Madarak, fák, vizek, fények és árnyékok töltik be és határolják a kötet verseit. Győrffy Ákos látszólag eszköztelenül ír, mégis úgy válogatja képeit, hogy hatásuk szokatlanul és váratlan pillanatokban felerősödik – mint ahogy egyik kritikus írta: „Valami tárgytalan, mély megrendülés, amit az olvasóban hátrahagy.” Az új kötet sajátos összegzés: az elmúlt tíz évben megjelent versek át- és továbbírt változatai, kiegészítései: a költői pozíció immár markánsabb, a megfogalmazás pontosabb, miközben a tekintet iránya ugyanaz: nem mozdul.
Nem mozdul 53 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2007
Enciklopédia 2
Kedvencelte 11
Most olvassa 1
Várólistára tette 31
Kívánságlistára tette 22
Kiemelt értékelések
„Néha felnéztem a diófa ágai közé, a rohanó felhőkre.
Nem tudtam, mi történik, hogy mi ez velem, csak
a közelében voltam, a közelségét tudtam valaminek
és azt, hogy még közelebb lenni hasonló lenne a
halálhoz. A felhőkről kis cafatok szakadtak le,
sosem tudtam kivárni, míg szétfoszlanak és eltűnnek,
csak amikor újra felnéztem, már nem voltak ott.”
Nagyszerű kötet, gyakorlatilag a fél könyvet kijegyzeteltem, hogy felírjam idézetekbe, de persze sok esetben már megelőztek. Nagyon jó hangulata van a kötetnek, rögtön az első verssel berántott és el sem engedett. Gondolatfoszlányok, hangulatok, olyasmi érzés volt, mint hosszú, kibővített haikukat olvasni. Pedig néha a képek teljesen egyszerűek, egy felhő, egy bokor, egy illat, egy érzés. De olyan, mintha mi volnánk ott a móló szélén, a legelőn, mi néznék a felhőt és velünk történne mindez. Jó. Nagyon jó. Olvassátok!
„Úgy érzed, mindig épp máshol történik valami.
Hogy a jelenléted tesz valótlanná minden helyszínt.
Hogy épp rajtad átszűrődve válik semmivé az,
ami van. Hogy kamera vagy, amibe nem fűztek
filmet, csak forog, forog, berreg üresen.”
Amelyek a legjobban tetszettek: Akutagava noteszéből a IX., a Messze alszik és ezek is:
https://moly.hu/idezetek/1639360
https://moly.hu/idezetek/1639357
https://moly.hu/idezetek/1639359
https://moly.hu/idezetek/418179
https://moly.hu/idezetek/479867
Lassan akartam olvasni, mondjuk naponta egy verset belőle. De nem tudtam letenni.
Aztán elolvastam újra. Szerintem elkezdem harmadjára is.
Szép könyv. A külseje is, amit mond, az is. Van benne bodzabokor is.
Légies versek, közeli gondolatok,
bennük magam.
Tudhat rólam valamit az, akitől ajándékba kaptam.
A könyvet feltettem a Kövek a váramhoz polcomra.
Nehez errol beszelni, mert az egesz kotet a szotlansagbol fogant, s tokeletesen megerteni csak akkor tudjuk, ha nem mondunk rola semmit, csak kovetve egy egi tekintet felenk arado perspektivait, ama mozdulatlan csomopontba probalunk orientalodni.
Mert minden szava ezen rendszerbe fuggesztett helyenvalosag, mas szoval illetni csak folosleges pontatlansag volna, s ez a helyenvalosag az, ami kimozdit, s arra serkent, hogy beszelnunk kell. Mert bar megtalaltuk magunkban a kulcsot, de szolalnunk kell errol, hogy egymast felismerve egysegge rendezodjunk.
Népszerű idézetek
Úgy érzed, mindig épp máshol történik valami.
Hogy a jelenléted tesz valótlanná minden helyszínt.
Hogy épp rajtad átszűrődve válik semmivé az,
ami van. Hogy kamera vagy, amibe nem fűztek
filmet, csak forog, forog, berreg üresen.
(Akutagava noteszéből - XV.)
Az érzés, hogy igazából akkor
vagyok csak az az egyszeri, meg nem
ismételhető valami, amikor nem vagyok.
Amikor átjárhatóvá leszek, s nem
vagyok más, mint saját lassan eltűnő
lábnyomom a hóban.
60. oldal (Magvető, 2007)
Utána
Mintha ösztönösen azon
dolgoznék, hogy teljesen
egyedül maradjak. Egy hang,
amit általában hajlamos vagyok
az ördögnek tulajdonítani,
mintha súgná, szenvtelenül
mondjak ki szörnyűségeket
(de valóban szörnyűségek ezek?),
színtelen hangon kegyetlen ítéleteket
(de kegyetlenek-e?), hogy végül
egy késő őszi tarlón, egyik ködfoltból
a másikba botorkálva át,
megtapasztaljak végre valamit.
Súgja, kibírnám-e ezt az
önmarcangolást a színtelenre
fagyott kórók között. Így ébreszti
a vágyat, hív és én megyek,
fogcsikorgatva kutatok utána.
17. oldal (Magvető, 2007)
A mólónál, ahol gyerekkorom óta nem jártam,
lefényképeztél. Az öböl félig kiszáradt, oldalukra
dőlt ladikok rohadtak az iszapban. Itt tanultam
meg úszni. Halakat üldöztem a hínárerdőkben.
A napsütötte deszkák szagát abban a hideg
októberi esőben is éreztem. A szél az arcomba
fújta a hajad. Próbáltam tartani magam, de nem
ment. Az öböl a tükörképünk volt, mi voltunk
az öböl. Álltunk a rothadásszagban, és nem
volt tovább.
10. oldal (Magvető, 2007)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Romhányi József: Nagy szamárfül 96% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Addig is 96% ·
Összehasonlítás - Petri György: Összegyűjtött versek 97% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Buddha Weimarban 97% ·
Összehasonlítás - Röhrig Géza: Angyalvakond 97% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Gonghangok 96% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Még: mindig 96% ·
Összehasonlítás - Terék Anna: Háttal a napnak 95% ·
Összehasonlítás - Lelkünkből, szeretettel 97% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Dél után 95% ·
Összehasonlítás