A ​Csóványos északi oldala 15 csillagozás

Győrffy Ákos: A Csóványos északi oldala

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Érett ​költőként debütál Győrffy Ákos, aki nagyon össze nem illő dolgokat képes harmóniába hozni: verseinek igen erős motívuma a táj, ugyanakkor csaknem valamennyi művének – a leíró műfajúaknak is – van valamilyen epikus sodra, elbeszélő vonulata. Nála a látványelemek egymásutánja történést sejtet (nap; beszél a halálról; Kálváriadomb; A kép; Most a sötét vízen; Vajon ki az stb.), mintha maga a fölsorolás dinamizálná a verset, mintha a látvány fölidézése teremtene fluxust. Mindenképp sajátos hangon szól, éspedig egyenletesen kitartott tónusban: mindvégig bírja erővel az új és újabb látványok, látomások rögzítését, mozgásban tartását, illetve ezek egymásutániságának feszítettségét. Különösen igaz ez par excellence tájverseire, amelyek a természet elementumainak számbavételével önmagukban hatásosak (a Hiányok, A Csóványos északi oldala és Belső hegység című ciklusok darabjai). Győrffy nem akar „szép” vagy akár poétikus verset teremteni; magát adja, vagyis hagyja, hogy meglátott… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Accordia, Budapest, 2000
78 oldal · ISBN: 9639242195

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

zsuzsanya>!
Győrffy Ákos: A Csóványos északi oldala

Rossz versek emlékét felejtendő vettem elő újra. Erdő, köd, patakcsobogás, ölyvlebegés – csöndes meditációk belső tájak ösvényein.


Népszerű idézetek

szöszmösz I>!

Lehetne máshogy. Tulipánokat nyesek
le hajnalban, félve, hátam mögött
sötét fenyőfák, két macska figyel.
A csukott szirmok a vonaton
nyílnak szét, a nejlonszatyorban
Tulipánokat nyesek le hajnalban,
két sárgát, mire odaadom, azt
mondod, késő. Ma nem alszom nálad,
elérem az éjféli személyt,
ágyad mellett két elhervadt
tulipán, engem törölgetsz magadból.
Lehetne máshogy, sötét fenyőfák,
két macska figyel. Azt mondod, késő.

ahanem>!

Vajon ki az

Éjfél múlt, a főtéri fülkében csörögni kezd a telefon.
Időnként abbahagyja, egy-két perc szünet, aztán újra.
Csöpög a víz a gesztenyefákról, az utolsó vonat kihúz az
állomásról Zebegény felé. Vajon ki az, aki egy kihalt
éjszakai főtér telefonfülkéjét hívogatja ilyen konokul.
Lassan sétálok arrafelé. „Akár a kóbor létezők, akik
egyszer gyökerestül kirángatták magukat a földből, és
azóta ez a sorsuk.” Nehogy még mindig csörögjön, mire
odaérek. Nehogy fel kelljen venni a kagylót. Valami eddig
ismeretlen félelem, hogy a vonalban a saját hangomra
ismernék.

41. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Zebegény
szöszmösz I>!

…Méz, tajték, lenni csak. Ahogy az ember homályosan
lát alkonyatkor. Ahogy megtöltődik, kiürül a test
és a többi. Sírni kéne, de hát illendőek-e a könnyek.
Elegánsan, kivasalt ingemben. Borotvaszesz és sás
illata vegyül.
Csak távol, kicsi pont, legyen tér.
És az úszás.
Hogy is szólhatnék róla. Mise ez. Alábukás, megmerítkezés.
Újdonatújan jönni fel a levegőre.
Az a parázsló szentségtartó előttem. Hogy nevezzem,
csillagnál több az. Merül le a kékbe, teste palást a
hullámoknak. Hancúroznék örömömben, akár a gyermek,
de szégyellném.
Hogy mennyire komolytalannak tűnik ilyenkor a létezés.
Furcsa ezt a magam szájából hallanom.
Én, aki hívő lennék.
Késleltetném a végkifejletet. A holtbiztosat.
Méz, tajték, lenni csak.
Nem szeretnék könyörögni.

(Méz, tajték, lenni csak), 15. oldal

ahanem>!

Hiányok

(…a farönkök nyoma az olvadó hóban.)
A lepedőn, mint a torinói
leplen, izzadó tested
körvonalai. Félig elhamvadt
cigarettád a váróterem
padlóján. Szagod ágyékomon,
másnap.

48. oldal

>!

Ott szobrok

(…vannak ilyen októberi napok.)
A kunyhó előtt fekszel a sárguló
fűben. Van az a kis terület benned,
illatos senkiföldje, amit szabadon
hagytál, elzárva magadtól és mástól.
Levegős, tiszta sáv. A lényem nagyobbik
részét alkotó feleslegességek, mondod.
Mint a patakvíz, mint az októberi
napok, néha olyanok a mozdulataim.
Az mintha nem én lennék, miközben
tudom, hogy az illatos senkiföldje
mozdul meg bennem. Ott szobrok fekszenek
az oldalukon, testükön csigák csillogó
ösvényei, mondod. Átszűrődik, megmozdul
bennem, mint valami szertartás,
amiben egyszerre vagyok pap és
elsőáldozó.

>!

    …Látták az angyalt. Hallottam, hogy látták az angyalt. Lélekszakadva rohant fel egy dombra. Rohant fel a ribizlibokrok között, egypárra rá is lépett.
    Kiabáltak, hogy álljon meg egy kicsit, de az még csak nem is lassított a futásán. Bizonyosan angyal volt, bár szárnyakat nem láttak rajta. Olyan arca volt, mint a halott kisgyerekeknek. Senki sem tudta, mitől ijedt meg annyira. Nemsoká szenteste. Az angyal meg elfutott előlünk.

ajikarei P>!

ÁTKELÉS

(… a mozdulatlan hajtson ki bennem,
fonjon be indáival.) Árasszon el,
mint a komp fülkéjét a köd,
uszadékfa csapódik a horgonylánchoz,
megyek feléd. Az átkelés nem kezdődik
el és nem fejeződik be, mondja.
Mintha kétfelé kéne szakadni.
Az izmok a hullámzás ritmusa
szerint remegnek. Aprópénz után
kotorászom, a ködlámpa rúdján
tollászkodó sirály. Mi itt lent
irigy Ikaroszok, a vállunkra
fagyott viasszal. Örülni, mint a
madarak. És félni is úgy.

53. oldal, VIII. Hiányok (Accordia Kiadó, 2000)

>!

(Sötétül)

Őzek tűnnek el a napban
a felhők mint ágyak nász után
húsom hideg súly sötétül az ösvény
kinyílnak bennem rémült állatszemek

Érable P>!

(Arcom majd)

Arcom majd elcsorog nézd az üvegen
A reggeli zivatar maradéka próbálom
Tartani a határaimat ne nyúlj
Utánam és lesz az a reggel a küszöb
Előtt halott feketerigó csészédből
Kiömlik a kávé az újságok gyűlnek
A postaládában a túlérett málnák
Mind a füvön macskád máshoz
Szegődik majd így majd elcsorog
Ne nyúlj utánam


Hasonló könyvek címkék alapján

Lanczkor Gábor: A tiszta ész
Petri György: Összegyűjtött versek
Terék Anna: Duna utca
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén
Faludy György: Vitorlán Kekovába
Terék Anna: Halott nők
Bereményi Géza: Versek
Baka István: Versek
Kovács András Ferenc: York napsütése zengő tombolás
Szöllősi Mátyás: Állapotok