Isten ​elfelejtett nyelve, az álom 11 csillagozás

Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom

Van értelme, megfejtése az álomnak? Valóban hihetünk álmainkban? Tényleg olvashatunk álomfejtéseket a Bibliában? Hogyan ismerhetem meg és lehetek „jóban” a bennem lakó felebaráttal? Mi a különbség az álom, a látomás és a vízió között? Tényleg Isten üzen az álmok által?
És a legfontosabb: hihet-e egy keresztény az álomfejtésben?

>!
Szent Gellért, Budapest, 1998
100 oldal · ISBN: 9639094749

Most olvassa 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
csauperjel 
Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom

Szeretem a Gyökössy-könyveket. Ezt a könnyen túlmisztifikálható témát a rá jellemző józansággal, szakértelemmel és a Bibliára támaszkodva járja körbe. Eddig is hasonlóan gondolkodtam az álmokról, de találtam benne számomra újat is. Ajánlom mindenkinek, aki nem ezoterikus vonalon érdeklődik az álmok iránt.

>!
padamak
Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom

Egy kedves testvérnőtől kaptam. Hasznos. Legjobban az maradt meg, hogy „inkább aludd álomba magad imádság, mint tévézés közben.” Néha tudatosan alkalmazom és javaslom. Máskor csak így alakul…

>!
Silmantin
Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom

Aki élénken álmodik, azt valamennyire biztosan foglalkoztatják az álmai. Gyökössy Endre ezen könyve azoknak nyújt segítséget, akik ezt a „csatornát” is fel szeretnék használni arra, hogy Istenhez közelebb kerüljenek. A könyv nem konkrét válaszokat ad, mint egy álmoskönyv, éppen ellenkezőleg: valós valaki által megálmodott álmokat és élethelyzeteket mutat be, amelyekből akár mi, az olvasók is magunkra ismerhetünk, vagy ezen nyomvonal mentén tanulmányozhatjuk saját helyzetünket és álmainkat.
Az álmokon kívül is számtalan dolgot tanít a lélekről, a tudattalanunkról és az árnyékszemélyiségünkről.
Időnként jó kézbe venni ezt a kicsiny kötetet, mert sok mindenre felhívja a figyelmet, olyanra is, amiről nem gondolnánk, hogy fontos…
Gyökössy Endrétől ez volt az első könyv, ami a kezembe került, de biztosan nem az utolsó.


Népszerű idézetek

>!
n P

Egy bajba jutott, házasságával küszködő férfi évekkel ezelőtt felkeresett és többek között elmondta az álmát is.
Azt álmodta: egy szamár vagy öszvér mellett baktatott egy emelkedő, nagyon poros úton és a szamár, afféle kordét húzott. A kordén a felesége ült rongyos ruhában, csapzottan és sírt. Az emelkedőn két ököllel nekiesett az állatnak, mire az felé fordult és megszólalt: inkább segítenél
Nekem Bálám történetéből ez a sor jutott eszembe, amivel a szamár Bálámhoz fordul:
Avagy nem a te szamarad vagyok-é? ( 4Móz. 22,30)

83. oldal

>!
n P

A foglalkozásról szóló álmokról: érdekes volt valakinek az álma, aki paraszt származású. Ideszakadt a városba, jó esze lévén minden iskolát elvégzett, ügyesen mozgott, magas állásba került. Ő mesélte el, hogy már néhányszor arról álmodik: „Állok a falu határában és botjára támaszkodva egy öreg paraszt néz rám.” Akinek elmondotta álmát, arra figyelmeztette:
– Barátom, elszakadtál a földtől, népedtől, a gyökerektől, a faludtól. Menj egy kicsit vissza! Ha testben nem teheted, de legalább lélekben! Vagy a szabadságodat töltsd falun. Ne szégyelld az ízes magyar beszédet, ne akarj mindenáron városi ember lenni! Hív a föld, a falu, hív ősapád – ő a botjára támaszkodó öreg paraszt.
Lehet, hogy valaki azt álmodja, hogy gyakran bokrokat nyeseget , vagy kezében olló van, kertészolló és kertészkedik . Akkor belül kell rendet csinálni. Belül valamit lenyesegetni.

79. oldal

3 hozzászólás
>!
n P

Álmainkban megjelenő állataink valóban mindig a mi állataink. Ösztöneink állatképekre bontva. Ösztönéletünk irányát, minőségét, erősségét jelzik.
A a megfékezett, a megszelídített ösztönt: De ha sok ló rohan felénk vagy ránk, az elszabaduló ösztönt, az alig fékezhetőt is jelenti. (…)
A kutya a kedves, hű barát, ha álmunkban megjelenik, és ha nem hétköznapi, felületi álom, azt is jelentheti, hogy jó viszonyban vagyunk tudatalattinkkal.
Rágcsálók megjelenése álomban azt jelenti, hogy valaki „rág” az egészségünkön. Alkoholisták gyakran álmodnak egerekkel, sőt egér-tornyokkal.
Ha madár jelenik meg álmunkban, szellemünk lendületét jellemzi. Tudunk-e szárnyalni? Magasan-e, alacsonyan-e? Fehéren vagy feketén? Vagy éppen gubbasztunk borzolt tollakkal egy kopár fa tetején? Egy lelőtt madár szellemi letörést jelezhet.
Bogarak, rovarok megjelenése álmainkban a vegetatív idegrendszer zavarait jelezheti.
Jellegzetes álmok az utazási álmok. Vannak, akik gyakran futnak vonat, villamos vagy valamilyen jármű után és mindig lemaradnak. Rendszerint egy konkrét élethelyzetről, valóságos lemaradásról tudósítanak ezek az álmok.

87. oldal

4 hozzászólás
>!
n P

Az étel-ital álmok idősebb korban nem objektív fokon magyarázandók! Lehet, valaki libacombbal álmodik – akkor keljen fel, menjen a kamrába és ha libacomb nincs, egyen zsíros kenyeret. De ha valaki nem éhesés mégis evéssel álmodik, az mit jelent?
Egy idősebb asszony, aki többször ment férjhez, mégis kimaradt az élet szexuális örömeiből, hideg maradt, azt álmodja, hogy bemegy egy nagy terembe, ahol lakoma van, mindenki eszik, ő rendkívül éhes és arra kéri az ottlévőket, adjanak neki is terítéket. Mindenki ránéz, mindenki csak a fejét csóválja, nem kínálják meg, nem adnak ennie, elfordulnak tőle, erre kimegy. Hirtelen az utcán találja magát. Meglát egy üvegkorsót széttörve a földön, leteszi mellé zsebkendőjét és az üvegkorsó cserepeit összeszedi, belerakja, elviszi és erre fölébred.
(…)
A kontextusokkal együtt azt jelenti: Igaz, sok mindenből kimaradtál az élet lakomáján, ahová szerettél volna leülni lakomázni. Ne tolongj most már, nem az a dolgod többé. Íme találtál egy széttört cserepet, látod, ez a dolgod, szolgálj, szedd össze, hogy valaki bele ne lépjen, valaki föl ne vérezze magát. Most már ne az élet lakomája felé törekedj, ne ott koldulj – szolgáló életet élj!

81. oldal

>!
n P

a tojásról: Aki szép fehér tojásról álmodik, az köszönje meg Istennek, mert ez nagyon szép álom, mindig frissülő, kelő életet jelent. Valaki egy egész kosár fehér tojást talál a bokorban álmában: egy súlyos depressziója gyógyulásának kezdetét jelentette ez az álom. Zárt idegosztályon álmodta. Új életerők kezdtek beáramlani életébe és nemsokára gyógyultan bocsátották ki, mert az életerők a pszichikai energiák belülről indultak meg benne. Az új élet egy kosár tojás képében jelentkezett nála álmában.

82. oldal

>!
n P

Az ún. kivégzési álmok , amikor leszúrnak vagy felakasztanak bennünket, majdnem mindig szubjektív, alanyi módon magyarázhatók. Rendszerint önmagunk felett mond ítéletet lényünk centruma. A börtön vagy rabság álmok is arra utalnak, illetve utalhatnak: valaminek a rabja vagy!
(…)
Hadd fejezzem be Petőfi szavaival: „…az álmok nem hazudnak.” Mi már tudjuk, hogy az álmok valóban mindig a kendőzetlen, meztelen és való helyzetről tudósítanak, s ha valaki csak valamelyest is megérti elfelejtett nyelvén közölt üzenetét, akkor olyan igazságokat tudhat meg, amelyek valóban csak AZ IGAZSÁG felől érkezhetnek!

90. oldal

20 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Póli Róbert: Csillaglélek
Biblia
James Horne Morrison: Isten és az atom
Lőrincz István: Istennel kezdeni
Bolyki László: Milyen zenét szeret Isten?
Füle Lajos: Napi csendességek 365 napon
Sz. Kiss Mária: Reini
Szentírás
Paul Müller: Szenvedéssel formál a Mester
Linda Dillow: Elégítsd meg szomjas lelkemet!