Magyarország ​társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig 76% 14 csillagozás

Minden arra vall, hogy egy, a társadalomtól függetlenedő, vele mindjobban szembe is helyezkedő politikai osztály kezd létrejönni, amely mint elit határozza meg saját magát. A jobbra tolódás, a politikai totalitarizmus irányába sodródás, ez jellemzi a harmincas évek kormányzati politikáját, ami az etatizálódásnak egyszerre oka és logikus következménye. A mind nyíltabban politikai osztályként viselkedő politikai elit elsőrendű célja, hogy az állam révén teremtsen magának uralmi helyzetet a társadalomban úgy, hogy pozíciókat hódítson el az „uralkodó osztály”-tól. Mindenekelőtt a tulajdonszerzés vágya hajtja: az állam kényszerítő hatalmát így a tulajdon újrafelosztásáért indított harc szolgálatába állítja. De folyton napirenden tartja a tudás, az azon alapuló hivatások monopolizálását is.

245. oldal

Nálunk azonban, ahogy Borbándi megállapítja, a „nemzeti jelleg mind erősebben azonosult a jobboldalisággal és a konzervativizmussal, ezeknek sajátítva ki azt a fogalmat, amelyre az egész társadalomnak volt joga és igénye”.

379. oldal

A világrendszer-szemléletnél, az elmaradottsági és függőségi elméleteknél a legnagyobb probléma az, hogy mivel jellemezhetjük az elmaradottságot, illetve a függőséget, mik ezeknek a belső jellemvonásai az egyes országok esetében. Az egyik mutató lehet az, hogy diszharmonikus a növekedés ezekben a társadalmakban. Rostow-nál a fejlettség abban áll, hogy amikor a dinamikus ágazat fejlődési üteme lelassul, valamilyen mechanizmus hiányzik. Tehát ha előrenyomul valamelyik ágazat, akkor valamilyen ok következtében nem húzza maga után a többi ágazatot. Az, hogy nem tud továbbmenni ez a dinamizmus, az adott társadalomban homogenitáshiányt fog eredményezni. Nagyon jellemző tehát az elmaradott országok fejlődésére, hogy a fejlődés szigetszerűen megy végbe. Térbelileg van egy modern rész az adott társadalomban, amelyik többnyire kifelé (a centrumországokhoz) kapcsolódik – szokták ezt „kereskedelmi kapunak” is nevezni Polányi Károly után –, és létezik a hátország, amely nem kapcsolódik a fejlett szférához. Van egy modern, szigetszerűen, enklávészerűen beépült modern rész, és van egy nagy elmaradott hátország, és a kettő között nincs szerves kapcsolat. A diszharmonikus növekedésnek, szigetszerű, tehát nem homogén fejlődésnek a következménye pedig nem más, mint a szociológiai dualizmus, azaz a társadalom megkettőződése. Az adott társadalmon belül létezik egy modern társadalom, amelyet a fejlett országok kategóriarendszerével lehet leírni, és van egy elmaradott rész, amelyet csak egy tradicionális társadalom ismérveivel lehet megközelíteni.

19. oldal