Apróságaim 6 csillagozás

Az élet elrendezi a dolgokat, és ad olyan lapokat, hogy boldogulni tudjál.

16. oldal, Döntéseink (Saxum, 2013)

Elkövetünk hibákat a gyerekeinkkel szemben. Senki sem képes folyamatosan és minden percben érzelmileg rendelkezésre állni. Előfordul, hogy a szülő olykor rákiabál a gyerekeire. Időnként esetleg túlzottan korlátozóvá válik. Olyan is akad, aki, ha ritkán is, de elfenekeli a gyerekét. Vajon ezek a botlások alkalmatlanná tesznek a szülői szerepre, kegyetlennek kell-e az ilyen szülőt neveznünk? Természetesen nem. A szülők is csak emberek, és nekik is megvan a maguk baja. A legtöbb gyerek pedig fel tudja dolgozni az alkalmankénti indulatokat, ha mellette sok szeretetben és megértésben részesül. Meg bocsánatkérésben, akármilyen kicsi, akármennyire úgy gondolja a felnőtt, túl kicsi még, hogy megértse. Lehet, hogy nem érti, de érezni nagyon is érzi az igaztalanságot, sokkal erősebben, mint mi, és a dolgok a helyükre tudnak kerülni egy érthetően elmondott: „ne haragudj, nem volt igazam”-mal.

124. oldal, Szülők és gyerekek (Saxum, 2013)

Hogy hogyan kezdődött, nem emlékszem. Hol,kitől látta, tanulta, nem tudom, egyszer csak elkezdett köpködni.
Utcán, séta közben, otthon gyakorlatilag bárhol, ahol éppen eszébe jutott, ha nem tetszett valami. Márpedig úgy tűnt, sok minden nem tetszett neki akkoriban.
Dackorszak – olvastam valami szülőokosító könyvben. Tiltakozás. A nem ezt akarom, nem így akarom nonverbális kifejezése. Rendben van, gondoltam, de inkább beszélne, mert ez igencsak gusztustalan, sőt neveletlen, sőt, na, szóval, mi a fenét kezdjek én ezzel.
[…]
…minden átmenet nélkül köpött egyet.
Na – gondoltam –, nézzük, működik-e?
Állt pont velem szemben, épp a derekamig ért. Ránéztem, és miközben elolvadtam az iránta érzett szeretettől, azt gondoltam: na, Kishaver, most jön valami, erre varrjál gombot, és telibe pofán köptem.
Felejthetetlen arcot vágott. Csodálkozás, döbbenet, sértettség és még sok minden egyéb volt a tekintetében.
– Leköptél – mondta sírós hangon, és még csak a III. emeletnél jártunk…
– Igen, Mócikám, és ahányször köpködni fogsz, leköplek újból – mondtam.
Lehajtotta a fejecskéjét. Csupa-csupa göndörség volt a haja, és csupa megbánás a mozdulata.
Nagyon kicsi volt, nagyon szeretni való. Csendesen az mondta:
– Soha többet nem fogok köpködni, Anyuci.
Be is tartotta, amit ígért. Nem köpködött. Soha többet.
Istenem, gyereknevelés, pszichológia és minden egyéb okosság helyett néha egy jó ötlet csodákra képes.
Néha, vagy talán nem is néha, ha jól használsz egy tanult mondatot, megoldást lehet találni egy problémára.
És íme, a gondolat – talán az egyik legfontosabb a Bibliából: Ne tegyél semmi olyat mással, amit nem szeretnél, hogy veled megtegyenek.

Olyan egyszerű, és olyan igaz, még egy hároméves gyerek is érti. Érted?

54-55. oldal, Köpködés (Saxum, 2013)

Épp kezdtem én is a szárnyaimat bontogatni, és megnyertem egy gyerekversenyt.
Lett is nagy szám, mint a bécsi kapu, hogy mekkora nagy dolog ez, és milyen szenzáció, meg minden. Édesapám csendesen ült a fotelban, és olvasott. Anyu meg valamit írt az íróasztalnál, azt hiszem, akkoriban sokat fordított.
– Andukám – szólt Apu –, hallottad valaha is tőlem, hogy én a világ legjobb játékosa voltam? – kérdezte.
– Nem – válaszoltam csodálkozva. Hogy jön ez most ide – gondoltam. – Miért kérdezed?
– Csak hogy megértsd, vannak dolgok, amik önmagukért beszélnek, nem kell mondani őket, mert nyilvánvaló. Szóval csak az hangoskodik, aki nem tart még ott. Ott, ahol verbálisan szeretne. Ha Te vagy tényleg a legjobb, nincs miről beszélni, mert az eredmény beszél helyetted.
Elszégyelltem magam. Egy olyan családban, ahol a belépő minimum egy világcsúcs vagy egy olimpiai aranyérem, tényleg jobb, ha a békabajnokság győztese csendben marad.
Persze nem arról volt szó, ők ne örültek volna az éppen korcsoportos sikeremnek, csak arra igyekeztek megtanítani, hogy tudjam, minek mi az értéke. Remélem, jól megtanultam a leckét.

111-112. oldal, Lépcső (Saxum, 2013)

Apró gondokat élünk meg drámaként. Az élet dolgai néha kiborítják az embert.
Feleslegesen. Mert hogy is szól egy mondat a múltamból: az a dráma, amit tíz év múlva is annak érzel, a többi csupán kellemetlenség. Csupán néhány óra, nap, hét, és elmossa az idő. Talán az érzés, hogy nem jól történt ekkor meg akkor, megmarad, de sokszor már a történetre sem emlékszel. Ha ezt tudod a dolog megtörténtekor is, ha képes vagy a kategóriákat szétválasztani, sok csalódástól kímélheted meg magad.

181. oldal, Születésnapi gondolatok (Saxum, 2013)

Anyám azt mondta egyszer régen, ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy nehéz dönteni, válaszd azt, amit a szíved diktál, mert amellett ki tudsz állni – ezért döntöttem így.
A mondat ismerős, én is a szüleimtől tanultam valaha mindezt, és büszke vagyok rá, hogy továbbadhattam.

92. oldal, Közvetítés (Saxum,2013)

Az egyik legfontosabb dolog belegondolni, és átérezni a szituációt a „sértett fél” szemszögéből.
Elgondolkodtató Popper Péter meglátása erről. Amikor testvérféltékenységről kérdeztük egyetemista korunkban, a következő választ adta: képzeljék el, hogy a férjünk egy nap beállít egy X évvel fiatalabb nővel, és azt mondja derűs arccal: én benneteket egyformán szeretlek. Mostantól együtt fogunk élni. Ha elmegyek dolgozni, maradjatok szépen itthon, játsszatok, és vigyázzatok egymásra…

131. oldal, Testvér érkezik (Saxum, 2013)

– Nem mosok kezet! – mondta nagyon határozottan egyszer csak, azzal a semmihez nem hasonlítható magabiztossággal, ami szerintem épp ennek az életkornak a sajátja.
Ezek a három-négy évesek mennyire pontosan tudják, mit akarnak és mit nem. Soha felnőtt nem ilyen biztos a dolgában.
Ő, Hesz Mócika, ma aztán nem fog kezet mosni. Hogy miért, miért nem, nem kötötte az orromra.
– Jól van, szívem, akkor ma nem vacsorázunk – mondtam halkan.
Nem volt vita, rimánkodás, veszekedés, csupán a tények közlése. Ő nem mos kezet, mi meg nem vacsorázunk.
Mondhatod, zsarolás, lehet, de tudtam, vannak bizonyos dolgok, nem sok, amikből nem engedek.
A rend, ami keretet ad az életünknek, és megtart – olvastam sokkal később Popper Péternél. Nagyon igaz. A rend, amihez igazodhatsz később, és amit csak otthon tanulhatsz meg gyerekkorodban. Éreztem, hogy ez fontos dolog. Tudta Ő is, van, amin lehet alkudozni, de van olyan is, amin nem érdemes.

65. oldal, Első nap az óvodában (Saxum, 2013)

Perfekcionista vagy, mondta sok évvel később valaki, aki fontos volt az életemben. Igen – mondtam nagy büszkén –, mert úgy éreztem, ez egyike a legjobb tulajdonságaimnak. Ma is így érzem, bár tudom, sokak szemében ez inkább hiba, mint dicsérendő tulajdonság. Én azt vallom, ha csinálsz valamit, érdemes teljes erőből, tiszta szívvel és lelkesedéssel csinálni. Úgy, ahogy tőled telik. Nem pedig tessék-lássék módra épp csak odakenni. Nekem bevált.
Épp ezért volt diszkomfortérzésem, hogy nem csinálom egyik dolgomat sem a magam tisztessége szerint. Zavart, nem a kettősség, hanem inkább az, hogy mindig úgy éreztem, valamiről le vagyok maradva. Ha úsztam, a tanulásról, ha tanultam, az úszásról. És a nap akkor is, azóta is csak huszonnégy órából állt.

12. oldal, Döntéseink (Saxum, 2013)

Van úgy, hogy nagyon sietős a dolgod. Van, nem kevésszer, hogy nagyon kell menni, mégis azt tanácsolom, olykor állj meg, ha a gyereked épp felfedez valami újat. Nézd a világot az Ő szemével, és hidd el, gazdag lesz az életed.

48. oldal, Napfelkelte (Saxum, 2013)