek, ahonnan besorozták. Azon nyomban a dédnagyapámra gondoltam, aki a II. VH-ban vesztette életét mindössze 22 évesen.

>!
darkfenriz
Györffy Miklós (szerk.): Huszadik századi német novellák

Frank Wedekind – A védőoltás: Mennyire félreértheti az önmagában bízó ember az egyértelmű tényeket, magának sem vallja be az önámítást. Mindeközben a dolgok megtörténnek a világban és a közeledésekkel párhuzamosan eltávolodásnak is lennie kell. 4,0
Heinrich Mann – Gretchen: Az érdekházasság, szerelem nélküli kapcsolat veszélyeire mutat rá Thomas Mann bátyja. A fiatal lány az idősebb, nem is túlzottan vonzó fiú mellett bizony elkezd másfelé is kacsintgatni. Hogy aztán rádöbbenjen, hogy a külső szépség sem minden és hogy az ember saját kárán tanulja meg becsülni az addig unalmasnak, eztán kellemesnek vélt életét. 5,0
Thomas Mann – Trisztán: A gyengeség, félénkség, otthonülős típus, valamint az anyagias, földhözragadt, mindent erőfölénnyel elrendező különbözősége az egyik legszembetűnőbb jellemzője a történetnek. Egy szellemileg fejlett, de félénk asszony elnyomása meddig vezet mentális és fizikális szinten, míg a nyers erő diadalmaskodik a világon. A rövid ideig tartó különleges pillanatok, a szánalomra méltóan bárgyú viselkedés, saját árnyékától megijedő „író" fegyvere a megváltoztathatatlan ellen. Thomas Mann érdekes történetet alkotott a lelki folyamatok börtönéről, a vágyódásról és elbukásról. 4,0
Hermann Hesse – A ciklon: Bizonyára sokunkban megfogalmazódott vagy legalábbis körvonalazódott, hogy a gyermekkortól már egy érzelmi, lelki szakadék választ el, keserűséggel vegyesen gondolunk vissza korai éveinkre. Jó és rossz egyaránt lehetett benne, valamilyen szintű vágyódás is. A természeti vihar mellé egy gyors lefolyású szerelmi vihar is társul, főszereplőnk nem tudja meghazudtolni magát, hiszen az érzelmeivel viaskodik folyton, a bizonytalanság, a felnőtt létbe belépés sokat várat még magára. De ahogy a vihar tisztára mossa és feldúlja a régi életet, narrátorunk úgy indul egyre ölesebb léptekkel a felnőttkor árnyai felé. 5,0
Hermann Hesse – Gyermeklélek: Ismét gyermeki észjárással gondolkodik Hesse ebben a történetben, megadva magát az érzelmek sodró erejének. A bűntudat és lelki-ismeretfurdalás kezdetektől velünk van (jobbik esetben) és emészt, sanyargat, míg a helyzet nem vesz új fordulatot. Az atyai szigortól való félelem áll szemben a gyermeki játékossággal. Hiszen lehet nem is akar rosszat az emberpalánta, csupán szórakozott, kalandvágyó és naiv. Mindenesetre egy-két hasonló negatív töltésű eseményből sokat képes tanulni mindenki a maga kárán. 5,0
Carl Sternheim – Napóleon: Micsoda lelki viharok dúlhatnak egy racionális, mindenkit grammra pontosan megmérő emberben, aki egyúttal fogékony a művészet és a magas röptű intellektualitás magasságaira is. És ha ez a racionális, törtető, az életben magabiztosan előretörő ember megtalálja – mint zsák a foltját – a hozzá leginkább illő párt, ketten mi mindenre képesek. De persze mindenki életében beállnak olyan komoly fordulatok, melyek még inkább kifordítják önmagából és ha van egy kis geller az agyban, akkor nem ismerhet határt a negatív viselkedés. Az újabb és újabb megvilágosodások révén kalandos élete kuriózummá, legendává magasztosul, hogy aztán tulajdon nélkül, de mégis a lehető legboldogabban tárja fel magát a világmindenségnek. 4,5
Alfred Döblin – Egy boglárka meggyilkolása: Hatalmas történet a lélek útjairól, a valóságtól való elszakadástól, úgy hogy még semmilyen tudatmódosító szer sem hat emberünkre. Egyszerűen saját életvitele, tettei és gondolkodásmódja miatt kerül a boglárkák világába, hogy aztán bárhogy is remélje, ne legyen képes megszabadulni lelkiismeretétől és kéretlenül megjelenő lelki társától. Nagyon tetszett. 5,0
Alfred Döblin – A Bukarest-Drezda vonal: Bizony nem árt meggondolni, kit is engedünk be magunk mellé a fülkébe, ha egyedül utazunk. Talán a megnyerő külső és a csábító viselkedés mögött valamilyen gonosz szándék rejtőzik, mely vércseként lecsapni készül naiv áldozatára. Kissé zavaros, de érdekes novella. 4,0
Leonhard Frank – Az apa: Rendkívül szomorú hangvételű mű, mely rámutat a háború hiábavalóságára, borzalmaira és értelmetlenségére, miközben pacifista jelszavakat ad a nép kezébe. Valahonnan el kell indulnia a mozgalomnak, még ha az egy váratlanul felszólaló pincér is. 5,0
Gottfried Benn – Agyvelők: A látottaktól fokozatosan egyre mélyebben az őrület ösvényein tévelyeg emberünk, hivatását feladva, önmagát mindig másképp vizsgálva. Vitatott író novellája, nehéz is megérteni teljes mértékben. 3,5
Arnold Zweig – A gyermek: Nem a legszegényebb néprétegről mintázta egyébként egészen hétköznapi szereplőit Zweig. A bajban a lázadó természetnek jól jön egy kis támasz, hogy aztán a kétes fordulat ellenére mindenki elégedett legyen. Inkább 1-2 helyen a helyszín hangulata az, amely elkápráztat, maga a történet kevéssé, az elég tipikus. 4,5
Werner Bergengruen – A fej: Az egy dolog, hogy mennyire tartjuk nagyra magunkat és megint más, hogy a világ mit gondol rólunk. Sok esetben kissé túlcsordul az önbizalom magunk iránt, és az örök hírnevet másként értelmezzük. De nagyon találóak az utolsó sorok, hiszen teljesen mindegy hogy hol porladnak csontjaink, nem örökkévalóak, akárcsak az emlékezés egy középszerű költőre. Vicces stílusban próbálja feldolgozni ezt Bergengruen, és nagyon hangulatosak ezek az olasz hajnali utak. 5,0
Hans Henny Jahnn – Ragna és Nils: Ködös és nehéz ez a történet, akárcsak az élet a szürke, borongós Izlandon. Két szerelmes, akik örökké együtt akartak lenni, de az egyik hivatása ezt nem tette lehetővé. Északi tragédia, ahogy az asszony elméje egyre tovább bomlik, ahogy a babonás és rosszindulatú tengerparti népek megvetik és hogy a nyers erőt képviselő férfiak miként viselkednek az örök homály földjén. Elkerülhetetlen a végzet és a megrendültség, komorság. 4,5
Ernst Jünger – Vadkanvadászat: Hangulata ragad magával és nem a történtek újszerűsége vagy különlegessége. Egy fiatalember megtapasztalja, hogy az addigi eszményi hit tárgya nem is annyira fennkölt, így érzelmei és álmai más irányt vesznek. 4,0
Carl Zuckmayer – Egy születés története: Nem túl izgalmas történet a világháború idejéből, ahol a születés nem mindig a legalkalmasabb pillanatban következik be. 2,5
Bertolt Brecht – A fenevad: A dramaturgiai elemekben bővelkedő történet nem sok izgalmat tartogatott számomra. Ha valamilyen konzekvenciát mégis le kell vonni, akkor az az, hogy a pillanatok alatt változhatnak a szerepek, de a professzionalitás legyőzi az eredetiséget. 3,0
Elisabeth Langgässer – Szezonkezdet: Túl sok értelmét ennek se láttam, hogy mit szerencsétlenkednek azzal a cölöppel. Az ájtatosság miatt megint csak nem szimpi. 2,5
Anna Seghers – Hrusovi parasztok: Küzdelem a szülőföldért, azért a kicsiny földdarabért, amely az ország irányításának jelentéktelen, de a helyieknek szíve-lelke benne van az erdő szellemében, a magas hegyek környezetében. Ezért pedig harcolni kell, akár élete árán is a hrusovi parasztnak. 3,5
Marie Luis Kaschnitz – Hosszú árnyak: Kamaszkori lázadás, tengerparti nyaralás. Szerelemben csalódás, könnyek közti megvigasztalódás. Mediterrán életérzés, középszerű megelégedés. 3,5
Hans Erich Nossack – Interjú a halállal: Igen abszurd történet az elejétől kezdve, hirtelen felbukkanó különös szereplőkkel, álomkép-szerű helyszínekkel és a hangulat furcsa életre keltésével. Nossack valószínűleg olvasott Kafkát. 4,0
Stefan Andres – El Greco megfesti a főinkvizítort: Vontatott történet a korlátolt ostobaság, az inkvizíció korából. Egy idő után már alig bírtam elviselni a nagy katolikus eszmefuttatásokat, melyek csak üres frázisként puffogtak. Talán még a vihar megjelenítése volt a legjobb pontja a történetnek, abban legalább volt természetesség. 2,0
Alfred Andersch – A főnökkel Chenonceaux-ban: Nehéz elviselni a romlást, hanyatlást, tovatűnő dicsőséget, még ha valakinek annyi pénze van is, hogy meg se kottyan neki az állandó utazgatás és kocsikázás. És még ha ellenszenv bujkál is két ember között, a közösen bámult csoda valamelyest összébb boronálhatja őket. 4,0
Wolfgang Hildesheimer – Egy világ vége: Sznobparádé egy mesterséges szigeten. Egyesek olyannyira művésziek, hogy halni képesek egy régi világért. Egyebekben érdekes emberrajzok és helyszínábrázolások, egész élvezetes. 4,5
Peter Weiss – Cheval, a levélhordó nagy álma: Inkább csak gondolatfüzérek és az énkép külső megnyilvánulásai vonszolják hátukon ezt a nehéz történetet. Borzasztóan elvont, nem egy könnyen felfogható. 3,0
Heinrich Böll – Vándor, vidd hírül a spá…: Azt a különös érzést ragadja meg Böll, amikor hirtelen feleszmélünk egy nagyobb eszméletvesztést követően, a világ sejtelmes (hát ha még lángokban) áll, visszaemlékezni nehézkes, olyan mintha egy új, sokkal rosszabb életbe születtünk volna bele. Tapogatózunk a múlt fonala után, ismerősek is helyek és arcok, de mégis minden megváltozott. 5,0
Heinrich Böll – A Zimpreni pályaudvar: A szerencse forgandó és minden csoda három napig tart. Ezt megtapasztalhatják az egyre felkapottabb zimpreni vasúti dolgozók, ahogy a csalogató erő minimalizálásával az élet újra unalmassá válik. Szinte az aranylázhoz hasonló feltűnést kelt ez a kisváros, hogy aztán legyen min okulni és elgondolkodni. 4,5
Johannes Bobrowski – Pinnau epitáfeuma: Érdekes kor- és társadalmi rétegrajz. Milyen gondolatok juthatnak eszébe a látszólag a külsőségekkel törődő, de belül azért intellektuális egyéneknek a halálról? Avagy mennyire vagyunk képesek felidézni egy nemrég elhunyt, csak felületesen ismert személy személyiségét vagy az öngyilkossághoz vezet út mikéntjeit? 4,5
Johannes Bobrowski – Lipmann Leib: Ahol ha nem is békésen, de csendesen folyik az élet, ott ne várjunk nagy csodát. Lehet, hogy belefulladunk az unalomba, a megszokott kerékvágásba belefásulunk, de mégis ez ad biztonságot és nyújt állandóságot. 4,0
Hans Bender – A kenyeres: A fogság mindenkit meggyötör, valaki jobban tud alkalmazkodni, valaki kevésbé, valaki idomul és elárulja bajtársait, de valakit nem enged gaztettekre vinni a becsület. Minden kis falatért küzdeni kell, minden cseppnyi kényelemért a lelkét adja el. De nem mindenki, és itt van a lényeg. Ha halni is kell, becsületét őrizze meg a fogoly. 5,0
Wolfdietrich Schnurre – Hadgyakorlat: Tanulságos, csattanóval záruló, szatirikus történet. Hiába is gondolja egynémely ember, hogy a világ ura, amikor olyan új helyzetben találja magát, melyet nem oldhat meg. És a sok értelmetlenül eldobott élet bosszújaként megkapja jussát, amit olyannyira megérdemelt. 5,0
Wolfgang Borchert – A kenyér: A kötet egyik legrövidebb novellája, ahogy elkezdődik, már vége is. Idősödve egyre kevesebbet alszunk, akkor is nyugtalanul, pláne ha arra ébredünk, hogy ég a gyomrunk. 4,0
Wolfgang Borcher – Azon a kedden: Szemelvények sorsokról, hazavárásról és csalódásról, gyermeki vágyakozásról és az elmúlásról. 4,0
Franz Fühmann – Jönnek a hegyekből: Már-már hrabal-i önfeledt vigadalom, ivás, őrjöngés. A felszabadított nép – pláne ha szereti az alkoholt – kitesz magáért és el elhúzza az ünneplést. Csak aztán sokszor nem azt kapja, amit várt, egy-egy rendszerváltás gyakran még rosszabb mint az addig sokat szidott előző. 5,0
Dieter Wellershoff – Tengeri táj kettős megvilágításban: Szerelmi szálak összekeveredése, muszájból együttlét, de ugyanakkor bizalmatlanság a szerető iránt, vacillálás a biztos és bizonytalan között. Vagy már ez is felcserélődött? Sajnos eléggé untam ezt a történetet, nem az én gondolatvilágom, se nem az a fajta történet, melyből erőt lehetne meríteni. 2,5
Siegfried Lenz – A játékrontó: A tömegek és az átlagember sosem érti meg a különlegest, megveti, esetleg üldözi. A különleges pedig nem tehet mást, néha még a kényszer is képessége kiaknázására/kihasználására viszi. Talán jobb is, ha tudunk felejteni, hiszen keveseknek az idő nem gyógyítja be sebeit. Pláne ha nem hajócsavar okozta…4,5
Martin Walser – Egy szép győzelem: Érezted már úgy, hogy a legnagyobb ellenségnek tartott személy egy lépéssel előtted jár? És hogy az ismeretségedben mindenki inkább neki hisz avagy őhozzá vonzódik? A pontot az i-re pedig a legfájóbb dolog teheti, mely teljes a megsemmisülés érzetével. 3,5
Hans Magnus Enzensberger – A torinói menekült: Elképesztően megrázó és nyomasztó történet. Tehet valaki arról, hogy a szülei árvaházba dugták? Tehet arról, ha értelmi képességei vagy a körülmények miatt intézetbe kerül? Tehet arról, hogy szeretetre vágyik, ezért a másik nem irányába fordul? A legsötétebb gonoszságokat művelik az ilyen szerencsétlenekkel, akiknek az életben maradásért triplán küzdeni kell, becsületüket félredobva, szemüket lesütve túlélni a megpróbáltatásokat egy majdani remélt szabadulás érdekében, 5,0
Gabriele Wohmann – Egy vasárnap Kreisandéknál: A házastársi kapcsolat elhidegülése, érzelemmentessége, túlzott megszokottsága az a fonál, melyet Wohmann megragad. Ábrándozó férfi, realisztikus nő és gyerek nélkül leélt évtizedek teszik egyre lanyhábbá a kapcsolat feszességét. 4,0
Alexander Kluge – Szerelmi kísérlet: A legteljesebb megalázottság, emberi mivolttól való megfosztottság áll szemben a tudományos és érzelemnélküli orvosi/pszichiátriai fanatizmussal. 4,0
Jurek Becker – A legkedvesebb családi történet: Kellemes, anekdotázós, zsidó humorral átitatott történet, amelynek jó ha a fele igaz, mégis oly szórakoztatóan hat családi körben. Kedves tréfák, megjegyzések és jó hangulat Gideon bácsi londoni útjáról. 5,0
Botho Strauss – Berlin vég nélkül: Rendkívül abszurd, kietlen és rideg történet az emberek eltávolodásáról, képletes segélykiáltásairól és depresszív magukba fordultságáról. A modern kori szórakozások (diszkó, drogok és alkohol) háttérbe szorítják a hagyományos értékeket, az érdektelenség diadalmaskodik. 4,5

>!
GaborLajos
Györffy Miklós (szerk.): Huszadik századi német novellák

Eddig két említésre méltó novellával találkoztam a kötetben, ezek
Herman Hesse Gyermeklélek című novellája és Hans Erich Nossack Interjú a halállal című elbeszélése.

>!
deaxx P
Györffy Miklós (szerk.): Huszadik századi német novellák

Nagyon sokszínű kis gyűjtemény ez, több, különböző novellával, stílussal, szerzővel. Voltak novellák, amik különösen megleptek, elborzasztottak, vagy gondolkodásra késztettek. Tetszett, hogy sosem tudhattam előre, milyen lesz a következő. Néha túl gyorsan is ugrottam át egyik novellából a másikba, és szinte megcsapott hatalmas különbség a kettő között. Persze voltak történetek, amik nem annyira tetszettek, de ez szinte elvárható egy ilyen sokszínű kötettől (nem számítottam ilyen sokszínűségre, úgyhogy ez mindenképpen pozitív csalódás).
Plusz öröm, hogy a kötet végén kaptunk egy kis információt a szerzőkről is.

(ui.: Kis személyes boldogság, hogy észrevettem több hasonlóságot is azokban a novellákban, amik kedvenceim lettek. Avagy az ember folyamatosan megismeri önmagát :))


Népszerű idézetek

>!
darkfenriz

A pincérek és szakácsok hamar felismerték a változást. Elszállt a gondosság és a lelkiismeretesség. Egyre gyakrabban vágtak a vendégek elégedetlen arcot. A vendéglős rezzenéstelenül szürcsölte fel a düh minden cseppjét, sőt, vadászott rá és megmámorosodott tőle.

162. oldal (Carl Sternheim - Napóleon)

>!
darkfenriz

Felordított: „Adjátok ki! Szerencsétlenné akartok tenni, kutyák? Szamaritánus vagyok. Nem tudtok németül?" Egészen lefeküdt a földre, kutatott, végül vakon kotorászott a fűben, összemorzsolta és szétszaggatta a virágokat, a szája közben nyitva volt, szeme villogott. Sokáig tompán bámult maga elé.

173. oldal (Alfred Döblin - Egy boglárka meggyilkolása)

2 hozzászólás
>!
darkfenriz

A szerelem nem volt ismeretlen számomra, láttam néhány szerelmespárt, és olvastam csodálatosan bódító szerelmes költeményeket. Sőt, már magam is többször voltam szerelmes, és álmaimban éreztem valamit abból az édes érzésből, amiért egy férfi kockára teszi az életét, amiért küzd és viaskodik. Néhány osztálytársam már járt lányokkal, és a műhelyben is voltak kollégáim, akik szemrebbenés nélkül számoltak be a vasárnapi táncmulatságokról és ahogy bemásztak az ablakon szerelmeikhez. Számomra szerelem még bezárt kert volt, melynek kapujában félénk vágyakozással ácsingóztam.

89. oldal (Hermann Hesse - A ciklon)

>!
darkfenriz

„Elesett a becsület mezején." – Becsület! Furcsa szó, nyolc betű az egész, de összerakva a legnagyobb hazugság, amely valami ördögi hatalom akaratából egy egész népet odaláncol ehhez a nyolc betűhöz és a legszörnyűbb szenvedések mélységeibe taszítja.

196. oldal (Leonhard Frank - Az apa)

>!
Vivarumba

Mindenki tudja, hogy a küzdelem mindig sokkal izgalmasabb annak, aki vesztésre áll, mint aki győzelemre esélyes.

547. oldal, Martin Walser: Egy szép győzelem

>!
darkfenriz

És mialatt a szónok a vízből hörpintett és számadásait rendezte, megszólalt Robert:
-Ez itt egy lőfegyver. Én…én magam vettem a kisfiamnak. Ezzel játszadozott. S ezzel a játékkal észrevétlenül eljátszotta a szeretetet a szívéből. És ezzel a játékkal megtanult lőni. Én tanítottam meg lőni, gyilkolni! A fiam elesett. Halott. Én vagyok a gyilkosa…Apai büszkeség és kérkedés, meggondolatlanság, megszokás – így lettem gyilkos. Pedig én is csak azt csináltam, amit ti valamennyien. Közületek is nem egy elveszítette a fiát.

200. oldal (Leonhard Frank - Az apa)

>!
darkfenriz

És ha kivégeznének és meghalnék, a mennyországban az örök bíró előtt sem hajbókolnék. Ó, nem, még ha az angyalok serege övezne is, és szentség és méltóság áradna belőle! Még ha elkárhoznék és kátrányban fortyognék is! Nem kérnék bocsánatot, nem aláznám meg magam, nem esdekelnék kegyelemért, és semmit sem bánnék meg! S ha megkérdezné: -Te tetted ezt és ezt? – így kiáltanék: -Igen, én tettem, és nem bántam meg, s ha lehetne, megtenném újra és újra. Öltem, gyújtogattam, mert élveztem, és gúnyolni, bosszantani akartalak téged. Igen, mert gyűlöllek, és köpök rád, isten. Megkínoztál, meggyötörtél, törvényeket alkottál, melyeket képtelenség megtartani, és ránk szabadítottad a felnőtteket, hogy pokollá változtassák az életünket.

117. oldal (Hermann Hesse - Gyermeklélek)

1 hozzászólás
>!
darkfenriz

Odakint a kék alkony kezdett kísértetiessé válni. Nem olyan volt-e, mintha sekély, kéklő tenger ömlene el az utcákon, mintha mindjárt halak bámészkodó feje ütközne az ablaktáblákba, mintha mindenestül elsüllyedtek, elvarázsolták volna őket?

215. oldal (Arnold Zweig - A gyermek)

>!
darkfenriz

Gideon bácsi szerette mondogatni, hogy az utazás az elégedetlenek időtöltése. Hozzá szokta még tenni, hogy aki a maga otthonában nem találja meg a világot, az a világban sincs otthon.

594. oldal (Jurek Becker - A legkedvesebb családi történet)

>!
deaxx P

Hetenként egy kedd van. Évente félszáz. A háborúban sok a kedd.

477. oldal (Wolfgang Borchert - Azon a kedden)


Hasonló könyvek címkék alapján

Gy. Horváth László (szerk.): Égtájak – Öt világrész elbeszélései – 1980
Domokos János (szerk.): Huszadik századi dekameron I-II.
Borbás Mária (szerk.): Interjú a halállal – Két évtized német elbeszélései
Madarász Imre (szerk.): A Nagy Háború emlékezete
Maár Judit – Ádám Anikó (szerk.): A bűvös kéz
Hetényi Zsuzsa (szerk.): 2Pofon
Turóczi-Trostler József (szerk.): Mai német dekameron
Borbély Sándor (szerk.): Huszonöt nagyon fontos novella
Hildegard Krug – C. Ninck – Karl Müller – Lyndia Gräweling – Hans Theodor Siebert – Ludwig Schneller – Walter Schäble – G. Geiss – Hilde Hache – Brunhilde Ludwig – Karl Bakfisch – Anny Wienbruch – Werner Krause: Ő megsebez, de be is kötöz