Apróságaim 6 csillagozás

Földön, vízben, rendelőben
Gyarmati Andrea: Apróságaim

A szerző, mint gyerekorvos bizonyított a szülőknek írt két „tanácsadó” kötetével a gyerek-betegségekről és az evésről. Az Apróságaim betekintést adnak családi történeteibe, a tekintélyes szülők /Székely Éva és Gyarmati Dezső/ és az ugyancsak olimpiai bajnok fiával, Hesz Mátéval való kapcsolatába. A kedves és tanulságos történetek főként a gyereknevelés megannyi megoldásáról és buktatójáról szólnak, elgondolkodtatva olvasóit.

>!
Saxum, Budapest, 2013
262 oldal · ISBN: 9789632482194

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Baba082>!
Gyarmati Andrea: Apróságaim

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Kedves Andrea, köszönöm, hogy megírtad ezt a könyvet!
Köszönöm, hogy bepillantást nyerhettem az életedbe, bemutattad kisfiadat, szüleidet, testvéredet, néhány barátodat, és kedvenc pácienseidet.
A legjobban azonban azt köszönöm, hogy Önmagadat mutattad be a történeteid által, elmesélted hogy látod a világot, miről mit gondolsz. Számomra nagyon értékes gondolataid vannak, olyan volt olvasni Téged, mint egy üdítő sétát tenni. Tudom, nem vagy sétálós típus. Én igen!
Annyi szeretet van Benned, hogy elképzelni nem is lehet, és ezt a nagy adag szeretetet nagyon szépen tudod kifejezni, egyáltalán nem válsz dagályossá, szirupossá. Lelkierőd példaértékű, azt hiszem igazi harcos vagy, de a szó pozitív értelmében, nem a megszokott öldöklős harcos formában.
Ami nem tetszik, hogy nem tartod magad szépnek. Én az egyik legszebb nőnek tartalak, amiről ugyan nem tudsz, és attól mert most leírom, még mindig nem biztos, hogy tudni fogsz, de ez nem változtat semmit a véleményemen.
Miért tartalak szépnek? Talán mert gyerekkorom óta szeretlek, és ez nem vicc. Elmesélem miért!
Anyukám azt találta ki ’82-ben, hogy ha kislánya lesz, akkor Teklának, esetleg Rékának fogja elnevezni. Apukámnak ez mindegy volt, egyet kért, nehogy Andrea legyen, mint az az úszós Gyarmati csaj, mert attól a hideg rázza, törtető, arrogáns nő, az ő kislánya nem lehet olyan.
Eljött a szülés, és Apukámat váltott lovakkal keresték, de sehogy sem került elő aznap. Így mikor az orvos feltette a kérdést, hogy fogják hívni a kislányt, Anyu gondolkodás nélkül rávágta: Andrea.
Te vagy a keresztanyám, kedves Dr. Gyarmati Andrea. És ennek én nagyon örülök! Amikor kicsiként megtudtam, minden újságban, amiben felbukkantál előbb jól megnézegettelek magamnak, mert akkor még nem tudtam olvasni. Később a hozzá tartozó szövegeket is elolvastam. Ha szerepeltél a tv-ben, megnéztelek, és szerettem hallani halk, mély, nyugodt hangodat, mosolygós arcodat pedig veled ellentétben én mindig nagyon szépnek láttam.
A nevünk jelentése: férfias. És tényleg, A név elemzése: „ Az Andrea név segíthet gyorsan gondolkodó, okos, elemző személyiség kialakulásában. A név viselői gyakran küszködnek önbizalomhiánnyal, és sokszor érzik magányosnak magukat félreértések következményeképpen. Gyakori, hogy nem mondják ki, amire gondolnak. Elmélyült emberek, és keresik a lehetőséget, hogy hogyan lehetnek az emberiség hasznára. Érzelmeiket könnyebben kifejezik írásban, mint szóban, szeretnek olvasni.” Ugye illik ránk? Hát igen …
Ha valaha megadatik nekem az a csoda, hogy gyermekem születhetik, és bízom benne Te akkor még praktizálni fogsz, csak Te lehetsz az orvosa, és akkor talán személyesen is elmondhatom neked ezeket.

Tudom, hogy ez nem könyv értékelés volt eddig. Nem is nagyon lehet értékelni ezt a könyvet a megszokott, „elvárt” formában, mivel szubjektív élettörténetről ír Andrea. De hogy az olvasásra is buzdítsam a népet, elmondom, hogy írói stílusa nagyon kellemes, csak úgy gördülnek a mondatai, okos, intelligens írás ez, roppant sokat lehet belőle tanulni. Még a dohányzásról való leszokást is elősegíthetné, ha én pl nem lennék jellem gyenge, de nem feledem az olvasottakat, és biztos vagyok benne, ha az utolsó szálat elnyomom, Andrea fog eszembe jutni abban a pillanatban!

2 hozzászólás
Papírtigris >!
Gyarmati Andrea: Apróságaim

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Nagyon szeretem az önéletrajzi írásokat, főleg, ha azok egy orvosembertől származnak – van egy ilyen kényszerképzetem, hogy aki elvégezte az orvosi egyetemet és még gyógyít is, az valami felsőbbrendű lény lehet. :) Ezért örülök Gyarmati Andrea könyvének, aki még véletlenül sem úgy ír, mintha felsőbbrendű lenne, pedig nem csak orvos, kiváló sportoló is. Egyszerű, szép, tiszta gondolatok, jó érzés volt olvasni.

nero P>!
Gyarmati Andrea: Apróságaim

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Olimpiai bajnokok gyermeke, világklasszis úszó, anya és gyermekorvos: dr. Gyarmati Andrea élete szerepei kronologikus sorrendben. Legújabb szerepében pedig író, rövid idő alatt harmadik kötete jelent meg nem sokkal karácsony előtt. Már az első két, gyermekorvosként szülői kérdésekre válaszoló kötetében is találkozhatnak az olvasók fiával, a mára már felnőtt Mátéval, az Apróságaim történeteiben leginkább ő a főszereplő az olimpiai bajnok szülők (Székely Éva és Gyarmati Dezső) és persze az elmúlt évtizedekben megismert sok ezer kisgyerek mellett. A rövid történeteket néhány perc alatt, akár a közértben sorban állva is elolvashatjuk, és minden bizonnyal mindenki, aki valaha kis- vagy nagyobb gyermekes szülő volt, kap megerősítéseket, ötleteket belőle. Őszinte önvallomás az Apróságaim, amelyben nagyon bensőséges dolgokat tár Gyarmati Andrea az olvasók elé ebben a kötetben.
Interjúm a szerzővel http://szerepportal.hu/index.php…


Népszerű idézetek

Papírtigris >!

Az élet elrendezi a dolgokat, és ad olyan lapokat, hogy boldogulni tudjál.

16. oldal, Döntéseink (Saxum, 2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Papírtigris >!

Elkövetünk hibákat a gyerekeinkkel szemben. Senki sem képes folyamatosan és minden percben érzelmileg rendelkezésre állni. Előfordul, hogy a szülő olykor rákiabál a gyerekeire. Időnként esetleg túlzottan korlátozóvá válik. Olyan is akad, aki, ha ritkán is, de elfenekeli a gyerekét. Vajon ezek a botlások alkalmatlanná tesznek a szülői szerepre, kegyetlennek kell-e az ilyen szülőt neveznünk? Természetesen nem. A szülők is csak emberek, és nekik is megvan a maguk baja. A legtöbb gyerek pedig fel tudja dolgozni az alkalmankénti indulatokat, ha mellette sok szeretetben és megértésben részesül. Meg bocsánatkérésben, akármilyen kicsi, akármennyire úgy gondolja a felnőtt, túl kicsi még, hogy megértse. Lehet, hogy nem érti, de érezni nagyon is érzi az igaztalanságot, sokkal erősebben, mint mi, és a dolgok a helyükre tudnak kerülni egy érthetően elmondott: „ne haragudj, nem volt igazam”-mal.

124. oldal, Szülők és gyerekek (Saxum, 2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Papírtigris >!

Hogy hogyan kezdődött, nem emlékszem. Hol,kitől látta, tanulta, nem tudom, egyszer csak elkezdett köpködni.
Utcán, séta közben, otthon gyakorlatilag bárhol, ahol éppen eszébe jutott, ha nem tetszett valami. Márpedig úgy tűnt, sok minden nem tetszett neki akkoriban.
Dackorszak – olvastam valami szülőokosító könyvben. Tiltakozás. A nem ezt akarom, nem így akarom nonverbális kifejezése. Rendben van, gondoltam, de inkább beszélne, mert ez igencsak gusztustalan, sőt neveletlen, sőt, na, szóval, mi a fenét kezdjek én ezzel.
[…]
…minden átmenet nélkül köpött egyet.
Na – gondoltam –, nézzük, működik-e?
Állt pont velem szemben, épp a derekamig ért. Ránéztem, és miközben elolvadtam az iránta érzett szeretettől, azt gondoltam: na, Kishaver, most jön valami, erre varrjál gombot, és telibe pofán köptem.
Felejthetetlen arcot vágott. Csodálkozás, döbbenet, sértettség és még sok minden egyéb volt a tekintetében.
– Leköptél – mondta sírós hangon, és még csak a III. emeletnél jártunk…
– Igen, Mócikám, és ahányször köpködni fogsz, leköplek újból – mondtam.
Lehajtotta a fejecskéjét. Csupa-csupa göndörség volt a haja, és csupa megbánás a mozdulata.
Nagyon kicsi volt, nagyon szeretni való. Csendesen az mondta:
– Soha többet nem fogok köpködni, Anyuci.
Be is tartotta, amit ígért. Nem köpködött. Soha többet.
Istenem, gyereknevelés, pszichológia és minden egyéb okosság helyett néha egy jó ötlet csodákra képes.
Néha, vagy talán nem is néha, ha jól használsz egy tanult mondatot, megoldást lehet találni egy problémára.
És íme, a gondolat – talán az egyik legfontosabb a Bibliából: Ne tegyél semmi olyat mással, amit nem szeretnél, hogy veled megtegyenek.

Olyan egyszerű, és olyan igaz, még egy hároméves gyerek is érti. Érted?

54-55. oldal, Köpködés (Saxum, 2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

1 hozzászólás
Papírtigris >!

Épp kezdtem én is a szárnyaimat bontogatni, és megnyertem egy gyerekversenyt.
Lett is nagy szám, mint a bécsi kapu, hogy mekkora nagy dolog ez, és milyen szenzáció, meg minden. Édesapám csendesen ült a fotelban, és olvasott. Anyu meg valamit írt az íróasztalnál, azt hiszem, akkoriban sokat fordított.
– Andukám – szólt Apu –, hallottad valaha is tőlem, hogy én a világ legjobb játékosa voltam? – kérdezte.
– Nem – válaszoltam csodálkozva. Hogy jön ez most ide – gondoltam. – Miért kérdezed?
– Csak hogy megértsd, vannak dolgok, amik önmagukért beszélnek, nem kell mondani őket, mert nyilvánvaló. Szóval csak az hangoskodik, aki nem tart még ott. Ott, ahol verbálisan szeretne. Ha Te vagy tényleg a legjobb, nincs miről beszélni, mert az eredmény beszél helyetted.
Elszégyelltem magam. Egy olyan családban, ahol a belépő minimum egy világcsúcs vagy egy olimpiai aranyérem, tényleg jobb, ha a békabajnokság győztese csendben marad.
Persze nem arról volt szó, ők ne örültek volna az éppen korcsoportos sikeremnek, csak arra igyekeztek megtanítani, hogy tudjam, minek mi az értéke. Remélem, jól megtanultam a leckét.

111-112. oldal, Lépcső (Saxum, 2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Papírtigris >!

Apró gondokat élünk meg drámaként. Az élet dolgai néha kiborítják az embert.
Feleslegesen. Mert hogy is szól egy mondat a múltamból: az a dráma, amit tíz év múlva is annak érzel, a többi csupán kellemetlenség. Csupán néhány óra, nap, hét, és elmossa az idő. Talán az érzés, hogy nem jól történt ekkor meg akkor, megmarad, de sokszor már a történetre sem emlékszel. Ha ezt tudod a dolog megtörténtekor is, ha képes vagy a kategóriákat szétválasztani, sok csalódástól kímélheted meg magad.

181. oldal, Születésnapi gondolatok (Saxum, 2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Papírtigris >!

Anyám azt mondta egyszer régen, ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy nehéz dönteni, válaszd azt, amit a szíved diktál, mert amellett ki tudsz állni – ezért döntöttem így.
A mondat ismerős, én is a szüleimtől tanultam valaha mindezt, és büszke vagyok rá, hogy továbbadhattam.

92. oldal, Közvetítés (Saxum,2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Papírtigris >!

Az egyik legfontosabb dolog belegondolni, és átérezni a szituációt a „sértett fél” szemszögéből.
Elgondolkodtató Popper Péter meglátása erről. Amikor testvérféltékenységről kérdeztük egyetemista korunkban, a következő választ adta: képzeljék el, hogy a férjünk egy nap beállít egy X évvel fiatalabb nővel, és azt mondja derűs arccal: én benneteket egyformán szeretlek. Mostantól együtt fogunk élni. Ha elmegyek dolgozni, maradjatok szépen itthon, játsszatok, és vigyázzatok egymásra…

131. oldal, Testvér érkezik (Saxum, 2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Papírtigris >!

– Nem mosok kezet! – mondta nagyon határozottan egyszer csak, azzal a semmihez nem hasonlítható magabiztossággal, ami szerintem épp ennek az életkornak a sajátja.
Ezek a három-négy évesek mennyire pontosan tudják, mit akarnak és mit nem. Soha felnőtt nem ilyen biztos a dolgában.
Ő, Hesz Mócika, ma aztán nem fog kezet mosni. Hogy miért, miért nem, nem kötötte az orromra.
– Jól van, szívem, akkor ma nem vacsorázunk – mondtam halkan.
Nem volt vita, rimánkodás, veszekedés, csupán a tények közlése. Ő nem mos kezet, mi meg nem vacsorázunk.
Mondhatod, zsarolás, lehet, de tudtam, vannak bizonyos dolgok, nem sok, amikből nem engedek.
A rend, ami keretet ad az életünknek, és megtart – olvastam sokkal később Popper Péternél. Nagyon igaz. A rend, amihez igazodhatsz később, és amit csak otthon tanulhatsz meg gyerekkorodban. Éreztem, hogy ez fontos dolog. Tudta Ő is, van, amin lehet alkudozni, de van olyan is, amin nem érdemes.

65. oldal, Első nap az óvodában (Saxum, 2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Papírtigris >!

Perfekcionista vagy, mondta sok évvel később valaki, aki fontos volt az életemben. Igen – mondtam nagy büszkén –, mert úgy éreztem, ez egyike a legjobb tulajdonságaimnak. Ma is így érzem, bár tudom, sokak szemében ez inkább hiba, mint dicsérendő tulajdonság. Én azt vallom, ha csinálsz valamit, érdemes teljes erőből, tiszta szívvel és lelkesedéssel csinálni. Úgy, ahogy tőled telik. Nem pedig tessék-lássék módra épp csak odakenni. Nekem bevált.
Épp ezért volt diszkomfortérzésem, hogy nem csinálom egyik dolgomat sem a magam tisztessége szerint. Zavart, nem a kettősség, hanem inkább az, hogy mindig úgy éreztem, valamiről le vagyok maradva. Ha úsztam, a tanulásról, ha tanultam, az úszásról. És a nap akkor is, azóta is csak huszonnégy órából állt.

12. oldal, Döntéseink (Saxum, 2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben

Papírtigris >!

Van úgy, hogy nagyon sietős a dolgod. Van, nem kevésszer, hogy nagyon kell menni, mégis azt tanácsolom, olykor állj meg, ha a gyereked épp felfedez valami újat. Nézd a világot az Ő szemével, és hidd el, gazdag lesz az életed.

48. oldal, Napfelkelte (Saxum, 2013)

Gyarmati Andrea: Apróságaim Földön, vízben, rendelőben


Hasonló könyvek címkék alapján

Katie Kirby: Szülők a pácban
Varró Dániel: Aki szépen butáskodik
Fiala Borcsa: Egy cirkuszigazgató mindennapjai
Csisztu Zsuzsa: Kisgyerek, kis gond
Török Szilvi: Paraputty
Herczeg Zsolt: Büfik és bukások
Emma Chase: Gyógyítsd meg a lelkem!
Emma Chase: Ne hagyj ártatlanul!
T. L. Swan: A megszálló
Willy Breinholst: Hahó, megérkeztem!