Pazarló ​skótok 3 csillagozás

III. Malcolm hitvese, Skócia mindmáig legjobban tisztelt és már korán szentté avatott királynéja, Margit ugyanis félig angol, félig magyar származású….Margit királyné okos, tehetséges asszony. Igyekszik, hogy anyai elődje, I. István, a magyar államalapító törekvéseiből megvalósítson néhányat az északi országban is.

16. oldal

(Margit) A krónikások szerint melegszívű, adakozó kedvű természet volt, legendák keringenek körülötte, mint Árpádházi Szent Erzsébet körül. Halála is „legendás”: férje és egyik fia elesett az angol.normann hadak ellen vívott csatában. Három nap múlva Margit fájdalmában és gyászában – „szíve szakadtában” – meghalt.

16-17. oldal

Egyik éjjel alászálltunk a Men's Union legmélyebben fekvő bugyrába, az alagsorba, melynek bejárata fölött zord felirat hirdette – nem azt, hogy „ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”, hanem az ezzel nagyjából megegyező értelmű „csak férfiaknak” jeligét.
Természetes, hogy ez volt a söröző, nem szaladgált benne pincér, csupán a csapos álldogált benne rendületlenül és csapolt.
Nagy krigli sörökkel telepedtünk a négyzet alakú faasztalokhoz. Körös-körül komoly diákurak koccingattak és élcelődtek, időnként felálltak és a falra akasztott céltáblákra szöges végű kis nyilacskákat hajigáltak. Angolul dart-nak nevezik ezt az ügyességi játékot, s amilyen egyszerűá maga a dobálás, annyira bonyolult az eredmények és a helyezések kiszámítása.

30. oldal

Itt sütik a legolcsóbb és legkiadósabb diákcsemegét, egyben a skót nép nemzeti eledelét: a hagis-t.
A hagis alapanyaga darált birkahús, főleg belsőségek: máj, vese. Bőségesen megfűszerezik, majd borjúhólyagba bújtatják, és akárcsak a hurkát, megsütik. A Bristo Street-i sütödében újságpapírba „tálalják” a friss hagist., rácsapnak egy kis sült krumplit körítésül, s mindenki ízlése szerint löttyinthet rá ecetet, vagy valamilyen mártást.

31. oldal

-Hogy érezte magát nálunk?
– Kitűnően. Soha életemben nem láttam még annyira szép várost, mint Budapest. De mondja, mitől olyan füstös maguknál a levegő? Hiszen feleannyi gyárat sem láttam, mint itt.
Inkább vállat vonok. Ádámnál kellene kezdenem a magyarázkodást, vagy legalábbis Káinnál.

143. oldal

Még világos van, amikor az Északi-tenger partjára érkezünk. Tizenkétórás utazásunk a tengertől az óceánig és az óceántól a tengerig véget ér. Az ilyen élménysorozatot nem lehet sommázni, sem aforizmával, sem mástól idézett verssel, sem áradozó körmondattal. Ha a látvány s a tapasztalatok elemei beépülnek gondolat- és képzeletvilágomba, akkor nem volt hiábavaló. Talán ez a legjövedelmezőbb érzelmi befektetés, egy napra egybeolvadtam a tájjal, és a táj – hálából – egy életre eggyé vált velem.

203. oldal

-A szereplők mintha a közönségből léptek volna elő, és oda is tértek volna vissza. Ilyesmi lehetett régen a templomkerti, vásári vagy az iskolai színjátszás. Közös alkotás: szerzőé, rendezőé, színészé, nézőé. Kicsiny, harminc-negyven főnyi közönség még eltudja hitetni magamagával, hogy részt vesz az alkotásban. Sokszázas,sokezres tömegben az egyén már jelentéktelenebbnek érzi magát, következtetésképpen kevésbé képesnek a kollektív teremtésre.

71. oldal

-Kőszínházaink jórészt még abban a korszakban épültek, amikor a színjátékot mereven különválasztották élvezőitől. Ezt fejezi ki a nézőtér s a színpad merev elhatárolása. Két világ, ráadásul egymással szemben! A néző nem látja meddig tart a színpad, s főleg, hogy mi van mögötte. A színész pedig nem látja a nézőtér végét, a páholyok sötétjével takarozó arcokat, nem kapja el az ellenszenves pillantást, amely ingerelné, sem a rokonszenvest, amely megörvendeztetné. Vagyis hogy nincs, ami munka közben is állandóan érzelmeket váltson ki belőle.
Egyikünk közbeveti:
-Lehet, hogy ez így igaz. De lemondhat-e a színház a tömegekről? Éppen manapság, amikor minden művészeti ág és műfaj arra törekszik, hogy több és több emberhez jusson el, felhasználva a stadionokat, a rádiót, a televíziót, a filmet, a reprodukálás legkülönbözőbb technikai eszközeit? A világ – ha ezen most a földkeregség egész népességét értjük – gazdaságilag, társadalmilag és művelődésileg a kiegyenlítődés felé halad. Segíti-e a fejlődést az olyan színház, amely nem akar ezreknek, millióknak játszani, ezrekben, milliókban érzelmi energiát kelteni az élet elviselésére, hanem csak harminc-negyven emberben?

72. oldal

-Miért? Azt nem tudjátok elképzelni -gesztikulál Max – hogy sok-sok, rengeteg kicsiny közösségben sok-sok, rengeteg, kicsiny zsebszínház működik?
Pat hooker helyesel.
– A drámaíróknak ez mindenesetre jó lenne, hiszen nagyon sok színház nagyon sokféleképpen adná elő a darabjaikat. Bővülne a drámák felvevő piaca, a közönség pedig időnként felkelne a képernyő mellől, elsétálni a kedvenc, családias klubszínházába, hogy megnézze, mit agyaltak ki már megint a mi komédiásaink, a „mieink”.
-A focit illetően már itt tartunk – jegyzi meg „hosszú” John. -Nézzük a tévében a világmeccseket, de szakítunk rá időt, hogy hatodrangú klubcsapatunk mérkőzéseire is ellátogassunk.
Miután a büfés kislány zárórát rendel el, szedelőzködünk, és megállapítjuk, hogy a foci is lényegében színjátszás: meghatározott elv által irányított, célratörő emberi mozgás, amely a néző számára látványt jelent és érzelmeket gerjeszt benne.
Csupán azt a rejtélyt nem tudjuk megfejteni – hiába megyünk ki a friss levegőre, és hiába rójuk vitatkozva a Királyi Mérföldet – hogy miért figyel az emberiség többsége mégis inkább a focira?

72-73. oldal

Még a legönállóbb színházi embereknek is előbb-utóbb fel kell fedezniük az antik igazságot, hogy drámaírók nélkül Thália deszkáin nem lehet lobogni – legfeljebb dobogni.

115. oldal