„Ezt ​cselekedd és élsz” 1 csillagozás

Az irgalmas szamaritánus
Gyökössy Endre: „Ezt cselekedd és élsz” Gyökössy Endre: „Ezt cselekedd és élsz” Gyökössy Endre: „Ezt cselekedd és élsz” Gyökössy Endre: „Ezt cselekedd és élsz” Gyökössy Endre: „Ezt cselekedd és élsz”

Kézfogás ​4.
Az irgalmas szamaritánus
Egy autósztráda „véres kanyar”-nak nevezett pontján, az út mellett valaki hatalmas Krisztuskeresztet emeltetett, mert súlyos karambolozása után ott mentette meg egy éppen arra haladó orvos az elvérzéstől, s vitte kórházba.
Egy fiatal újságíró, erről értesülvén, vett egy ócska autót, kihajtott a helyszínre, megcélozta a keresztet, és miután kiszállt, elindította a kocsit. A kereszt ugyan nem dőlt ki, de az autó összeroncsolódott. Ekkor az újságíró – aki előzőleg már összetépte ruháit, bemocskolta magát sárral, csirkevérrel –, valahogy bemászott a roncs közé és várt.
14 autó suhant el mellette, öten kissé lelassítottak, de csak a tizenötödik állt meg: egy roncsgyűjtő autó, aki üzletet szimatolt.
Másnap egy napilapban nagy cikk jelent meg az esetről a riporter tollából, ilyen címen: Melyik az igaz?
Ebben a könyvecskében arról írok, hogy mindkettő igaz, mert a véres utak – mindig válaszutak is, akkor és ott dől… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: „Kézfogás” Szent Gellért

>!
Szent Gellért, Budapest, 2014
62 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636962162
>!
Szent Gellért, Budapest, 2003
62 oldal · puhatáblás · ISBN: 9636962162
>!
Szent Gellért, Budapest, 1997
70 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639094226

2 további kiadás


Népszerű idézetek

Viki77>!

De a szamaritánus szeretete érvényes, mert úgy szeret, hogy szolgál. Ezért érvényes Assisi Ferenc, Albert Schweitzer, Teréz anya, és minden neves és névtelen ember szeretete akik „szolgai formában” szolgáltak és szolgálnak, mert „az az érzület” (a régi fordítás szerint: indulat) volt és van bennük, amely „a Krisztus Jézusban is lakozott, aki mikor Isten formájában volt, nem tartotta Istennel való egyenlőségét ragadománynak, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá” – írja Pál apostol a Filippi levélben.

56. oldal

Viki77>!

Egyszer egy lelkészkonferencián reggel 8-tól délig beszélgettünk, és Igéket idézgettünk a szórvány-problémákról. Különösképpen egy tanya-központban igen nehéz szolgálatban álló lelkész-barátunk sorsát, munkáját hánytuk-vetettük meg, akinek hetenként közel 60 kilométert kellett hóban, sárban, hőségben, fagyban, gyalog, biciklivel megtennie. Lelkesedtünk és dicsértük, sajnáltuk és igéket citáltunk, recitáltunk: „Meg vagyon írva: tegyetek tanítványokká minden népet”. Pál is ezt csinálta, és még ki tudja, hányan ezt csinálták. Miután órákon át mindnyájan kifejtettük a véleményünket, és ebédre csöngettek, gyorsan határozatot hoztunk: imádkozunk érte, és egész szívünkkel vele érzünk. Éppen fel akartunk állni, amikor egy mosolygós, idős szolgatársunk – aki eddig egy szót sem szólt – felállt, az ajtó melletti székre – belsejével fölfelé – letette a kalapját, és ezt mondotta: – Mindenki tegye bele a lelkesedése felét pénzben, és vegyünk a barátunknak egy motorbiciklit!
Először meghökkentünk, aztán elnevettük magunkat, aztán szégyenkeztünk, aztán előkerültek a bukszák. A recitálgatásból és a vegetálásból egyszerre élet lett – az életből motor –, a motorból: új élet a tanyákon.

40-41. oldal

>!

Egy nyugati államból hazatért atyafi mondta el: zsúfolt forgalmú autósztráda egyik, „véres kanyar”-nak nevezett pontján, az úttól kissé beljebb, hatalmas Krisztus-keresztet állított fel valaki. Ahogy kiderült: életben maradása emlékére és hálából, hogy karambolozása után éppen egy orvos állt meg mellette autójával, aki elsősegélyével megmentette az elvérzéstől, s kórházba is szállította.
Egy szenzációra vadászó fiatal újságíró a kereszt felállítása után vett egy ócska autót, kihajtott a kereszt közelébe, ott kiszállt, autójával megcélozta a keresztet, és elindította. A kereszt ugyan nem dőlt ki, de az autó összeroncsolódott. Ekkor az újságíró – aki előzőleg már összetépte ruháit, magát bemocskolta sárral, csirkevérrel – valahogy bemászott a roncs közé, és várt.
Tizennégy autó suhant el mellette:öten kissé lelassítottak, de csak a tizenötödik autó állt meg. Egy óriási teherautó. Mint kiderült:ócskavas- és roncsgyűjtő autó volt, és sofőrje némi bizniszt látott a kereszt tövében füstölgő autóroncsban.
Másnap egy nagy napilapban képes riport jelent meg az újságíró tollából, ilyen címen: Melyik az igaz? Az eset, amiért a keresztet állíttatta valaki, vagy az, amit ő élt át ugyanannak a keresztnek a tövében, a „véres kanyar”-ban?
-Nos, papom, mit szól hozzá- szegezte nekem a kérdést az elbeszélőm-,mit szólsz te hozzá: melyik igaz a kettő közül?!
-Mindkettő igaz!-válaszoltam. Ezt válaszolnám ma is. Mindkettő igaz, mert a véres utak mindig válaszutak is.

Mi például melyik utat választottuk volna a véres kanyarban? Az oda- vagy az elkanyarodást? Persze nehéz erre felelni, mert ez csak akkor és ott dől el; mindig az adott pillanatban. De talán nem is az a kérdés: melyik út az igaz, mert mindkettő igaz lehet; hanem az: melyik élet igaz a véres kanyarban, a véres kanyarokban, a véres utakon? A megállóé-e vagy a továbbsuhanóé? Még pontosabban: melyik élet az élet a kétféle élet közül?

5-6. oldal

Viki77>!

A kísértő szereti az okos és szép dolgokat, csak az sikkadjon el, amit Jézus akar mondani. Csak a lényeg sikkadjon el!

11. oldal

Viki77>!

Meleg, olajbarna szempár jelenik meg előttem. Egy öreg indus misszionárius szeme, akivel 1940-ben sokat üldögéltem a bázeli missziói otthon kertjében. Megrázó hatással volt rám, amikor elmondta, hogy élete első harmadában hogyan próbálta szóra bírni áldozatokkal, imával, böjtöléssel, önsanyargatással pogány élete néma bálványait. Hogyan ült összekuporodva a sors, a végzet bálványa előtt, és testét vagdalva hogyan könyörgött hozzá, szóljon csak egy szót neki, adjon jelt jövendő élete felől. De a bálvány néma maradt.
Egyszer nagyon beteg lett, és egy missziós kórházba került. Ágya mellett egy diakonissza imádkozott. Ő lecsukott szemhéja mögül leste. Később megkérdezte a diakonisszától: hogyan szólítja meg az Istent, és az Isten hogyan válaszol neki? Az elmondta – így szólítja az Istent: Atyám! – Az ima után a kinyitott Bibliából, az Igéből kapja a választ Istentől. És az segít neki imádkozni.
Emlékszem öreg barátom elhomályosuló szemére, ahogy a bázeli nagy kertben elbeszélte: Akkor ejtettem ki életemben először, reszkető szájjal Isten nevét így: Atyám! – És akkor – mondta tovább – a diakonissza kezembe adta a könyvet: Nyisd ki és olvasd! – És én kinyitottam, és rossz angolságommal olvasni kezdtem: „Én vagyok az ajtó; ha valaki rajtam át megy be, megtartatik.” – és én beléptem azon az „ajtón”. Azóta nem néma az Isten. Atyám van! Megszólíthatom, és szüntelen válaszol nekem – Jézus szavaiban.

16-17. oldal

Viki77>!

Hogy van megírva: hogyan olvasod, hogyan recitálod? – kérdezi Jézus az írástudót. És az recitál, és mi recitálunk!… Mert recitálni – azt aztán tudunk. írástudók „gyülekezete” vagyunk. Kitanult, edzett írástudóké. Van-e még olyan ige, amiről az olvasók zöme ne hallott volna számtalan magyarázatot, számtalan helyen? Ige-csemegézők és textus-ínyencek lettünk az elmúlt évtizedek alatt. Kissé el is „híztunk”, és meg is „kövéredtünk” –, nehezünkre esik már a mozgás: a tett, a cselekedet, a szolgálat. De recitálunk – azt még tudunk!

19. oldal

Viki77>!

Meglátta, amint a pap és a lévita is meglátták a szenvedő ember szorultságát. De a szamaritánus nemcsak a szorultságát, hanem a Rászorultságát is meglátta. És ő „könyörületességre indult”.
Csak itt említi meg Jézus a könyörületesség indulatát. Pedig, minden valószínűség szerint: a pap és a lévita is felindulva, talán megrendülve és imákat mormolva az áldozatért – ment tovább. De az ő „megindulásukat” nem tartja említésre méltónak Jézus, mert az csak érzelem maradt.
[…]
Abban, amit a szamaritánus tesz ellenségével – hiszen az a zsidó ember ellensége volt! – nincs semmi szentimentalizmus, semmi liturgikus, semmi misztikus, sőt: semmi vallásos – abban „csak” szeretet van.

52-53. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Cseri Kálmán: Miatyánk
Hodász András: Praliné a léleknek
Henri Boulad: A halálban ugyanis megszületünk
Zimányi József: Tűzoszlopoddal jéghegyek között
Géron Porfírios: Áthoszi Porfíriosz atya élete
Papp Miklós: A Papp újra válaszol
Kósa Zoltánné – Lukácsné Dákos Ibolya: Hittan 5. tankönyv
Joó Sándor: A hegyi beszéd
Farkas Jánosné: Sasszárnyakon