Vándorok ​nem raknak várat 0 csillagozás

Gyimesi ​László a gazdag kultúrtörténeti anyagot versbe szövő költők közé tartozik, és azok közé, akik pontosan tudják, a szellemi élet, az irodalom, a líra nem velük kezdődött, nem is ők teljesítik be, ők csak állomásai – ámbár nélkülözhetetlen láncszemei és interpretálói – az egyetemes műveltségnek, a világlíra menetének. Erre utalnak korábbi kötetei, amelyekből e kiadvány számára készített kisded válogatást (Visszatérés Na'Conxipánba; Aquincumi ősz). Újabb versei tovább tágítják a gazdag versvilág panorámaképét, azt dokumentálva, ahogyan mélyre néző tekintettel és kidolgozott formakultúrával látja és láttatja a világ átélt részleteit, vonatkozásait, intellektuálisan megragadható, érzelmileg földolgozható szegmenseit, azt a konkrét teret és időt, amelyben maga él (Idegen vezetés; Kiegészítés; Muszter; Hívogató; Családi kör stb.), vagy azt a kultúrhistóriai teret, amelyet oly bensőségesen ismer (Ékírás egy elfeledett táblán; Zene; Emlékkönyvbe; „Közelítő tél”… (tovább)

Gyimesi ​László a gazdag kultúrtörténeti anyagot versbe szövő költők közé tartozik, és azok közé, akik pontosan tudják, a szellemi élet, az irodalom, a líra nem velük kezdődött, nem is ők teljesítik be, ők csak állomásai – ámbár nélkülözhetetlen láncszemei és interpretálói – az egyetemes műveltségnek, a világlíra menetének. Erre utalnak korábbi kötetei, amelyekből e kiadvány számára készített kisded válogatást (Visszatérés Na'Conxipánba; Aquincumi ősz). Újabb versei tovább tágítják a gazdag versvilág panorámaképét, azt dokumentálva, ahogyan mélyre néző tekintettel és kidolgozott formakultúrával látja és láttatja a világ átélt részleteit, vonatkozásait, intellektuálisan megragadható, érzelmileg földolgozható szegmenseit, azt a konkrét teret és időt, amelyben maga él (Idegen vezetés; Kiegészítés; Muszter; Hívogató; Családi kör stb.), vagy azt a kultúrhistóriai teret, amelyet oly bensőségesen ismer (Ékírás egy elfeledett táblán; Zene; Emlékkönyvbe; „Közelítő tél” stb.).

Gyimesi láthatóan mindent tud a ma termékeny költői formákról, a poétikai alakzatok alkalmazásáról: pasztorál és haiku, lépcsős alakú és szabadvers, zsoltáros parafrázis és dalforma – egyaránt a kezére áll, és valamennyit eredeti képekkel tölti ki; rutinosan épít föl terjedelmesebb kompozíciókat (m-Oratórium) és epigrammaszerű strófákat: „havas ágra ül az isten, / nem didereg, arca nincsen / virágsujtás nő szívéből / kardot teremt és belédől” (Miatyánk). Sokszólamú, gazdag motivikájú, képgazdag, asszociatív értelmezésekre lehetőséget adó költészet Gyimesi Lászlóé, amely az örökölt, átvett kultúrhistóriai elemeket is eredeti módon jeleníti meg (Triptichon). Komoly, de nem nyomasztó, történelmi-irodalmi ismeretekkel átszőtt, de nem pusztán reflexív költészet ez, hanem annak tükre, ahogyan egy művelt, poétikailag iskolázott, minden tekintetben mértéktartó verselő a világot, a maga belsővé avatott világát próbálja alkotásokká transzponálni.