Halálom ​után eltüzelni! 33 csillagozás

Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

„A morzsáit viszont még mindig nem takarítottam ki a konyhaasztal fiókjából, ahova belehullottak, ahol az evőeszközeit tartotta és tartom most én is. Anyám morzsáihoz nem nyúlok egyelőre.” Van-e benne szeretet? Szereti-e valójában az anyát? – kérdezi újra meg újra Györe Balázs új regényének elbeszélője. Ezekre a kérdésekre nem találja – magában – a választ, de ott van mindvégig az édesanyja mellett. Az utolsó pillanatig. Megrendítő könyv.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Kalligram, Budapest, 2015
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155454714

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Rainer Maria Rilke


Kedvencelte 7

Most olvassa 2

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 26


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Anyakönyv – talán búcsúzás, mindenképpen vallomás, de leginkább egy tudatosan felvállalt kudarc: annak beismerése, hogy az elmondhatatlan nem elmondható. És annak a paradoxonnak az irodalmi kivetülése, hogy épp ennek az elmondhatatlanságnak a beismerése visz minket közelebb a legtisztább ábrázolásához. Az író itt nem történetet beszél el, pusztán dokumentál: leveleket rak egymás mellé, vendégszövegeket, emlékeket, pillanatokat, csupa fragmentum, egy halom lim-lom a regény – mert regény ez, még ha nem is több teszi azzá, mint az elv, ami alapján az emlékező egymás mellé szerkeszti az elemeket. A szeretet keresése ez a szöveg, már-már egy nyomozati munka jegyzőkönyve, vagy még inkább kilátástalan (?) guberálás a romok között. Válaszokat alig találhatunk, leginkább kérdéseket: ezek után ki varrja meg újra azt, ami szétszakadt?

Nehéz csillagozni, mert ez a könyv túlmegy a jón meg a rosszon. De ötös azért, mert merészen megkísérel mondani valami újat a Nagy Szavakról, nagy szavak nélkül.

n P>!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Mindannyian írunk egy könyvet. De nem mindannyiunké kerül nyomtatásba. Lélekben, szívben, fejben írjuk, előtte, közben, vagy mindenek után. Anyám (Apám) mindig elmondja, hol találom majd a… Anyám (Apám) mindig megmutatja hol van a… Anyám (Apám) mindig felírja, hogy ez kinek a… Anyám (Apám) mindig a lelkemre köti, hogy ezt majd adjam oda a… Anyám (Apám) csak rendezi a… dolgait, az emlékeit, a megmaradóit, a padlást, a kertet, a hűtőt, a kamrát, a fiókot, a szekrényt, a születési karszalagomat, az első rajzomat, a rágóba ragadt hajamat, az otthagyott iskolám csalódását, az elvégzettek büszkeségét, az életem számára fontos pillanatait. Az életét. Ő az anyám (apám), s elengedve majd, az ő könyvét az enyémhez teszem. Én is (s)írok.

Csabi >!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

És ha az inget már nem lehetett megvarrni, anyám akkor is kimosta és eltette, „foltozáshoz”, vagy hogy rongyszőnyeg készítéséhez használja. Némelyik rongyszőnyegében felismertem életemnek, anyám és apám életének három gyötrelmes évtizedét.
Sokan említik ezt a rongyszőnyegességet, összedobáltságot. Persze szándékos ez, pontosabban szándéktalan, mert hogy lehetett volna másként. Ha a honvédségnél lennénk, akkor egy tizedes így fogalmazná ezt meg: Ez nem szétszórtság katona, spoiler (csúnya szó), hanem posztmodern. Értve vagyok?!
Ennél csak kevésbé fájdalmasan lehetett volna megírni egy anyát, irodalmasítani, egy kis blurral bevonni az éles részleteket. De Györe nem ezt tette. Így fáj a legjobban.

Nézzük a cím felől. Mit szeretnénk elégetni, hogy ne maradjon meg utánunk? Valami olyasmit, ami csak a miénk, a mi létezésünkkel van értelme, annak elmúlásával ez az értelem is elmúlik. Ha ezt komolyan vesszük, akkor az látszik, hogy ez a szöveg nagyon személyes, a szerző magának írta, amolyan emlékeztetőnek, emléknek, kibeszélésnek. Akkor viszont mit keres itt a kezemben, borítóba kötve? Erre nem tudhatom a választ. Az író ilyen furcsa lény, néha azt kell tennie, amit normális ember nem tenne. Szakmai követelmény.

Egy anya elsiratása ez a könyv. Így csinálja ezt valahogy egy férfi. Nem kell megérteni.

1 hozzászólás
pepege>!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Három évvel ezelőtt figyeltem fel Györe Balázsra, amikor a Barátaim, akik besúgóim is voltak című regénye bekerült az Aegon-díj döntősei közé, és már annak olvasásakor is azt éreztem, hogy a szerző nagyon izgalmasan helyezi más megvilágításba a regényt, mint műfajt: nehéz megragadni a cselekményét, témájából fakadóan inkább afféle dokumentumregény volt, mely a vége felé átcsapott filozofikus regénybe. Így aztán fölöttébb megörültem, mikor megtudtam, hogy idén új műve jelenik meg, ráadásul a Kalligram Kiadó az utóbbi néhány évben remek csokorba szedte bizonyos kiadványait azáltal, hogy hasonló stílusú borítóval adta ki őket – ezek apró, keménytáblás, papír védőborítású könyvek, melyek már csak témájuknál és tartalmuknál fogva sem könnyed olvasmányok. Tudtam, hogy most sem szabad másra számítanom, s ahogy olvasni kezdtem, elég hamar láthatóvá vált számomra, hogy a műfaj tekintetében ezúttal is rezeg a léc: talán egyfajta levelekből, jegyzetekből, naplórészletekből összerakott hagyatékregényként tudnám a legpontosabban meghatározni.

A központi figura Györe édesanyja, Széles Ilona. (Itt zárójelben megjegyezném, hogy a fülszöveg úgy próbálja beállítani, mintha egy kívülálló narrátor/főhős lenne, de ahogy haladunk az olvasással, lehet érezni, hogy mindez önéletrajzi, és az, hogy nem változtatta meg a neveket, csak megerősít ebben, arról nem is szólva, hogy a regényben utalást találhatunk Györe betegségéről is, mely során elveszítette a haját.) Anyja halála után Györe az ő hagyatékát rendezi, mintegy pótcselekvésként is, hogy a veszteséget fel tudja dolgozni. Sorra kerülnek elő az anyja naplói, jegyzetei, szerelmes levelei, melynek olvasásakor tudja meg, hogy az özvegy édesanyja ismerte az apja által írt napló tartalmát (az apa is írt egy naplót), mely olyan súlyos titkot rejtegetett, ami a haláláig gyötörte őt. Ez a titok aztán nem kisebb hatást ért el magánál Györe Balázsnál sem, sőt úgy vélem, van esély rá, hogy az olvasókat is mélyen megrázza.

A kötetben tehát a naplók, levelek részletei váltakoznak Györe Balázs gondolataival, érzéseivel, nagyon remekül rendszerezve, mindennek megvan a saját helye ebben a hagyatéki leltárban, olyannyira, hogy a regény értékéből semmit sem von le, mert ezekből rakódik össze, mintegy mozaikként az író és szüleinek története. Különösen érdekes megoldás, hogy több helyen egy bekezdés csak egy-egy mondat, ezzel érzékelteti az író, hogy ezek az anyja jegyzetei, „cédulái” (ahogy ő hívja), s miközben ezeket olvassuk, egyrészt felhúzzuk a szemöldökünket, mert szemmel láthatólag nem minden esetben függenek össze, másrészt olyan érzés kap el minket, mintha tényleg egy régi dobozból vennénk sorban elő a féltve őrzött, gyűrött cédulákat, hogy aztán egyesével betűzzük a soraikat.

A könyv utolsó szakaszában elfogynak a cédulák, elfogynak az anya szavai, aki elhatalmasodó betegségével küzd, s egyre inkább előtérbe kerül Györe vívódása. A szerző egy percig sem titkolja előttünk, hogy nincs tisztában az anyjához fűződő érzéseivel: úgy szereti-e vajon, ahogy egy anyát kell. Betegségében ugyan kötelességtudóan mellette áll, de eközben arra gondol, hogy ez talán csak a szeretetének a fokmérője, próbatétele. Mindvégig kétségek gyötrik, míg be nem következik anyja elkerülhetetlen halála, illetve még a tragédia után is: „Mit tettem érte? Mindent megtettem?”

Nagyon szeretem, ahogy Györe Balázs ír: elgondolkodtató, szívszaggató, megrázó témát feszeget, az olvasó át tudja érezni minden problémáját, kétségét, és ebben az egyes szám első személyű elbeszélésmód is segít. Mindenkinek ajánlom, akinek még él az édesanyja (akinek meg nem, annak talán éppen azért), de különösen azoknak, akik olyan olvasmányra vágynak, amely mélyen belenyúl a lelkükbe és a szívükbe.

http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-10-01+…

6 hozzászólás
Kek P>!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Furcsa volt olvasni.
Mert 10 hónapja halt meg anyám.
Váratlanul. Még fiatalon – bár megtörten.
Szenvedett eleget életében, halálában már nem.
Nem készültünk a halálára, talán ezúttal ő se.
Mégis jó pillanat adatott neki a halálra – meglepve
láttuk ezt a fájdalmon túl. Isten nagyon szerette.
És a család őt elengedte. Aztán jött a pakolás.
És még mindig van. Még mindig van, amihez
hozzá se nyúltam. Mert rám maradt.
Időnként érzem: teher az élő, teher a holt.
Tegnap a temetőben friss sírt láttunk, a 3.,
mióta ő ott nyugszik. Megnéztük a fejfán a nevet.
S mellette a márványsírt, mit eddig még soha.
Fejbe vágott a név, tudtam, az évszám enyém:
egy napon, egymás melletti ágyon születtünk.
És ő már 2 éve halott. Igen, emlékszem, hogy hallottam,
de más a tárgy, a sírkő, és más, hogy én még vagyok.

Szóval ez a könyv, mintha újabb adag dobozzal gyarapította volna az átnézendő halmokat.
Rendezni végre közös dolgainkat… Közös? Nem. Még a rendezés sem az. Ki-ki saját maga.
(Hiába, hogy annyiszor nevesítődik Nagykőrös :)

balagesh I>!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Becsülöm a kalandor természetű embereket. Akik nem azért indulnak szokatlan irányokba, mert ki akarnak tűnni, hanem mert a szemükben az a legjobban járható útvonal. Nem az extremitás mellett döntenek – választásuk csak a mi szemünkben minősül annak. Györe Balázs prózája is valami olyasmi, amit a legtöbb író nem vállalna fel. Hiszen nem a jól szerkesztett történetet (sem a látszatra szerkesztetlen történetet) választja, mert sosem vonzódott a kitalált történetekhez (156.o.). A történet azonban mindig kitalált, a történetet konstruálni kell. Van itt egy író, akit hajt a vágy, hogy a valóságot mérje, de semmiképpen ne úgy, hogy realista módon egyesítse a valóságot és a történetet, hanem hogy a valóság és a történet között inkább az előbbi felé húzzon. Így összesöpör mindent, ami keze ügyébe kerül, és leírja. Betűvé teszi (másol naplót, megőrzött leveleket, orvosi leleteket; leír tárgyakat, ismerősöket, helyzeteket, azaz igen: történeteket is leír). Legfőbb gondja: „Hogyan lehetne megragadni, megfogni, írásban rögzíteni azt a rengeteg foltnak való ruhaanyagot, amit összegyűjtött anyám az évtizedek alatt” (209.o.). A csoda abban áll, hogy nem dirib-darab jön létre szép kupacban, hanem egyfajta kubista alkotás: néhány részlet több szögből is látszik, másutt hiányok, nem jellemző látószögek vagy éppen idegen eredetű elemek látszanak. És mennyi csapda mindenfelé: hogy ne legyen esszéregény (festményleírás az elején), hogy ne kerüljön ő a főhelyre (személyes érzések mindenütt), hogy a nosztalgiába párolt gyermekkor meséje ne lepjen el mindent.
Az olvasó, aki kalandor nyomába szegődik, maga is kalandorrá válik – noha botcsináltává csak… Nem csak az elutasításban, de a tiszteletben és rajongásban is egyaránt benne van az idegenkedés. A sznob ugyanúgy képtelen igaz értelmezésre, mint a látókörét szűken tartó. Márpedig itt alig akad hely a két véglet között. Ha hozzá szegődünk, talán nem értünk semmit, de legalább különös csodákat láthatunk. Különben is, ki tudja, Györe egyáltalán sejti-e, milyen földre lépett…

ppeva P>!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Terheket raknak ránk az élők, terheket raknak ránk a holtak.
Aztán egyszer majd mi is visszaadjuk – éltünkben is, holtunkban is.

robinson P>!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Nagyon személyes, intim, fájó. nem is értem miért adták ki, mikor kérte, tűzre vele…. számlák a hűtésről…személyes adtok tömege… naggyon mai. ezt bárki leírhatta volna, regénynek végképpen nem mondanám. Mit szólna a kedves mama?

Biedermann_Izabella>!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Nekem ez a könyv nehéz olvasmány volt, mert az volt a benyomásom, hogy a szerző nem regényt írt, hanem magát a gyászmunkát testálta az olvasóra. Ezt hol megúszásnak, hol kegyetlenségnek éreztem.
Ettől függetlenül elgondolkodtatott ez a posztmodernek is tekinthető, narrációval tarkított dokumentumhalmaz, és arra jutottam, az emberek nem vigyáznak eléggé arra, hogy ne bántsák meg a másikat. Szomorú dolog ez.
Ha más helyzetben találkozom a könyvvel, valószínűleg nem olvasom végig, de bánni azért nem bántam meg. Azt viszont nem ígérem, hogy Györe Balázs könyveivel alszom el esténként.

Gyöngyi69>!
Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Legutóbb a könyvtárban hosszú-hosszú kívánságlistával a kezemben mentem, de mikor megláttam ezt a könyvet, olyan erős késztetést éreztem arra, hogy levegyem a polcról, hogy visszatéve a régóta várakozókból egyet, ez a kötet jött haza velem.(Talán nem is én választottam a könyvet, hanem a könyv engem?) Itthon volt egy hasonló eset, mikor osztottam-szoroztam, hogy mi legyen a következő olvasnivaló, egy csomó izgalmas könyv közül Györe kötete kéredzkedett a kezembe.
A könyv elejére az anya halála kapcsán feltoluló gondolatok kavalkádja volt jellemző, néha látszólag összefüggés nélkül, de szerintem nagyon is megfontoltan. Aztán ezt a kezdeti stílust egyre inkább fölváltotta az összefüggő, egymásra épülő események sora, bár néha lóugrásban, de addigra már kiderült annyi a történetből, hogy mindez nem volt zavaró.
Az a tapasztalatom, hogy mostanában nem tudunk gyászolni. Nem engedjük meg magunknak, mert fájdalmas; mindig van valami, ami fontosabb; szenvedünk tőle, és mivel nem szeretünk szenvedni, idegcsillapítót kérünk az orvostól; legrosszabb esetben, mire bekövetkezik a szerettünk halála, addigra már annyira kihelyezzük őt az életünkből, hogy a kötődés olyan csekély lesz, hogy valóban nem jelent akkora fájdalmat. Nem így Györe Balázs! Tőle lehet tanulni gyászolni! Mert a gyászmunkát igen is el kell végezni: kell sírni; gyertyát gyújtani és emlékezni; végig kell nézni, átválogatni a feleslegessé vált holmikat, szépen, komótosan, időt hagyva magunknak; kell választani pár dolgot, ami mindig csakis ŐT fogja jelenteni ha ránézünk, ha kézbe vesszük, vagy megérezzük az illatát. Györe Balázs lelkének legmélyebb bugyrait tárja fel előttünk, hatalmas lelki erőről tanúskodva.
Olvasás közben eszembe jutott, milyen fájdalmas, de mégis jól eső érzések öntenek el, mikor kezembe kerül Anyukám egy kézzel írt receptje; egy képeslap, amit akkor írt, amikor táborban voltam; egy kedvenc szoknyája; vagy épp a dezodora, amit utoljára használt, és amit mindig megszaglászok, ha a szekrényem mélyéről a kezembe kerül.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma>!

Fiúk, lányok, asszonyok, férfiak! Maradjatok filigránok! Ne hízzatok el! Hogy majd könnyebben tudjanak forgatni titeket lányotok, fiatok, ápolótok, a betegágyon, halálos ágyon!

173. oldal

7 hozzászólás
balagesh I>!

Szokásom, hogy minden asztalon, minden táskámban, minden zsebemben tartok egy-egy vadgesztenyét.

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vadgesztenye
2 hozzászólás
pepege>!

„Fiam, viselheted a sorsodat úgy, mint egy púpot, de akkor összeroskadsz, vagy úgy, mint egy keresztet, és akkor ember leszel.”

75. oldal

pepege>!

Figyelmeztet a barátom: „vigyáznunk kell, nem szabad csak szomorúságot, csak szomorú történetet hagyni magunk után. A hamu alatt kell lennie (vagy maradnia?) egy icipici gyémántnak is.”

53. oldal

balagesh I>!

Terheket raknak ránk az élők, terheket raknak ránk a holtak.

211. oldal

balagesh I>!

Tanulság késői generációknak: ha bármikor családi naplót találnak, olvasatlanul semmisítsék meg. Elviselhetetlenül tud fájni, amikor egy másik embert becsületesen szolgáltunk, sok mindenről lemondtunk, és elhanyagoltunk érte, helyette tragikus szituációk kerülnek leírásra. Nem minden esetben van annyi lelkierőnk, hogy tovább tudjunk lépni és kegyelmet tudjunk kérni a megbékélésünkért.

64. oldal

gesztenye63>!

„Ne félj, hogy elvesztesz valamit – a gondolataid minden egyes ágacskája visszatér hozzád. A veszteség sosem veszteség, ahogy a nyereség sem valódi nyereség – minden pillanat arra vágyik, hogy veled maradjon, veled együtt nőjön fel, átélje veled az életet – el fogod foglalni a helyed a világban; fa leszel a növények mennyországában; belépsz, célba érsz, és közben azt sem fogod felfogni, hogy voltak, vannak édes vágyaid – és a halálod pillanatában tudni fogod, hogy a halálod is az életed része. Aztán minden újra kizöldül, minden újra barna lesz…”

18-19. oldal

gesztenye63>!

Az Állami Áruház mellett haladtunk el éppen, amikor anyám szóba hozta, hogy szeretne engem lefestetni. Modellt kellene ülnöm egy festőnek, hogy „megörökítsen”. Mondjuk, vásznon, olajfestékkel. Húzódoztam. Láttam már festményt, elég sokat. Tudtam, hogy merev, mozdulatlan, élettelen. Ha lefestenek, halottá változom, gondoltam. Mégis annak a lehetősége is fölvillant előttem az Árpád úton, hátha előnyhöz jutnék ezzel a festménnyel. Így, élve, előbb-utóbb meghalok, földbe temetnek, és rövidesen elfelejtenek az emberek. Arckép formájában viszont, morfondíroztam, megmaradok, időtlenül és halhatatlanul.

7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Állami Áruház
Gyöngyi69>!

És ha az inget már nem lehetett megvarrni, anyám akkor is kimosta és eltette, „foltozáshoz”, vagy hogy rongyszőnyeg készítéséhez használja. Némelyik rongyszőnyegében felismertem életemnek, anyám és apám életének három gyötrelmes évtizedét. Anyám még a sírt is megvarrta volna, még azt is felhasználta volna valamire, ha módja van rá. Ami az ételt illeti, semmi nem ment pocsékba: a maradék főtt krumpli később sült sziromként jelent meg a hús mellett, a hagymafejek hagymasalátában végezték, a maradék sült húsokból pompás, házi készítésű húspástétom készült. Még a régi, szakadt zsebkendőket is kimosta és megvarrta, de úgy, hogy azokba jobban lehetett orrot fújni, mint tízezer, monogrammal ellátott, flancos, vadonatúj … zsebkendőbe.

11. oldal

2 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Mérő Vera: Lúg
Bucsi Mariann: Ébredés
Szaszkó Gabriella: Engedj el
Bihary Péter: Migránsok
B. E. Belle: Vallomások
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Diana Hunt: Őrület határán
Ella Steel: Végtelen játszma
Csikász Lajos: Arany és vér
Ella Steel: Sors-Fordító